A budapesti lakáspiacot ütötte meg leginkább a koronavírus-járvány

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A budapesti lakáspiacot ütötte meg leginkább a koronavírus-járvány

2020 első három negyedévében az újlakás-eladások száma 18, a használtaké 14 százalékkal kevesebb volt az előző év azonos időszakinál. A II. negyedévre jellemző jelentős visszaesés a III. negyedévben nem folytatódott. A használtlakás-piacon a falusi CSOK által támogatott településeken nem volt forgalomcsökkenés, miközben Budapesten érezhetően csökkent az adásvételek száma – írja a Portfolio.hu a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

A lakáspiaci forgalom már 2019-ben is némiképp csökkent, ez a visszaesés gyorsult be tavaly.

Nem meglepő, hogy a koronavírus-járvány első hulláma idején, azaz a tavalyi második negyedévben ?a forgalom visszaesése a fővárosban és a megyeszékhelyeken meghaladta, a kisebb városokban elérte a 30 százalékot. A községek lakáspiacát kevésbé befolyásolta a járvány, itt 16 százalékkal kevesebb lakást adtak el a II. negyedévben, a falusi CSOK által támogatott településeken pedig az egy évvel korábbihoz hasonlóan alakult az eladott lakások száma.?

A használt lakások éves, tiszta árindexe 2020-ban is tovább emelkedett, azonban a drágulás üteme jelentősen lassult. Az ország átlagát tekintve a második negyedévben estek a használtlakás-árak, aztán a harmadik negyedévben, a forgalom élénkülésével az árak is korrigáltak.

További részletek a portál cikkében.

The post A budapesti lakáspiacot ütötte meg leginkább a koronavírus-járvány first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A pénzügyőrök a sofőr ideges viselkedése miatt döntöttek a jármű átvizsgálása mellett
2021-02-25 08:47:57 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Azonnali hatállyal felfüggesztették az üzem működését
2021-02-25 08:32:04 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az elmúlt évtized legtöbb új lakóingatlanát adták át tavaly: A KSH szerdán közölt adatai szerint 2020-ban összesen 28 208 új lakás és ház épült meg, harmadával több, mint egy ével korábban
2021-02-25 08:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Sokan még így is meggondolták magukat. (Belföld)
2021-02-25 07:58:11 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Azért persze elvégzi a jogi egyetemet.
2021-02-25 07:54:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez