A KDNP-s Hölvényi György reméli, hogy belülről tudnak még valamit tenni a Néppártért

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A KDNP-s Hölvényi György reméli, hogy belülről tudnak még valamit tenni a Néppártért

Hölvényi György rövid interjút adott a Hír Tv-nek. Ő az a KDNP-s képviselő, aki a fideszes politikusok távozása után is maradt az Európai Néppárt frakciójában az EP-ben.

 

Hölvényi azt mondta, hogy természetesen felmerült a távozás,

de ez nem egyéni akció. Itt azért a KDNP 30 éves néppárti tagságárról, munkájáról van szó.

Hozzátette: a maradás a KDNP elnökségének a döntése volt.

Azt is elmondta, hogy ennek ellenére ?érzelmekről jobb, ha nem beszélünk?, és nem szeretné kifejteni, hogy kinek ad igazat a Néppárt és a Fidesz vitájában. Azt mondta még, hogy a Néppárton belül ő ahhoz a kisebbséghez tartozik, melynek az a vállalása, hogy ?tudunk még valamit tenni? a pártért, hogy ?visszafordítsák? azt.

Kapcsolódó Csúfos vereség a Fidesznek a kilépés a Néppárt frakciójából A Fidesz nem önként lép ki, hanem nincs más választása. Ezzel elbúcsúzhat az európai hatalom központjától, és igazán nem is nyert vele semmit.

The post A KDNP-s Hölvényi György reméli, hogy belülről tudnak még valamit tenni a Néppártért first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A cég a múlt héten felfüggesztette európai szállításait, miután az amerikai hatóságok vizsgálatot kezdtek annak megállapítására, hogy van-e kapcsolat a gyár oltóanyaga és a vérrögképződés között
2021-04-20 18:53:42 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Közép-európai Egyetem szerint a magyar kormány hiába módosít a felsőoktatási törvényen, továbbra sem lesz biztosított a nemzetközi intézmények szabad működése
2021-04-20 18:47:28 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta pontosan a 68 éves Idriss Déby halálát
2021-04-20 18:19:09 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Kamukokó szállt a levegőben.
2021-04-20 18:14:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez