Keresés: béren kívüli juttatás iskolatitkár

2020-08-11 05:55:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2016 óta megötszöröződött a Magyarországon dolgozó külföldiek száma. Amikor áprilisban megírtuk ezt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján, jeleztük, hogy arról viszont nem tudni semmit ? legfeljebb sejteni lehet ?, hogy kik azok a külföldiek, akik Magyarországra jöttek, mert az NFSZ adatgyűjtésre hivatkozva, korábbi gyakorlatától eltérően, nem adta ki addig még a 2018-as jelentését sem a külföldi munkavállalókról. Azóta viszont ..
2020-07-16 10:08:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az első félévben minden cégnél több, 11 milliárd forint támogatásra érdemesítette a kormány a német tulajdonú autóipari beszállító magyar leányát, a thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.-t. Bár most még szenved a világ autóipara a koronavírus okozta válság miatt, a thyssenkrupp üzleti terveiben fényesebb jövővel kalkulál, legalábbis a június 26-án aláírt szerződés kapacitásbővítésről és 460 új munkahelyről szól. Ebből az jön ki, hogy a ..
2020-06-24 06:02:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Orbán Viktor április elején jelentette be, hogy minden egészségügyi dolgozó 500 ezer forint plusz juttatást kap az idén. Később kiderült, hogy az összeg bruttó, és július elsején esedékes. Majd arról is érkeztek hírek, hogy hiába álltak helyt derekasan a vírushelyzetben, kimaradnak a prémiumból az egészségügyi dolgozók közül a gyógytornászok és a gyógyszerészek, továbbá a gyógyászati segédeszközöket áruló boltok dolgozói, valamint a szociális intézmények, így az idő..
2020-05-23 14:56:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egymillió munkavállalót érint a béren kívüli juttatást érintő könnyítés. A friss Magyar Közlönyben hirdették ki, hogy a Széchenyi pihenő (Szép) kártyánál a szociális hozzájárulási adót (szocho) a korábban bejelentett június 30-a helyett az év végéig, azaz 2020. december 31-ig nem kell megfizetni a felemelt összeghatáron belül. A kormány még áprilisban döntött úgy, hogy a Szép-kártya egyes.....
2020-05-13 07:30:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A 65 év feletti lakosokra vonatkozó vásárlási idősáv 9 és 12 óra között meghatározott intervallumát kétórásra rövidítené a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, írja a Magyar Nemzet. Az elmúlt hetekben ugyanis a nagymértékben visszaesett élelmiszer-forgalmazásban attól tartanak, hogy munkavállalók kerülnek utcára az áruházláncoktól. A lapnak Bubenkó Csaba elnök elmondta: Már nem jellemző a rohamszerű vásárlás a járványhelyzet miatt, így délelőtt&..
2020-05-06 18:32:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szeretnék, ha Orbán ígérete meg is valósulna, és követelik a béren kívüli juttatások adókedvezményeinek visszaállítását. ..
2020-05-06 17:33:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Adjon az állam béren kívüli juttatást a pedagógusoknak és a szociális ágazatban dolgozóknak is, az önkormányzatok pedig kapjanak célzott támogatást, hogy élni tudjanak a lehetőséggel és az eddig engedett 200 ezer helyett 400 ezer forintos béren kívüli juttatást tudjanak adni alkalmazottaiknak ? ezt követeli a Szakszervezetek Akciószövetsége néven együttműködő négy érdekvédelmi tömörülés. (Gazdaság)..
2020-04-22 11:52:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Eddig csak kormányzati bejelentésekből körvonalazódtak a gazdaságvédelmi akcióterv adózási könnyítései, a kedden este megjelent rendeletbe ennél kicsit több is került. Kitoltak számos adózási határidőt Könnyített a kormány az adófizetési kötelezettségek teljesítésénél, 2020. szeptember 30-ig kitolva az adóbevallási és adófizetési/adóelőleg-bevallási kötelezettséget a következő adónemeknél: társasági adó, kisvállalati adó (kiva), energiaellá..
2020-04-18 14:48:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az angol futballisták nem akartak engedni a fizetésükből, a klubok pedig inkább a konyhások és a takarítók bérén spórolnának. Lett is nagy felháborodás, politikusok, polgármesterek szólaltak fel. A járvány arra is rámutatott, milyen kockázatos a Premier League üzleti modellje...
2020-04-13 20:55:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A BDO Magyarország felmérése körülbelül ezer munkavállaló idei választásait összegzi. Bár az adatok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak, azokból számos fontos következtetés leszűrhető. A mintában szereplő cégeknél az átlagos havi cafeteria-juttatás 2020-ban 30.310 forint, ami éves szinten csaknem 364 ezer forintot tesz ki. A Széchenyi Pihenőkártyák részesedése a cafeteria-juttatások összértékén belül elérte a 68 százalékos mértéket. Ez ..
2020-04-07 16:16:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Palkovics László információs és technológiai miniszter kedden bejelentette a többi között, hogy a Széchenyi pihenőkártyánál adókönnyítés lesz, és megemelik azt az összeget, amennyit kedvezményes adózással juttathat a munkáltató. Jelenleg a SZÉP-kártya az egyetlen béren kívüli juttatás, aminek a adóterhe 15 százalék szja és 17,5 százalék szociális hozzájárulási adó, azaz összesen 32,5 százalék. Ezzel a kedvezményes adózással juttathat a munkáltató a versenyszfé..
2020-04-03 15:59:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Időről időre felbukkan a hír, hogy szigorítanák a katázást, mert visszaélnek vele, munkaviszony helyett így spórolnak. Azt is rebesgették, hogy az állami kórházakban is elterjedt ez az adózási forma, ami most már egyértelmű, hiszen az egyik veszélyhelyzeti kormányrendelet mentesíti a fekvő- és járóbetegellátókat a kataadó megfizetése alól. Tehát nyilván vannak az állami egészségügyben is katások, sőt úgy tudni, a kórházakban az ügyeleti rendszer vállalkozó orvosok n..
2020-04-02 08:17:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Magyar Nemzet úgy tudja, a Széchenyi-pihenőkártya felhasználásának kibővítését javasolják az élelmiszerboltokban a kiskereskedelmi ágazat képviselői. Az InfoRádió szerint ugyanezt kéri a főváros vezetése is. A lap azt írja, a gazdaságvédelmi akciótervhez utólag benyújtott konszenzusos indítvány szerint a turizmusban forgó Szép-kártya beváltási körének átmeneti kiterjesztése több ezer családnak jelentene azonnali segítséget. Több milliárd forintnyi támogatást..
2020-03-19 13:58:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bárki megnézheti Budavár új, ellenzéki önkormányzatának egy sor, eddig nem nyilvános adatát, így a vezetők illetményét, béren kívüli juttatásait, de az alpolgármesterek hivatali mobiltelefonjának és laptopjának típusát is. Első körben azokat a közérdekű adatokat tették nyilvánossá, amelyekre eddig kíváncsiak voltak velük kapcsolatban az adatigénylők, de Váradiné Naszályi Márta szerint generálisan átláthatóan akarnak működni. ..
2020-03-15 20:30:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A székesfehérvári szállodák igazgatói közösen kértek segítséget Cser-Palkovics András fideszes polgármestertől, aki a koronavírusra tekintettel megengedte a hoteleknek, hogy fél évvel később fizessék be a helyi adókat ? tudta meg a 24.hu. A szállodavezetők azt kérték, hogy a 2020 márciusában esedékes helyi adók (építményadó, iparűzési adó) befizetési határidejét tolják ki szeptember 15-éig. Levelükben arról írtak, hogy március 1-jétől tapasztaltak drasztikus vi..
2020-03-04 06:03:40 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy hónap alatt 60 embert rúgtak ki a Henkel körösladányi üzeméből, és még többet ki fognak ? ezzel jelentkezett a 24.hu egyik olvasója közvetlenül az után, hogy útilaput kötöttek a talpára. A mosó- és háztartási tisztítószergyártó multi és a dolgozókat az üzem számára biztosító munkaerő-kölcsönző, a Get Work Trend Kft. egybehangzóan azt állítja, nincs szó elbocsátásokról. Az viszont igaz, hogy az egyik technológiát keletebbre költö..
2020-02-11 07:45:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A ?nagy létszámú vállalatok körében a legnagyobb a béren kívüli juttatás elterjedtsége. Átlagosan bruttó 371 ezer forintot, a tavalyinál kicsit kevesebbet nyújtanak a munkavállalóiknak cafeteria juttatásként a cégek a Szent István Egyetem és a HR Kutató Központ által végzett friss kutatás szerint, amelyből az is kiderül, hogy elsősorban a nagyvállalatok adnak béren kívüli juttatást ? írta.....
2020-02-10 08:05:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A fővárosban működő autómegosztók alapvetően nyitottak lennének arra, hogy szolgáltatásaikat a vállalatok cafeteriaelemként biztosítsák a munkavállalóiknak, derült ki a Világgazdaság körképéből. A közösségi autózást mint béren kívüli juttatást a cégek havi 5-10 ezer forintos ráfordítással is biztosíthatják a munkavállalóiknak. A személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében a kifizető által biztosított személygépkocsi magánhasználat..
2020-01-11 23:24:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A fizetések mellett emelkedik a béren kívüli juttatások összege is...
2019-12-19 10:23:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Magyar Nemzeti Bank (MNB)757 kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalója részesült idén karácsonyi jutalomban ? tudta meg a 24.hu. A jegybanki dolgozók közt összesen 460,5 millió forint közpénzt osztott szét a Matolcsy György vezette intézmény, fejenként átlagosan nettó 537 ezer forintot kaptak.  Az MNB tájékoztatása szerint a korábbi évek gyakorlatának megfelelően részesítették jutalomban a munkatársakat, akiknek több mint 80 százaléka nem vezető beo..
2019-12-17 16:41:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megállapodás született a Magyar Honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól. Az erről szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írta alá kedden Budapesten. A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra,.....
2019-12-15 07:59:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
November közepén még több mint 16 ezer evás nem döntötte el, hogyan szeretne adózni jövőre. Egy biztos, evázni már nem lehet január elsejétől. Sokak számára megoldás lehet a katázás, de lesznek, akiknek az általános szabályok szerinti adózás a célra vezetőbb. Bevételtől, költségtől, létszámtól függhet a döntés. A szakértő egyet nem feltételez, hogy tömegével kiváznának az evások. Választani kell, vagy átsorolják az evást Az ev..
2019-11-26 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A munkáltatók már készülnek a 2020-as béren kívüli juttatási rendszerre. A FEM3 Café vendége volt Király Ágnes, okleveles adószakértő, a Top Cafeteria ügyvezetője...
2019-11-07 07:00:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megkezdődnek az egyeztetések a következő napokban a jövő évi kötelező legkisebb keresetekről, az állami cégek bérhelyzetéről, a járulékcsökkentésről és a kiskereskedelemben tervezett, rövidített vasárnapi nyitvatartásról ? írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum, az idei évhez hasonlóan, nyolc-nyolc százalékkal emelkedik jövőre a tavaly év végén köt..
2019-09-07 15:35:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Orbán-kormány ismét úgy emelt az egészségügyi dolgozók bérén, hogy a legtöbbjüknek a hónap végén ugyanannyi pénz kerül a számlájára, mint az emelés előtt - írja közleményében az MSZP...
2019-09-01 07:42:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tavaly még a hazai kis- és közepes vállalatok jelentős hányada nyújtott iskolakezdési támogatást a családos dolgozóiknak, idén néhány kivételtől eltekintve teljesen eltűnt a cégek bérszámfejtéséből ez a béren kívüli juttatási forma - írja a Napi.hu...
2019-08-31 19:16:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miközben tavaly a hazai kis- és közepes vállalatok (kkv) jelentős hányada nyújtott iskolakezdési támogatást a családos dolgozóiknak, idén néhány kivételtől eltekintve teljesen eltűnt a cégek bérszámfejtéséből ez a béren kívüli juttatási forma...
2019-08-15 14:53:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hiába várták, nem vihetnek haza többet a dolgozók, a plusz pénz csak játék a számokkal. (Belföld)..
2019-08-02 01:38:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A versenyképes kompenzációs csomagnak és a béren kívüli juttatásoknak is köszönhetően megbecsülve érzik magukat a munkatársak, a Continental nemzetközileg is elismert stabilitása és kiszámíthatósága pedig tovább növeli a biztonságérzetüket és a vállalat iránt tanúsított elkötelezettségüket. ..
2019-06-21 13:32:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) felfüggesztette a kollektív szerződésről szóló tárgyalásokat a Budapesti Corvinus Egyetemmel (BCE) ? olvasható abban a levélben, amelyet a szakszervezet juttatott el a dolgozóknak június 4-én, alig egy hónappal azelőtt, hogy meg kellene kötni az új tanévre szóló dolgozói szerződéseket. Tavaly ősszel derült ki, hogy átalakítják a Corvinust, 2019. július 1-jétől egy állami alapítású alapítvány, a Maecenas Univer..
2019-06-18 21:02:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Isztambul tartomány kormányzói hivatala idén is betiltotta a június 30-ra tervezett meleg méltóság menetét ? közölte a felvonulást rendező bizottság nevében Beren Azizi keddi isztambuli sajtótájékoztatóján. Az Evrensel török marxista napilap internetes oldalának beszámolója szerint Azizi a kormányzóhelyettesre, Mehmet Ali Özyigitre hivatkozva kiemelte: a hivatal először csak a központi.....
2019-05-05 20:57:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Idén a cafeteria-rendszer átalakítása miatt a feltöltések számottevően meghaladják majd a tavalyit. így például 70 százalékkal több juttatás érkezett az OTP SZÉP-kártyákra az első negyedévben, mint egy évvel korábban. A feltöltés összege meghaladta a 42 milliárd forintot, ami rekordnak számít. Emellett a költés is markánsan, 30 százalékkal nőtt az első három hónapban. A SZÉP-kártya leginkább a tehetősek cafeteriájaAzoké, akik el tudnak m..
2019-05-01 14:48:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Dolgozói szegénységben él a magyar munkavállalók kétharmada, akiktől elvették a béren felüli juttatásokat, a lakástakarék pénztárakat, naponta 12-16 órát kell dolgozniuk a megélhetésért - sorolta a Fidesz-kormány munkásemberek elleni intézkedéseit az MSZP majálisán Tóth Bertalan. A pártelnök szerint ezért is fontos a május 26-i EP-választás, hogy szociális Európát tudjanak teremteni, ami garantálja az MSZP-Párbeszéd javasolta európai minimálbért, minimál nyugdíjat és családi pótlékot...
2019-03-26 06:11:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több mint 300 ezer forintot visz haza a vendéglátóiparban dolgozók fele, 12 százalékuk pedig félmilliónál is többet. Legjobban a séfek keresnek, helyenként még az üzletvezetőknél is jobban, az átlagjövedelmük eléri a havi 360 ezer forintot – írja a Világgazdaság az Eventrend Global iparági kutatására hivatkozva. A kutatás szerint a vendéglátásban dolgozóknak csak a 16 százaléka tud rendesen angolul, míg 18 százalékuk egyáltalán nem beszéli ezt a nyelvet. Németül a megké..
2019-03-22 09:34:12 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A cégek közel fele a kedvezményes adózású béren kívüli juttatások mellett a magasabb adókulccsal választhatóakat is biztosította dolgozói számára...
2019-03-21 09:01:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az idén januárban a hivatalos adatok szerint az előző év azonos időszakához képest csökkent a belföldi vendégek száma, a SZÉP-kártyás költések azonban közben szépen emelkedtek. Elsőre úgy tűnhet, hogy bejött a nagy mutatvány, a béren kívüli pénzekből sokat sikerült a pihenőplasztikra terelni. Részletesebben áttekintve a kép azért árnyaltabb, írja az Azénpénzem.hu. Az adózási szabályok átrendezése miatt egy tavalyi bruttó juttatási keret..
2019-03-19 14:10:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben nőttek a munkaköltségek a múlt év utolsó negyedében ? mutatják az Ecostat kedden közzétett adatai. Az EU statisztikai hivatalának kimutatása szerint a múlt év utolsó negyedében az EU 28 tagállamában 2,8 százalékkal, az euróövezetben pedig 2,3 százalékkal nőttek az óránkénti munkaerőköltségek 2017 hasonló időszakához viszonyítva. A munkaköltségek két fő összetevője közül az ..
2019-03-16 12:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tavaly nyáron Országgyűlés elfogadta azt a 2019-es adócsomagot, amely alapjaiban változtatta meg a béren kívüli juttatások szabályrendszerét. Most egy friss kutatás arra kereste a választ, hogy hogyan reagáltak a munkáltatók a januárban életbe lépett változásokra...