Majdnem belehalt az idős nő abba, hogy halottnak hitték

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Majdnem belehalt az idős nő abba, hogy halottnak hitték

A Maszol.ro szerint az asszony káváriája úgy kezdődött, hogy szomszédai csütörtökön értesítették a helyi rendőrt, mert napok óta nem látták. A járőr a 76 éves nőt báródbeznyei házában a földön fekve találta, ellenőrizte pulzusát, életjeleit, majd saját hatáskörben halottnak nyilvánította.

Felhívta a háziorvost, aki azonban a késői időpont miatt már nem ment ki a helyszínre az ilyenkor szokásos eljárást lefolytatni és kiállítani a halotti bizonyítványt. A rendőr értesítette az idős asszony családját is a történtekről, majd elhagyta a helyszínt.

Másnap megérkeztek a Fehér megyében élő rokonok. Megkezdték a temetési készülődést, gyertyákat gyújtottak az ?elhunyt? emlékére. Amikor koporsóba akarták helyezni a testet, a földön fekvő asszony magához tért, elkezdte mozgatni végtagjait és megszólalt.

A megriadt családtagok azonnal értesítették a mentőket, akik a 76 éves asszonyt komoly kihűléses tünetekkel a Bihar megyei sürgősségi kórházba szállították. Az intenzív osztályon megkezdték a kezelését. A Bihar megyei rendőrség egyelőre annyit árult el az esetről, hogy a helyszínen eljáró rendőr ellen bűnvádi eljárást indítottak hanyag munkavégzés miatt, ám egyelőre a vádat nem fogalmazták meg.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/EPA/Julien De Rosa

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Tinder, Bumble, Hinge és OkCupid társkereső szolgáltatások elkezdték kitiltani azokat a felhasználókat, akik részt vettek a Capitolium ellen elkövetett ostromban
2021-01-18 13:35:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Jennifer Lopez is beáll Rihanna, Lady Gaga és még sok másik híresség mögé, ugyanis ő is eldöntötte, létrehozza saját arcápolási márkáját
2021-01-18 13:26:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ukrajnában hétfőre alig több mint háromezer új fertőzöttet jegyeztek fel, feleannyit, mint a megelőző napon, és kórházba is jóval kevesebben kerültek
2021-01-18 13:13:54 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A nemzetközi jog és az orosz jogrend tiszteletben tartására szólította fel Alekszej Navalnij ellenzéki politikus őrizetbe vételének külföldi bírálóit hétfőn Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő
2021-01-18 13:08:13 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Az ügyészség indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki tavaly szeptemberben Salgótarján belvárosában egy 45 éves férfival bántalmazott egy hajléktan 51 éves férfit, aki a sérüléseibe belehalt
2021-01-18 13:05:52 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Rágalmazás miatt újabb bírósági eljárás indul Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen ? írta az olasz sajtó hétfőn
2021-01-18 13:05:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez