Aranyér: a családban bárkit érinthet

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Aranyér: a családban bárkit érinthet

Az aranyér fájdalmas tud lenni, és valljuk be, ijesztő is, amikor a végbélből vér szivárog, és ércsomók türemkednek ki. Mindkét nemet egyformán érinti, bár kialakulásának esélye az életkor előrehaladtával nő, de teljes biztonságban a fiatalok, sőt a gyerekek sem érezhetik magukat. Ráadásul egyik kiváltó oka, a kötőszöveti gyengeség az életkorral nő, és öröklődhet, illetve halmozódhat is a generációk során. így pedig elmondhatjuk, hogy az aranyér nem csak népbetegség, hanem olyan probléma, amely a család bármely tagját potenciálisan érintheti.

 

Nagyon tömören fogalmazva, az aranyér egy kötőszövetbe ágyazott érköteg a végbélben, a végbélnyílás közelében. Szükség szerint kitágul vagy elernyed attól függően, hogy le kell-e zárnia az utat a külvilág felé, vagy épp ellenkezőleg, meg kell nyitnia annak, ami kifelé igyekszik. Ha a kötőszövet megduzzad, az érköteg kitágul és begyulladhat, ami viszketéssel, fájdalommal, vér szivárgásával is járhat. Súlyosabb esetben az egész kitüremkedik a végbélnyíláson, és a fájdalom egyre kínzóbb lesz.

Az aranyérbetegség kiváltó okai közt a genetikai adottságokon túl életmódbeli tényezőket találunk, amelyek nemtől és kortól függően eltérőek lehetnek.

Gyerekeket is érint

Ritkán, de gyerekeknél is előfordulhat aranyeresség, és a legfőbb kockázati tényező náluk is a helytelen életmód. Például a válogatós gyerekeknél a rostokban szegény étrend következménye, a kemény széklet és az ezzel összefüggő WC-n való erőlködés okozhatja, de az elhízás és a mozgásszegény életmód szintúgy.

Gondot okozhat az is, ha a gyerek rendszeresen nem képes az óvodában vagy az iskolában elvégezni a nagydolgát. A sokáig, akár csak 1-2 napig tartogatott széklet is már annyira megkeményedhet, ami képes aranyeres tüneteket kiváltani, sőt, erősebb nyomás hatására külső aranyér megjelenése sem kizárt.

Későbbi életkorban egyre inkább érdemes a mozgásra fókuszálni. Az elhízott emberben ugyanis, legyen gyerek, fiatal vagy idősebb felnőtt, megnő a hasüregi nyomás, ami folyamatosan ?nyomja kifelé? az aranyérköteget. A mozgásszegény életmóddal kéz a kézben jár a túlsúly és a sok ücsörgés, márpedig utóbbiak szintén aranyérhez vezethetnek.

Apa sörpocakja

Fentiek a felnőttekre ugyanúgy érvényesek, ám az ő esetükben további rizikótényezők is jelentkeznek, nem egyszer a nemek szerint eltérő mértékben. Az apák például jellemzően gyakrabban végeznek nehéz fizikai munkát vagy olyan sporttevékenységet, amely elősegítheti a betegség kialakulását. Elsősorban a függőleges törzzsel végzett, főként a has és a hát izmait igénybe vevő mozgásokra kell gondolni, mint a rakodás vagy a súlyemelés.

A férfiakra jellemző emellett az állandósuló és jelentős hasüregi nyomást fenntartó sörhas, illetve az, hogy előszeretettel ücsörögnek hosszasan a WC-n. Utóbbi esetben ebben a testhelyzetben a gravitáció végzi el lassan, de biztosan a ?piszkos munkát?, melynek kellemetlen eredménye az aranyér lehet.

Szülés és a nagyszülők

Nőknél az aranyér legfontosabb, ?nemre specifikus? kiváltó oka a terhesség és a szülés. Emellett sok nő végez az ugyancsak hajlamosító tényezőnek tekinthető ülőmunkát: ilyenkor a kismedencei izmok megkeményednek, ami szorulást eredményezhet, illetve a belek is renyhébbek lesznek.

Ami a nagyszülőket illeti, természetesen rájuk is igaz minden, idáig felsorolt kockázati faktor, csak éppen az életkorukkal tovább ?súlyosbítva?. Idővel ugyanis a kötőszövetek egyre lazábbá válnak, ezzel nő az esélye az aranyér megcsúszásának. Ökölszabályként azt mondhatjuk, a betegség esélye 10 évenként tíz százalékkal növekszik.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

The post Aranyér: a családban bárkit érinthet first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Kamukokó szállt a levegőben.
2021-04-20 18:14:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija lefutott a sínről
2021-04-20 17:27:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A titanoszauruszok csoportjába tartozó állatnak kis feje, hosszú nyaka és farka, valamint a hasonló lényekhez képest szokatlanul lapos háta lehetett
2021-04-20 17:17:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Halálos kimenetelű vonatbaleset történt kedd délután három körül Ináncson, a Kossuth Lajos úton lévő vasúti átjáróban
2021-04-20 17:16:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A traktor sofőrje meghalt, az egyik vonat utasai közül többen megsérültek
2021-04-20 17:08:26 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Egy ideje már láthatóan abba az irányba haladnak az okostelefonos fejlesztések, hogy a lehető legtöbb legyen a hasznos kijelzőterület, és minél kevesebbet foglaljanak el a szenzorszigetek és kameralyukak
2021-04-20 17:01:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez