Beszakadtak a tőzsdék, az amerikai indexek is mínuszban zártak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Beszakadtak a tőzsdék, az amerikai indexek is mínuszban zártak

Az ázsiai tőzsdéken kifejezetten gyengén indult a hét, a nyitva tartó piacok közül a hongkongi tőzsde több mint 3 százalékot esett, miután a befektetőket aggasztja, hogy az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő esetleges bedőlése rendszerszintű kockázatot hordozhat magában. Az általánosan negatív részvénypiaci hangulatot tükrözi, hogy az európai tőzsdék is nagyobb esést produkáltak. A negatív hatás az amerikai tőzsdére is átgyűrűzött, így valamennyi jelentősebb index mínuszban zárt a nap végére. A hangulatot az sem javította, hogy az amerikai pénzügyminiszter sürgette a kongresszust, hogy függessze fel vagy emelje meg az államadósság-plafont, ellenkező esetben katasztrófával néz szembe az ország - ez alapján tehát fennáll a lehetősége, hogy a világ két legnagyobb gazdaságát is adósságválság fenyegeti. Mindeközben az is bizonytalanságot szül, hogy a héten tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, ahol bejelenthetik az eszközvásárlási program visszavágását, amit minden bizonnyal kedvezőtlenül fogadna a piac.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egy friss dél-koreai tanulmány ?tudományos adatot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a maszkviselés rendkívül jelentős mértékben csökkenti a fertőzésnek való kitettséget a tömegközlekedés során? ? hangsúlyozza Kemenesi Gábor virológus hétfő esti Facebook-bejegyzésében
2021-10-25 21:09:00 | Hozzászólások: 0 | Portfolio.hu
Az ázsiai és európai tőzsdék hétfői vegyes teljesítménye után az amerikai vezető indexek a nyitás óta egyértelműen emelkednek, amiben fontos szerepe van a Tesla részvénye hatalmas ugrásának és mindez oda vezetett, hogy az S&P és a Dow Jones új történelmi csúcsra kapaszkodott
2021-10-25 20:48:13 | Hozzászólások: 0 | Portfolio.hu
Lázár János korábban 30-35 percet ígért.
2021-10-25 20:45:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A várakozásoknak megfelelően a tokióinál szigorúbb intézkedéseket tartalmaz a 2022-es, pekingi téli olimpiára vonatkozó koronavírus-szabályzat, melyet a szervezők hétfőn tettek közzé
2021-10-25 20:29:00 | Hozzászólások: 0 | Portfolio.hu
Nem biztosít hosszú távú védettséget a Covid-19 vagy a betegség súlyos formái ellen a BCG-oltás - derítették ki quebeci kutatók, akik az elsők között vizsgálták a vakcina hosszú távú hatását a kanadai szövetségi állam oltási regiszterét felhasználva
2021-10-25 19:55:00 | Hozzászólások: 0 | Portfolio.hu
A nyugati politikusok lopakodó törvényalkotásáról, a hatáskörét túllépő Európai Bizottságról, a politikai nyomásra működő Európai Bíróságról és a meleglobbiról is beszélt az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága előtt Varga Judit
2021-10-25 19:40:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez