Ezernél kevesebb lélegeztetőgép került a kórházakba a május óta megvett 17 ezerből

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

A május óta megvásárolt összesen 17 402 lélegeztetőgépből mindössze 917-et szállított ki eddig az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) magyarországi kórházakba, további negyvenet pedig idősotthonokba és szociális intézményekbe ? derül ki a szervezet november 26-i összesítéséből, amelyet Hadházy Ákos közérdekű adatigénylésére válaszolva állítottak össze, írja a hvg.hu.

Azaz a több mint 300 milliárd forintból megvett mennyiség alig tizenhetede jutott el egyáltalán a potenciális felhasználási helyére, a többi raktárakban áll. És túlnyomó részük feltehetően ott is marad, hiszen már a járvány tavaszi, első hulláma után kitört felvásárlási láz kezdetén tudni lehetett, hogy Magyarország durván túlvásárolta magát az eszközökből, jegyzi meg a hvg.hu, hozzátéve, hogy a gépek egy részét önzetlenül ajánlja fel mostanában szomszédos államoknak a kormány, közel felüket pedig a külképviseletek útján próbálja kiárusítani.

Az ÁEEK összesítése szerint egyébként a legtöbb lélegeztetőgépet, 103-at az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították. Egy nagyságrenddel kevesebbet, 65-öt, illetve 61-et kapott a miskolci megyei kórház és a Dél-Pesti Centrumkórház, míg a 150 férőhellyel és 40 intenzív ággyal felszerelt kiskunhalasi járványkórház 38-at. A kórházak mellett a listában tizenöt idős- és két szociális otthon is szerepel, többségében két készülékkel.

Az ÁEEK válaszából kiderül az is, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által vásárolt 17 ezer lélegeztetőgépből eddig csak 7344-et vett át az állami ellátóközpont: a már kiszállított közel ezer darab feletti mennyiség nagy részét ? 5318 berendezést ? a TEVA Gyógyszertár Zrt. gödöllői raktárában, a maradékot pedig készletgazdálkodási főigazgatósága raktáraiban, valamint a Waberer?s-Szemerey Logisztika Kft. soroksári raktárbázisán tárolja a szervezet.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az egészségügyi miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az állami egészségügyi szolgálatra még mindig intenzív nyomás nehezedik a járvány miatt
2021-01-25 21:25:07 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A szinte eljátszhatatlanul gyors tempómegjelölések oka spanyol kutatók szerint az, hogy a zeneszerző egyik első használójaként nem tudta, hogy kell leolvasni a metronómot
2021-01-25 21:20:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Harminchárman megsérültek, hét embernek súlyos az állapota
2021-01-25 21:02:02 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ayca továbbra is segít Osmannak, viszont most egy váratlan vendég fordul meg a házban és marad egészen reggelig
2021-01-25 20:59:42 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A kormányközeli csatorna riportjában SZFE-hisztit, tüncit és libsiket emlegetett a műsorvezető
2021-01-25 20:57:46 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott lakunk mi, a törpikék
2021-01-25 20:54:56 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez