Megmenekült a halálbüntetéstől három fiatal tüntető Iránban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megmenekült a halálbüntetéstől három fiatal tüntető Iránban

2019 novemberében a benzináremelés miatt napokon át tartó tüntetéssorozat kezdődött szerte Iránban. A tiltakozás sok helyen erőszakba torkollott. ENSZ-szakértők szerint több mint 400 tüntető és rendőr vesztette életét az összecsapásokban. A teheráni vezetés zsoldosoknak, az Irán ellenségének kikiáltott Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia fizetett ügynökeinek nevezte a tüntetőket, akik közül több mint ezer embert vettek őrizetbe.

Három fiatalemberre, a 26 éves Amírhoszeinre, a 28 éves Szajedre és a 26 éves Mohammadra halálos ítélet szabott ki a bíróság, mondván, a vádlottak bűnösök ?az államrend megdöntésére való szövetkezésben?, valamint ?gyújtogatás és a közvagyon rongálása? bűntettében, melyeket azért követték el, hogy megdöntsék az iszlám köztársaság politikai rendszerét.

Az ítéletek miatt júliusban országos tiltakozás indult Iránban; a “No To Execution” (Nem a kivégzésre) hashtag alatt 24 órán belül több mint kétmillió támogató gyűlt össze.

A tiltakozás meglepő módon gyorsan eredményt ért el: az iráni igazságügyi rendszer első embere, a keményvonalas konzervatív Ibrahím Raiszi a jogerős ítélet után személyesen jelentette be, hogy tovább kell vizsgálni az ügyet.

Most az iráni Legfelsőbb Bíróság helyt adott az elítéltek azon kérvényének, hogy folytassanak le új eljárást az ügyükben.

Kiemelt kép: Teheráni utca

Fotó: Muhammet Kursun / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
A műsorban szakértők - többek közt pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle
2021-01-16 23:55:28 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lolka és Bolka két pajkos, kíváncsi és nagyon jószívű fiúcska
2021-01-16 23:00:53 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza a Hátborzongat-Lak 2. című filmet január 23-ig a TV2 Comedy oldalán!
2021-01-16 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Szombat este újra párbaj volt a ValóVilágban, Renátó és Moh mérte össze
2021-01-16 22:44:28 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez