Keresés: Amikor Matolcsy

2018-11-19 20:43:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
3000 kilométer hosszú kerítés építését tervezi a vasúti sínek mellett India, az ország vezetése így próbálná megelőzni az évi több tízezer halálos balesetet, amikor az emberek kilépnek a vonatok elé, írja a The Guardian. A vasútért felelős minisztérium bejelentése szerint a lakóövezeteken átvezető sínek mellé 2.7 méter magas betonkerítéseket emelnek majd. A helyi sajtó úgy tudja, a kormány azt követően hozta meg a döntését, hogy a hindu Dussehra ünnepen cs..
2018-11-19 20:36:21 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A lányoknak már az is elég volt akkoriban, ha adtál egy farmert, egy csomag rágót, vagy tizenöt dollárt. Boldogok voltak. Nem volt pénz kérdése, már maga a tény elég volt, hogy franciák vagyunk. Wow, Párizs! Eljöhetnek velünk. Olyan ártatlanok voltak, az emberek el sem hinnék, milyen egyszerű volt az egész. El sem tudják képzelni, mekkora pénz volt akkor a térségben. Jó időszakban egyszerre 50-60 produkció forgott csak Budapesten ? emlékszik a rendszerváltás utáni ?hősko..
2018-11-19 20:22:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Épp aknát ásott egy férfi a telkén, amikor emberi maradványokat talált a földben. Alig egy méterre ásott le, amikor észrevette a csontokat. Először azt hitte, hogy állati eredetűek, de a szakemberek megállapították, hogy egy 14-15. századi férfit temettek el a kertjében. Először megijedt attól, hogy mit talált, még az is megfordult a fejében, hogy egy bűnügyi helyszín a .....
2018-11-19 19:34:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ki ne ismerné a ruhadarabjait rendre szétdobáló férfit (mert hát általában férfiként képzeljük el ezt a típust), és a nyomában lihegő, zoknit, alsógatyát, miegyebet összegyűjtő nőt (mert hát ezt meg általában nőként képzeljük el). A szétszórt ember alaptulajdonsága ? egy másik dimenzióban ? a szórakozottsága, a lezsersége. Nem különösebben érdeklik a konvenciók, sokszor fogalma nincs, mennyi az idő, milyen nap van, tán azt sem tudja, melyik országban ..
2018-11-19 19:32:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2004. november 19-én találkozott egymással a bajnok Detroit és az Indiana a Palace of Auburn Hillsben, a két csapat az ezt megelőző szezonban öldöklő, hétmeccses csatát vívott egymással a keleti konferenciadöntőben. Épp ezért elég nagy felhajtás előzte meg a mérkőzést, amely aztán nem éppen úgy alakult, ahogy azt a detroitiak eltervezték, sima Pacers-győzelem lett belőle. Amikor már eldőlt a találkozó (97-82-re vezettek a vendégek), akk..
2018-11-19 19:08:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy Gerő Luca, a San Francisco-i cserkészcsapatuk őrsvezetője vasárnap hajnalban, tragikus körülmények között, tűzvészben életét vesztette a kaliforniai Orinda városában. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gerő Luca, a San Francisco-i cserkészcsapatunk őrsvezetője, vasárnap hajnalban, tragikus… Közzétette: Külföldi Magyar Cserkészszö..
2018-11-19 18:14:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megmentette a kádári Magyarország tán leghíresebb konzumtekintetét: egy Kálvin téri tűzfal mozaikba öntött reklámját, Pataki Áginak a Fabulont hirdető pillantását. Húsz év raktározás után most először állíthatta ki a képet, pontosabban annak legfontosabb részletét. Itt ülünk előtte. Meséljen. 1999-ben híre jött, hogy ráépítenek a tűzfalra, melyen mozaik látható. Úgy tűnt, a Fabulon-reklám megy a sittbe. Mozgalmat indítottam a megmentésére, sajtót..
2018-11-19 17:42:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Legutóbbi lövöldözős incidense miatt ráállhattak a fiatal rapperre a hivatalos szervek, ugyanis a TMZ információi szerint máris előzetesben ül Tekashi69. Ki ez a szivárványhajú, tetovált arcú bohóc, aki miatt majdnem lelőtték Nicki Minajt? A botrányhős tulajdonképpen a hip-hop Donald Trumpja. A lőfegyverekkel foglalkozó iroda, a new yorki rendőrség, és a belbiztonsági szervezet közös akciójában vasárnap m..
2018-11-19 17:32:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A főpolgármester kérte a kormánytól, hogy vizsgálják meg a budapesti aluljárók éjszakánkénti lezárásának lehetőségét...
2018-11-19 17:21:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Háborog a curlingvilág, ugyanis egy tornáról ki kellett zárni Ryan Fryt és csapatát, mivel az egyik szervező szerint extrém módon be voltak rúgva. Az USA Todaynek nyilatkozott a verseny helyszínéül szolgáló albertai csarnok üzemeltetője, Wade Thurber, aki azt mondta, a csapat végig vállalhatatlanul viselkedett, és amikor már a többi játékos felszerelését kezdték rugdosni az öltözőben, akkor úgy döntöttek, ennek véget kell vetni. Tiszteletlenül és kínosan v..
2018-11-19 16:34:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hondurasi Diaro Diez számolt be róla, hogy az ország élvonalában szereplő Club Deportivo Vida kapusa, Óscar Sein Munguía meghalt. A 27 éves játékos egy hotel bárjában volt az ismerőseivel, amikor összeszólalkoztak egy másik társasággal, akik közül az egyik férfi fegyverrel tért vissza és lövöldözni kezdett. Ketten, köztük Munguía vesztette életét a támadásban. A világon Hondurasban az egyik legmagasabb a gyilkossági ráta a Human Rights Watch statisztikái..
2018-11-19 16:15:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A férfi ügyvédje azt mondta: védence akkor döbbent rá, hogy ártatlan, amikor beszélt egy börtönpszichológussal. ..
2018-11-19 14:59:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ezen a héten a saját fegyverével támadunk a Fideszre. A DK képviselői az Országgyűlésben szinte csak egyetlen ügyről, a börtön elől illegális bevándorlóként Magyarországra csempészett volt macedón miniszterelnök ügyéről fognak beszélni – írja hétfői közleményében a párt. Gruevszki emberei lebuktak, amikor hamis útlevéllel akartak Magyarországra szökni Tavaly két titkosszolgálati vezető is Magyarország..
2018-11-19 14:51:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Korábban a hvg.hu nyomán mi is beszámoltunk arról a kormányzati előterjesztésről, ami arról szól, hogy lezárnák éjszakánként Budapest legforgalmasabb aluljáróit, elismerten a ?jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése? érdekében, vagyis azért, hogy a hajléktalanok ne tudjanak oda húzódni. Tarlós István főpolgármester az Index megkeresésére azt mondta: ő kérte, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehet!..
2018-11-19 14:48:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amikor be kell menni nap mint nap a munkahelyre az embernek – már ha van munkája -, sokan arról ábrándoznak, hogy milyen jó lesz majd nyugdíjba menni, 65 vagy még több évesen (most épp 65 év a nyugdíjkorhatár). De többen megtehetnék, hogy előbb hagyják ott a munkájukat és vonulnak ?nyugdíjba? – többen, mint talán gondolnák. Ennek a képletnek két kulcstényezője van: az, hogy mennyi pénzből tud vagy akar megélni az illető, a másik pedig, hogy mennyit..
2018-11-19 14:32:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A főpolgármester azért meggondolja, mert amikor mínusz van, az speciális helyzet. De a tervek szerint az első ütemben, még az idén 9 kiemelt aluljárót zárnának le, például a Deák térit is...
2018-11-19 14:31:27 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Valószínűleg világrekordot döntött egy próbaüzemben működő olasz traffipax, amely  két hét alatt 58568 gyorshajtót fotózott le Acquetico falujában, írja a BBC. Alessandro Alessandri polgármester azt követően döntött a sebességmérő kihelyezése mellett, hogy a 120 fős településen több tucatnyian panaszkodtak a gyorsan hajtó autósokra. A politikus még így is alig akart hinni a szemének, amikor meglátta a eredményeit. Az adatok szerin..
2018-11-19 14:22:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Letartóztatott a Békéscsabai Járásbíróság két embert, aki a múlt héten bántalmazott, megkötözött és kirabolt egy 88 éves asszonyt Körösladányban ? közölte a Békés Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a 45 éves nő és 23 éves élettársa november 13-án kora este behatolt a velük egy utcában lakó idős asszony körösladányi házába és pénzt követelt tőle. Amikor nem kapták.....
2018-11-19 13:39:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Halász Ambrus a döntését magánéleti okokkal indokolta, de belső fórumokon másról is szót ejtett, amikor távozását magyarázta. ..
2018-11-19 13:31:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az olasz edző könyvben mesélte el, hogyan lett a magyar válogatott kapitánya...
2018-11-19 13:12:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A rendezvényszervező és táncos Pearl Derriere szeretné megdönteni az eddigi legtöbb résztvevővel megrendezett orgia rekordját. A 29 éves nő ? aki 21 éves abbahagyta a számolást, hány emberrel volt, addig 100-zal ? azt tervezi, hogy 1000 embert is össze tud csődíteni, így magasan megdöntené az eddigi japán rekordot, amin 500-an jelentek meg. Azt mondja, három szabályt kell majd betartania az ő orgiáján résztvevőknek: vinniük kell magukkal még egy..
2018-11-19 13:07:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csaknem száz utast szállítottak le vasárnap késő este a Csíkszereda és Marosvásárhely között közlekedő Regio 4511-es vonatról, mert kigyulladt a mozdonya. A maszol.ro tájékoztatása szerint a vonat Marosvásárhelyre érkezett volna be, amikor észlelték a lángokat. A tűzoltók két vízzel és habbal oltó kocsival vonultak a helyszínre. Személyi sérülés nem történt. ..
2018-11-19 13:02:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A nyugati települések polgárai, akik testközelből is megismerhették Jesse Jamest a könyörtelen bandita emlékét hagyták az utókorra. Jó példa erre a Minnesota állambeli Northfield városka, ahol mind a mai napig megünneplik Jesse James Legyőzésének Napjait...
2018-11-19 12:54:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Volt, amikor egymillió forintot keresett a Jobbiknak köszönhetően, ezt a pártelnök inkább nem bolygatta...
2018-11-19 12:37:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nagy port kavart múlt héten, amikor a Csak show és más semmi showkirálynője  elárulta, hogy egy másik nő is él vele és férjével. Alexa kapott hideget-meleget, egy bejegyzésben reagált mindenre:..
2018-11-19 12:30:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amikor a gyerek ellenállt, ököllel támadt rá az apja. Senkinek sem mert róla beszélni a gyerek...
2018-11-19 12:04:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nem akármilyen fotó került elő Wesley Snipes-ról. Az 56 éves színész még a kezdetek kezdetére kalauzolta vissza rajongóit, amikor csak 18 éves volt, és Orlando városában, utcai színház keretei között adott elő. Felismered őt ezen a képen?..
2018-11-19 11:34:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nem csak az emberekkel, de - a videó tanúsága szerint -, még négylábú barátainkkal is megtörténik, hogy annyira a rutin irányítja a tetteiket, hogy észre sem veszik, hogy lenne más lehetőségük is...
2018-11-19 10:45:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A babalátogatási szokásokról és protokollról beszélgettek a FEM3 Caféban. Voksán Virág, akinek nemrég született meg első gyermeke, elárulta, hogy neki melyek az érzékeny pontok, amikor látogatók jönnek Benihez. De párjáról is mesélt: a férfi ragaszkodott hozzá, hogy ő fürdethesse kisfiukat. ..
2018-11-19 09:41:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amikor az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, hogy elindítja a Nemzetek Ligáját, sokan kétkedve fogadták. Bonyolult rendszerével nem volt túl szimpatikus sem a szurkolóknak, sem a csapatoknak. Mivel azonban plusz terhet nem jelentett, lévén a barátságos mérkőzések helyett kaptak tétmérkőzést a válogatottak, nagy ellenállást nem fejtett ki. Hamarosan a végéhez ér az első kiírás és mostanra nagyon úgy tűnik: óriási húzás volt. Egyszerűen mindenki számára ..
2018-11-19 09:36:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A november 19-i felbocsátás lett volna az első alkalom, amikor egy rakéta első fokozatát harmadszor is felhasználják – írja a Space.com. Szombaton azonban a SpaceX közleményéből kiderült, hogy a Falcon 9 indítása előtt további ellenőrzésekre lesz szükség, így a felbocsátás késni fog. A vállalat arról nem tett említést, hogy miért kell újabb teszteket végrehajtani, illetve hogy mikorra várható az indítás. Az érintett rakéta idén már kétszer repült: májusban egy..
2018-11-19 09:15:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A csalás csak akkor tűnt fel a folyósítónak, amikor az anyakönyvi adatokat egyeztették...
2018-11-19 08:47:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hatalmas változás a pár életében az első gyermek megszületése, ám amikor eldöntik, hogy jöhet a kistestvér, azt hiszik, nagy meglepetés már nem érheti őket. Tévednek. A második gyerek, ha lehet, még az elsőnél is jobban felforgatja a család megszokott életét. ..
2018-11-19 08:20:49 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
.A magyar válogatott vasárnap este 2-0-ra legyőzte Finnországot a Nemzetek Ligája C osztályának 4. csoportjában. A zárómérkőzésen igazi ritkaságnak lehettek szemtanúi a nézők: Nagy Ádám lőtte ugyanis a csapat második gólját. https://cdnja.r.worldssl.net/mp4/0n/0Nkn.mp4 A középpályásról érdemes tudni, hogy egész pályafutása harmadik találatát szerezte, a válogatottban pedig először volt eredményes. Beállította az 1987-es rekordot a magyar v..
2018-11-19 08:00:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Te barom! ? ennél hétköznapibb beszólást nehéz elképzelni, így könnyű elengedni a fülünk mellett. Szinte bármelyik nap hallhatunk ennél durvábbat a boltban, a reggeli dugóban, a villamoson, vagy a kocsmában a második kör táján, és akkor az esti valóság showról még nem is beszéltünk, ahol pár veszekedéssel csak ki kell tölteni a két meztelenkedés közti holtidőt. Ezúttal nem egy főállású celeb, hanem egy felbosszantott bejrúti építésvezető vágja a vele ..
2018-11-19 07:55:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a nők 40 százalékának nehézségei vannak a csúcs elérésével a szexuális életükben, másoknak pedig sikerül, de csak rövid idejű. A felnőtt játékszereket gyártó Lovehoney egy tanulmányt adott ki, amelyből kiderül, hogy lehet ezt meghosszabbítani, és eléggé egyszerű a megoldás: szexjáték kell. A tanulmány célja az volt, hogy megtudja, mi történik valójában (mind mentálisan, mind fizikailag), amikor egy nő szexuális já..
2018-11-19 06:39:55 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A magyar válogatott hazai pályán 2-0-ra legyőzte Finnországot a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában vasárnap este. Beállította az 1987-es rekordot a magyar válogatott 2-0-ra legyőztük Finnországot, ezzel százszázalékos maradt hazai pályán a Nemzetek Ligájában. A találkozó előtt Marco Rossi szövetségi kapitányt arról kérdezték az újságírók, hogy Dzsudzsák Balázs lesz-e a csapatkapitány, vagy a korábbi mérkőzéseken a karszalag..
2018-11-19 03:33:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az inkontinencia az esetek többségében nem kizárólag kellemetlen fizikai tünetekkel jár együtt, hanem gyakran szorongás és szégyenérzet is társul mellé, amely végül fokozatos elszigetelődéshez vezethet. Dóra édesanyja szintén ezt élte át, amikor... .....
2018-11-19 01:50:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tony Stark (Robert Downey Jr.), a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás.....