:

Kijött a rendelet, itt vannak a maszkviselés és a kötelező oltás szabályai

Kijött a rendelet, itt vannak a maszkviselés és a kötelező oltás szabályai
  • 24.hu
  • 28 Oct, 2021
  • Címkék: #

Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amelyben azok a szigorítások szerepelnek, amelyeket a kormány ma bejelentett.

Maszkviselés

A rendelet alapján a maszkviselés, ahogy korábban is, nem csak a tömegközlekedésre, de a megállókra és a várótermekre, valamint azokra a területekre is kiterjed, ahol a dolgozók és az utasok közvetlenül kapcsolatba kerülnek egymással. Ez alól a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személyek kivételek csak. A zárt vezetőfülkében sem kötelező maszkot hordani.

A maszkot nem viselő embereket pótdíjjal büntethetik, és ha nem vesznek fel maszkot, le kell őket szállítani, valamint rendőrt kell hívni, mert ez szabálysértésnek számít.

Kötelező oltás

A munkaadók által kötelezően előírható oltásban szerepel az is, hogy legalább 45 napot kell adni a munkavállalóknak arra, hogy beoltsák magukat, de ez a kétdózisú oltásoknak csak az első dózisára vonatkozik. Erről a munkáltató elektronikus úton vagy papíron tájékoztathat mindenkit.

Ha orvosi szakvélemény van arról, hogy valakinek nem javasolják az oltást, akkor az mentességet kap.

Ha valaki nem oltatja be magát, a munkáltatója egy éves fizetés nélküli szabadságot rendelhet el számára, egy év leteltével pedig elbocsáthatja. Ha közben felveszi az oltást, a munkáltató azonnal köteles visszamondani a fizetés nélküli szabadságot.

Ha valaki a rendelet megjelenése előtt mentesült a munkavégzési kötelezettség alól, akkor csak a mentesülés megszűnését követően kötelezhető oltásra.

Ez a rendelet addig lesz hatályban, amíg a védekezésről szóló törvény is, és november 1-től érvényes.

The post Kijött a rendelet, itt vannak a maszkviselés és a kötelező oltás szabályai first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés