Állami luxusvillába költözik a szerb kormányfő

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Állami luxusvillába költözik a szerb kormányfő

A Szabad Magyar Szó szerint már hivatalos, hogy a kormányfőként újrázó Ana Brnabic költözik be családjával abba az állami villába, amelyben mintegy 30 évig élt Jovanka Broz (Josip Broz Tito özvegye ? a szerk.).

A döntés csak az október 27-ei Hivatalos Közlönyben jelent meg, de már korábban találgatások kezdődtek, mert az utóbbi hónapokban a mintegy 4 millió eurót (1,5 milliárd forintot) érő épületet elkezdték tatarozni.

Az eredeti tervek szerint felújítása után a 750 négyzetméteres villát az állam bérbe adta volna valamely külföldi országnak, amely nagykövetségnek, konzulátusnak használhatta volna. Volt is rá érdeklődő, végül mégis a jobbközép Szerb Haladó Párt kormányfője költözik be.

Azt nem tudni, hogy az állam mennyit költött a villa felújítására, de az eredeti tervek szerint erre a célra mintegy 34 millió dinárt (több mint 100 millió forintot) irányoztak elő. A kormányfő jelenleg egy 328 négyzetméteres villában lakik Belgrád előkelő negyedében, Dedinjében.

Jovanka Broz 2013-ban hunyt el, az állami tulajdonban lévő épület ? sok más hasonló objektumhoz hasonlóan ? meglehetősen rossz állapotban volt. Mint korábban megírtuk, Tito 1980-as halála után özvegye gyakorlatilag házi őrizetben élt az omladozó villában, államosították vagyontárgyait, 2006-ig nem volt sem saját jogú, sem özvegyi nyugdíja, gyakorlatilag szociális segélyen élt.

Tito özvegye hazavágyik düledező villájábaHiába ígértek neki másik lakást, a kórházból egykori otthonába akar menni, noha abban fűtés sincs és omladoznak a falak.

Kiemelt kép: Ana Brnabic ismerteti kormánya programját a szerb parlamentben október 28-án. MTI/EPA/Andrej Cukic

folytatás

Legkedveltebb hírek
A sorozat minden epizódjában egy-egy házasságkötésrere készülő párral ismerkedhetünk meg
2020-11-25 01:35:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A fiatal Noemi azért jött el a kórházba, mert néhány napja láza van és fáj a torka
2020-11-25 01:33:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rodeót rendeznek a faluban, mindenki izgatott a program miatt, ám Quirin félti az állatok egészségét
2020-11-25 01:12:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A gyár dolgozói sztrákjba kezdenek, Paulina azonban meggyőz pár alkalmazotatt hogy álljanak újra munkába
2020-11-25 00:06:34 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kardos durva kritikát kap Dóra miatt, a konfliktus pedig tettlegességig fajul
2020-11-25 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez