Keresés: North Charlestonban

2019-04-18 17:44:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megírtuk, hogy csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta a Donald Trumpot vizsgáló különleges jelentést. A részletekről itt olvashatnak, azonban egy pontot érdemes külön is kiemelni, mégpedig azt, hogy hogyan reagált az amerikai elnök, amikor megtudta, hogy vizsgálat indul: Ó, istenem. Ez borzalmas. Ezzel vége az elnökségemnek. Rábasztam. Trump csütörtökön jóval magabiztosabb volt, annak köszönhetőe..
2019-04-16 08:30:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy hete még úgy lehetett tudni, hogy Madonna lesz az Eurovíziós Dalfesztivál sztárvendége a május 18-án, Tel Avivban megrendezett döntőn. Az Index most azt írja, hogy az énekesnő politikai tartalmú dalt énekelne, ami viszont nem tetszik a szervezőknek, hiszen a versen szabályzata a politikamentességet hirdeti. Egyelőre tehát kérdéses, hogy a popdíva fellép-e, ugyanis a fesztivált szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) ezt még nem erősíte..
2019-04-12 17:45:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
130 ezer dollárra perli Chicago Jussie Smollett színészt, amiért 1836 túlórát dolgoztak az ügyén a város rendőrei. Ugyanis kiderült, hogy Smollett megrendezhette a gyűlölet-bűncselekménynek tűnő támadást, és ismerősei támadtak rá. Már a rendőrség is azt gondolja, hogy saját maga ellen rendezett támadást a savval leöntött színészHa ez bebizonyosodik, három évet is kaphat. A színész korábban kiírták az Empire című sorozatból, le is tartóztat..
2019-04-12 10:12:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Két héttel ezelőtt írtunk róla, hogy meggyilkolták Nipsey Hussle rappert. Hussle-t három lövés érte a tulajdonában lévő Los Angeles-i ruhaboltnál, ahol lövöldözés tört ki. A rapper a kórházban belehalt sérüléseibe. Hussle temetését április 11-én tartották, ahol egy ismeretlen ember lövöldözni kezdett a ceremónia végén, amikor a rapper koporsóját szállító autó elhaladt a Los Angeles-i 103rd és Main utcák sarkánál. A tettes négy fekete 30 és 50 k&o..
2019-04-09 11:32:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Eric Idle, a Monty Python tagja hétfő este gyanús port tartalmazó levelet kapott Los Angeles-i otthonában, írja a Daily News. A Thaiföldről érkező levél felbontása után a színész azonnal értesítette a hatóságokat, majd a rendőrség evakuálta a házat. UPDATE: LAFD says no powder was found. Material in pkg was residue from envelope. No one hurt. Two women were transported to hospital as a precaution @CBSLA https://t.co/A4GCWoIfJW — Tom (T.J.) Wait (@CBSLATom) April 9..
2019-04-06 09:33:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Posztumusz albumot adnak ki azokból a számokból, melyen a tavaly áprilisban elhunyt Tim Bergling halála előtt dolgozott. A svéd DJ több, szinte már majdnem kész dalt hagyott hátra, családja pedig úgy döntött, kiadja ezeket. Avicii szerzőtársai a megmaradt jegyzetek és üzenetek alapján minden erejükkel azon voltak, hogy megvalósítsák a zenész eredeti elképzeléseit, ezzel is tisztelegve emlékének. A TIM címet viselő album júniusban jelenik meg, az első kislemez, ..
2019-04-04 13:43:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kim Kardashian az Elle-nek adott interjújában többek között arról is mesélt, hogy mennyire örül neki, hogy két gyereke, az 5 éves North és a 3 éves Saint egyre jobb testvérek és egyre több dolgot csinálnak közösen. Én és a nővéreim nagyon közel álltunk egymáshoz és állunk még most is és szeretném, ha ez velük is így lenne. Most kezdenek egyre jobban nyitni egymás felé és Saint már bevonja az öccsét is az átveréseibe, mint most, április elsején &#..
2019-04-04 12:14:24 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Britney Spears szerdán jelentette be az Instagramon, hogy egy 30 napos program erejéig elmegyógyintézetbe vonul. Az énekesnő azzal indokolta döntését, hogy édesapja és egyben menedzsere, Jamie Spears súlyos beteg, januárban életmentő műtéten esett át, ami eléggé megviselte Spearst. ?Mindannyiunknak szüksége van egy kis én időre? – írta az énekesnő posztja mellé.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   We all need to ..
2019-04-02 14:27:08 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hagyományosnak nem mondható szertartáson házasodott össze Ahrielle és Jeremy Biddle a floridai North Fort Myersben ? írja egy helyi lap. A terepjárókért és a sárban dagonyázásért rajongó pár egy pickup platóján mondta ki a boldogító igent, majd az egy szál kantáros farmert viselő vőlegény az ölébe kapta csipkés bikinit viselő feleségét, hogy meghenteregjen vele a sárban. Az esküvőn készült képeket a pár egyik barátja, John Snipes osztotta meg a Facebookon. A posztot..
2019-04-02 12:57:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Russo testvérek (Amerika Kapitány) egyik tagja, Joe Russo nemrég a Huffington Postnak adott interjút, melyben elárulta, hogy hamarosan meleg szuperhősről készítenek filmet. Ez várható volt, azok után, hogy fekete (Fekete párduc) és női főhős (Marvel Kapitány) is megjelent végre a Marvel-univerzumban. A riporter azon kérdésére, lesz-e végre meleg főhős a Marvel-univerzumban, Joe Russo titokzatosan csak ennyit válaszolt: ?Nos, biztosíthatlak titeket arról, hogy..
2019-04-02 11:08:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szeretem a szabadságot. És ezt az időjárást ? egyebek emellett ezt írta Instagramján a holland rendőrségnek címezve egy képéhez Shahin Gheiybe, aki szerepel Hollandia legkeresettebb bűnözőinek listáján. A férfit 2011 júliusában kétrendbeli gyilkossági kísérlet miatt ítélték el, miután ?s-Hertogenbosch városában megpróbált lelőni két embert 2009. július 6-án. Gyilkolnia szerencsére nem sikerült, de 175 ezer eurót, azaz 56 millió forintot elrabolt tőlük. 13 évnyi..
2019-03-30 10:58:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elkezdődött a rájátszás az egyik kiemelt kanadai hokibajnokságban, az OHL-ben, az első körben a második kiemelt Niagara a hetedik North Bay-jel meccselt és jutott tovább 4-1-es összesítéssel. A harmadik mérkőzés végén, amit idegenben nyert meg 6-0-ra a Niagara, kissé elszabadultak az indulatok. Daniel Walker, a North Bay játékosa csúszott rá a vendégek kapusára, Stephen Dillonra, aki ezután a botjával a rivális lába közé ütött. Walker ezen érthető mód..
2019-03-29 08:19:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hét elején számoltunk be róla, hogy minden, szám szerint 16 vádpontot ejtettek Jussie Smollett ellen. Az Empire sorozat színészét január 29-én, Chicagóban két férfi megtámadta, megverte és valamilyen maró anyaggal leöntötte. Smollett február elején feljelentést tett a támadók ellen, akikről azt állította, bőrszíne és homoszexualitása miatt támadták meg. Később a rendőrség hamis feljelentés miatt letartóztatta a színészt, majd az Empire készítői a sorozat aktu..
2019-03-27 08:20:49 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az egy évvel ezelőtt elhunyt Avicii családja kedden jelentette be, hogy alapítványt hoz létre a zenész emlékére. Az egy éve öngyilkos lett svéd DJ családjának közlése szerint a Tim Bergling Alapítvány elsősorban olyan személyek és szervezetek támogatására fog összpontosítani, amelyek a mentális betegségek és az öngyilkosság megelőzésének területén tevékenykednek. Tevékenysége, amely felöleli továbbá a klímaváltozás, a természetvédelem és a veszélyeztetett ..
2019-03-26 17:04:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Heteken át gyűrűzött a botrány az Empire című sorozat színésze, Jussie Smollett ügyében, akit saját maga megtámadásával vádoltak februárban. Smollett még február elején feljelentést tett két férfi ellen, akikről azt állította, megtámadták, megverték és valamilyen maró anyaggal leöntötték őt bőrszíne és homoszexualitása miatt. Később a rendőrség hamis feljelentés miatt letartóztatta a színészt, akit az Empire készítői a sorozat aktuális ..
2019-03-19 16:19:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Utoljára 2011-ben fordult elő, hogy az egyetemi kosárliga rájátszása, a March Madness alatt egymilliárd dollárnál kevesebbért hirdessenek a televízióban. Akkor 782 millió dollárért költöttek el a világ legnagyobb cégei az esemény során a mérkőzéseket közvetítő televíziós társaságoknál, 2017-re ez a szám már 1,2 milliárdra emelkedett. Mára ott tartunk, hogy a 68 csapatos egyetemi kosártorligát a major ligák rájátszásai közül csupán az NFL képes megverni ebben a ..
2019-03-18 15:08:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
?Ha emlékeztethetem rá: nem Ön a királynő!? ? Amikor Jorgosz Lantimosz új filmjében, A kedvencben Robert Harley e szavakkal fordul Sarah Churchillhez, kétségtelenül igaza van: valóban nem ő a királynő. Ám ? ahogy Harley e pillanatban saját kárán rádöbben ? akár az is lehet? Harley (Nicholas Hoult), a nagyhatalmú tory miniszter azért jön az udvarba, hogy audienciát kérjen az igazi uralkodótól, Annától. Ehelyett támadás éri Sarah Churchill ? a toryk ellenfele, a whigek tám..
2019-03-15 17:16:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Természetesen a sajátos videóiról és tartalmairól híres TMZ-n kötött ki az a videón, amin a Chicago Bulls korábbi legendája, Dennis Rodman a mai kosarasokról beszél a tőle szokásos stílusban. A játékosoknak ki kellene venniük a tamponjukat ? mondta Rodman, aki ezzel utalt arra, hogy szerinte a jelenlegi liga mennyivel puhányabb. Az 57 éves botrányhős öreg cimborájáról, az Észak-Koreában milliókat nyomorító Kim Dzsongunról is beszélt, akit szerinte Donal Trump a vietnámi ..
2019-03-13 20:35:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tavaly februárban majdnem eljött a világvége, és erről csak most szereztünk tudomást. A Cosmopolitan ugyanis azt írja, Kylie Jenner egy instagramos élőjében arról beszélt, hogy lányának, az egyéves Stormi Websternek eredetileg más nevet szánt, mint mondta: Elmondom a nevet, mert nem hiszem, hogy valaha is így fogom hívni a lányom (egy másik lányom), de szerettem volna, ha a Rose nevet kapja. Igen, Kylie Jenner majdnem hétköznapi nevet adott lányának, de aztán még időben ..
2019-03-10 18:02:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miután bemutatták a Leaving Neverland című, felkavaró HBO-doksit Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyeiről, egyre több hír szól arról, hogy milyen módon próbálják a zenészt kiiktatni a popzenei krédóból. A BBC és egyéb rádióadók is letiltották Jacko számait – miközben a rajongók pont, hogy elkezdték venni a lemezeit -, a CNN szerint pedig egy angliai szobrot is eltávolítottak a helyéről az egyre gyűrűző botrány nyomán. Pornó és cukor: ezt adta M..
2019-03-08 14:29:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Disney hamarosan nyélbe üti a 21st Century Fox felvásárlását, mondta el csütörtökön Bob Iger Disney-főnök a hollywoodi filmvállalat részvényeseinek éves közgyűlésén, ahol arról is beszámolt, hogy nyáron megnyílik a Star Wars: Galaxy’s Edge elnevezésű vidámpark a Disney két szórakoztató parkjában. Iger 21st Century Fox felvásárlása révén megjegyezte, hogy a Foxtól nemcsak jelentős mennyiségű produkció és programanyag kerül a Disneyhez, han..
2019-03-07 20:20:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Arról ír a Vice, hogy Alabama államban jogot nyert egy elvetetett magzat arra, hogy beperelje az abortuszklinikát, ahol azt a beavatkozást végezték, amelynek köszönhetően nem születhetett meg. Az abortált magzatot egy ügyvéd fogja képviselni a bíróságon. Az ügyet egy nő kezdeményezte, aki hosszan kérlelte barátnőjét, hogy ne menjen el abortuszra, a barátnő viszont elhajtatta hat hetes magzatát. Ez az első eset az USA-ban, hogy egy meg nem született magzat jogai..
2019-03-07 17:13:12 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Új antológiasorozat indul nemsokára a Hulu streamingszolgáltatón. A The Act (A tett) évadaiban megtörtént eseteketet láthatunk, melyek nem éppen felemelőek, de fontos témákat dolgoznak fel. A nyolcrészes minisorozat első évadában Gipsy Blanchard (Joey King) próbál meg elszabadulni túlságosan védelmező anyjától (Patricia Arquette), de gyilkosságba fullad a kísérlet. A The Act március 20-án debütál az HBO GO-n. Kiemelt kép: Rachel Murray / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP ..
2019-03-07 06:33:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A filmben Kim kedélyesen sétálgat Trumppal a hanoi szállodában, ahol a február végi csúcstalálkozót tartották, és Kim fekete limuzinja is látható, amint Hanoi utcáin halad, zászlót lengető helyiektől övezve. A riportban azt idézték Kim Dzsonguntól, hogy Észak-Koreának és az Egyesült Államoknak véget kell vetnie a több évtizedes szembenállásnak és ellenségeskedésnek. A film arról nem számolt be, hogy Trump és Kim csúcstalálkozója a tervezettnél korábban és megállapodás nélkül ..
2019-03-06 03:44:55 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nagy a csönd, de a legújabb értesülések szerint a North by Northwest (Észak-Északnyugat) és az Inception (Eredet) keverékét célozza meg vele hangulatban. Ami amúgy lehet jó hír, mert hiába volt szerintem zseniális a Dunkirk 3 idősíkjának összehozása egy történetté, de sokan az “elszálltabb” sztorik miatt imádják Nolant, és hát neki még adnak a stúdiók ilyesmire […]..
2019-03-04 15:48:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Negyvennégy óra után mentettek ki az észak-kaliforniai vadonból két kislányt, akikre a gumicsizmáik nyomait és müzliszeleteinek csomagolópapírjait követve találtak rá vasárnap a rendőrök. A helyi rendőrfőnök szerint a nyolcéves Leia Carricóra és ötéves húgára, Caroline-ra a benbowi otthonuktól nagyjából 2,3 kilométerre, egy fás területen találtak rá vasárnap. A kislányok péntek délután tűntek el, miután az édesanyjuk azt mondta nekik, hogy nem mehetnek el ..
2019-03-04 15:46:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Queenslandi Egyetem kutatói szerint a tengeri emlősök populációja mindössze néhány száz egyedből állt az 1960-as évek elején, ám az elmúlt években csaknem 25 ezerre nőtt az állatok száma. ?A megfigyeléseink alapján a kelet-ausztráliai hosszúszárnyú bálnák populációja átlagosan 10,9 százalékkal növekszik évente? ? idézi Michael Noadot, az egyetem docensét az MTI. A Population Ecology című folyóiratban publikált tanulmány szerint azonban ha a növekedés üte..
2019-03-04 06:34:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az amerikai törvényhozás felsőházában is meglehet a kellő többség ahhoz, hogy elutasítsa azt a rendkívüli állapotot, amelyet Donald Trump elnök a déli határnál uralkodó ?vészhelyzet? miatt hirdetett ki, miután Rand Paul republikánus szenátor közölte, hogy megszavazza az erre vonatkozó javaslatot. A 100 fős szenátusban 53 mandátuma van a republikánusoknak, de hárman közülük, Susan Collins Maine államból, Lisa Murkowski Alaszkából és Thom Tillis Észak-K..
2019-02-26 19:41:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor kedden érkezett meg Vietnam fővárosába, Hanoiba, ahol előbb a helyi kormánnyal egyeztetett, majd szerdától kétnapos csúcstalálkozón vesz részt Donald Trump amerikai elnökkel. A rezsim vezetőjét rengetegen várták a helyszínen, ahová ezúttal is elvitte a 12 testőrét, akiknek az egyik legfontosabb – és egyben – legmegterhelőbb feladatuk, hogy futva kell mindenhová követniük a Kim Dzsongunt szállító páncélozott járm..
2019-02-26 16:53:43 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Arról írt a Bloomberg, hogy egységfrontba kezdenek rendeződni a Fidesz ellen az Európai Néppárt (EPP) skandináv és balti pártjai annak hatására, hogy Orbán Viktorék újabb EU-ellenes plakátkampányt indítottak. A cikkben megjegyzik, hogy a Sargentini-jelentésben is jelzett rendszerszintű megsértése a jogállami normáknak Magyarországon már sokak szemét szúrta a Néppártban, de a májusi EP-választásokig mégsem akarták kizárni a Fideszt a pártcsaládból. Petteri Orpo finn pénzügyminiszter sz..
2019-02-24 21:47:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mark Kelly az első demokrata párti jelölt, aki megkezdte kampányát a 2020-as választásra – írja az MTI. Az arizonai helyszínválasztás nem véletlen, hiszen 2011-ben Tucsonban követtek el sikertelen merényletet Kelly felesége, Gabrielle Giffords kongresszusi képviselő ellen. Az élelmiszerkereskedésben végrehajtott támadásban hat ember vesztette életét, Giffords fejlövést kapott. Arizona szenátora 2018. augusztusi haláláig a republikánus John McCain volt, helyére Mart..
2019-02-23 09:28:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nagyon úgy tűnik, hogy a Kardashianok ráálltak a saját gyerekeik brandjének építésére, ennek első jele az volt, hogy levédették a neveiket, hogy azzal termékeket hozhassanak forgalomba majd. A Kardashianok levédetik a gyerekeik nevét Kérdés, hogy a Chicago-t hogyan? Most pedig Kim Kardashian és Kanye West legidősebb közös gyereke, North West szerepel a WWD címlapján, mindössze 5 évesen. Kim posztolta a fotókat, a leírásban a legj..
2019-02-21 11:16:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A visszavonulás mellett döntött minden idők egyik legjobb és legnépszerűbb ketrecharcosa, Georges St-Pierre, írja több lap, köztük az ESPN is. A hír hallatán Habib Nurmagomedov egyből kiírta az Instagramra, hogy St-Pierre megtisztelné őt, ha még egyszer utoljára, novemberben egy oktagonba lépnének, de a 37 éves kanadai azt mondta, ez nem fog összejönni és egy sajtótájékoztatón majd részletezi is, hogy miért nem.   A bejegyzés meg..
2019-02-21 07:38:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
36 másodperc telt el a Duke ? North Carolina egyetemi kosármeccsből, amikor a hazai csapat 18 éves szupersztárja, Zion Williamson megsérült. A 201 centiméter magas, 130 kilós játékos bal cipője egy irányváltásnál szakadt szét, így nem tudott rendesen kitámasztani és megbicsaklott a térde. Bár saját lábán hagyta el a pályát, azonnal az öltözőbe ment és nem is tért vissza a meccsre. Zion’s shoe: destroyed pic.twitter.com/LqQ2te0Jay ? SportsCenter (@SportsCenter) 20..
2019-02-13 07:06:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hétvégén Kim Kardashian sminkese tartott előadást Mario Dedivanovic’s Master Class címmel és az esemény része volt Kardashian is. Az egyik résztvevő megkérdezte őt, hogy mi a titka annak, hogy ennyire sima a bőre, mire a celebnő rávágta: Ne mosolyogj. Ez akár viccnek is hangozhat, de a Cosmopolitan utána járt, és kiderült, hogy tényleg ez az egyik szépségpraktikája. Kimet rosszul érintette az, amikor a terhes volt North Westtel, akkor cikizték a testét, és azóta ..
2019-02-12 16:05:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Itt a jó idő, egyre többen pattannak biciklire, húznak futócipőt. De vajon jót tesznek-e ezzel a térdízületüknek, különösen, ha az eleve problémás? Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista erre a kérdésre adott választ. A túl sok és a túl kevés is árthat A Radiological Society of North America megállapítása szerint sem a […] The post Szabad-e futni, kerékpározni fájós térddel? appeared first on Napidoktor. ..
2019-02-12 09:26:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Február 24-én rendezik meg a 91. Oscar-díjátadót a hollywoodi Dolby Színházban, melyen – mások mellett – Javier Bardem és Samuel L. Jackson is díjat ad át. Az ünnepség résztvevőinek múlt heti listáját hétfőn egészítették ki a szervezők. A díjátadók között lesz Angela Bassett, Chadwick Boseman, Emilia Clarke, Laura Dern, Stephan James, Keegan-Michael Key, KiKi Layne, James McAvoy, Melissa McCarthy, Jason Momoa és Sarah Paulson is – közölte a sz..
2019-02-08 14:58:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Föld földrajzi és mágneses északi pontja nem esik egybe: ha az ember az iránytű alapján indulna el északi irányba, végül a Jeges-tengeren kötne ki, az Északi-sarktól pár száz kilométerre. A mágneses pólus folyamatosan vándorol, 115 éve például az ember Kanada partjaitól nem messze lyukadt volna ki, ha iránytűjére támaszkodik az Északi-sark keresésekor. A héten az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) a korábbi eredmények alapján frissítette boly..
2019-02-08 14:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Átlátszó többszöri kérésére sem adták ki, mivel foglalkozik a Magyar Foundation of North America nevű szervezet, amely több mint 600 millió forint közpénzt kap évente. A Külügyminisztérium először le is tagadta, hogy lennének a pénzköltést igazoló dokumentumok, de miután beperelték őket, kiderült, hogy több is van. ..
2019-02-08 09:46:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Végrehajtási eljárást indított a külügyminisztériummal szemben az Átlátszó portál, mert egy jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a Szijjártó Péter vezette tárca a portál által igényelt összes közérdekű adatot. Arra voltak kíváncsiak, mire költi a magyar adófizetők pénzét Washingtonban a Magyar Foundation of North America nevű szervezet, ami évente több mint 600 millió forintot kap a kormánytól. A Magyar Foundation of North America (MFNA) egy Amerik..