Keresés: David Hockney

2020-02-08 07:43:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A betegek hasmenése lehet a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének másodlagos útja, erre figyelmeztettek amerikai kutatók pénteken egy frissen közölt kínai tanulmány alapján. A mostani járványt okozó 2019-nCoV jelű koronavírus elsődlegesen cseppfertőzés útján terjed, amely bármely már fertőzött személytől származhat. Az első eseteket vizsgáló kutatók azonban a légzőszervi tüneteket mutató páciensekre koncentráltak, és emiatt elhany..
2020-02-08 06:36:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elbocsátották az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácstól azt az Alexander Vindman nevű alkalmazottat, aki Donald Trump elnök ellen tanúskodott az elnök ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás, az impeachment képviselőházi meghallgatásain. Donald Trump péntek délután újságíróknak még azt mondta, nem tudja, mi lesz a sorsa Vindmannek, délután azonban Vindmant és a szintén a Nemzetbiztonsági Tanácsnál dolgozó ikertestvérét, Yevgeny Vindmant fegyveres kísérettel v..
2020-02-07 20:25:34 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tömeg ereje Jelenleg kicsit olyan a magyar kultúra, mint egy kamaszokkal teli, zsarnoki szülőkkel rendelkező család: a srácoknak van ugyan valamennyi saját bevétele, de még a szülők adják a zsebpénzt, ami azonban ? a kedvenc gyereken kívül ? senkinek nem elég semmire. A zsebpénzről sosem tudni, mikor vonják meg, ráadásul fel-felmerül, hogy az ősök a pénz fejében ellenőriznék a fiatalok minden lépését, és örüljenek, ha nem kell kötelezően e..
2020-02-06 17:39:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Megasztár egykori versenyzője pontosan egy hónappal ezelőtt posztolta a hírt, hogy megszületett két fia, Ádin és Máté. Az azóta eltelt időben viszont nem osztott meg semmit a babákról. Most azonban behozta a lemaradást és egy halom fotón mutatta meg követőinek a gyerekeit. Megszületettek Fekete Dávid gyerekeiA két kisfiú természetes úton jött világra.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Fekete Dávid (@fekete_da..
2020-02-06 17:03:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nemcsak itthon, de a nemzetközi teniszvilágban is elég nagy port kavart, hogy kevesebb mint három héttel a rajt előtt a WTA törölte naptárából a Hungarian Ladies Opent (HLO). A magyar tenisz hírnevén esett szégyenfolt hátterével részletesen foglalkoztunk szerdai írásunkban, de sajnos úgy látszik, a hólabda tovább gurul és egyre nagyobb lesz. A teniszvilág legügyesebb illuzionistája magyarA birtokunkba jutott dokumentumok alapján úgy fest, valaki a miniszterelnökre hiva..
2020-02-06 16:46:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szerdán jelentek meg az Igazságügyi Minisztérium 2019-es és 2020-as szerződései a Kormany.hu-n. A szerződések között szerepel egy olyan tétel is, amelyben a jelenlegi Igazságügyi Minisztérium költségvetéséből fizetnek egy olyan pert, ami még az előző igazságügyi miniszter ellen indult. Trócsányi Lászlót eredetileg uniós biztosnak szánták, de elbukott ez EP jogi bizottságában, így a Fidesz EP-képviselője maradt. A minisztérium szerződései szerint ..
2020-02-06 14:30:55 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rendzavarásban találtak bűnösnek egy 36 éves skót férfit, mert részegen, letolt nadrággal rámászott egy taxi motorháztetőjére Dunfermline városában, és közösülést szimulált a járművel, hozzádörzsölve nemi szervét az autóhoz ? írta a Scotsman című skóciai lap. David Bruce a bírósági tárgyalásán elmondta, hogy focicsapata, a Celtic Skót Kupán elért győzelmét ünnepelte az utcán, tavaly május 25-én, amikor az eset történt. Egy 63 éves nő el..
2020-02-06 12:57:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Lewis Hamilton Forma-1 bajnok Instagram sztorijai közt megosztott magáról egy fotót követőivel edzés után, ahogy éppen félmeztelenül pózol a tükör előtt. Mint írja a fotón, nem tart még ott, ahol szeretne, de keményen dolgozik érte. Mi mondjuk már ezt látva is ösztönösen behúztuk a hasunkat egy picit zavarunkban. Fotó: Instagram / @lewishamilton Kiemelt kép: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images ..
2020-02-06 06:54:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
?Nem hallgathatunk többé! Eljött az idő, hogy közösen cselekedjünk és tudatosítsuk, hogy a hallgatás megtörése a sport érdekeit is szolgálja? ? írták többi között olyan élsportolók, mint Teddy Riner cselgáncsozó, Nathalie Péchalat jégtáncosnő, Tatiana Golovin teniszező, Astrid Guyart tőröző, Marie Martinod és Ophélie David síelők a francia műkorcsolyában kitört szexuális botrányt követően. “Il e..
2020-02-06 00:44:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
103 éves korában elhunyt Kirk Douglas, Hollywood aranykorának utolsó legendája. Kiemelt kép: DAVID MCNEW / AFP / Europress ..
2020-02-05 19:25:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Híres sztárok is próbálták már ellébecolni a tartásdíjat. Például David Hasselhoff, aki első házasságából született két lánya után először jogi úton alaposan lecsökkentette a gyerektartás összegét, majd ezt is megtagadta, mondván: ne rajta élősködjön a nő. ..
2020-02-05 19:03:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Forma-3-ban folytatja pályafutását David Schumacher, a korábbi Forma-1-es versenyző Ralf fia és a legendás hétszeres világbajnok Michael unokaöccse. A 18 éves pilóta az előző idényben az európai Forma-4-es szériában versenyzett, most pedig a cseh Charouz csapat színeiben áll rajthoz a kilenc F1-es nagydíjon betétfutamként szereplő F3-ban. David Schumacher tavaly a Szocsi Nagydíj hétvégéjén már bemutatkozott a Forma-3-ban, akkor mindkét versenyen a Campos istállónál kap..
2020-02-04 20:22:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Josh Brolin Instagramja az egyik legfurább a celebeké közül, elég csak felidézni azt, amikor arról posztolt, hogy leégett a napon az ánusza. Josh Brolin: Hihetetlenül leégett az segglyukamFontos infót osztott meg rajongóival Thanos. Brolin egyébként rendszerint kisregényt ír mindegyik fotóhoz, és kicsit olyan, mintha írói hajlamait próbálná kiélni Instagramon, a platformon, ami a képekről szól. Legutóbb feleségéről megosztott egy fotót, amin egy szál bugyiban van, de nem látszik..
2020-02-04 09:59:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A korábbi nehéz-, és cirkálósúlyú bajnok David Haye úgy véli, hogy egykori sparring partnerénél, a jelenleg WBC világelső Deontay Wildernél még nem volt nagyobb ütőerejű ökölvívó..
2020-02-04 09:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
71 éves korában meghalt Ivan Kral cseh származású amerikai zenész, aki pályafutása során többek között Patti Smithszel, Iggy Poppal, David Bowie-val és a Blondie-val is dolgozott együtt...
2020-02-03 17:40:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ajánló - Szereplők: Anna Hutchison, Nikolás Rincón, Taliana Vargas, David Ojalvo, Julián Arango..
2020-02-03 16:15:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ajánló - Szereplők: Ashley Scott, Jay Pickett, Brian Krause, David DeLuise, Luke Judy, Mekenna Melvin..
2020-02-03 12:51:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A reklámok mellett rengeteg friss előzetes is kijön a Super Bowl alatt, amit vasárnap rendeztek Miamiban. Új trailert kapott a Nincs idő meghalni, a Mulan a Top Gun és a Halálos iramban-franchise kilencedik része is. Nincs idő meghalni A huszonötödik James Bond-film április 9-én kerül a hazai mozikba. Bond ellensége most Rami Malek lesz, de feltűnik Léa Seydoux, Ben Whishaw, Jeffrey Wright, Rory Kinnear, Naomi Harris és Ralph Fiennes is a filmben. Craig pedig u..
2020-02-03 11:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Fucsovics Márton 14 helyet javítva az 53., Balázs Attila pedig négy pozíciót előrelépve a karriercsúcsot jelentő 108. a férfiteniszezők legfrissebb világranglistáján, melynek élén ismét Novak Djokovic áll. A legjobban jegyzett magyar játékos annak köszönheti a jelentős ugrást, hogy a vasárnap véget ért Australian Openen a nyolcaddöntőig jutott. Fucsovics: Az első szett után elhittem, hogy képes vagyok legyőzni FederertA végén mégis letört ..
2020-02-03 05:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ajánló - Szereplők: Ben Affleck, Jennifer Garner, Colin Farrell, Joe Pantoliano, Michael Clarke Duncan, David Keith #filmekegesznap..
2020-02-02 15:16:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Winchester Tower nevű, tizenöt emeletes norwichi toronyházban ?Boldog brexit napot!? című szórólapok tűntek fel a brexit napján, január 31-én, pénteken ? számolt be az ügyben nyomozást indító rendőrség. Az összes lakás ajtajára kiragasztott szórólap felhívta a lakók figyelmét, hogy mostantól a Winchester Tower valamennyi lakója köteles ?a királynő angolját? használni a többi nyelv helyett, és akinek ez nem tetszik, az csomagoljon, hogy újra britek k..
2020-02-02 13:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ajánló - Szereplők: Leon Schuster, Faizon Love, David Ramsey, Jane Benney, Robert Whitehead..
2020-02-02 06:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rendező: Sean McNamara Szereplők: Bobby Coleman, Penelope Ann Miller, Kim Coates, Joaquim de Almeida, David Eigenberg ..
2020-02-02 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rendező: Chris McCoy Szereplők: Zoey Deutch, Nicholas Braun, Mateo Arias, Israel Broussard, Ashley Judd, Demián Bichir, David Coussins..
2020-01-31 16:16:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Úriemberek Guy Ritchie számára visszatérést jelent a gyökerekhez, a szó minden értelmében. Megint gengszterfilmet forgatott, mint pályája elején, és megint nagydumás, folyton keménykedő bűnözők a hősei. Igaz, most nem a kelet-londoni suttyók viselt dolgairól szól a történet, hanem nagykutyákról. Öltönyös, de minimum szövetkabátos bűnözőkről, akik csak akkor folyamodnak lövöldözéshez vagy az ordenáré káromkodá..
2020-01-31 15:13:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy átlagos nap Londonban, amikor elmaradt a brexit ? írtuk riportunk címében tavaly március 29-én, amikor az eredeti, néhány nappal korábban elhalasztott határidő alapján a briteknek el kellett volna hagyniuk az Európai Uniót. Jártunk a főváros leginkább kilépéspárti körzetében is, hogy megkérdezzük az ott élőket, miért nem akarnak uniós állampolgárok maradni. Tíz hónap telt el azóta, és a 2016. júniusi népszavazáson a távozásra szavazó szűk többség akarata most (k..
2020-01-31 13:00:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Londonban sorra érik egymást a premierek. Január 29-én még Margot Robbie filmjének volt a díszbemutatója, egy nappal később pedig a Sonic, a sündisznó című animációs filmet mutatták be, amiben az egyik karakter hangját Jim Carrey kölcsönözte. Értelemszerűen ezért a színész is Angliába utazott. Életünk végéig ez a Margot Robbie-kép lesz a Windows-háttérképünkTökéletes. A szettjével azért nem vállalt túl nagyot, mert tetőtől talpig feketébe ölt&o..
2020-01-30 14:13:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A golden retriever, Scout egy autós kiegészítőkkel foglalkozó cég, a WeatherTech ?kabalája?. Több reklámjukban is szerepel, ami nem véletlen, hiszen a cég vezérigazgatójának, David MacNeilnek a kutyája. A férfi nagyon szereti az ebet, és még akkor is megtett érte mindent, mikor már nem sok jóval kecsegtették ? írta a UniLad. A kutyának 2019 nyarán vettek észre a szívén egy tumort. Hemangiosarcomát, a vérerek daganatos megbetegedését diagnosztizálták a hétéves kutyánál, és nem adtak nek..
2020-01-30 13:41:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rekordmeleg vizet találtak az Antarktisz egyik kulcsfontosságú gleccsere alatt – számol be a Phys.org. David Holland, a New York-i Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint amennyiben a helyi gleccser elolvad, a tengerszint emelkedése a világ távoli, lakott régióinál is komoly problémát fog okozni. A szakértők január elején a Thwaites-gleccser alatti vízben több mint 2 Celsius-fokot mértek. A kutatók a rekordmeleget a jégtömeg azon részénél rögzítették, ahol a gleccs..
2020-01-30 08:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ajánló - Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Danny DeVito, Kelly Preston, David Caruso, Chloe Webb..
2020-01-29 15:53:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az 5G elterjedése számos új lehetőséggel kecsegtet: nagyobb sávszélesség, rendkívül alacsony válaszidő és nagyságrendekkel több eszköz egyidejű kiszolgálása ?, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A bázisállomások terjedésével párhuzamosan ugyanakkor egyre aktívabbak a technológiát ellenző hangok is. Január 25-én több országban is tüntetéseket rendeztek 5G Ellenes Globális Tiltakozás néven, itthon Győrben és Budapesten volt megmozdulás. Budapesten a Naph..
2020-01-29 15:53:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az 5G elterjedése számos új lehetőséggel kecsegtet: nagyobb sávszélesség, rendkívül alacsony válaszidő és nagyságrendekkel több eszköz egyidejű kiszolgálása ?, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A bázisállomások terjedésével párhuzamosan ugyanakkor egyre aktívabbak a technológiát ellenző hangok is. Január 25-én több országban is tüntetéseket rendeztek 5G Ellenes Globális Tiltakozás néven, itthon Győrben és Budapesten volt megmozdulás. Budapesten a Naph..
2020-01-29 10:45:49 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat? Az IL DIVO pályafutása során már sokszor bebizonyította, hogy a zenének óriási hatalma van, legyen az pop-, klasszikus-, vagy egyházi, és ebben nagy szerepe van a karakteres hangoknak, amelyből a formáció négyet is magáénak tudhat. A csapat – kül&oum..
2020-01-29 02:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rendező: Jesse V. Johnson Szereplők: Scott Adkins, Marko Zaror, Cung Le, Vladimir Kulich, Keith David, JuJu Chan  #filmekegesznap..
2020-01-28 13:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tavaly egy Flesh & Blood című új albummal jelentkezett a Whitesnake, amelynek turnéjával Budapestre is eljutott a... ..
2020-01-28 09:44:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer hét mérkőzéslabdát hárítva bejutott az elődöntőbe a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A svájci sztár az amerikai Tennys Sandgrennel találkozott, és a világranglista 100. helyezettje alaposan meglepte őt a második és harmadik szettben. Az ekkor sokat rontó, 38 éves Federert figyelmeztették trágárság miatt, majd hosszabb orvosi ápolásra is kiment az öltözőbe, mert lágyéksérüléssel bajlódott. Az igazi dr..
2020-01-28 09:34:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az angliai Sutton-in-Ashfield városából származó suszter David Lee egy üzemi baleset során véletlen levágta a jobb hüvelykujját. A sérülés olyan komoly volt, hogy az ujját már nem lehetett megmenteni, viszont a férfinak szüksége volt valamiféle helyettesítésre, mivel a munkájához szüksége van a jobb hüvelykujjára. University Hospitals of Derby and Burton A Derby és Burton egyetemi klinika orvosai egy nem mindennapi megoldást találtak ki a problémára. Nem volt egy egyszerű beavatkozás: az or..
2020-01-27 23:08:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Vasárnap lezuhant egy helikopter Kaliforniában, a pilóta és nyolc utasa, közte a 41 éves Kobe Bryant és 13 éves lánya, Gianna is életüket vesztették. A CBS cikke kiderült, kik utaztak még kettejükön kívül a gépen, két további gyermek hunyt el a balesetben. Alyssa Altobelli és Payton Chester Gianna Bryant csapattársai voltak, előbbit mindkét szülője, a baseballedző John illetve Keri Altobelli is elkísérte, míg utóbbival édesanyja, Sarah szállt fel a helikopterre. A gépen ..
2020-01-27 19:58:40 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Gyászba borult az egész világ ? Kobe Bryant pályafutása képekben. Kínai vírus: kell-e félnünk Magyarországon? Nem az óriás méretű lapostévét hiányolják a rabok. Nagy László: Meg kell változtatnunk a játékosok gondolkodását. Interjú. 21 zsidó szervezet kéri az állami rádió új főnökének felmentését. Várhegyi Attila megerősítette: övé lett a hollóházi porcelángyár. Rabosították Varju Lászlót. Újabb mélypont: már 338,52 forint egy euró. Maróth Gáspár: A GVH megnevezte, hogy..
2020-01-27 17:01:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mark Ronson Grammy- és Oscar-díjas producer már nagyjából 5 hónapja Genevieve Gaunt színésznővel jár, tavaly a Louis Vuitton egyik eseményén már lehetett is őket együtt, de csak most erősítette meg a Mirror, hogy tényleg együtt vannak. Az oldal úgy tudja, hogy Ronson szándékosan próbálta kerülni a nyilvánosságot a kapcsolatával. Ronson 2018-ban vált el Josephine de La Baume színésznőtől, akivel hét évig voltak házasok. A válása inspirálta tavaly megjelent Late Night Feel..