7,7 millió adag vakcinával vágunk neki a harmadik oltásoknak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
7,7 millió adag vakcinával vágunk neki a harmadik oltásoknak

Június elején Orbán Viktor bejelentette, hogy véget vetnek a tömeges oltási rendszernek, ami annak fényében nem volt meglepő, hogy május végén már volt olyan nap, hogy tízezer ember sem oltatta be magát. A fókusz azóta az új beoltottak helyett a már védettek harmadik (illetve a Janssen esetében a második) dózisára helyeződött át, köszönhetően a többi között annak, hogy vizsgálatok kimutatták: a Sinopharmmal oltott hatvan év felettiek mintegy negyedénél nem alakult ki semmilyen védettség. Azóta az is kiderült, hogy az oltáselőzménye alapján ki, melyik gyártó védőoltását kaphatja meg harmadikként (illetve másodikként), július utolsó napjaitól pedig már időpontot is lehet foglalni az oltás beadására. Mindeközben a 24.hu-nak nyilatkozó háziorvosok szerint sokkal fontosabb lenne a még be nem oltottak vakcinációja.

Egy biztos:

fürdünk a fel nem használt vakcinákban,

így ha valaki szeretne, könnyen hozzájuthat a következő oltásához.

Kapcsolódó ?Sem virológusok, sem immunológusok nem vagyunk? ? a háziorvosok segítséget várnak a harmadik oltás előtt Szükségük lesz a háziorvosoknak a szigorú sorvezetőre az újraoltáshoz, miközben azt hangsúlyozzák: a még be nem oltottak meggyőzése sürgetőbb feladat. Nemcsak a rendelőkben, az idősotthonokban is listázni kellett, kik szeretnének újraoltást.

Múlt héten kicsivel több mint 400 ezer vakcina érkezett Magyarországra, ennek kétharmada Pfizer, a többi pedig AstraZeneca. Ha az eddig hazánkba érkezett dózisokból levonjuk a már felhasznált, illetve a még esedékes második oltáshoz szükséges adagokat, kiderül, hogy 7,69 millió vakcinánk van, amivel bármit kezdhetünk ? a harmadik oltáson kívül olthatunk vele határmenti külföldieket, kölcsönadhatjuk vagy csak simán eladhatjuk azokat.

Táblázatunkban vakcinatípusonként találja, melyikből mennyit használtunk fel, és mennyi áll rendelkezésre ? az oszlopokat a fejlécre kattintva rendezheti az egyes mutatók alapján. A legtöbb az orosz Szputnyik V-ből fogyott (csak a hozzánk érkezett dózisok tizede maradt meg), a legkevésbé pedig a Janssen (a félmillió dózisból csak bő százezer talált gazdára), illetve a Sinopharm (az ötmillió dózis negyven százalékát adták be). Utóbbiból hiába áll hegyekben a raktárkészlet, az antitestes vizsgálatok eredményeit elnézve harmadik oltásnak valószínűleg nem ez lesz majd a legnépszerűbb választás.

Ha nem lenne szükség harmadik oltásra, akkora készletünk van, hogy négymillió újonnan jelentkezőt is teljesen be tudnánk oltani vele.

Míg mi a harmadik oltásra koncentrálunk, addig az európai országok egy jelentős része arra, hogy minél több lakosuk legyen védett. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak (ECDC) harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térségbe tartozó nemzet küld oltással kapcsolatos statisztikát, ezt elemezve pedig kiderül, (ábránkon szürke sávval kiemelt) Magyarország a 18. helyre csúszott vissza. Grafikánkon a legalább az első oltásukat megkapó felnőttek arányát ábrázoltuk országonként csökkenő sorrendben: a listát Izland, Dánia, Hollandia, illetve Málta vezeti ? utóbbival nagyon sokáig fej-fej mellett haladtunk az élen.

Ábránkról kiderül az is, hogy hazánk már jócskán elmarad a harminc ország átlagától (69,7 vs. 66,4 százalék). Minél rövidebb a két oltást jelző körök közötti vonal, annál nagyobb arányban védettek teljesen az adott ország oltottai: Magyarországnál az egyik legrövidebb ez az összekötő, ami azt jelenti, hogy kevés olyan van, aki az első oltáson már átesett, de a másodikat még nem kapta meg ? mindössze 6,3 százalék. Ennek oka, hogy olyan régen volt az elsőoltás-dömping (április-májusban), hogy bőven eltelt annyi idő minden vakcina esetében (még a tizenkét hétre adott AstraZenecánál is, aminek a második adagját május óta előbb is lehet kérni), hogy esedékesek legyenek a második oltások.

A sereghajtók továbbra is Bulgária és Románia: előbbiben a felnőttek 18,8, utóbbiban 31,5 százaléka jutott valamelyik vakcina első adagjához ? teljesen védett pedig a tizennyolc év felettiek 15,7, illetve 27,9 százaléka.

Az első oltások tekintetében két százalékponttal van lemaradva tőlünk Görögország, Liechtenstein, illetve Csehország ? mivel nálunk maroknyi új ember kap oltást, így pár hét, és minden bizonnyal megelőznek minket, ami azt jelenti, hogy átcsúszunk a legrosszabbul teljesítő harmadba. Múlt héten Magyarországon több mint 26 ezer embert oltottak be (napi közel 3800-at), ezeknek bő negyede (28 százalék) kiskorú volt ? ők mind Pfizert kaptak. 5800 Janssen is gazdára talált (ezt kapják többek között az Ukrajnából hozzánk oltás miatt átutazók), továbbá 1186 dózis kínai is (ebből 175-öt hatvan év felettiek kaptak), Modernából, Szputnyikból, illetve AstraZenecából pedig együttesen alig ezer fogyott. A második oltása 46 ezer embernek volt esedékes múlt hétfő és vasárnap között.

Hazánkban a legfrissebb, szerda reggeli adatok szerint jelenleg bő harmincezer aktív koronavírusos eset van, az elhunytak száma 30025 fő, a beoltottak száma (a tizennyolc év alattiakkal együtt) 5,61 millió, közülük 5,41 millió már a második oltását is megkapta.

Bár a fiatalok oltását tekintve elsők vagyunk a vizsgált országok listáján, még így is csak 12 százalékuk kapott oltást, míg a teljes védettséget jelentő két dózishoz egytizedük jutott hozzá, pedig már csak bő egy hónap van iskolakezdésig. Ráadásul eléggé belassult az ő oltásuk is: múlt héten 0,43 százalékponttal nőtt a beoltott magyar fiatalok aránya, az előző hét még nagyobb, 0,55 százalékpontos növekedést mutatott az azt megelőző hét naphoz mérve. Az ECDC-nek jelenleg tizenöt ország küld adatokat a kiskorúakról, a listában második helyen utánunk Ausztriát megelőzve már Belgium áll.  A sor végén Portugália található, ahol 1,7 millió tizennyolc év alatti él, közülük mindössze 3872 jutott oltáshoz, ami 0,2 százalékos arányt jelent.

?

The post 7,7 millió adag vakcinával vágunk neki a harmadik oltásoknak first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Újból fellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita Nagy-Britannia és Franciaország között, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség
2021-10-28 22:36:46 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amelyben azok a szigorítások szerepelnek, amelyeket a kormány ma bejelentett
2021-10-28 22:34:05 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A járvány terjedésének megállítása érdekében Szerbiában meghosszabbítják az őszi szünetet az általános és középiskolások számára – jelentette be Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter csütörtökön
2021-10-28 21:45:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez