Bezerédi Zoltán: ?A politika veszélyesen hangosnak találja a színházat”

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Bezerédi Zoltán: ?A politika veszélyesen hangosnak találja a színházat”

Veiszer Alindának adott interjút Bezerédi Zoltán – írja a Telex. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező többek között katona apjáról, a bezártság átvészeléséről, cigány származásáról és az SZFE-re 2019-ben felvételt nyert fiáról beszélt. Az interjú további beszélgetésekkel Veiszer Alinda előfizetős Patreon-oldalán érhető el.

Bezerédi úgy látja, nem szólhat bele felnőtt fia életébe, aki maga is belecsöppent az SZFE-n zajló eseményekbe.

Ezt a forradalmat is ők találták ki és ők csinálják. Én mint apa, egyet tehetek, elfogadom az ő döntéseit és maximum véleményezem, de ehhez nekem így nincs közöm, nem is lehet

– nyilatkozta.

Bruzák Noémi / MTI Bezerédi Zoltán Ryszard Kapuscinski A császár cím? darabjának fotóspróbáján a Katona József Színház Kamra színpadán 2020. március 3-án. A színművet Zsámbéki Gábor rendezésében március 6-án mutatták be.

Vidnyánszky Attilával kapcsolatban azt mondta, hogy a rendező most rosszakat dönt és mond. Bezerédi nem találja szerencsésnek, hogy az összes lépése átgondolatlan, erőből való. Véleménye szerint a jelenlegi hatalom számára a véleményező emberek nem jók, az elhallgattatás eszköze pedig az az érvelés, hogy ?ők a haza, ők a magyar és mindenki, aki máshogy gondolkodik, a hazát sérti, a magyarokat sérti?.

Bezerédi úgy véli, a politika azért áll be mindig a színház mögé, mert veszélyesen hangosnak találja. Hogy a politika most mire készül, az nem tudja, de arra gyanakszik, hogy a három művész színházat (az Örkényt, a Katonát és a Radnótit) ?előbb-utóbb ki fogják nyírni?.

Az interjúban arra is kitért, hogy kollégáival aggódnak Zsámbéki Gábor egészségéért, akit megfertőzött a koronavírus.

The post Bezerédi Zoltán: ?A politika veszélyesen hangosnak találja a színházat" first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Nem lehet néhány nap kedvező számadataira alapozni a teljes nyitást - figyelmeztetett Szlávik János
2021-04-21 10:12:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Szabó Győző a Reggeliben mesélt arról, hogy nemrég egy böjtházban járt, ahol egy hétnyi böjtöléssel sikerült nyolc kiló
2021-04-21 10:10:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Beadta a kormány a javaslatot, amellyel hatályát veszti a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény, azaz visszavonják a civiltörvényt
2021-04-21 09:59:57 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Elfogták a kunszentmiklósi nyomozók azt a három tolvajt, akik akkumlátorokat loptak Szalkszentmártonban
2021-04-21 09:54:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Véget érhetett a Netflix járvány alatti diadalmenete, csökkenni látszik az előfizetők száma ugyanis, írja a BBC
2021-04-21 09:53:33 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az egyetemi oltópontokra hívnak SMS-ben 70 ezer embert jövő hét elejére
2021-04-21 09:49:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez