Megfenyegették a walesi rendőrök a vevőket, hogy ne merjenek a tanyáról tejet vásárolni

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megfenyegették a walesi rendőrök a vevőket, hogy ne merjenek a tanyáról tejet vásárolni

Egészen szürreális, elsőre teljesen érthetetlen eset történt Walesben, amelyről többek mellett a Metro számolt be. Egy Trelogan településhez tartozó tanyán, Mynydd Mostynen újévkor egy kiskereskedés nyílt, ahol a vásárlók leginkább tejtermékeket, így tejet, sajtot, joghurtot, valamint tojást és kávét vásárolhatnak.

A tanyát, és a boltot üzemeltető pár, Einion és Elliw Jones egészen eddig nagyon meg voltak elégedve a forgalommal és az egyre bővülő vásárlói körrel, a múlt héten azonban különös panaszok érkeztek a vásárlóktól:

Többen is arról számoltak be, hogy a tanya környékén rendőrök álltak lesben, akik aztán elkezdtek nyomást gyakorolni rájuk, hogy menjenek vissza a városba, és inkább egy szupermarketben intézzék el a bevásárlást.

Ez Jonesék számára is tökéletesen érthetetlen volt, a biztonsági kamera felvételeit megnézve viszont látták, hogy a rendőrök tényleg a tanya körül strázsáltak, és rövid szóváltás után visszafordították a vevőket.

Közülük többen arról számoltak be, hogy az egyenruhások egy kiadós büntetést is kilátásba helyeztek arra az esetre, ha folytatják a vásárlást, történetesen egy 60 fontos (24 ezer forint) csekkel lettek volna gazdagabbak, akik felszólításra nem hagyják el a tanyát.

Szerintem a rendőrségnek inkább támogatnia kellene bennünket, mint új vállalkozást, és nem szupermarketekbe küldeni az összes lehetséges vásárlónkat. Ha valaki a hentesnél áll sorban, hozzá is odamennek vajon, hogy vegyen inkább húst a Tescóban?

? értetlenkedett a Metrónak Elliw Jones.

Később aztán a pár, és a felháborodott vásárlók együttesen kinyomozták, hogy a koronavírussal szembeni rendelkezések állnak a tiltás hátterében. A Walesben hatályban lévő szabályok szerint ugyanis az embereknek a létfontosságú termékeket ? így a tejet is, ami Jonesék legfőbb árucikke ?  a hozzájuk legközelebb eső üzletekben ildomos megvásárolni, és a vírus terjedésének gyorsulását kockáztatják azzal, ha keresztül-kasul utaznak az országban csak azért, hogy vegyenek egy üveg tejet.

Az észak-walesi rendőrség a fentieket egy közleményben is megerősítette, így elég valószínű, hogy amíg tart a járvány, Jonesék vállalkozása halálra van ítélve.

The post Megfenyegették a walesi rendőrök a vevőket, hogy ne merjenek a tanyáról tejet vásárolni first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ezzel megsemmisítették a mintegy másfél héttel ezelőtt elsőfokon hozott végzést, amely arra szólította fel a holland kormányt, hogy azonnali hatállyal oldja fel az intézkedést
2021-02-26 19:33:50 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Paris Hilton megosztotta saját Instagram-oldalán a fotót, amit húgával, Nicky Hiltonnal közösen készítettek a L’Officiel magazin címlapjához
2021-02-26 19:31:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A hálózat orvosai a Covid-19-fertőzéssel összefüggésbe hozható panaszokkal küzdő betegek kivizsgálását, gondozását és rehabilitációját végzik márciustól
2021-02-26 19:27:22 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez