Izraeli kórházat bénítottak meg a hackerek

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Izraeli kórházat bénítottak meg a hackerek

Izraelben gazdasági célú, az adatok visszaszolgáltatását váltságdíjhoz kötő zsarolóvírusos kibertámadás érte a Haderán lévő Hillel Jafe kórházat – írja az MTI. Miki Dudkevitz, a kórház igazgatója a katonai rádióban azt mondta, hogy azonnal a támadás megindításakor, már szerdán elszigetelték a kórház számítógépes rendszerét a külvilágtól, és azóta visszatértek a papíralapú ügyintézéshez, csak a legszükségesebb életmentő műtéteket végzik el és csak a sürgős eseteket fogadják.

Megfelelő módon működnek a röntgen- és a CT-gépek, de a képeket korábban azonnal egyenesen elküldték a vizsgálatot kérő kezelőorvos számítógépére is, jelenleg pedig csak helyben tárolják. Dudkevitz a rádióban elmondta, hogy emberéleteket is veszélyeztethet a kibertámadás, mert a korábban automatikusan rendelkezésre álló információk, köztük a páciensek esetleges allergiás válaszreakciónak listái nélkül kell működniük, de ezt fokozott odafigyeléssel, az ápoltaktól nyert információval pótolják. Az igazgató hangsúlyozta, hogy eddig is jelentős összegeket költöttek adatvédelemre, és egy nemrégiben végzett ellenőrzésen a megfelelően biztosított kórházak közé kerültek.

A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint Izrael legjelentősebb kibervédelmi szakértői, köztük a Checkpoint biztonsági cég szakemberei végzik a számítógépes rendszer védelmét, és próbálják visszanyerni az elrabolt, de remélhetőleg biztonsági mentéssel több szerveren is megőrzött adatokat.

A TV képsorai szerint jelenleg több osztályon kézzel jegyzik fel az adatokat, a már régen elfeledett indigóval készítenek másolatokat, s mindez jelentősen lassítja a kórház működését. Nacham As, az egészségügyi minisztérium igazgatója fokozott figyelmet kért az eset nyomán az összes izraeli kórházigazgatótól, és kifejtette a rádióban, hogy a minisztérium kiberosztályának szakértői szerint nem lehetséges a százszázalékos kibervédelem.

Dömös Zsuzsanna további cikkei Többet ér az elektronikus hulladék, mint sok ország GDP-jeÚj funkciókkal bővült a legjobb böngészős PDF-kezelőLelassulnak egyes számítógépek a Windows 11-től

The post Izraeli kórházat bénítottak meg a hackerek first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az Európában egyelőre nem elfogadott védőoltás hatásosságának vizsgálatát már megkezdték
2021-11-30 21:13:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
186 éve, 1835. november 30-án született Mark Twain, polgári nevén Samuel Langhorne Clemens amerikai
2021-11-30 21:08:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Egyelőre még csak egyes régiókban érhet el a Netflix Hub a Spotifyon, amely lehetővé teszi a kedvenc sorozatok zenéinek, kapcsolódó tartalmainak új szintre helyezését
2021-11-30 21:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ha olyan fotót látunk, amin szerepelünk, de nem kérdeztek meg róla minket, levetethetjük
2021-11-30 20:40:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Hagyomány, hogy a Google az év végéhez közeledve kihirdeti, melyik országban melyik androidos alkalmazások és játékok voltak a legjobbak az adott évben
2021-11-30 20:08:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az egyik legtöbbet feltett kérdés: mi történik a napelemekkel télen? Hogyan működik, mennyi áramot termel, és egyáltalán: hogyan viselkedik a kemény mínuszokban? A kérdések mögött sokszor számos tévhit áll, amelyeknek néha bizony csak kevés alapjuk van
2021-11-30 19:30:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez