Keresés: Demokratikus Szakszervezet

2019-09-18 18:47:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Folytatjuk visszatekintő sorozatunkat a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából, hónapról hónapra idézzük fel 1989 eseményeit. 30 éve megállapodással, de nem egyetértésben zárta ülését a Nemzeti Kerekasztal. Ez volt az a fórum, amin az ellenzéki pártok, az MSZMP, valamint társadalmi szervezetek vezetői találkoztak azért, hogy Magyarország demokratikus átalakításáról tárgyaljanak. A résztvevők az államfő választás módjáról nem tudtak megegyezni. ..
2019-09-18 08:27:12 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sem a jobboldali kormányzó Likud, sem az ellenzéki centrista Kék-fehér párt nem tud kormányt alakítani Izraelben a keddi parlamenti választási eredmények alapján ? jelentette a helyi média szerdán. A tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna értesülése szerint a szavazatok közel kilencvenkét százalékos, nem hivatalos feldolgozottsága alapján a két legnagyobb párt harminckét-harminckét mandátumot szerzett a százhúsz tagú kneszetben. A hírek szerint Benjámin Netanjahu, a Likud vezére bizonyosan n..
2019-09-17 18:22:25 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Állami milliárdokból épült, a tandíj évente csaknem három millió forint, és a város első embere is beíratta a két. A Népszava írta meg először a debreceni polgármesterről, hogy a nemrég átadott Nemzetközi Iskolába jár a gyermeke. A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szétverte a közoktatást, ahonnan elit iskolákba menekül. Debrecen polgármestere azt közölte: ösztöndíjrendszert vezetnek be, hogy a tehetséges gyerekek számára ne legyen akadály a..
2019-09-17 13:43:25 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Vadai Ágnes (DK) nagyon szeretné már tudni, pontosan mit is vett Orbán Viktor veje Felsőörsön. Azt ugyanis lehet tudni, hogy 9500 négyzetmétert. A földhivatal nyilvántartása szerint két zártkertet gazdasági épületekkel, házszám nélkül. Az Átlátszó viszont megírta, hogy a levegőből látható területen egy kisebb nyaraló és egy hatalmas villa áll úszómedencével, borospincével és napelem-rendszerrel. Az ellenzéki képviselő ezért régóta próbálja megtudni, Tiborcz Ist..
2019-09-17 12:06:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Óbuda-Békásmegyer 15. számú körzetben az a Domokos Ágnes az ellenzék közös jelöltje, aki a plakátképeken kísértetiesen hasonlít Orbán Viktor miniszterelnök lányára, Orbán Ráhelre. A hvg.hu utolérte a Demokratikus Koalíció jelöltjét. A lap megkeresésére arról beszélt, állandó poén tárgya a környezetemben, hogy hasonlítok Orbán Ráhelre, de szerencsére a külsőségeken kívül nincs hasonlóság. Elmondása szerint a plakáton sem játszottak rá külön erre a haso..
2019-09-17 11:11:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi a családi pótlék 50 százalékos emelését azoknál az egyszülős családoknál, ahol az egy főre jutó kereset nem éri el az országos átlag felét - mondta Arató Gergely, a párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján. ..
2019-09-16 20:59:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Újabb meghallgatásokra van szükség a hétfői után az európai uniós alapszerződés hetes cikke alapján Magyarországgal szemben megindított eljárás ügyében, de az látszik, hogy a többi tagország kész kérdéseket feltenni, a magyar kormány pedig arra, hogy megpróbáljon ezekre választ adni ? mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke. Az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek hétfői brüsszeli tanácsülésén sor került a magyar kormány első meghallgatás..
2019-09-16 16:05:40 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Múlt héten Boris Johnson angol miniszterelnök felfüggesztette egy hónapra a parlament alsóházát, többek szerint azért, hogy a képviselők ne tudják megakadályozni vagy halogatni az október 31-re tervezett kilépést az EU-ból ? így annak egyezménnyel vagy anélkül mindenképp meg kell történnie. Bár a hivatalos magyarázata az volt, hogy több gondolkodási időt kapjon a brit kormány, számos politikai fél szerint csupán üres kifogás. Nem díjazta Johnson húzását a skót Legfe..
2019-09-16 11:04:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Klubrádióban Jason Stanley amerikai filozófus (aki a CEU-ra jött előadást tartani) a világpolitika meghatározó gondjait két részre osztotta. Újnak nevezte a közösségi hálót, réginek pedig az etnonacionalizmust, amikor olyan nemzeti mítoszt találnak ki, amely soha nem is létezett. Ennek vagyunk szemtanúi Magyarországon, Oroszországban vagy éppen Brazíliában. A Yale Egyetem professzora szerint Orbán Viktor ebben úttörő volt és ettől lett hatalmas. A filozófus h..
2019-09-16 09:52:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat az új római kormánnyal szemben a bevándorlásellenes Liga vezetője...
2019-09-15 19:48:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A politikus békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólított fel az Olaszországot eláruló és rabszolgává tevő új római kormánnyal szemben...
2019-09-15 18:17:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat az "Olaszországot eláruló és rabszolgává tevő" új római kormánnyal szemben Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője a párt éves naggyűlésén a lombardiai Pontidában vasárnap...
2019-09-15 18:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat Matteo Salvini...
2019-09-15 17:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat az "Olaszországot eláruló és rabszolgává tevő" új római kormánnyal szemben Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője a párt éves nagygyűlésén a lombardiai Pontidában vasárnap. Matteo Salvini beszéde elején olaszul, franciául, németül és angolul is megismételte, hogy "az olasz nép senkinek sem a rabszolgája". A.....
2019-09-15 13:16:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ENSZ közgyűlésének egyik korábbi döntése értelmében szeptember 15-e a demokrácia világnapja, amelyet immár tizenegy éve világszerte megünnepelnek. Fontos dátum ez, amelyet a Fidesz-kormány persze láthatóan nemhogy nem ünnepel, de cselekedeteivel és bűntetteivel látványosan semmibe is veszi mindazt, amiről a demokratikus államberendezkedés, egy demokratikus köztársaság szól.  ..
2019-09-14 19:04:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ebolajárvány megfékezésére szánt források hűtlen kezelésével gyanúsítják a Kongói Demokratikus Köztársaság volt egészségügyi miniszterét, akit szombaton őrizetbe is vettek a hatóságok. ..
2019-09-14 14:26:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint általános tendencia, hogy a Fidesz mocskos eszközöket vet be az ellenzékkel szemben - mondta Nemes Gábor, a párt színeiben induló, más ellenzéki pártok által is támogatott XVI. kerületi polgármesterjelölt szombaton Budapesten...
2019-09-14 14:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint általános tendencia, hogy a Fidesz mocskos eszközöket vet be az ellenzékkel szemben - mondta Nemes Gábor, a párt színeiben induló, más ellenzéki pártok által is támogatott XVI. kerületi polgármesterjelölt szombaton Budapesten...
2019-09-14 13:56:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Demokratikus Koalíció szerint az ÁSZ nem működik velük együtt ? ha pedig büntetni is fogja őket, az már politikailag elrendelt támadás lesz. (Belföld)..
2019-09-14 09:13:08 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szintet lépett a Fidesz, írtuk tegnap, a párt a saját képére alakított jogrendben magasabb fordulatszámra kapcsolt. Természetesen a Pikó-ügyről van szó ? már ez is milyen borzalmas: leegyszerűsítem a történteket Pikó-ügyre, ezzel is a Fidesz akaratát szolgálva -, arról a rendőrségi akcióról, amellyel lerohanták a VIII. kerületi ellenzéki polgármester-jelölt kampánystábját.  (belföld)..
2019-09-14 09:08:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A közelmúltban bejárta a hazai sajtót a hír, hogy Vácott szobrot állítottak a két világháború közti kultúrpolitika meghatározó alakjának, a piarista szerzetes, filozófus, egyetemi tanár és országgyűlési képviselő Kornis Gyulának, aki 1940-1944-ig a Petőfi Társaság, 1945 és 1946 közt pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Érdemei mellett azonban dicstelen elemek is vegyülnek a munkásságába: noha a náci erőszakot valóban elítélte, a ?puhább? antisze..
2019-09-13 19:45:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Meghalt Konrád György Kossuth-díjas író, esszéista, szociológus ? tudta meg az MTI a családtól. Konrád György a magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja volt. Az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, majd 1988-ban a SZDSZ egyik alapító tagja volt. Munkásságát külföldön is számos díjjal ismerték el, 1997 és 2003 között a Berlini Művészeti Akadémia elnöke volt. Konrád György hosszan tartó, súlyos betegség után o..
2019-09-13 17:54:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tarlós István szerint tőle nem idegen az ásó, és Karácsony olyan utcába akarja becsalogatni, ahonnan nem tudna kijönni...
2019-09-13 16:30:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amúgy remélem, tudják, hogy miattunk jöttünk. A tanárok miatt. Péntek reggel a szokásos ?te tanultál??, ?valaki csinált matekházit?? és ?szerintetek felelünk?? kérdések helyett ilyen és ehhez hasonló mondatokat lehetett hallani néhány budapesti diák beszélgetéséből. Több fővárosi iskolában ugyanis úgy döntöttek, nem az iskolapadban töltik a hét utolsó tanítási napját, hanem alternatív helyszíneken, például az Aurórában tanulnak más dolgokról és máshogy, mint ah..
2019-09-13 07:17:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2019. szeptember 13., péntek Friss hírek: Hosszú idő után, az idei első fél évben ismét csökkent a vágóhidak sertésvágásainak száma. Ezt részben az okozza, hogy a környező országokban – például az afrikai sertéspestis által sújtott Romániában – erősen megnőtt az élő állat iránti kereslet. Személyes adatokat kért LED-izzókért cserébe a Fidesz. Különös akcióra hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció újbudai csoportja. A Facebook..
2019-09-12 22:31:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Demokratikus Koalíció hívta fel a figyelmet az akcióra. ..
2019-09-12 21:02:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Különös akcióra hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció újbudai csoportja. A Facebook-oldalukra feltöltött fotó szerint Hoffmann Tamás fideszes polgármester kedvezményes LED-izzó vásárlásra buzdította a helyi lakosokat. Kedvezményes, 200 forintos áron lehetett venni egy, négy darab izzót tartalmazó csomagot. Az átvételt ugyanakkor regisztrációhoz kötötték, amelyhez személyi igazolványt és lakcímkártyát kellett vinni, de regisztrációs lapon kérték az e-mail cím..
2019-09-12 18:05:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rövid lefolyású, súlyos betegség után, szeptember 11-én elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja. "A magyar építészet egyik legösszetettebb, nyughatatlan alakja távozott. Azon kevesek egyike volt, akik vállalták, hogy épületeikkel konfrontatív módon formálják a közízlést és közgondolkodást" ? ezt a szakma mondja róla, és fogadjuk el érvényesként. Ifjabb Rajk László 1949. január 26-án született. Édesap..
2019-09-12 12:37:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szeptember 11-én elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, és a nyolcvanas évek hajnalán született demokratikus ellenzék, majd az SZDSZ alapító tagja. A hetvenévesen távozott alkotóra életművének bemutatásával emlékezünk. Az édesapját ? a koncepciós perben kivégzett belügy-, majd külügyminisztert ? nyolc hónaposan elveszített Rajk élete első éveit egy kommunista gyermekotthonban, Kovács István néven töltötte, amit csak anyja börtönből való..
2019-09-12 08:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Életének 71. évében elhunyt Rajk László építész, belsőépítész, látványtervező, a magyar demokratikus ellenzék egykori tagja, volt SZDSZ-es politikus. Korábbi politikustársa, országgyűlési padtársa, Haraszti Miklós emlékezik. ..
2019-09-12 08:17:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Életének 71. évében elhunyt Rajk László építész, belsőépítész, látványtervező, a magyar demokratikus ellenzék egykori tagja, volt SZDSZ-es politikus. ..
2019-09-12 07:57:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rövid lefolyású, súlyos betegséget követően 71 éves korában, 2019. szeptember 11-én elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja – írja az epiteszforum.hu. A hvg.hu telefonon elérte Demszky Gábort, aki azt mondta: a legjobb barátját veszítette el, minden fontos dolgot, a szamizdatot, a főpolgármesterséget is Rajk tanácsaival csinálta végig. Elveszítettem azt az embert, aki nem csak nekem segített, han..
2019-09-12 07:43:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Életének 71. évében elhunyt Rajk László építész, belsőépítész, látványtervező, a magyar demokratikus ellenzék egykori tagja, volt SZDSZ-es politikus. A halálhírt elsőként az ÉpítészFórum.hu írta meg. Mint írták, Rajk rövid lefolyású, súlyos betegség után halt meg. Telefonon a hvg.hu elérte Demszky Gábort, aki azt mondta, a legjobb barátját veszítette el, minden fontos dolgot, a szamizdatot, a.....
2019-09-11 21:00:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A török kormánypárti hírek napok óta arról szólnak, hogy Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester kegyetlen diktátor, mivel az iskolakezdés előtt rúgott ki több száz önkormányzati alkalmazottat. Az elbocsátottak nem térnek napirendre az intézkedés fölött, napok óta tüntetnek a polgármesteri hivatal előtt. Noha az Erdogan elnököt támogató lapok több száz fős akciókról számolnak be, amikor odaértem, jó, ha negyvenen voltak ott. Ahogyan el&#..
2019-09-11 15:48:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az elnök szerint ?egy háborús bűnösök által vezetett államnak? semmi keresnivalója sincs a demokratikus országok között. ..
2019-09-11 15:19:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Gyurcsány Ferenc akkor lenne elégedett, ha az önkormányzati választáson a főpolgármester-jelöltek közül Karácsony Gergely győzne, mögötte pedig egy ellenzéki többségű közgyűlés állna fel, mondta a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Gyurcsány szerint egyébként ennek van érdemi valószínűsége. Ha mindez nem sikerülne, akkor a DK elnöke ?B-forgatókönyvként” elmondta, hogy bonyolult..
2019-09-11 06:30:52 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hongkongi tüntetők egy csoportja kifütyülte a kínai himnuszt a hongkongi futballválogatott Irán elleni hazai mérkőzésén kedd este - írja a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A demonstrálók a meccs előtt felcsendülő kínai himnuszt hangos fütyüléssel, illetve a tömegtüntetéseken rendszeresen felhangzó Dicsőség Hongkongnak című dal éneklésével harsogták túl. A csaknem 14 ezres nézőközönség előtt játszott selejtez..
2019-09-10 19:42:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Demokratikus Koalíció (DK) álláspontja szerint Trócsányi László, Orbán Viktor minden demokrácia- és jogállamellenes törekvését kiszolgáló igazságügyi minisztereként alkalmatlan arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen ? fogalmazott Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője kedden közleményében. Ursula von der Leyen kedden ismertette, melyik biztosjelöltnek milyen feladatot.....
2019-09-09 21:54:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Török családok tüntetnek két hete Diyarbakirban a kurdbarát, ellenzéki Népek Demokratikus Pártja (HDP) székháza közvetlen közelében, azt állítva: a kurd gerillaszervezet elrabolta gyerekeiket, hogy a fegyveres harcokban használja fel őket. A HDP tagadja a vádakat, és azzal vádolja a kormányt: lejárató kampányt folytat ellene...
2019-09-09 19:33:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Letelt az önkormányzati választásokra a jelöltállítási határidő. A csapatok felálltak itt is és a másik oldalon is. A szabad városok megteremtéséért küzdő demokratikus erők oldalán és az elnyomó fideszes hatalom oldalán. Míg az egyik oldal szabad, szolidáris és zöld önkormányzatokat akar, az elnyomó fideszes hatalom kiváltságokat, cenzúrát és ellopható uniós pénzeket...