:

Bátran árazta, de ügyesen rakta össze a Samsung az új, rajongóknak szánt mobilját

Bátran árazta, de ügyesen rakta össze a Samsung az új, rajongóknak szánt mobilját

2022 első napjaiban olyan telefont bemutatni, aminek a nevében 21 szerepel, elég furcsa stratégiának tűnhet, de van magyarázat arra, hogy a Samsung Galaxy S21 FE 5G miért csak most kerül a piacra. A mobilnak már jóval korábban meg kellett volna jelennie, de a koronavírus miatt kialakuló globális chiphiány a Samsungot is utolérte, és csak a tavalyi év végére normalizálódott annyira a helyzet, hogy az új okostelefon idén év elején végül a boltokba kerülhessen.

Kapcsolódó Súlyos árat fizetünk azért, hogy megrohamoztuk a kütyügyártókat A koronavírus hatására világszerte nőtt a kereslet az elektronikai eszközök iránt, majd beütött az iparokon átívelő chiphiány.

A Galaxy S21 FE a 2020-ban piacra dobott Galaxy S20 FE utódja, és a név két betűje mindkét esetben a Fan Edition (rajongói változat) rövidítése, a célközönséget pedig elméletileg azon márkahű vásárlók alkotják, akik nem feltétlenül akarják leszurkolni a húzósabb összegeket a Samsung csúcsmodelljeiért. A koncepció tehát az, hogy a gyártó készít egy jóárasított változatot a felsőkategóriás készülékeiből, kompromisszumokkal, de még mindig a csúcskategóriában maradva. Az S20 FE esetében ez a jóárasítás elég jól sikerült, nem véletlenül lett kifejezetten népszerű mobil, a most debütált S21 FE-nél viszont ebből a szempontból erősen rezeg a léc. A helyzet mégis az, hogy a készülék képes lehet ellensúlyozni a gyártó túl vastagon fogó ceruzáját.

Birkás Péter / 24.hu A telefon, amit jó kézbe venni

A Galaxy S21 FE legnagyobb ütőkártyája, hogy egy visszafogottan csinos készülék, amit egész egyszerűen jó kézbe venni. A sötétszürke, fehér, zöld és lila színek vonzóak a szemnek (főleg az utóbbi kettő), és a matt hátlap is nagyon megnyerő: hiába műanyag, abszolút prémium érzetet nyújt, kellemes érintéssel, nem látszódnak rajta az ujjlenyomatok, és attól sem kell tartani, hogy egy béna mozdulat következményeként szilánkosra törik a hátlap.

Birkás Péter / 24.hu Visszafogott stílus, könnyed elegancia.

Bár a dizájn egyértelműen a tavalyi S21 telefonokat idézi, a kamerasziget itt nem fém, hanem része az alap burkolatnak, ami nagyon jót tett a telefonnak. Semmi hivalkodás és csillogás, a mobil mégis vonzza a tekintetet, egészen biztos vagyok benne, hogy sokan pont a külalak (és a remek színek) okán fognak beleszeretni ebbe a készülékbe. A pozitív hatást erősíti a pasztel árnyalatokhoz szépen idomuló, szintén matt kezelésű fém keret, illetve az alap S21-nél valamivel nagyobb, 6,4 hüvelykes, AMOLED 2X kijelző, ami tényleg gyönyörű képet biztosít, brutál fényerővel (1200 nit), remek színekkel, tökéletes kontraszttal és akár 120 Hz-es képfrissítéssel. Adott továbbá a Gorilla Glass Victus védelem, és nem maradt ki a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó sem.

A burkolat alatt megbúvó hardver frissnek nem mondható, hiszen a Qualcomm Snapdragon 888 5G-nél azért már akadnak combosabb chipek, de ettől függetlenül a teljesítmény miatt nem igazán kell aggódnia senkinek, még akkor sem, ha szeret erőforrás-igényesebb mobiljátékokkal szórakozni. A 8 GB memória lényegében mindenre elég, az egyetlen komoly fájdalom ezen a téren, hogy a 128 vagy 256 GB háttértár tovább nem bővíthető. Szintén szomorú, hogy a Samsung a jelek szerint nem nagyon akarja felvenni a versenyt a kínai konkurenciával a gyorstöltés terén. Vezetéken keresztül 25 watt a maximum, amit kapunk, vezeték nélkül pedig továbbra is be kell érnünk 15 wattal, ami így 2022-ben azért már elég kevésnek hat. Cserébe az akkumulátor 4500 milliamperórás, ami szép előrelépés a sima Galaxy S21 négyezres teljesítményű telepéhez képest.

Birkás Péter / 24.hu Verőfényben is tűéles képet biztosító kijelző.

Minden más tekintetben a telefon hozza a kötelezőt: van ugye 5G, amit hazánkban is egyre több helyen ki lehet használni, adott a Bluetooth 5.2, a Wi-Fi 6 szabvány támogatása, megkapjuk továbbá az IP68 szabvány szerinti víz- és porállóságot, a megfelelő hangzásról pedig sztereó hangszórók gondoskodnak. Az pedig valószínűleg már csak keveseknek lesz meglepetés, hogy a 3,5 milliméteres jack csatlakozót már ezen a telefonon sem találunk.

A Samsung adott és el is vett

A kicsit átfazonírozott dizájn, a nagyobb kijelző és aksi mellett a legnagyobb különbséget  a kamerák terén találjuk az S21-hez képest, és ezen fronton a Samsung adott, és el is vett. Az előlapi, fixfókuszos kamera a korábbi 10 megapixeles variánshoz képest már 32 megapixeles, a hátlapon viszont a másik irányba történt változás. A főkamera maradt 12 megapixeles, ahogy a széles látószögű egység is ugyanaz a 12 megapixeles változat, amit már tavaly is kaptunk, viszont itt le kell mondani a 64 megapixeles telefotó egységről, csak egy 8 megapixeles variánst kapunk, igaz, ez a modul már képes a háromszoros optikai nagyításra.

Birkás Péter / 24.hu Összesen 32 megapixel került a hátlapra.

Videó terén itt még nincs meg a 8K, maximum 4K/60 fps minőségben rögzíthetünk mozgóképet, ami egyáltalán nem baj, hiszen a legtöbb felhasználó jó eséllyel még ezt sem fogja kihasználni.

Ami a fotós képességeket illeti, itt nagyjából ugyanazt a minőséget kapjuk, mint a sokat emlegetett Galaxy S21 (és S21+) esetében. A főkamerával különösebb felkészültség nélkül remek képek készíthetők, akár éjszaka is, a széles látószögű modul viszont már szerényebb képességű, főleg nappal lehet vele jó fotókat lőni, a telefotóval pedig ésszerű keretek között még benagyítva is tisztességes végeredmény produkálható. Persze vannak ennél jobb fotós mobilok, de az átlag igényeket messze kiszolgálja ez a felhozatal, aki pedig valamivel olcsóbb készülékről vált ilyen modellre, az hatalmas ugrásként fogja megélni az S21 FE képességeit. Főleg akkor, ha kicsit elmerül a kiváló fotós szoftver olyan rejtelmeiben, mint a dedikált portré mód, a többelemes feldolgozás, vagy videók esetén az elülső és hátsó egyégeket egyaránt használó felvételek.

Birkás Péter / 24.hu A jack csatlakozót már ne keresd! Rajongóvá tehet

Ahogy azt már a bevezetőben is pedzegettem, ha pusztán az ár/érték arány tekintetében nézzük a Galaxy S21 FE 5G modellt, akkor bizony vannak ennél jobb ajánlatok a piacon – már házon belül is. Mert az induló ár hiába alacsonyabb (275 ezer a 128 GB-os modell), mint a 2021 elején debütált Galaxy S21 esetében (330 ezer forint), az utóbbi modell jelenleg 250 ezer forintért vagy kevesebbért is hazavihető, szóval, ha pusztán az észérveket nézzük, akkor a kisebb kijelző és akkumulátor ellenére is jobb vétel lehet a Samsung korábbi okostelefonja.

A január 11-től kapható Galaxy S21 FE 5G viszont tipikusan olyan készülék, ami a legjobb ajánlatra vágyókat jó eséllyel hidegen hagyja, és inkább azokat ragadja meg, akiknél a külső és a stílus fontosabb, mint a legjobb kamera és a legütősebb hardver megléte. Márpedig dizájn és a ?fíling? szempontjából a Samsung most nagyon ügyesen frissítette az S21 mobilok küllemét, és egyáltalán nem lennék meglepődve, ha a megcsúszott premier és a vártnál magasabb ár ellenére ez a készülék is ugyanolyan sikerré válna, mint amilyen az S20 FE lett az elmúlt másfél évben.

A 24.hu újságírója a Samsung vendégeként vesz részt a CES-en.

Birkás Péter további cikkei A koronavírus a világ legrangosabb tech rendezvényét is kifektetteEz a router oda varázsol erős wifit, ahol a legnagyobb szükség van ráItt a megoldás, ha attól fél, hogy hallgatózik a telefonja

The post Bátran árazta, de ügyesen rakta össze a Samsung az új, rajongóknak szánt mobilját first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés