Élő videón látható, hogy sörözik a sofőr ? hat perccel később halálos balesetet okozott

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Az alább látható videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk ? holott magán a felvételen nem látható sem vér sem erőszak. Ami miatt rettenetes nézni, az maga a tudat, hogy a képeken látható emberek többsége percekkel később már nem volt az élők sorában.

A felvételen egy Hondában utazó társaságot láthatunk: a sofőr, Camilo Morejon mellett barátnője ül, és a hátsó üléseken is ketten foglaltak helyet. A Jersey Village-en (Houston, Texas) áthaladó jármű utasai október 24-én reggel 7:47-kor indítottak élő videót a Facebookon; 7:53-kor a gépkocsi belerohant egy pickup teherautóba.

A videón láthatjuk, hogy az utasok ? a hajnali időpont ellenére ? sört fogyasztanak. A sofőr is. Sőt: a volán mögött ülő 47 éves férfi száját elhagyja valami olyasmi is, hogy ittasan jobban tud vezetni.

Hat perccel később történt a baleset, amelynek következtében Moreno mindhárom utasa életét vesztette. A sofőr és a vétlen pickup vezetője kórházba került, mindketten kritikus állapotban vannak.

Egy houstoni lap szerint Camilo Morenót  akár 80 év szabadságvesztésre is ítélhetik. Ha élve kikerül a kórházból.

 

Barátnője halálára hivatkozott az ittasan vezető sofőr, csúnyán bukott leA brit férfi a hazugság miatt került sokkal kellemetlenebb helyzetbe.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Műsorajánló - Shopping királynők: hétköznap délutánonként a FEM3-on!
2021-01-16 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tizenkétmillió forint támogatást ítélt meg Kásler Miklós miniszter egy népi edzésforma kidolgozására
2021-01-16 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Suzannah Lipscomb, történész és Joe Crowley oknyomozó kutatják, és mutatják be a történelem véreskezű
2021-01-16 03:14:56 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza A fogoly című filmet január 23-ig a Moziverzum oldalán!
2021-01-16 03:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ramón lebuktatja Fabiola-t Juana előtt, hogy csak azért vállalt munkát, hogy felelősségteljesnek mutassa magát a nő előtt, hogy övé
2021-01-16 02:58:55 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ivo bejelenti házasságát Florenciával. Federico a zsebóráját keresi folyamatosan, amit Bernardo talá
2021-01-16 02:09:54 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez