Keresés: Egy Gyorskocsi

2019-03-14 15:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A politikus a Soros-Juncker-kampány miatt tett feljelentést, ma másfél óráig hallgatták meg a Gyorskocsi utcában...
2018-12-15 17:10:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Újabb emberrel beszéltünk, akinek azon a civil ruhás, őszhajú, szemüveges férfin múlott a sorsa, akiről már Tamás is beszélt, az a tüntető, akit eltűnt személyként jelentett be az édesanyja, miután 37 órán át nem tudta meg, mi van a fiával. ?Egy civil ruhás férfi megnézett, majd mondta, hogy vihetnek? Tamást 42 óra után engedték ki, pedig elmondása szerint semmi rosszat nem tett. Édesanyja már eltűntként jelentette be a fiát. Gergely ..
2018-10-30 13:14:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Kaposvári Járásbíróság egy 54 éves hajléktalan ember ügyében felfüggesztette az eljárást, és kezdeményezte az Alkotmánybíróság egyedi normakontroll eljárását, mert szerintük a szabálysértési törvény alkotmányellenes. Indítványozták, hogy az AB semmisítse meg az október 15-én életbe lépett jogszabályt. Mit szóltak a döntéséhez? Min múlhatott, hogy nem a budapesti bíróságokon született hasonló eredmény? Kalota Ágnes: Azért nagyon jó hír ez a döntés, mert mi is arra törekedtün..
2018-10-19 06:49:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Gyorskocsi utcában meghallgatószobákat hoztak létre, ahol átlátszó székre ültetik a hajléktalan embereket. Másfél nap alatt szedte össze a rendőri figyelmeztetéseket az a nő, akit elsőként vettek őrizetbe Budapesten életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt ? írja a hvg.hu-ra hivatkozva a 24.hu. A Város Mindenkié csoport utcajogásza, Molnár Noémi a portálnak elmondta: a 61 éves.....
2018-09-16 10:59:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Budapest utcáin sétálva minden egyes lépéssel titkokba és érdekes helyekbe ütközhetünk: fura kapukba, kővé vált jegyellenőrbe, rollerező medvebocsba, vagy épp egy brit dombok közé illő kúriára, az igazi csodák sokszor azonban nehezen megközelítő helyeken, vagy akár a föld alatt fekszenek ? erre a sorsra jutott a térképen is követhető Ismeretlen Budapest-sorozatunk legfrissebb epizódjában bemutatkozó, mára teljesen eltűnt Szent Péter kül..
2018-08-12 15:00:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A beléptetés miatt a délelőtt tízre megbeszélt időpontnál kicsivel hamarabb érkezünk a Gyorskocsi utcába. Vérprofin zajlik minden: a kapunál lévő őr elkéri az igazolványunkat, majd miután mindent lecsekkol, beléphetünk az épületbe, ahol vár ránk egy újabb ellenőrzés. Nem vagyunk egyedül, sorra érkeznek beszélőre az ügyvédek, akik már rutinosan pakolják ki a zsebeiket, miközben átbeszélik a Videoton esélyeit a beléptetést végző felügyelővel. Miután hoz..
2018-08-08 16:19:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csaknem 500 olyan szavazót hívtak be a BRFK Gyorskocsi utcai épületébe, akiknek a neve szerepelt a helyi jelölt ajánlólistáján. ..
2018-08-08 14:47:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A 24.hu információi szerint a BRFK a Gyorskocsi utcai épületébe idézi be az időközben már meg is szűnt ellenzéki párt 500 támogatóját. Az Együtt támogatóinak néha több órán át húzódó kihallgatáson kell beszámolniuk arról, hogy a tavasszal valóban adtak-e ajánlást a helyi jelöltnek. A szokatlanul nagy energia-bedobással folyó vizsgálat márciusban indult, amikor egy bejelentés nyomán a rendőrök eljárást indítottak Bényi Hajnal, XII. kerületi együttes jelölt ..
2018-08-06 11:52:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A 45 éves férfi felakasztotta magát. ..
2018-08-06 11:09:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Felakasztotta magát egy középkorú férfi a budapesti büntetés-végrehajtási intézetben. Zárkatársai már későn vették észre az öngyilkosságot.Öngyilkosság történt hétfőn reggel egy fővárosi börtönben, egy 45 éves férfi zárkájában felakasztotta magát. Információink szerint az eset a Gyorskocsi utcai bv-objektumban történt.A zárkában mások is voltak, a rabtársak állítólag mégsem vették észre a történteket ? úgy tudjuk azért, mert a férfi a belső ..
2018-06-20 20:18:20 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A műrepülőverseny előkészítési munkálatai miatt csütörtök délután és pénteken napközben lezárják a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Döbrentei tér között. A Pesti alsó rakpart a Szent István park és az Eötvös tér között pénteken napközben lesz lezárva, a Lánchíd pénteken, szombaton és vasárnap reggeltől kora estig nem lesz járható, és a gyalogosok sem használhatják. A Pesti alsó rakpartot a Szent István ..
2018-06-13 06:48:24 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2018. június 13., szerda Friss hírek: Gondatlan veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást a rendőrség a ferihegyi repülőtér 2-es kifutópályájának múlt csütörtöki megrongálása miatt, a Budapest Airport (BA) pedig belső vizsgálatot indított. Négy megye több településén szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok miatt ? közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda reggel. Rövidebb vakáció: Kásler a saját minisztériumát cá..
2018-06-09 15:30:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bár magát a Red Bull Air Race repülős versenyt június 24-e és 29-e között rendezik meg Budapesten, az előkészületek miatt már június 9-e szombat délutántól változik a közlekedési rend bizonyos belvárosi utcákban. A BKK tájékoztatása szerint lezárják a Bem rakpartot a Batthyány tér és a Vitéz utca között, a forgalmat a párhuzamos szakaszon kétirányúsított Fő utcába terelik lezárják Csalogány utcát a Fő utca és a Bem rakpart között szombaton ..
2018-04-18 08:46:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. A Bors azt írta, hogy 23 óra előtt néhány perccel Gyárfás Tamást vezetőszáron, rendőrségi autóval, fegyveres őrizettel szállították el a Nemzeti Nyomozó Iroda budapesti, Aradi utcai épületéből a Gyorskocsi utcai fogdába. MTI Fotó: Mihádák Zoltán A lap szerint.....
2018-02-23 18:05:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kommunizmus öl - jelentette ki a rendszer áldozatainak emléknapja alkalmából a KDNP II. kerületi szervezete és fővárosi választmánya által a Gyorskocsi utcai börtön előtt rendezett pénteki megemlékezésen Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője..
2018-02-12 05:03:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Embertelen állapotokat nemcsak a fogvatartottak zárkáiban találtak, hanem a rendőrök által használt helyiségekben is...
2018-01-03 18:55:24 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szlovák milliomos december 23-án és szilveszterkor is elhagyhatta a Gyorskocsi utcai börtönt, ahol kilencéves büntetését tölti.Rezesovát a bejáratnál édesanyja és kisebbik lánya várta, a lap úgy tudja, hogy egy belvárosi lakásban ünnepelték az új évet.A gázoló karácsonykor és szilveszterkor is 48 órára hagyta ott a büntetés-végrehajtási intézetet, úgy tudni példás magaviselete miatt.Saját kezükkel készített ajándékokat adtak egymásnak: "Eva mindenkinek egy csodaszép, saját ..
2017-10-15 13:22:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A börtönrádiók a múlt héten országszerte elhallgattak, miután a Börtönrádiónak helyet adó mindhárom büntetés-végrehajtási intézet azonnali hatállyal felmondta a rádiót működtető Adj Hangot Egyesülettel az együttműködési szerződést – írja a Facebook-oldalán a Börtönrádió. A rádióról többször is írtunk, érdemes elolvasni anyagainkat, megnézni a videókat. Pár napja pedig arról érkezett hír, hogy a Helsinki Bizottságot dobtá..
2017-09-24 20:36:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A rab csak öt napja volt a cellájában, amikor társai arra figyeltek fel, hogy az ébresztgetésre sem reagál. ..
2017-09-02 08:49:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csakhogy az elmúlt hét évben az is kiderült, az ügy bűzlik, mint az a bizonyos hal, csak itt a feje annak a halnak bizony a rendőri és ügyészi eljárások miatt penetráns.A Hagyó-per kecskeméti tárgyalásain a teljes nyilvánosság előtt 10 ember számolt be a bíróságnak arról, hogy a nyomozás során milyen formájú pszichés kényszerek között voltak kénytelenek a valóságtól eltérő tartamú vallomásokat tenni, a nyomozók által meghatározott személyre, vagy személyekre. 2012. ..
2017-06-29 17:50:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ennek tükrében vizsgáljuk meg, miért volt elkerülhetetlenül szükséges Czeglédy Csaba és nyolc társának előzetes letartóztatása: Ez az ügy, amiért letartóztatták Czeglédyéket, már három éve zajlik közigazgatási eljárásban. Tudott róla az összes gyanúsított, ha bizonyítékot akartak megsemmisíteni, vagy el akartak volna szökni, nyilván már rég megtették volna. De hát ugye most előzetesben vannak. Az pedig Magyarországon nem jelent jót, legalábbis olyan ügyekben, amelyekbe ..
2017-06-29 17:33:57 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ennek tükrében vizsgáljuk meg, miért volt elkerülhetetlenül szükséges Czeglédy Csaba és nyolc társának előzetes letartóztatása: Ez az ügy, amiért letartóztatták Czeglédyéket, már három éve zajlik közigazgatási eljárásban. Tudott róla az összes gyanúsított, ha bizonyítékot akartak megsemmisíteni, vagy el akartak volna szökni, nyilván már rég megtették volna. De hát ugye most előzetesben vannak. Az pedig Magyarországon nem jelent jót, legalábbis olyan ügyekben, amelyekbe ..
2017-06-26 18:59:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Június 30-án utoljára nyit ki a nagy múltú Pajtás Étterem. A hírt Facebookon közölték a vendégekkel. A Pajtás Étterem 1969 nyara óta működik a Gyorskocsi utcában. Az, hogy mi lesz ennek a helységnek a sorsa, nem tudni, mindössze annyi biztos, hogy újranyitásról nincs szó. ..
2017-04-25 12:26:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A jogvédők 14 javaslatából 9-et elfogadott az ORFK...
2017-04-18 12:26:27 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Konrád György író szerint "csak a vak nem látja, és a süket nem hallja", abba, ami a CEU és Soros György körül zajlik, bizony a zsidózás is belefoglaltatik, ami által csak el akarják kanalazni a Jobbiktól azon szavazókat, akiknek tetszett a radikális párt korábbi antiszemita retorikája. Bár itt-ott hajlandó beszédbe elegyedni a miniszterelnök, de alapvetően kiállított magáról egy olyan képet, amely nem tűri a vitát és az engedményt - jegyezte meg az író.A ..
2017-04-18 09:57:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mint arról hétfőn beszámoltunk, G Ras egy barátjával lufikba csomagolt vízalapú, narancssárga festékkel dobta meg a szovjet emlékművet a Szabadság téren. A rendőrök az V. kerületi rendőrkapitányságon előállították őket. A 444 az elkövetők közeli hozzátartozójára hivatkozva most arról számolt be, hogy mindkét fiút 72 órás őrizetbe vették garázdaság szabálysértés elkövetéskor tettenért gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának céljából...
2017-04-12 13:52:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Együtt Gulyás Márton fogva tartása ellen tiltakozott - Büntetőeljárás indul ellenük...
2017-04-12 13:47:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tojással dobálták meg a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdát az Együtt politikusai és aktivistái, ahol fogva tartják Gulyás Mártont és követelték, hogy engedjék ki ? ezt közölte az élő videóján Juhász Péter elnök. Ezzel fejezték ki szolidaritásukat vele, és a véleményüket az Orbán-féle hatalomról. Juhász Péter arra buzdított, hogy menjenek ki az emberek az esti tüntetésre a Hősök terére. A.....
2017-04-12 13:17:20 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Juhász Péter és az Együtt a Gyorskocsi utcai fogda előtt tojásdobálással tiltakozik Gulyás Márton fogvatartása ellen. Ezzel fejezzük ki szolidaritásunkat vele, és a véleményünket az Orbán-féle hatalomról, írta Juhász Facebook oldalán. A 24.hu a helyszínen van, videónk a helyszínről: Juhász Péter szerint a véleménynyilvánítás szabadságába belefér, hogy valaki tojással dobál meg egy épületet. Körülbelül öten dobáltak, büntetőeljárás indul ellenük. Juhász nehezményezi, hog..
2017-04-12 07:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Spontán szerveződött a keddi tüntetés is, oka pedig Gulyás Márton aktivista fogva tartása volt. Gulyás hétfőn, a Sándor-palota előtti tüntetésen festéket hajított az épület felé, ami rendőröket talált el. Emiatt kiemelték a tömegből és azóta is őrizetben van egy másik tüntetővel együtt. Videó a keddi eseményekről. ..
2017-04-11 21:30:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Körülbelül 2-300 ember jött össze a Budapesti Nyomozó Ügyészség előtt, a Gyorskocsi utcában, a tiltakozók száma késő estére mintegy harmincra csökkent...
2017-04-11 19:24:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A résztvevők a Lánchíd-Fő utca-Csalogány utca útvonalon érkeztek meg a Gyorskocsi utcába és "szia Marci!", valamint "Marci a mi Táncsicsunk" kihangsúlyozták, békés szándékkal érkeznek, csak annyit szeretnének elérni, hogy kiengedjék Gulyást, mert nem vétett olyan súlyosat. Ott van velük Demszky Gábor is.A hangosbeszélőbe azt mondták, amit Gulyás Márton csinált, az legfeljebb szabálysértés, de semmiképp nem őrizetbe vétel.A tüntetők nekimentek az épüle..
2017-04-11 19:14:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ahogy ígérték, a tüntetők 19:10-kor megpróbáltak bejutni a Gyorskocsi utcai fogda épületébe, ahonnan azonban több tucat rendőr rontott ki, akik kifelé kezdték nyomni a tömeget. ..
2017-04-11 18:18:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Marcit ki, Orbánt be, skandálja a Gyorskocsi utcához vonuló tömeg...
2017-04-11 18:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több százan tüntetnek a letartóztatott aktivistákért, a Gyorskocsi utcai fogda előtt dulakodás is történt a rendőrökkel. A Sándor-palotánál hétfő éjjel a spontán összegyűlt tüntetésen letartóztatott a rendőrség két embert, sajtóhírek szerint egyikük Gulyás Márton ismert aktivista, akit a rendőrség a Budapesti Nyomozó Ügyészségre szállított, hogy gyorsított eljárásban ítéljék el garázdaság és.....
2016-12-16 17:30:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: család, karácsony, videó,
Most hiányoznak, de jövőre otthon vagyok - mondja a Gyorskocsi utcai női fogdában élő egyik rab. A fogvatartottak karácsonyfadíszek készítésével és énekkel készülnek a karácsonyra, így egyszerűbb túlélni, hogy a családtól távol töltik a szeretet ünnepét. ..
2016-10-22 08:12:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rögös út vezetett a barikádok mögül a Gyorskocsi utcai fogdáig. Rendőri túlkapások, szürreális események és közös cella a tanklopós bácsival...
2016-08-10 09:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: ombudsman,
Nemcsak a fogvatartottakat, az őröket is borzasztó állapotok várják az ombudsman szerint...
2016-05-03 09:23:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: börtön,
Meghúzza magát a többi rab között a Gyorskocsi utcai bv-ben. Két év múlva szabadulhat...