Tarolt a világ egyik legveszélyesebb hálózata

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Tarolt a világ egyik legveszélyesebb hálózata

2020 második félévében 85 százalékkal több kibertámadást regisztráltak a G DATA biztonsági cég szakemberei, mint az év első 6 hónapjában. A legtöbb támadásért az Emotet hálózat volt felelős, amelynek hatástalanítása után új kártevők megjelenésére számíthatunk.

Tim Berghoff, a cég szakértője azon a véleményen van, hogy sok tavalyi kibertámadás azért volt sikeres, mert kapkodva költöztek home office-ba a cégek. Azok a vállalatok, amelyek nem biztosították a hálózatuk biztonságos távoli elérését, ahol az alkalmazottak saját, nem frissített eszközökről kezdtek el dolgozni, gyakrabban váltak áldozatul támadásoknak.

A járványhelyzetet jellemző bizonytalanságot kihasználva pedig a kiberbűnözők egyre több támadást indítottak. 2020-ban már minden percben 76 új kártevővariáns jelent meg, Németországban átlagosan naponta 45 ezer új számítógépes vírus fenyegette az informatikai rendszereket.

A tavalyi évben a nemrég lekapcsolt Emotet volt a kiberbűnözők első számú fegyvere.

Közel 900 ezer új variánsát fedezték fel a G DATA szakemberei, ami rendkívüli növekedés a 2019-es 70 ezerhez képest. A kártevő 2014-ben jelent meg először, akkor még csak banki trójaiként vetették be, és azonosítók eltulajdonítására használták. A fejlesztéseknek köszönhetően azonban alkalmassá vált levélszemét terjesztésére, illetve zsarolóvírusok ? például a Trickbot és a Ryuk ? terjesztésére.

A botnet hálózatot az alvilági csatornákon keresztül bárki kibérelhette és használhatta, de az Europol átfogó hadműveletének köszönhetően sikerült hatástalanítani az infrastruktúráját.

Kapcsolódó Az Europol lekapcsolta a világ egyik legveszélyesebb hálózatát Sikerült leállítani az Emotet botnet alatt működő rendszert. Új trónkövetelők

A tavalyi év második leggyakoribb kártevője, a Qbot azt a trükköt használja, hogy egy folyamatban lévő e-mail-láncba kapcsolódik be egy hamis válaszlevél elküldésével. Ha valaki 2-3 e-mailt vált egy levelezési partnerével, majd kap egy újabb üzenetet, amely látszólag az adott beszélgetéshez tartozik, akkor kevésbé lesz gyanakvó. A hamis e-mail melléklete azonban a kártevőt tartalmazza, vagy az abban elhelyezett link egy fertőzött weboldalra vezet. A Qbot eredetileg egy banki trójai volt, de időközben ez is többcélú támadóeszközzé fejlődött.

A lista harmadik szereplőjét, az Urelast a támadók arra használják, hogy miután bejutottak az adott hálózatba, ott további kártevőket töltsenek le a gépekre.

Az alkalmazásokban és az operációs rendszerekben lévő biztonsági hibák sok sikeres támadás kiindulópontját jelentik. Tavaly két eset emelkedett ki ezek közül, a Shitrix és Sunburst. A Shitrix az elmúlt évek egyik legveszélyesebb felfedezett sérülékenysége, amelyen keresztül a Citrix ADC alkalmazásban lehet távolról véletlenszerű alkalmazásokat futtatni. Németországban több mint 5 ezer vállalat volt veszélyben, közöttük kritikus infrastruktúrák üzemeltetői, mint kórházak, energiaszolgáltatók és állami hatóságok.

Végül a tavalyi év végén számos kormányzati ügynökség és magánvállalat fedezte fel, hogy támadás áldozatává vált. A kártevő a Solarwinds hálózati menedzsment szoftverén keresztül érkezett, melynek egyik frissítését kiberbűnözők fertőzték meg.

Dömös Zsuzsanna további cikkei Fontos téren fejlődhet az idei csúcs-iPhoneMilliárdokat fizet a Facebook az arcfelismerés miatt pert indító felhasználóknakA már beoltott Bill Gates elmondta, miért hord továbbra is maszkot

The post Tarolt a világ egyik legveszélyesebb hálózata first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Meghalt 256 beteg.
2021-04-15 08:42:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez