Kisót a ráncai miatt bántják, pedig már három plasztikai sebész utasította el

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kisót a ráncai miatt bántják, pedig már három plasztikai sebész utasította el

Kiss Orsolya Kisó a Reggeli csütörtöki adásában mesélt arról, hogy több kommentelő is beszólt neki, hogy milyen öregnek néz ki, de a műsorvezető nem szeretné photoshopolni a képeit a ráncai miatt. Szerinte az a baj, hogy az emberek fejében még mindig a 20-as éveiben járó zenetévésként él, pedig már elmúlt 41 éves. Ráadásul amúgy is mindent megtesz, hogy formában maradjon, de van, amin nem tud változtatni, de még az orvosok sem.

Vannak olyan dolgok, amiket meg tudunk tenni. Nyilván az ápoltság alap, figyelek az arctisztításra, figyelek arra, hogy megfelelő mennyiségű vizet igyak, hogy hidratált legyen a bőröm, figyelek a táplálkozásra, járok sportolni, meditálok, igyekszem odafigyelni, hogy napi nyolc órát aludjak, de amin nem tudok változtatni… egyébként már próbáltam. Már három plasztikai sebésznél voltam, hogy a szem alatti ráncaimmal csináljanak valamit, de azt mondták, hogy nem lehet, mert hogyha a felesleges bőrt kivágják, akkor egyből kibukik az alsó szemhéjam, ezért ők nem vállalják. Tehát mit tudok csinálni? El kell fogadnom.

The post Kisót a ráncai miatt bántják, pedig már három plasztikai sebész utasította el first appeared on 24.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Fashion Days Fashion Days Az utóbbi időben nem csak a férfiaknál, de a hölgyek körében is hódítanak a karórák, hiszen rengeteg stílus közül lehet választani, és egy jól megválasztott modell remek kiegészítője lehet a stílusodnak
2022-01-24 00:00:13 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az ellenzéki politikus folytatta a koronavírus-járvány alatti lezárások idején szervezett dudáló tüntetés miatt rá kiszabott közmunkát, és meglátta a spenótföld és a belpolitika között
2022-01-23 22:21:51 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Boris Johnson Chequersben töltötte a hétvégét, teljes bizonytalanságban afelől, meddig élvezheti még a brit kormányfők vidéki rezidenciáján a kényelmét
2022-01-23 22:18:10 | Hozzászólások: 0 | Népszava
MZP üdvözli az MSZP lépését.
2022-01-23 22:07:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Nagy kópék ezek a szocik, az már eccer biztos. Bangóné (is) kamuzott a végzettségéről, ezért mo
2022-01-23 21:50:28 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Thomas Mann a múlt mélységes mély kútjáról beszél csodálatos regényében, de miután elolvastuk Hunyady György Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban címmel megjelent új könyvét, azt mondhatjuk, hogy a metafora a jelenre is érvényes
2022-01-23 21:47:13 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez