Márky Zay: Nem vagyok óvó néni, a város pedig nem kifizetőhely

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Márky Zay: Nem vagyok óvó néni, a város pedig nem kifizetőhely

?Egyszer a rabbit két, egymással vitában álló tanítványa kérte állásfoglalásra. Az első tanítványt végighallgatva a rabbi hosszasan bólogatott, majd ezt mondta:

? Igazad van, fiam.

A másik tanítvány is előadta a maga szögesen eltérő véleményét, mire a rabbi bólogatva neki is ezt mondta:

? Neked is igazad van, fiam.

A rabbi segédje elképedve tette szóvá, hogy a rabbi az imént két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézetet nyilvánított igaznak. A segéd megjegyzése hosszas gondolkodásba ejtette a rabbit, aki végül némileg nehéz szívvel így szólt:

? Neked is igazad van, fiam.”

Ezzel a klasszikus történettel kezdte szombati Facebook-bejegyzését Márky Zay Péter. Mint írja, gyakran idézi ezt a viccet, amikor szülőként vagy vezetőként két egymással vitatkozó, vádaskodó fél között kell igazságot tennie. Ugyanakkor jelzi, a fenti bölcsességet vezetőként nem lehet alkalmazni a végletekig, a meghozott döntések legalább az egyik félnek rendre csalódást okoznak.

Polgármesterként ezt is fel kell vállalni, ahogy azt is, hogy nem tudunk mindenkinek segélyt, lakást, állást adni

? fogalmaz a hódmezővásárhelyi városvezető, aki az elmúlt napokban sorozatban hallott csalódást kifejező kritikákat egyes kinevezések, illetve leváltások kapcsán. ?A kritikusok szerint elfogadhatatlan, hogy egy elkötelezett ellenzéki támogatót áthelyeznek, leváltanak, vagy nem vesznek fel ellenzéki polgármesterek. Ennek kapcsán szeretnék egy gyakori félreértést tisztázni, legyen szó akár fizetett, akár önkéntes feladatról: ez egy munkahely!”

Márky-Zay pontokba szedte az érveit:

A kinevezés és felmentés szakmai és nem politikai alapon történik. A héten is több embernek ajánlottunk munkát, egyiktől sem kérdeztem, kire szavazott. Aki vezetői megbízást kap, megválaszthatja kollégáit is ? nem nekem, hanem saját főnökének kell megfeleljen mindenki, de ha nem jönnek ki, én sem tudom megmenteni. Nem kell szeretni egymást, de aki összeférhetetlen, annak sehol nincs megfelelő munkahely. Aki viszont tisztességgel dolgozott, annak akkor is igyekszünk képességeinek megfelelő munkakört találni, ha korábbi helyén nem maradhat. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Aki viszont lop, csal vagy hazudik, az menthetetlen. Aki egy mozgalmat nem elvi alapon, hanem azért támogat, hogy utána politikai kinevezettként érdemi munka nélkül sok pénzt keressen, legyen kedves ezt előre nyilvánosan közölni! Már csak azért is, hogy én is tisztázhassam vele, hogy rossz helyen jár, én éppen ezt a hűbéri rendszert akarom lebontani (javíthatatlan optimista és makacsul hívő ember vagyok ? ezért az sem érdekel, ha ezzel elvesztem egy egész család szavazatát).

Zárásként Márky-Zay megjegyzi: ma Magyarországon rengeteg a betöltetlen állás, aki akar és tud, dolgozhat.

Senki nem szorul a politikusok jóindulatára, óriási hiány van tanárokból, egészségügyi dolgozókból, árufeltöltőből és hajnali öntőből, de még közmunkásból is. Senki ne hibáztassa az életet, a JóIstent, vagy a polgármestert, ha nem kap egy jól fizetett politikai állást!

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az Egyesült Államok egyik legfontosabb családi ünnepe a november harmadik csütörtökére eső hálaadás
2020-11-24 10:02:18 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy friss tanulmányban a szakértők egy különös esetet mutatnak be, amely egy lenyelt elemhez köthető – írja a Live Science
2020-11-24 10:01:59 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A hazánkban A vezércsel címen futó The Queen?s Gambit nézettségi rekordot állított fel a Netflixen ? közölte hétfőn a stre
2020-11-24 09:47:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kórházban 7598 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 638-an vannak lélegeztetőgépen
2020-11-24 09:40:28 | Hozzászólások: 0 | Népszava
3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 181 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztatási központ
2020-11-24 09:37:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Újabb 3 milliárd forint áll a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar kutatók rendelkezésére
2020-11-24 09:34:57 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez