Keresés: Szervezet(ILO

2020-02-10 10:04:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kilencvennégy éves korában elhunyt Bonn Ottó, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) tiszteletbeli főtitkára. Bonn 1926-ban született Olaszországban, 12 éves koráig ott is élt a családjával. Közel laktak a tengerhez, így szinte minden nap vízre szállt szandolinnal (kajak formájú, lapos fenekű hajó). Aztán az 1940-es évek elején már a budapesti Lágymányosi-öbölben lévő Levente Sport Egy..
2020-02-10 10:02:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Magyar Nemzet címlapon hozza, mennyire támogatja Szabó Gyula debreceni iskolaigazgató az új Nemzeti Alaptantervet. A kormánylapnak az Epreskerti Általános Iskola vezetője azzal érvel, hogy a NAT éppen azért nemzeti, hogy megjelenjenek benne a nemzeti értékek, azt pedig elkerülhetetlennek nevezi, hogy a tananyag megújításakor ideo­lógiai viták alakuljanak ki a magyar és történelem tárgyak kötelező tartalmai körül, de el kell fogadni, hogy a változtatás időnként szü..
2020-02-10 05:38:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sokan tartanak a mandulákat eltávolító műtétektől, pedig igenis hasznosak, különösen akkor, ha az eredetileg a szervezet védelmét szolgáló szervek már hosszabb ideje okoznak kellemetlenséget. De miért is kell azokat kivenni, és mit érdemes tudni a műtétekről? Tóth Eszter, a Duna Medical Center fül-orr-gégész szakorvosának segítségével járjuk körbe a mandulaműtét legfontosabb kérdéseit. ..
2020-02-10 04:33:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hatásos eszköz lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban egy mellrák ellen kifejlesztett, jelenleg klinikai tesztelés alatt álló gyógyszer - állapította meg egy amerikai kutatás. A vegyület hatására fokozódik a szervezet... .....
2020-02-09 11:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Retörki szerint az Új Nat elősegíti az egészséges nemzettudat kialakulását a fiatalokban...
2020-02-09 11:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tájékoztatni szeretnélek benneteket, hogy 12 év után a mai napon feloszlattuk a Jobbik Magyarországért Mozgalom békéscsabai alapszervezetét a jelenlévő tagok egyhangú szavazatával, mindannyian kiléptünk a pártból is. Ezt a döntést a tegnapi tisztújítás semmilyen módon nem befolyásolta, mert az elhatározás jóval előtte megszületett, viszont nem szerettük volna, hogy a feloszlatás híre bármilyen módon befolyásolja a tegnapi szavazások kimenetelét ? ez olvasható abban a Facebook-beje..
2020-02-09 09:17:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Államellenes izgatás miatt őrizetbe vettek egy Olaszországból hazatérő egyiptomi aktivistát a kairói nemzetközi repülőtéren ? mondta el egy helyi jogvédő csoport. Patrick George Zakit 15 napra vették őrizetbe ? írja az MTI. Az aktivista 2019 augusztusa óta Bolognában folytatott posztgraduális tanulmányokat, és rövid családi látogatásra érkezett vissza Egyiptomba pénteken ? olvasható a Személyi Jogok Egyiptomi Kezdeményezése nevű szervezet közleményébe..
2020-02-08 20:10:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mi legalább tudjuk, hogy ki a fiú és ki a lány! ? csattant fel egy idős magyar hölgy tavaly nyáron a Balatonnál, amikor honfitársáról, Orsolyáról megtudta, hogy Kanadában él. A 2015 óta liberális vezetésű észak-amerikai ország lejáratása, egyúttal a genderpánik gerjesztése tehát nem most kezdődött, viszont Cúth Szakállas Katalin nyilatkozatával új lendületet kapott. A négygyermekes felvidéki édesanya január közepén a Hír TV Credo című műsorának vendégeként..
2020-02-08 19:31:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Olvasónkon a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) egy 2012-es pótdíjat akar behajtani 2020-ban úgy, hogy elmondása szerint nyolc éve nem keresték az üggyel. Pár éve már megtalálták egy 2013-as, szintén lejárt pótdíjtartozással, azt befizette. Nem érti, miért évekkel később bányásszák elő már rég elfeledett tartozásait, és azt sem, hogy ha a lejárt tartozást nem köteles befizetni, miért követelik mégis rajta. Nem, tudja mitévő legyen, attól tart, ha fizet, m..
2020-02-08 19:14:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
 Több tízmillió forinttal támogatta a Soros által alapított Nyílt Társadalom Intézete az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítványt. Ez a szervezet volt az, amelyik a gyöngyöspatai általános iskola ellen szegregációs pert indított. Az alapítvány több pert indított az állam ellen, céljuk pedig az volt, hogy megbüntessék a magyar államot...
2020-02-08 17:18:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hollywoodi díjátadók általában a csillogásról és a luxusról szólnak, de egyre többször kerül elő egy-egy fontos társadalmi téma a köszönő beszédekben. Van, amikor arra hívja fel a figyelmet egy díjazott, hogy alig jelölnek színes bőrűeket a legfontosabb kategóriákban, máskor a környezetvédelem kerül elő. Russell Crowe például, bár nyert a Golden Globe-on, mégsem tudott a helyszínen ünnepelni, mivel a családját mentette az ausztrál bozóttüz..
2020-02-08 16:15:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP – Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják – jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök. A párt szombaton tartja kongresszusát. Schmuck a rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz. Az LMP eredetileg a Lehet Más a Politika szlogenből alakult át a szervezet nevévé. ..
2020-02-08 06:54:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Kansas City Chiefs focicsapat játékosa, Derrick Nnadi még a Super Bowl előtt tett egy ígéretet: amennyiben a csapata nyer, száznál is több kutya örökbefogadási költségét fogja kifizetni. A csapat nyert, Nnadi pedig betartotta a szavát, és a KC Pet Project állatmenhelyen jelenleg már egyetlen eb sem vár gazdára – a non-profit szervezet a Facebook-oldalán tette közzé a jó hírt. És nem ez volt a játékos egyetlen jócselekedete, hiszen már korábban is megállapodá..
2020-02-07 21:09:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
December óta szinte senkit sem engednek be a magyar hatóságok a röszkei és a tompai tranzitzónába a Magyar Helsinki Bizottság szerint. Korábban is csak napi két menedékkérő léphetett be. A jogvédő szervezet szerint a szigorítás miatt teljesen reménytelen helyzetbe kerültek a Szerbiában rekedt menekültek, és ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy tegnap békésen demonstráltak. ..
2020-02-07 14:38:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amint arról mi is beszámoltunk, megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a MADOKE, ennek örömére pedig a szervezet mindjárt ingyenesen nézhetővé is tett online 5+1 díjnyertes doksit – öt egész estés és egy rövidfilmet. Az eredetileg e hét vasárnapig, február 9-ig tartó akció azonban akkora sikerrel fut, hogy meghosszabbítják: még két napig, február 11-e, kedd éjfélig nézhetők a filmek. Egy hétig ingyenesen nézhető több díjnyertes dokument..
2020-02-07 13:53:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A jogvédő szervezet szerint a déli határnál kialakult menekülthelyzet megoldásának kulcsa a kormány kezében van...
2020-02-07 05:33:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bizonyították az összefüggést a hasnyálmirigy sejtjeiben lévő biológiai óra zavara és a 2-es típusú diabétesz között svájci tudósok – írta a eurekalert.org. A napi biológiai óra – a cirkadián ritmus – segítségével a szervezet “számít” a földi élet szabályos időszakonként ismétlődő változásaira és alkalmazkodik hozzájuk. A szervezet szinte minden sejtjében van molekuláris “óra”, hogy a nappalok […] The post Bi..
2020-02-06 16:46:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szerdán jelentek meg az Igazságügyi Minisztérium 2019-es és 2020-as szerződései a Kormany.hu-n. A szerződések között szerepel egy olyan tétel is, amelyben a jelenlegi Igazságügyi Minisztérium költségvetéséből fizetnek egy olyan pert, ami még az előző igazságügyi miniszter ellen indult. Trócsányi Lászlót eredetileg uniós biztosnak szánták, de elbukott ez EP jogi bizottságában, így a Fidesz EP-képviselője maradt. A minisztérium szerződései szerint ..
2020-02-06 16:00:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pokolgépet találtak egy teherautón az észak-írországi Lurgan városának egyik ipartelepén csütörtökön. Sean Wright, az észak-írországi rendőrség (PSNI) terrorista bűncselekményekben illetékes nyomati osztályának vezetője közölte, hogy bejelentés érkezett hozzájuk egy készülő merényletről, amelyet egy járműre szerelt robbanószerkezettel akartak elkövetni egy Belfastból Skóciába tartó kompon. A PSNI nyomozója szerint a rendőrség által..
2020-02-06 15:06:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Egyesült Államok azt javasolja, hogy tegyenek óvintézkedéseket a szexuális bántalmazások miatt azok, akik Spanyolországba terveznek utazni vagy ott tanulni ? olvasható az amerikai spanyol nagykövetség által kiadott biztonsági figyelmeztetésben. Ezt a spanyol belügyminisztérium jelzése előzte meg, amely az előző öt évben a szexuális bántalmazások számának állandó növekedését regisztrálta. Ebbe beletartozik a fiatal amerikai állampolgárságú látogatók és tanulók ell..
2020-02-06 12:17:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A civil jogi elemzők, kutatók az elmúlt időszak fejleményei alapján úgy látják, az Orbán-kormány egyre erkölcstelenebb. Az Eötvös Károly Intézet azt állítja, a nemzeti együttműködés már az értelem elleni lázadássá vált. Hosszan sorolják a NER ? szerintük ? morálisan aggasztó eseteit, majd úgy vélik, 2019 végén, januárban még azokhoz képest is szintet lépett a hatalom. Orbán Viktor saját rendszere ellen lázad hatalma fenntartásáért, ami sokkal inkább a diktatúrá..
2020-02-06 12:14:49 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csütörtökön ítélethirdetéssel zárult a Budapest Környéki Törvényszéken 2018 eleje óta zajló eljárás, melyben egy diósdi házaspárt vádoltak gyermekük meggyilkolásával. Az elsőrendű vádlott az apa, L. Csaba, aki az úgynevezett Oltáskritikus Életvédők Szövetsége nevű szervezet egykori vezetője, a másodrendű vádlott pedig az anya, L. Ada Rózsa. Az eredeti vádirati tényállás szerint 2013. január 31-én a házaspár kisbabája, Endre rosszul lett..
2020-02-05 21:21:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és a nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat! ? írja Facebookon a Munkásőr Társaság néven újjáalakuló Munkásőrség parancsnoka, a 30 éves Juhász Norbert. VÁRUNK SORAINKBA!A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és… Közzétette: Ellenforradalom 1956 ? 2020. január 20., h..
2020-02-05 21:00:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ha ma netezni szeretnénk, a legtöbben megnyitjuk a böngészőt, egyértelmű, magától értetődő folyamat, annyira a mindennapjaink része, mint régen az, hogy ceruzával írunk a füzetbe. Ritkán gondolunk bele, hogy a világháló miért született meg és hogyan működik, pedig izgalmas története van, ami a CERN, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet egyik falapokkal borított, dohos szagú folyosójáról indult. Retró folyosón retró réztábla Svájcban a CERN 2..
2020-02-05 21:00:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ha ma netezni szeretnénk, a legtöbben megnyitjuk a böngészőt, egyértelmű, magától értetődő folyamat, annyira a mindennapjaink része, mint régen az, hogy ceruzával írunk a füzetbe. Ritkán gondolunk bele, hogy a világháló miért született meg és hogyan működik, pedig izgalmas története van, ami a CERN, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet egyik falapokkal borított, dohos szagú folyosójáról indult. Retró folyosón retró réztábla Svájcban a CERN 2..
2020-02-05 20:40:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elpusztult Nagy Tim, az afrikai óriásagyarú elefántok egyik utolsó példánya. A Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (KWS) közleménye szerint az 50 éves elefánt kedden múlt ki. A Kenyában nagy tiszteletben álló Nagy Timet az Amboseli Nemzeti Parkban találták meg, a közlemény szerint természetes okok vezettek halálához. Az elefántnak olyan hosszú ? egyenként több mint 45 kilósra becsült ? agyara volt, hogy egészen a földig ért. Rendszerint csak a nagyon öreg elefántoknak van ilyen ..
2020-02-05 17:35:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bevándorlást támogató szervezet felirítú matciákat ragasztgattak, a tévé egyoldalúan számolt be az akcióról. Másodfokon elmarasztalta a Fővárosi ítélőtábla a közmédiát fenntartó Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-t, mert egyoldalúan tudósított arról a sajtótájékoztatóról, amelyet az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnöke, Tisóczki Flóra még 2018-ban tartott a Menedék.....
2020-02-05 16:44:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A háromnapos programsorozatra eddig négyszáz szervezet regisztrált...
2020-02-05 15:04:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szégyenfolt esett a magyar tenisz hírnevén, ugyanis szűk három héttel a rajt előtt törölték a WTA naptárából a februári, magyarországi női tenisztornát, a Hungarian Ladies Opent. Pedig a profi versenyeket szervező nemzetközi szervezet befogadta a nevezéseket ? köztük a párosban legutóbb Kristina Mladenoviccsal az Australian Opent megnyerő Babos Tímeáét ?, több játékos is megvette a repülőjegyét és lefoglalta a szállását, mire kiderült, hogy ..
2020-02-05 14:11:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Civil szervezetként alakul újra a több mint 30 éve feloszlatott Munkásőrség. A kommunista szervezet régi és új tagokat egyaránt vár. A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és a nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat! - hirdeti a Facebookon az Ellenforradalom 1956 nevű oldal. Az első összejövetelüket márciusban fogják.....
2020-02-05 13:36:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Penumbra Brands friss tanulmánya szerint az iPhone 11 Pro mobilok által kibocsátott rádiófrekvenciás sugárzás túllépi a megengedett határértéket. Az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) által is hitelesített, kaliforniai RF Exposure Lab nevű labor mérései szerint az iPhone 11 Pro esetében az FCC által meghatározott biztonságos SAR-érték (az USA-ban 1,6W/kg, Európában 2W/kg) több mint kétszeresét mérték, majdnem 3,8W/kg-ot. Az úgynevezett SAR-érték watt/kilogrammba..
2020-02-05 13:36:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Penumbra Brands friss tanulmánya szerint az iPhone 11 Pro mobilok által kibocsátott rádiófrekvenciás sugárzás túllépi a megengedett határértéket. Az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) által is hitelesített, kaliforniai RF Exposure Lab nevű labor mérései szerint az iPhone 11 Pro esetében az FCC által meghatározott biztonságos SAR-érték (az USA-ban 1,6W/kg, Európában 2W/kg) több mint kétszeresét mérték, majdnem 3,8W/kg-ot. Az úgynevezett SAR-érték watt/kilogrammba..
2020-02-05 13:00:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az egyik daganatos betegségeket kezelő terápia, a fotodinámiás terápia során gyakran észrevehető, hogy a beteg elkezd jobban látni a sötétben – szakértők most valószínűleg azt is kiderítették, hogy ennek mi lehet az oka. Mindenről az úgynevezett klorin e6 nevű összetevő tehet, ami a terápia egyik kulcsfontosságú alkotóeleme, de reakcióba lép a szemben található rodopszin nevű fotopigmenttel. Kép: iStock A fotodinámiás terápia során a beteg ..
2020-02-05 12:34:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A régieket is visszavárják, a fiataloknak egyenruhát biztosít a szervezet...
2020-02-05 11:49:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kreatív módon igyekszik megnehezíteni a kormány azoknak az újságíróknak a dolgát, akik meg szeretnék tudni, hogy pontosan mire fordítja az állam a közpénzeket. A Társaság a Szabadságjogokért ügyfele lényegében használhatatlan formában, hiányosan kapta meg Rogán Antal minisztériumától azokat a dokumentumokat, amelyekért pereskedett, olvasható a civil szervezet szerdai közleményében. A TASZ tavaly szeptemberben másodfokon is nyertünk abban a perben, amelyet Joó Hajnalka, a HVG újságírója..
2020-02-05 11:11:43 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Azt hihetnénk, hogy a különböző fajokhoz tartozó vadállatok csak a Disney-mesékben kalandoznak együtt, pedig a valóságban is megfigyelhető a jelenség. Egy közelmúltban készült éjszakai felvételen például egy közösen utazó prérifarkas és egy borz látható – írja a Gizmodo. A felvételt a Peninsula Open Space Trust (POST) nonprofit természetvédő szervezet tette közzé. A videón az látható, hogy egy prérifarkas és egy borz együtt kelnek át egy kalifor..
2020-02-05 09:31:55 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
236 millió forint gyűlt össze az Ökomenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtésén: A témában a Mokka vendége az Ökomenikus Segélyszervezet kommunikációs Igazgatója, Gancs Kristóf volt, aki a nézőkkel megosztotta, hogyan gyűlt össze az összeg, mire fogja költeni a szervezet, valamint azt is elmondta, milyen módokon lehet évközben adakozni...
2020-02-05 07:02:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kártérítésekből reintegrálná a bűnözőket a Soros-szervezet ügyvédje...
2020-02-04 21:17:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Meghalt Nagy Szilvia, a Budapest Pride felvonulást és fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, a magyar LMBTQ-közösség meghatározó alakja. Nagy Szilvia 1977-ben Miskolcon született, amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n, majd honlapkészítőként, grafikusként és dj-ként dolgozott. Az Egyesült Államokban szerzett közösségszervezői képesítést. 1999-ben a Flamingó kör (a mai Szimpozion Klub elődje) egyik alapítója..