28 éves az első SMS, ez állt benne

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
28 éves az első SMS, ez állt benne

1992-ben egy akkor 22 éves programozó, Neil Papworth forradalmi cselekedetet hajtott végre: üzent a kollégájának, Richard Jarvis-nak. De nem akárhogyan, a számítógépéről. December lévén pedig az aktualitásra is kényesen ügyelt, hiszen az üzenet nemes egyszerűséggel a ?Boldog Karácsonyt!” volt.

Papworth már évek óta nagy erőkkel dolgozott a Short Message Service, vagyis az SMS létrejöttén, amelynek modernebb variációi nélkül ma már elképzelhetetlen lenne az élet. 1993-ban, egy évvel az első SMS elküldése után, a Nokia egy új funkciót is bemutatott, amely megkülönböztető hangjelzéssel jelezte a bejövő üzeneteket, könnyebbé téve az észrevételüket.

Ezek az üzenetek kezdetben maximum 160 karakterből állhattak, és mivel a ma széles körben ismert emotikonoknak még nyoma sem volt, a felhasználók így szimplán pár karakterből álló rövidítésekkel jelezték, hogy milyen kedvük van, vagy milyen hangulatban vannak, például egy egyszerű ?LOL”-lal. 1999-ben, hét évvel az első elküldött SMS után az üzenetek már több hálózaton keresztül is működtek, és a szolgáltatás hatalmas népszerűségre tett szert.

1992-ben fogalmam sem volt arról, hogy milyen népszerű lesz a szöveges üzenet, és arra végképp nem gondoltam, hogy ez emotikonos és üzenetküldő alkalmazásokat eredményezne, amelyeket milliók használnak majd. Nemrég meséltem el a gyermekeimnek, hogy én küldtem az első ilyen szöveget. Visszatekintve örömmel látom, hogy ez a karácsonyi üzenet a történelem egy fontos részét képezi.?

? mondta el pár éve ezzel kapcsolatban a fejlesztő.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Dömös Zsuzsanna további cikkei Windows 10-re is jönnek az androidos appokígy fertőtlenítheti a mobilját anélkül, hogy kárt tenne benneÚjfajta információkat fog mutatni a Google Térkép
folytatás

Legkedveltebb hírek
A világ első korcsolyaegylete 1742-ben alakult, hazánkban 130 évvel később
2021-01-24 21:37:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Tudomány
Két hatalmas fúrótornyot vásárolt az Elon Musk vezette SpaceX, az épületeket a vállalat tengeri űrkikötőkké fogja átalakítani – írja a Futurism
2021-01-24 19:02:43 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Különleges fényjelenséget figyeltek meg a Nemzetközi Űrállomásról – írja a Live Science
2021-01-24 17:27:42 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Butch Cassidy és a Sundance kölyök a leáldozófélben lévő vadnyugat után Bolíviában próbáltak szerencsét, ám a hivatalos jelentések szerint 1908-ban ugyanúgy ráfáztak a próbálkozásra, mint hat évtizeddel később Che Guevara
2021-01-24 16:40:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A Microsoft és a Sony 2020. novemberében, lényegében egy hét eltéréssel dobta piacra az újgenerációs
2021-01-24 12:13:13 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit
2021-01-24 12:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez