Legfőbb Ügyészség: a csengeri örökösnő ügyében Kósa Lajost nem érte kár, ezért nem sértett

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Legfőbb Ügyészség: a csengeri örökösnő ügyében Kósa Lajost nem érte kár, ezért nem sértett

Közleményt adott ki a Legfőbb Ügyészség az úgynevezett csengeri örökösnő ügyében, aki Kósa Lajos fideszes politikusnak ígért mesés vagyont.

A Polt Péter vezette ügyészség azt írta, visszautasítja azokat a politikailag motivált feltételezéseket, hogy törvénysértően vagy szakszerűtlenül járt volna vagy járna el az örökösnő ügyében.

Mint írták, az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást. A nyomozás során a történeti tényállás egészét vizsgálták. Mivel arra derült fény, hogy a terhelt nő az örökség meglétével kapcsolatban Kósa Lajost is megtévesztette, őt ? egyes közéleti szereplők állításával szemben ? a nyomozás során tanúként kihallgatták.

Mivel azonban Kósa Lajosnak kára nem keletkezett, így az ügyben nem szerepel sértettként.

A nyomozó hatóság az eljárásban hivatalból vizsgálta az egyéb bűncselekmények esetleges megvalósulását is, azonban a nyomozás ezekre vonatkozó adatot nem tárt fel. A nyomozást befejezése után az ügyben a Mátészalkai Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot a Mátészalkai Járásbírósághoz.

Kiemelték, a vádirat tartalmazza az egyes közéleti szereplők által megjelölt cég kapcsán az átutalás körülményeit és annak a pénznek a sorsát is, amely a csengeri örökösnő bankszámlájára érkezett. Mindez teljességgel beleillik a vád tárgyát képező csalássorozatba. A csengeri örökösnő későbbi vallomásaiban, így a saját kezűleg írt vallomásaiban maga is cáfolta azt, hogy az ügyben felmerült Kft.-től kapott pénzt más személynek vagy más személy megbízottjának adta tovább és csupán ezen személy kérésére ismerte el utólag a tartozást. A nyomozás egyéb bizonyítékai is cáfolták a terhelt nő saját maga által is visszavont nyilatkozatait. A nő arra hivatkozott, hogy ezeket a valótlan állításokat külső befolyásra tette.

Hozzátették: Az ügy bírósági szakaszban van. A bizonyítási cselekményekről és büntetőjogi felelősség kérdéséről a bíróság fog dönteni. A büntetőeljárás során feltárt tények a bíróság nyilvános ülésein, tárgyalásain megismerhetők.

Kapcsolódó A zöldségesnek is elhisszük, hogy jó az áru ? az igazságügyi államtitkár szerint ezért adhatott hitelt Kósa Lajos a csengeri ?örökösnő? milliárdos ígéreteinek A bizalomra épül fel a társadalom, mondta.

The post Legfőbb Ügyészség: a csengeri örökösnő ügyében Kósa Lajost nem érte kár, ezért nem sértett first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ma már nem szokatlan, hogy amerikai gépek haladnak át légterünkben, azonban a légi utántöltést viszonylag ritkán örökítik meg fotósok itthon ? írja a Blikk
2021-04-11 12:28:06 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy tanár buktatta le, aki észrevette az öltöző mögött ólálkodó férfit
2021-04-11 12:01:23 | Hozzászólások: 0 | Népszava
5500 forintot rabolt egyik osztálytársától egy budaörsi lány csütörtökön ? számolt be a rendőrség honlapja
2021-04-11 11:41:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház előtt szombaton kialakult hosszú sorról tett közzé képeket Katanics Sándor, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője
2021-04-11 11:34:53 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az 1222-ben kiadott Aranybulla lenne az a mementó, ami ? legalábbis Varga Judit olvasatában ? bizonyítja, hogy Magyarország jogállam
2021-04-11 11:20:24 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A fiatal egy másik lány pénzét vette el. Azzal fenyegette, hogy leszúrja.
2021-04-11 11:12:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez