Keresés: Antal Gergely

2018-06-20 19:27:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Demeter Márta LMP-s képviselő szerint a teljes titokban való felszámolással a kormány lényegében beismeri, hogy a program veszteséges volt a magyar államnak. ..
2018-06-20 18:56:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Úgy tűnik, tényleg véget ér a Rogán Antal fejéből kipattant letelepedésikötvény-program, legalábbis erre utal az, hogy a kormány csendben jogi szinten is megszünteti a kötvényeket. A javaslatot a 2019-es költségvetéshez törvénytervezetbe tették bele. Demeter Márta LMP-s parlamenti képviselő ezzel kapcsolatban azt mondta a Hír Tv-nek, hogy a sajtó és az ellenzék nyomásgyakorlásának eredménye a lépés, de ez nem elég, az iratok titkosítását is meg kell akadályozni..
2018-06-20 17:55:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában június 28-án, 9 óra 45-kor búcsúztatják Paudits Béla Jászai Mari-díjas színművészt, aki életének 69. évében június 13-án hunyt el ? közölte a Madách Színház szerdán az MTI-vel. Paudits Béla 1949. augusztus 19-én született Budapesten. 1968 és 1972 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, 1986-ban pedig elvégezte a Vendéglátóipari Főiskolát is. 1972 és 1974 között a József Attila Színház..
2018-06-19 19:56:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ami fontos volt: Itt vannak a részletek a bevándorlási különadóról. Drágább lehet a csipsz, az üdítő és az alkohol. Rekord született: 325 forint volt 1 euró. Rejtélyes luxemburgi szálak kötik össze Semjén Zsolt és Tiborcz István körét. Orbán 2016-os tervét valósíthatja meg az Unió. Marco Rossi lett a magyar válogatott új szövetségi kapitánya. Eldöntötte az elnökség, hogy legyen újra MSZP-székház. Rogán körének zsebébe is pénzt dugdos a Rogánhoz ..
2018-06-19 15:26:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az alig két évszázados fotográfiának, illetve a százhúsz évre visszanyúló filmnek köszönhetően a XIX. és XX. század legnagyobb zsenijeinek, uralkodóinak és átlagembereinek arca már nem csak túlzó, vagy kevésbé előnyös részleteket jótékonyan elfedő festményeken, de a valóságot tökéletesen tükröző képeken és mozgóképeken ismerhetjük. De mi a helyzet a fotó világa előtt élt tudósokkal és vezetőkkel, így a geocentrikus világkép sírját megásó Nik..
2018-06-19 11:15:27 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Magyarországon kóborló barna medve, ?Robi? valóságos nemzeti hőssé vált a múlt héten, de megjelenése nem egyszeri eset. Már vasárnap feltűnt egy újabb, jóval termetesebb nőstény Miskolcon és a közeli településeken, ő feltehetőleg a bocsával érkezett. Szakértők szerint több medve is kóricálhat Magyarországon, ami nem baj. Sőt, Európa legnagyobb ragadozójának északi hegyeink ősi lakóhelye. A medve nem játék. A miskolci meg mé..
2018-06-17 14:33:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az LMP szerint fel kell függeszteni a végrehajtásokat a devizalapú hitelszerződések esetében ? erről Csárdi Antal beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján. Az LMP országgyűlési képviselője szerint bár a kormány ?hazug módon? azt mondja, hogy a kérdést megoldotta, pontosan lehet tudni, hogy a devizakockázatokat kizárólag a fogyasztókra terhelték. Perek sokasága van folyamatban itthon és az Európai Unióban is, ezek során azt vizsgálják, teljes körű volt-e a tájékoztatás,..
2018-06-17 13:29:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az LMP szerint fel kell függeszteni a végrehajtásokat a devizalapú hitelszerződések esetében. Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón arról beszélt: bár a kormány "hazug módon" azt mondja, hogy a kérdést megoldotta, pontosan lehet tudni, hogy a devizakockázatokat kizárólag a fogyasztókra terhelték. Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0 Perek sokasága van.....
2018-06-17 09:12:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megdöbbentő, hogy Soros György hajói üzemszerűen szállítják Európába az Afrikából érkezőket, holott azokat az európai jogszabályok alapján eddig sem kellett volna fogadni ? mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal kifejtette: a menekültkvótáknál is nagyobb veszélyt jelentene, ha Brüsszel dönthetne arról, hogy az Európába érkezők közül ki számít menekültnek ? pedi..
2018-06-17 08:25:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Soros György hajói "üzemszerűen" szállítják Európába az Afrikából érkezőket, holott azokat az európai jogszabályok alapján eddig sem kellett volna fogadni ? mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal kifejtette: a menekültkvótáknál is nagyobb veszélyt jelentene, ha Brüsszel dönthetne arról, hogy az Európába érkezők közül.....
2018-06-17 07:57:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rogán Antal szerint a Soros-hajók üzemszerűen szállítják az afrikai migránsokat Európába...
2018-06-17 07:44:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rogán Antal kifejtette: a menekültkvótáknál is nagyobb veszélyt jelentene, ha Brüsszel dönthetne arról, hogy az Európába érkezők közül ki számít menekültnek...
2018-06-15 18:48:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A korai kereszténység időszakában korántsem Szent Antal volt az egyetlen, aki a sivatagi remeték embertpróbáló, szokatlan életformáját választotta. A sivatagi lét azonban nemcsak a koplalásról és önmegtartóztatásról szólt, hiszen számos váratlan, de annál kellemesebb meglepetést is tartogatott...
2018-06-15 08:58:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rogán Cecília és Sarka Kata tegnap este együtt mentek a Joy Social Media Award gálájára, és még az outfitjüket is összehangolták. Mindketten remekül mutattak, azonban az Instagramra feltöltött fotó nem aratott osztatlan sikert, a kommentelők ugyanis Rogán Antal feleségét nagyon keményen kiosztották...
2018-06-13 19:09:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tavaly meg idén is a csapból is a sorosozás, állítsukmegbrüsszelezés, migránsozás folyt, rendre jöttek a nemzeti konzultációs levelek. Na ebből még több lesz jövőre. A most benyújtott 2019-es költségvetési törvényjavaslatban ugyanis az szerepel, hogy közel 50 százalékkal emelkedik a ?kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos? feladatokra elszórandó adófizetői pénz. Idén 20,5, jövőre 29,5 milliárd forintot tervez erre köl..
2018-06-13 16:41:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az LMP álláspontja szerint a jövő évi büdzsé nem ad választ az emberek mindennapi problémáira, annak legnagyobb vesztesei pedig a fiatalok "és a jövő lesz". Csárdi Antal, a párt országgyűlési képviselője a javaslat szerdai beterjesztését követő sajtótájékoztatóján a változatlanság és a fenntarthatatlanság költségvetésének nevezte a 2019-es büdzsét. Az oktatási források 15 milliárd forintos.....
2018-06-13 11:00:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ha az anyuka a terhessége előtt is fogyasztott kávét, nem feltétlen kell lemondani róla. Viszont nagyon fontos, hogy ne lépje túl a megengedett mennyiséget: napi egy csésze kávé belefér. Ennél több koffein azonban okozhat problémát a várandósság alatt. Ezzel kapcsolatban árult el részleteket Antal Emese dietetikus. A videó megtekintéséhez kattints a képre! The post Videó – A kismamáknak sem kötelező a kávé mellőzése appeared first on Napidoktor. ..
2018-06-13 08:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hagyományos, Szent Antal napi házasságkötési szertartást a lisszaboni székesegyházban tartották...
2018-06-13 06:48:24 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2018. június 13., szerda Friss hírek: Gondatlan veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást a rendőrség a ferihegyi repülőtér 2-es kifutópályájának múlt csütörtöki megrongálása miatt, a Budapest Airport (BA) pedig belső vizsgálatot indított. Négy megye több településén szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok miatt ? közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda reggel. Rövidebb vakáció: Kásler a saját minisztériumát cá..
2018-06-12 15:58:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Hír TV szerint a közbeszerzési hatóság jogsértést állapított meg két kormányközeli reklámügynökségnél. A Network 360 Kft.-t 10 millió forintra bírságolták, mert két paksi szerződésnél a referenciákat nem tudta volna alvállalkozók nélkül teljesíteni, partnerei mégsem kaptak tényleges megbízást, a munkát a cég maga végezte el. Az egyik szerződés az atomerőmű bővítésével kapcsolatos kommunikációról szólt, a másik az ehhez kapcsolódó hirdetések elhelyezésér&..
2018-06-12 11:01:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Most vasárnap szavazna az LMP-re? Hogy ki kire szavaz, mindenkinek a magánügye. Ezzel a világlátással legfeljebb abban lehetek biztos, hogy nem a kormánypártra szavaznék. Ez nem egy egyértelmű igen. Nem, de még egyszer mondom: minden állampolgárnak a magánügye, hogy kire szavaz. Nem csak ürügy volt Szabó Szabolcs csatlakozása, amire hivatkozva otthagyta az LMP-t? Igyekeztem a lehető legprecízebben fogalmazni a kilépésemkor. Szabó Szabolcs frakcióba lépése volt az utolsó csepp a pohárba..
2018-06-10 17:00:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
5 millióra bírságolták Rogán Antal szomszédjának reklámcégét egy paksi bővítést érintő tender miatt - írja a Napi.hu...
2018-06-09 16:46:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét indítja államfőjelöltként a szlovák-magyar vegyes párt a jövő tavasszal sorra kerülő köztársaságielnök-választáson. Indulását a pártelnök jelentette be szombaton Pozsonyban, a szervezet kongresszusa utáni sajtótájékoztatóján. Minden szlovákiai állampolgár elnöke akarok lenni: a szlovákoké, a magyaroké, a ruszinoké, a romáké. A politikus elmondta: alapos mérlegelés után döntött az indulás mellett, mivel me..
2018-06-08 20:16:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház pénteken; az eseményen Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója értékelte a 2017/18-as évadot, továbbá átadta a Farkas-Ratkó-vándorgyűrűt és a színház négy saját alapítású díját. Vidnyánszky Attila a társulati ülésen kiemelte: az idei évadban 146 produkciót, összesen 429 előadást láthatott a közönség, többet játszottak, mint az előző szezonban. Kilenc bemutatót tartottak, emellett 34 repertoáron ..
2018-06-08 03:03:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az új parlamenti ciklus örömére újabb vagyonnyilatkozatot kellett leadni a képviselőknek. A házba 39 új képviselő ült be, átnéztük anyagi helyzetüket. Azért Orbán Viktor, Lázár János és Rogán Antal bevallását újra átnéztük, hátha változott valami 5 hónap alatt. Spoiler: változott. Ungár Péter LMP-s politikus kilőtt: 15 milliárdos a vagyona. ..
2018-06-07 18:01:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megírtuk, hogy őrségváltás volt a magyar divatiparban: mára Orbán Ráhel lett a magyar divat- és dizájnipar meghatározó alakja, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Divatipari Marketing Igazgatóságának vezetését pedig ? ahogy a HVG is beszámolt róla ? a miniszterelnök lányának barátnője, Bata-Jakab Zsófia kapta meg. Orbán Ráhelnek a divat lehet az, ami Orbán Viktornak a foci A kormányfő lányának jelentős a befolyása: már eddig is annyi p..
2018-06-07 12:13:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Összesen 975 milliós jövedelem után 137 millió forint adót fizettek be a miniszterek és államtitkárok, írja az mfor.hu az szja-bevallásból nyilvános adatokra hivatkozva. A kormany.hu-n elérhető dokumentumokból kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tavalyinál kicsivel kevesebb jövedelmet, 18.7 millió után 18.3 millió forintot vallott be, amire 2.7 millió adót fizetett. Az adócsökkentő tételeknek köszönhetően Varga Mihály pénzügyminiszter fizeti a..
2018-06-06 15:47:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pár adás erejéig Vujity Tvrtko ül be Rónai Egon helyére az ATV Egyenes Beszéd című műsorába, és Ambrus Attila lesz az egyik vendég ma este. Ambrus Attilával tavaly igencsak parázs hangulatú beszélgetést folytatott az ATV Start című műsorában Vujity Tvrtko. Még novemberben hívták meg Szalay Bencét, A Viszkis című film főszereplőjét, és Ambrus Attilát, aki tanácsadói szerepet vállalt Antal.....
2018-06-06 10:23:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Miniszterelnöki Kabinetiroda cáfolja a lapértesülést...
2018-06-05 18:38:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kevesebb uránt tartalmazó, úgynevezett karcsúsított üzemanyagtípus kifejlesztésén dolgoznak magyar és orosz kutatók, amellyel költséghatékonyabban üzemelhet a paksi atomerőmű ? mondta az erőmű vezérigazgatója kedden Pakson az MTI-nek. Hamvas István az atomerőműben tartott sajtóbejárás után hozzátette: a Roszatom üzemanyaggyártó cégével, a Tvellel kötött szerződés alapján, orosz kutatóintézetek közreműködésével végzik a kutatást, am..
2018-06-05 10:54:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A magyar labdarúgás a beleölt állami százmilliárdok ellenére sem fejődött érdemben, a hazai bajnokságot mindössze Európa 36. legerősebb ligájaként tartják számon. Hiába épültek stadionok, alakultak akadémiák és hiába dől most is egyre nagyobb ütemben a tao-pénz, a nemzetközi porondon nem léteznek klubcsapataink. Pedig a futball Orbán Viktor kedvenc sportága, úgy tervezte, hogy a válogatott vb-résztvevő lesz, Nyugat-Európa bajnokságai pedig tele lesznek mag..
2018-06-02 08:01:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A 444.hu vette észre a Hivatalos Értesítő pénteki kiadásában, hogy megjelent a Fidesz kampányköltéseiről szóló beszámoló. A pár soros közlés szerint a párt mindössze 873 737 554 forintot költött a kampányra, ebből 611 933 219 forint volt az költségvetési támogatás, 261 804 335 forintot pedig választási célú adományként gyűjtöttek össze. Hozzáteszik: ugyanebben az kampányidőszakban, vagyis február 1-től április 8-ig a kormány n..
2018-06-01 17:06:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Június 1-től Jánoska Andrea lesz az MTVA kommunikációs vezetője, aki korábban a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs vezetőjeként dolgozott, írta péntek délutáni közleményében. Az eddigi vezető, Bekes Borbála, aki egy érzékeny időszakban kiválóan látta el a vezetői feladatot, a továbbiakban ugyanezen területen, de más szervezetnél folytatja pályafutását. Szintén változás, hogy május 31-én Nagy Antal Zsolt távozott az Új Média és Teletext Kft. ügyvezetői pozíc..
2018-06-01 09:05:57 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az igazgatóválasztási botrányáról elhíresült gimnáziumban a jogbiztonság követelményét, a tanulói, szülői jogok érvényesülését egyaránt sértő, tartósan fennálló visszásságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa. Székely László a budapesti Budai Nagy Antal Gimnázium működése miatt intézkedéseket kért az iskolától, fenntartójától, a szaktárcától és az adatvédelmi hatóságtól.  Egy szülő kifogásolta, hogy a gimnáziumban nem működik elektronikus napló, elm..
2018-06-01 08:19:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ombudsman szülői panasz után vizsgálta a Budai Nagy Antal Gimnázium működését, több szabálytalanságot is talált. ..
2018-05-30 21:19:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nem pusztán diszkriminatívak, hanem a korrupció melegágyai is a befektetésért cserébe uniós állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt biztosító tagországi vízumrendszerek, ezért nagyobb átláthatóságra és szigorúbb ellenőrzésre van szükség elbírálásuk esetében, jelentették ki az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön szerdán. Az úgynevezett aranyvízum-programokról folytatott EP-vitán a képviselők úgy vélekedtek, hogy a gazdasági alapú vízumrendszerek kis..
2018-05-29 20:41:52 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az olimpiai- és világbajnok Kovács Antal lesz a Magyar Cselgáncs-szövetség (MJSZ) szakmai alelnöke. Erről Tóth László, a szervezet nemrég újraválasztott elnöke beszélt kedden az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, a szövetségi kapitányi posztot a férfiaknál Pánczél Gábor, a nőknél pedig Toncs Péter tölti be a továbbiakban is. Mellettük hosszú idő után szerepet vállal a sportágban Hajtós Bertalan, aki a férfiak szövetségi edzőjeként dolgozik továb..