Elismert hematológus az új cseh egészségügyi miniszter

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Elismert hematológus az új cseh egészségügyi miniszter

Jan Blatny ötvenéves, elismert hematológus szakorvos, a gyerekek vérképzőrendszerének betegségeivel foglalkozik és miniszteri kinevezéséig a brünni egyetemi Kórház igazgatóhelyettese volt.

Elődje, Roman Prymula alig másfél hónapig volt miniszter. Bukását az okozta, hogy a cseh sajtó néhány napja rajtakapta, hogy nem tartotta be a saját maga által elrendelt óvintézkedéseket, Prágában részt vett egy találkozón egy hivatalosan bezárt vendéglőben, és amikor azt elhagyta, nem viselt arcmaszkot. Prymula, aki az egyik legjobb cseh járványügyi szakember, elfogadta Andrej Babis kormányfő javaslatát, hogy ilyen minőségben a kormány egyik szakbizottságában dolgozzon.

A koronavírustól való félelem megbénítja az embereket, és ezt meg kell változtatni. Arra van szükség, hogy az emberek elismerjék a veszélyt, és tiszteletben tartsák az elrendelt óvintézkedéseket

– jelentette ki Jan Blatny hivatalba lépése után. Elképzeléseit részletesen pénteken sajtótájékoztatón kívánja ismertetni.

A cseh egészségügyi minisztérium honlapján megjelent legfrissebb adatok szerint szerdán 12 977 új igazolt koronavírus fertőzést mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami szabadnapokon az eddigi legmagasabb esetszám. Szerdán Csehországban államünnep, munkaszüneti nap volt, és ilyenkor általában jóval kevesebbet tesztelnek, mint munkanapokon.

Továbbra is rohamosan emelkedik a halottak és a kórházban kezeltek száma. Szerda estig 2675 személy halt meg a koronavírussal kapcsolatban. Több mint egy hete már jóval száz felett van a napi elhalálozások száma. Kedden 146-an haltak meg, ami az eddigi legmagasabb napi szám.

A kórházakban szerda este 6624 személyt kezeltek, ez a szám egy nap alatt 433-al nőtt. A súlyos esetek száma 69-el 962-re emelkedett.  A kórházakban kezeltek száma egyre nagyobb terhelést ró a cseh egészségügyi rendszerre, mert a Covid-19 kezelésére elkülönített részlegek kapacitásuk felső határához közelítenek – mutatott rá a minisztérium.

Csehországban jelenleg szigorú óvintézkedések vannak érvényben. Korlátozva van a kiskereskedelem, a szolgáltatások egész sora és a szabad mozgás. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező.

Bezártak a vendéglők, az iskolák áttértek a távoktatásra, szünetelnek a kulturális és sportrendezvények. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos meghatározott kivételekkel hagyhatják el lakhelyeiket.

A cseh kormány felkérte a képviselőházat, hogy hagyja jóvá az október 5-én bevezetett harmincnapos szükségállapot meghosszabbítását. A parlamenti alsóház pénteken tárgyal a kérésről. A szükségállapot jogi lehetőséget ad a kormánynak, hogy gyorsabban és egyszerűbben tudjon fellépni a koronavírus járvány ellen.

Kiemelt kép: Michal Cizek / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
A sorozat minden epizódjában egy-egy házasságkötésrere készülő párral ismerkedhetünk meg
2020-11-25 01:35:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A fiatal Noemi azért jött el a kórházba, mert néhány napja láza van és fáj a torka
2020-11-25 01:33:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rodeót rendeznek a faluban, mindenki izgatott a program miatt, ám Quirin félti az állatok egészségét
2020-11-25 01:12:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A gyár dolgozói sztrákjba kezdenek, Paulina azonban meggyőz pár alkalmazotatt hogy álljanak újra munkába
2020-11-25 00:06:34 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kardos durva kritikát kap Dóra miatt, a konfliktus pedig tettlegességig fajul
2020-11-25 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez