Keresés: Balogh Levente

2020-09-25 06:22:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Október elejére várható a koronavírus okozta halálozások számának megugrása, írja a Népszava az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványügyi csoportjának előrejelzése alapján. Az ITM szakértői szerint erre abból lehet következtetni, hogy az elmúlt hetekben jellemzően a fiatalok között terjedt a második hullámban a járvány, a tárca elemzői pedig már augusztus végén arra figyelmeztettek, hogy hazánkban is hasonló folyamatok zajlanak majd le, mint Floridába..
2020-09-24 10:19:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Fő témája az immunrendszerünk erősítése. A részletekről Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke mesélt a Mokkában...
2020-09-23 14:09:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nyílt levélben reagált Ascher Tamás arra az Origón megjelent interjúra, melyben Balogh Erika színésznő azt állította, férjét, Pintér Tamást politikai nézetei miatt, megalázó módon rúgták ki a Színház-és Filmművészeti Egyetemről 2006-ban, miután Ascher lett az intézmény rektora. A színésznő elmondása szerint férje akkor már negyven éve tanított az akkor még főiskolán, amikor Ascher kinevezése után nem sokkal, egy délután felhívta a titkárnő azzal, hogy ?nem kell másn..
2020-09-23 12:23:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tizenharmadik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában, melyet hat, harminc év alatti művész vehetett át kedden. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat idén a 62 jelölt közül kiválasztott Kelemen Kristóf író, dramaturg, rendező Kis Hajni filmrendező Pallag Márton színművész Sodró Eliza színművész Waskovics Andrea színésznő és Szenteczki Zita rendező kapta. A díjazottakat öttagú szakmai zsűri..
2020-09-23 11:58:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az elmúlt 24 órában elhunyt magyar koronavírusos betegekkel kapcsolatban igaz most is az a közismert tény, hogy mindannyian valamilyen krónikus megbetegedésben szenvedtek. A nyolc áldozat közül 48 éves a legfiatalabb, 69 éves a legidősebb  ? mondta Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az országos tiszti főorvos az elvégzett tesztekkel kapcsolatban közölte: ez a szám jellemzően lefedi majdnem közel a térítésmentesen lefolytatot..
2020-09-23 10:21:57 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Kaposváron, Szekszárdon, Pécsett, Békéscsabán és Egerben is növekedő tendenciát mutattak ki az új koronavírus örökítőanyagának mennyiségében ? közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Mint írják, a koronavírus vízzel, szennyvízzel eddigi vizsgálatok alapján nem fertőz, viszont a szennyvíz vizsgálatával lehetővé válik a vírus terjedésének nyomon követése nagyobb közösségekben, akár telje..
2020-09-22 16:34:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szeptember 25-én nem mindennapi előadást tartanak, a 11. kerületi MU Színházban. A Héttörpe deformált, groteszk, fájdalmas és gyönyörű testekbe bújik. Ők a kiválasztottak és a kitaszítottak. A Héttörpe testesíti meg emberi létezésünk zsigeri megnyilvánulásait, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk, ám a nyílt utcán, munkahelyen, a hétköznapokban nem szívesen mutatnánk meg, inkább elrejtjük őket. Ők a társadalomból kirekesztettek, az eltorzíto..
2020-09-22 14:57:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Minden járó- és fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmény, vagyis a magánszolgáltatók is levelet kaptak Müller Cecíliától. Az országos tiszti főorvos arra kérte az ellátókat, írják össze azokat az orvosokat és ápolókat, akik szükség esetén kirendelhetők a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt intézményekbe. A Covid-19 betegek ellátásának biztosítása érdekében a fertőzött betegek ellátására kijelölt egészségügyi szolgáltatók Covid-19 ellátási kapacitásait b&..
2020-09-22 13:41:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Balogh Erika színésznő drámai története: hogyan bántak el azonnal a férjével, mihelyst Ascher Tamás lett a Színművészeti rektora...
2020-09-22 13:40:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pályázatot ír ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a keretösszeg 1 milliárd forint – kürtölte világgá Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook-bejegyzésében. Magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsőso..
2020-09-22 11:36:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Cikkünk frissül A friss adatok szerint 633 új fertőzöttet regisztráltak, 8 beteg elhunyt. A legfiatalabb elhunyt 51 éves, a legidősebb 94 éves. Mindegyiküknek volt alapbetegsége, jellemzően szívérrendszeri betegség, illetve cukorbetegség – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Ezzel 694 főre nőtt az elhunytak száma a vírus miatt. 14 246 aktív pozitív személyt tartanak nyilván. 632 ezernél több PCR-t..
2020-09-22 09:47:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Balogh Erika színésznő drámai története: hogyan bántak el azonnal a férjével, mihelyst Ascher Tamás lett a Színművészeti rektora...
2020-09-21 16:47:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát továbbra is drasztikusan érintik a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások, a várható éves utasforgalom a 17 évvel ezelőtti szintre csökken, és a repülőtér üzemeltetője az őszi és téli hónapokban is 90 százalék körüli visszaeséssel számol. A Budapest Airport Zrt. ezért újabb, várhatóan 236 főt érintő létszámcsökkentést  hajt végre. Közleményük alapján 2020 augusztusáig ..
2020-09-21 11:29:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csütörtökön derült ki, hogy Gömöry Zsolt, az Edda billentyűse is koronavírusos. Akkor annyit lehetett tudni, hogy a zenészt, aki mint írta, fájdalmaim is vannak, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírus-fertőzötteket gondozó osztályán kezelik. A Blikk most azt írja, hogy Gömöry állapota rosszabbodott. Nincsenek jó híreim. Sajnos a laboreredményeim rosszabbak lettek, mint ahogy azt gondoltuk. Nem tudom, meddig kell kórházban maradnom,..
2020-09-20 09:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nemrég diagnosztizálták. Többször gyötörte rosszullét az elmúlt hónapokban a Jóban Rosszban színészét, Szőke Richárdot (27), akiről kiderült, magas vérnyomással küzd. A Super TV2 népszerű napi sorozatának szereplője, aki Balogh Zsoltot, azaz Zsenit alakítja, először öt-hat évvel ezelőtt érezte az intő jeleket: éppen munkából sétált haza este, amikor az utcán rosszul lett. Májusban ismét.....
2020-09-20 06:10:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amíg van tizenhatezer lélegeztetőgépünk és tízezer üres kórházi ágyunk, speciálisan képzett szakápolóból kevesebb mint kétezer van – írja a politikusoknak és az orvoskollégáknak is szánt szombat esti Facebook posztjában Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos. A szakember hozzáteszi, ?esélye egy lélegeztetésre szoruló betegnek csak akkor lehet a túlélésre, ha a nap 24 órájában áll mellette megfelelő intenzív osztályos szakszemélyzet: aneszteziológus és inte..
2020-09-19 22:16:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Látrány lovasa, Kövesdy Zsolt nyerte Pipacs nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett hevesi előfutamát, a Hevesi Vágtát ? közölte a program vezető koordinátora az MTI-vel. Balogh Margó elmondta: a második Hatvan lovasa, Vaka István lett Déva Szamba nevű lovával, a harmadik helyen Kunadacs lovasa, Tolnai László végzett Trója nevű lovával. A negyedik helyet Örkényről Molnár Anita.....
2020-09-19 18:09:36 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pártot alapított Volner János független országgyűlési képviselő, a Jobbik korábbi frakcióvezetője és alelnöke. A céljuk az, hogy ellenzékben maradva, elvtelen politikai alkukat nem kötve az ország fenntartható fejlődését szolgáló programot alkossanak, és elősegítsék, hogy Magyarország ismét demokrácia legyen ? mondta a politikus az MTI beszámolója szerint. Volner arra számít, hogy a 2022-es országgyűlési választáson sem a Fidesz, sem a baloldali össze..
2020-09-19 17:54:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Magyarországon nincs olyan, intenzív terápiás szakvizsgával rendelkező ember, aki ne értene a lélegeztetőgépek kezeléséhez ? nyilatkozta Madurka Ildikó aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos a közmédiának. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársa hozzátette: az egyes típusokkal való megismerkedés igényelhet pár nap betanulást, de a lélegeztetőgépek működésének elve ugyanaz. Az intenzív terápiás szakorvosok egyetemi és a szakvizsgához szükséges..
2020-09-19 12:43:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miután június közepén a parlament a veszélyhelyzet megszüntetéséről döntött, az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos, minden nap jelentkező tájékoztatóit is felfüggesztették, június 17-én tartottak utoljára online sajtótájékoztatót. A második hullám elején azonban újra vissza kellett hozni a speciális sajtótájékoztatót, a mai a leállás utáni első alkalom, ami rögtön egyórás késéssel indult. Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az Operatív T&..
2020-09-19 11:21:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala ? egészségügyi válsághelyzeti ellátás biztosítása érdekében ? kirendelés szükségességéről döntött ? ez olvasható a Népszava birtokába került, csütörtöki keltezésű kormányhivatali határozatban. A dokumentumból kiderül, hogy a kórház már szeptember 14-én, hétfőn azt írta: A járványügyi feladatok maradéktalan ellátásához az ágyszám..
2020-09-18 18:38:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A baloldal hazug állításaival, riogatásával ellentétben, a magyar egészségügy felkészült a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére ? tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye. Fotó: MTI/Balogh Zoltán "A sajtóban megjelent kamuhírekkel és a baloldal hazug állításaival ellentétben szeretnénk leszögezi, hogy a kórházakban van.....
2020-09-18 14:18:34 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Magyar Közlöny legfrissebb számából rengeteg hétfőtől érvényes módosítás kiderült, így többek közt az is, hogy ekkortól minden vendéglátóhelynek zárnia kell 11-kor, illetve rövidül a külföldről hazatérők karanténja. A pénteki rendeletben szerepelnek továbbá az október 1-jétől kötelező iskolai lázmérés részletei is. Mint írták: köznevelési és szakképzési intézménybe nagykorú tanuló csak abban az esetben léphet be, ha a testh&..
2020-09-18 08:01:12 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Gondoljunk bele, milyen érzés lehet, hogyha nem találkozhatunk azzal, akit szeretünk. Ezzel kapcsolatban egy egyetemi hallgató petíciót indított, hogy egyszerűbben utazhassanak és találkozhassanak egymással a nem házas, más országokban élő párok. A témában Balogh Ákost hívtuk meg, aki mindent megtesz azért, hogy legyen ?szerelemvízum?. ..
2020-09-17 13:21:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Világzene, magyarokkal A Budapest Ritmo világzenei fesztiválként vonult be a köztudatba, sok külföldről meghívott előadóval, na meg az itthoni zenészekkel. A rendezvényt idén is megtartják, október 9. és 10. között, azonban külföldi fellépők nélkül. Ezt a döntést a szervezők viszonylag hamar meghozták, ez azonban nem jelenti azt, hogy hiány lenne világzeneiségből. Weyer Balázs, a Budapest Ritmo alapító szervezője szerint attól független..
2020-09-17 13:13:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sokkal kevésbé ismerjük az új koronavírust, mint gondolnánk, mondta Falus András az atv.hu-nak. Az immunológus hangsúlyozta, hogy noha a koronavírusokat 40-50 éve ismerjük, ez egy új vírus, és ugyan van köztük teljesen ártalmatlan náthát okozó fajta is, ez a mostani veszélyes és meglepetéseket tartogat. Falus jelezte, hogy megérti a politikát, ami optimizmust akar sugallni, de ettől még azt kell mondania, hogy ez egy második hullám, és az is elképzelhető, hogy lesz egy harmadik hu..
2020-09-16 10:09:40 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A koronavírus határozza meg az ingatlanok árait. Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Mokkában beszélt a témáról...
2020-09-14 21:19:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sztankóczy András szerint Balogh Ákos Gergely ?már nem tekinthető politikaközeli személynek?. ..
2020-09-13 21:43:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Balogh Miklós (független) nyerte a vasárnap rendezett időközi polgármester-választást a Baranya megyei Alsószentmártonban ? tájékoztatta a helyi választási iroda jogi helyettese az MTI-t. A négy független jelölt közül Balogh Miklós 315, Petrovics Tibor 279, Gligulics Olivér 68, míg Acél Péter 21 szavazatot kapott ? közölte Ottó Krisztián Ottó, hozzátéve: a 824 választásra jogosult közül 697-en.....
2020-09-13 16:58:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kitüntetett a Debreceni Egyetem idén lediplomázott orvostanhallgatója...
2020-09-11 16:36:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A magyar kormány nem támogatja az Európai Bizottság múlt héten elfogadott tanácsi ajánlásra irányuló javaslatát, amelynek részeként a többi közt közös színkód alkalmazásával tennék kiszámíthatóbbá az uniós és az Európai Gazdasági Térséghez tartozó tagállamok utazási korlátozásait. A bizottság közleménye szerint a vírus terjedésének megfékezése, a polgárok egészségének védelme, valamint az unión belüli, biztonságos körülmények közötti szabad mozgás fenntart..
2020-09-11 06:33:24 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ételallergia kapcsán fellépő legsúlyosabb, életveszélyes allergiás reakció tüneteiről és ellátásáról dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergia specialista, a Budai Allergiaközpont orvosa ad tájékoztatást. Egy falat is allergiás tüneteket okozhat Ha gyermekünk diagnosztizált ételallergiás, akkor a továbbiakban kerülnie kell azoknak az élelmiszereknek a fogyasztását, amelyek a tüneteit okozzák. A diéta betartása nagy odafigyelést igényel a beteg […] The post Ezt kell tenni,..
2020-09-11 06:26:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Magyarországon egy átlagos tanár iskolatípustól függően 30-40 százalékkal kevesebbet keres, mint egy átlagos diplomás, ezzel a legnagyobbak között van a szakadék nálunk ? derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) most megjelent anyagából, amelynek egyes részleteit a Portfolio ismertette. A legnagyobb a lemaradás az általános iskola előtt, az óvodákban és a bölcsődékben mindössze a diplomás átlagbér 61 százalékát vihetik haza ..
2020-09-11 06:02:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Augusztus végén sokkal gyorsabb ütemben kezdett el terjedni a koronavírus Magyarországon, mint tavasszal: a második hullám során a betegség egyelőre nem zárt intézményekben szedi áldozatait, hanem jellemzően a fiatalok adják tovább egymásnak. Mivel a kormány nem akar újra kijárási korlátozásokat bevezetni, a tesztelésnek és a kontaktkutatásnak kellene a védekezés homlokterébe kerülnie, azonban úgy tűnik, hogy erre nem készült fel a járványügyi és az egészségügyi rendszer. Olvasónk..
2020-09-10 19:30:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Leveszi szombattól Magyarországot és Portugáliát a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a brit kormány – írja az mti. A brit közlekedési minisztérium csütörtök esti londoni bejelentése alapján azoknak, akik szombaton brit idő szerint hajnali négy óra – közép-európai idő szerint öt óra – után érkeznek Magyarországról és Portugáliából Angliába, két hetet kell elkülönítésben tölteniük. A brit kormány júliusban..
2020-09-10 18:51:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szeptember végétől ismét lesz közvetlen autóbuszjárat Nagykanizsa és Budapest között, ezzel együtt a vasúti közlekedés olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb lesz – közölte Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) és Cseresnyés Péter, Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón. Cseresnyés Péter, aki egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért f..
2020-09-10 17:48:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szeptember végétől ismét lesz közvetlen autóbuszjárat Nagykanizsa és Budapest között, ezzel együtt a vasúti közlekedés olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb lesz ? közölte Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) és Cseresnyés Péter, Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón. Cseresnyés Péter, aki egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).....
2020-09-10 11:30:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kisfia kívánságának eleget téve ragadott fakanalat, vagy pontosabban evőpálcikát.....
2020-09-10 11:24:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több mint 300 milliárd forintot költött a kormány 16 ezer lélegeztetőgép megvásárlására. Ennyi pénzből a komplett országot, az összes magyar állampolgárt tesztelhették volna. Egyszerűen nem kellett volna lélegeztetőgépeket venni, nemhogy 16 ezret, de sokkal kevesebbet sem. Most senki sem tudja, pontosan hol vannak ezek a lélegeztetőgépek és mit csinálnak velük. Csak annyit tudunk, hogy elherdáltak ezekre 300 milliárd forintot. Ebből a pénzbő..