Keresés: FELSZÁMOLÓ

2018-11-23 05:58:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ahogy azt sejteni lehetett, Mészáros Lőrincék nem azért vásárolták meg a legnagyobb balatoni turisztikai vállalatot, a Balatontouristot, hogy egyszerű kempingeket üzemeltessenek. Mostanra ki is derült, hogy a balatonszemesi vízparti kemping a jövőben nem sátoros és lakókocsis turistákat fogad, hanem olyan vendégeket, akik luxusra vágynak. Nem vették, szerezték A tulajdoni  lap szerint márciusban a Cape Town Real Estate Zrt. szerezte meg a területet, de nem megvásárolta, ahogy..
2018-11-12 16:03:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több millió forint tűnt el két BKV-s szakszervezet számlájáról ? írja az Index. Mindkettőnek, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének Gulyás Attila a vezetője, aki mindkét szakszervezet nevében befektetett 18 millió forintot az AXA biztosító egy mai napig ismeretlen befektetési konstrukciójába. Gulyás elmondása szerint a befektetést a VTDSZSZ akkori elnökhelyettese, Győri T..
2018-10-19 15:54:27 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Júliusra el kellett volna készülnie annak a 10 mammográfiás szűrőbusznak, amire tavaly adtak 1,7 milliárd forintos megrendelést a H1 Systems Mérnökiroda Kft.-nek, de a cég mindeössze egyetlen járművet szállított le eddig. A buszokra óriási szükség lenne: évente 2200 magyar nő hal meg mellrák miatt, a nők daganatos megbetegedéseinél ez a vezető halálozási ok. Tavaly márciusban a Közbeszerzési Hatóság a Népegészségügyi Stratégia ellátásához szükséges hú..
2018-10-15 06:03:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nemrég számoltunk be arról, hogy miközben folyamatosan emelkedik a gyanúsítottak száma a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában álló Magyar Termés TÉSZ Kft.-t érintő büntetőeljárásban, a becsődölt társaság vagyona már vissza is vándorolt a kormánypárti politikus köréhez. Most a 24.hu azt is kiderítette, hogy a felszámolás alatt álló cég földvagyonát az eredeti értékénél jóval olcsóbban vásárolták vissza a fideszes politikus ..
2018-08-27 15:59:25 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Augusztus közepén egy ENSZ-jelentés 20-30 ezer főre becsülte az Iszlám Állam tagjainak számát Szíriában és Irakban. Erre sokan felkapták a fejüket, mert meglepően nagy számnak tűnt ez ahhoz képest, hogy a szervezet elveszítette területeit és csak a két ország sivatagi részein tudott menedéket találni. A korábbi becslések is jóval kisebb létszámot feltételeztek, igaz, a jelentésből kiderül, hogy egyetlen ország információira támaszkodik, amit fenntartásokkal kell kezelni...
2018-07-24 06:02:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miközben tizenötre nőtt a gyanúsítottak száma a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában álló Magyar Termés TÉSZ Kft.-t érintő büntetőeljárásban, a becsődölt társaság vagyona már vissza is vándorolt a kormánypárti politikus köréhez ? derítette ki a 24.hu. Mindez több szempontból is érdekes, leginkább azért, mert Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása szerint a vállalkozás összesen 973 millió forint kárt ok..
2018-06-06 12:45:43 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Minden korábbinál nehezebb a szezonkezdés a szakképzett munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt a Balatonnál, ugyanakkor a növekvő kereseteknek köszönhetően kezdenek visszatérni a külföldön munkát vállaló fiatalok, számoltak be dél-balatoni kisvállalkozók egy balatonszárszói fórumon kedden. A Kisosz (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) szezonindító rendezvényén Kertész Rezső, a szervezet ügyvezető társel..
2018-06-06 06:11:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sok közös pont van Magyarország és Németország között a migrációs válság megítélésében, de Magyarország elutasítja a kötelező elosztást és nem enged abból, hogy a biztonság a legfontosabb ? mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben a Phoenix német országos közszolgálati televíziónak. A miniszter elmondta, hogy közös pont a külső határok védelme, amit az is mutat, hogy Magyarország és Németország is támogatja rend!..
2018-05-07 10:38:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Annak ellenére, hogy a bíróság jogerősen is kötelezte a PSFN-t a hitelezői értekezlet összehívására Buda-Cash-ügyben, a felszámoló a határidő lejártával sem lépett még az ügyben. Az Index.....
2018-04-18 08:53:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elkelt a CBA tavaly májusban felszámolás alá került franchise partnere, a Palóc Nagyker szolnoki üzlete. A több mint 2000 négyzetméteres ingatlant a nyílt liciten 460 millió forintért vitték el, ami több a 399 millió forintos becsértéknél és egy hajszállal a 458,77 milliós kikiáltási árnál is magasabb. Az ügylet minden bizonnyal lezárult az állami felszámolóval, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-vel (NRN), hiszen a tulajdoni lapra már rávezették az új tulajdonost: a nagykereskede..
2018-02-24 18:37:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló a jogi eljárásai folyamán új információk birtokába jutott, amelyek ismeretében - a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői érdekének védelmében - kereseteket nyújtott be a cégek felszámolásának megkezdése előtt a vállalkozásokat vezető személyekkel szemben. ..
2018-02-23 20:40:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló a jogi eljárásai folyamán új információk birtokába jutott, amelyek ismeretében ? a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői érdekének védelmében ? kereseteket nyújtott be a cégek felszámolásának megkezdése előtt a vállalkozásokat vezető személyekkel szemben. A PSFN pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint azért.....
2018-02-23 19:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló a jogi eljárásai folyamán új információk birtokába jutott, amelyek ismeretében - a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői.....
2017-12-28 12:42:08 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Öt hektárnyi ingatlant kínált eladásra a napokban a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. vagyonából az állami felszámoló. A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. 1 milliárd 700 ezer forintra tartja az egymás mellett fekvő ingatlanokat, az ipari parkként nyilvántartott 2,3 hektáros területet és a 27 ezer négyzetméternyi kivett áruházat. Ennyi a becsérték és a minimumár is. A kiírás szerint az állapotuk átlagos, de nem tehermentesek: az ipari parkra keretbiztosítéki jelzálogjogot jegyezte..
2017-12-27 08:08:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A történet jó régen kezdődött, Kósa Lajos távolabbi rokonainak sertéstelepével. A Szilágyi családnak jó húsz éve volt egy Szalka-Pig nevű cége, amely egy sertésüzemet működtetett Mátészalkán. Az üzlet egész jól ment, 2013-ban azonban adóssága 378 millió forintra nőtt, tönkrement. A céget felszámolták, hitelező vitte a 220 milliós jelzáloggal terhelt sertéstelepet. Ekkor lépett a képbe Kósa Lajos ma 82 éves édesanyja, aki ugyan korábban nem túl nagy ér..
2017-12-15 11:02:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Lapos az autó, nem is összkerekes, amivel lehajtottunk a kongó 7-es főútról, be a susnyába. Olyan murvás út ez, amin látszik, ezer éve nem foglalkoztak vele, havi egy-két kocsi ha végiggurul rajta. A kavicsrétegen magát átgyötrő gyom magasan a lökhárító fölé tornyosul, úgy karcolja az alvázat, mint amikor a tanár végighúzza a körmét a táblán. Aztán egyszer csak tágasabb murvás mezőn találjuk magunkat: ez a híres, soha el nem készült sávolyi MotoGP-pálya, a..
2017-12-07 10:00:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Eladóvá vált a felszámolás alatt álló SZDSZ több ingatlana. A Cégközlönyben megjelent hirdetmény szerint az egyik ingatlan a VIII. kerületi Baross utca 10. alatt található, 156 négyzetméteres helyiség, az ára 40 millió forint. Megvásárolható a III. kerületi Tímár utcában az egykori kerületi pártiroda is (képünkön): a 890 négyzetméteres ingatlanért 98,6 millió forintot kér a felszámoló BIS Csődgondnok és Tanácsadó Zrt. Erről az ingatlanról a Népszabadság 2014-ben azt..
2017-12-04 15:25:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Czéh-Tóth Márkot úgy emlegetik, mint Hamar Endre barátját, ez pedig a legmagasabbra nyúló kapcsolatokat jelenti, hiszen Hamart a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársaként jegyzik. (Egykori közösen vezetett és tulajdonolt cégüket Hamar & Tiborcz Kft.-nek hívták, jelenleg IBC-Projekt Kft. néven fut.) Annyi a felszínen is látszik, hogy szépen terebélyesedik a trafik-, felszámoló, építőipari és ingatlanüzletbe egyaránt berobbant Czéh-Tóth céghálója. A 33 éve..
2017-11-29 14:02:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Akár ötödáron is meg lehet venni Matyi Dezső könyvbirodalmának egykori központi cége, a Pécsi Direkt Kft. követeléseit. A valaha az Alexandra-bolthálózatot üzemeltető cég felszámolója összesen 7,4 milliárd forintos csomagot hirdetett meg eladásra. Peresített követelésekről van szó, amelyek kapcsolt vállalkozásokkal, egyéb társaságokkal, illetve magánszemélyekkel szemben állnak fenn. Hogy pontosan kik tartoznak a Matyi-cégnek, kiderül a dokumentác..
2017-11-24 10:15:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A keleti nyitásért felelős ex-kormánybiztos, a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott egykori agrárattasé, Kiss Szilárd egyik érdekeltsége ezúttal a Quaestor-felszámolás hirdetményei között bukkant fel. A két éve végelszámolás alatt álló Quaestor Energetikai Beruházó és Befektetési Zrt.-ben 2006 óta résztulajdonos Kiss Szilárd, és még idén nyáron is érdekelt volt benne, az Opten gyűjtött adatai szerint 10 százalék erejéig. A jegyzőkönyvek szerint komolyan vet..
2017-11-24 09:06:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az augusztus 9-én megjelent Fekete földrész című cikk az NMHH közlemény szerint alkalmas volt a kirekesztésre. A szerző az Afrikából érkező bevándorlókat homogén, az európai társadalmakba beilleszkedni képtelen, az európai civilizációt felszámoló csoportként írta le - olvasható a közleményben.Az ominózus cikk szerzője Bogár László, az Antall-, és az első Orbán kormány politikai államtitkára. írásában egyebek között az áll:"De mi is za..
2017-11-23 17:53:21 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Médiatanács 75 ezer forint bírság megfizetésére és a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére kötelezi a Magyar Hírlap és online kiadásának médiaszolgáltatóját, mert az augusztus 9-én megjelent Fekete földrész című cikk alkalmas volt a kirekesztésre. A szerző az Afrikából érkező bevándorlókat homogén, az európai társadalmakba beilleszkedni képtelen, az európai civilizációt felszámoló csoportként írta le. A közleményt a lap a www.magyar..
2017-11-23 13:04:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hetvenötezer forintos bírságot szabtak ki a Magyar Hírlapnak, mert az afrikai bevándorlókat az európai civilizációt felszámoló csoportnak nevezték. ..
2017-11-23 12:38:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Médiatanács 75 ezer forint bírság megfizetésére és a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére kötelezi a kormányközeli Magyar Hírlap napilap és online kiadásának médiaszolgáltatóját, mert az augusztus 9-én megjelent Fekete földrész című írása a testület álláspontja szerint alkalmas volt a kirekesztésre. Az eljárást egyébként egy magánszemély beadványa nyomán folytatta le a testület. A médiahatóság közleménye felidézte: a lap szerzője a..
2017-11-22 06:30:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több sikertelen próbálkozás után 390 millió forintért elkelt a balatonudvari golfpálya. Kíváncsiak voltunk arra, ki vásárolta meg a több mint 60 hektáros (612 ezer négyzetméteres) területet, ezért megkerestük a felszámolót és a Magyar Golf Szövetséget is. A felszámoló azt válaszolta, nem áll módjában információt adni, a golfszövetség pedig azt közölte, egyelőre nem értesült az ügyről, és nincs információja az új tulajdonosról. Örömünkre szolgál azonba..
2017-11-13 06:30:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Áprilisban Mészáros Lőrinc cége felvásárolta a balatoni kempingek nagy részét. A Balatontourist megvételével a legértékesebb tóparti kempingek a Konzum Nyrt. résztulajdonában álló BLT Group Zrt. kezébe kerültek. Hogy miért jövedelmező ez, azt segíthet megérteni, hogy a kormány tavaly decemberben úgy döntött, ötmilliárd forintot ad a balatoni kempingek fejlesztésére. A Konzum többször is hangsúlyozta, a Balatontourist megvásárlásával cégük csak üzemelteti a..
2017-10-26 18:36:21 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A felszámoló a közleményben emlékeztetett, hogy az év elején a Quaestor megállapodást kötött egy országos lefedettségű pénzintézeti csoporttal azért, hogy az ügyfelek lakóhelyükhöz közel adhassák meg megbízásaikat a kiadható pénzeszközeikre és pénzügyi eszközeikre vonatkozóan. Ezt követően július elején a befektetési jegyekkel rendelkező ügyfelek hatékonyabb vagyonkiadása érdekében a Quaestor felszámolója és az NHB Növekedési Hitel Bank..
2017-09-27 12:47:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Érvényes és eredményes pályázat érkezett a bicskei malomra, de a szerződéskötés még folyamatban van, és annak megtörténtéig egyéb információt nem áll módunkban adni - fogalmazott az agrárszektor.hu-nak Várday Zsuzsanna felszámolóbiztos a lehetséges vevővel és vételárral kapcsolatban. Az ingatlant a vevőjelöltnek még nem adták birtokba, csak az eddigi bérlő hagyta el azt.A felszámoló a malmot, illetve a benne lévő gépeket és berendezéseket az augusztus k&ou..
2017-09-27 10:36:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester-befektető érdekkörébe kerülhet a bicskei malom – írta az Agrárszektor. A malmot az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Kft. hirdette meg a tatabányai Sikér Zrt. felszámolási eljárásában. A felszámoló a malmot, illetve a benne lévő gépeket és berendezéseket az augusztus közepén zárult nyilvános pályázati felhívásban 700 millió forintos irányáron hirdette meg. Iparági szakértők szerint a nyertes ajánlat 300 millió forint..
2017-08-31 08:05:34 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Somogyi Ferenccel a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének (FOE) nemrég leköszönt elnökével beszélgettünk a felszámoló cégek működéséről, saját eredményeiről, a csődtörvényről, korrupcióról. ..
2017-08-09 20:30:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
De nem csak a terjeszkedés mértéke, hanem módja is figyelemre méltó: sajtóhírek szerint áron alul, a felszámoló által meghirdetett 800 millió helyett, 300 millió forintért jutott az akali Strand kempinghez a Mészáros-közeli Zion Europe Kft. úgy, hogy mások 370 milliót is ígértek érte. Korábban Strand-Holiday kempingként volt ismert a Balatonakali vízpartjából jókora területet kiharapó egység, de a keleti felét külön felszámolási eljárás keretében már korábban megvette az SSS Group, ame..
2017-08-04 11:22:20 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Akár több tízezer forintot is kifizettetnének a Quaestor-kötvényesekkel azért, hogy a brókercég felszámolója kiadja nekik papírjaikat, amivel a legtöbben semmire nem mennek ? írja a hvg.hu. Két és fél évvel a brókercég bedőlése után most jött el az ideje, hogy a létező kötvényeket kiadják tulajdonosaiknak, de a jegybank alá tartozó Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. arról tájékoztatta az ügyfeleket, hogy fizetniük kell a transzferért, vagyis a pa..
2017-07-28 09:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Meglepte Lengyelország tényleges vezetőjét, hogy a köztársasági elnök megvétózta a bíróságok függetlenségét felszámoló törvényeket. És ha már megszólalt, kommunistázott egy jót. ..
2017-07-23 15:35:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szűk egy hete írta meg a 24.hu, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került a balatonakali Strand kemping, ráadásul meglepően csekély árat, 300 millió forintot fizetett a felszámoló cégnek a vevő Zion Europe Kft. A Jobbik némi fáziskéséssel ráharapott az ügyre és úgy határozott, feljelentést tesz az akali kemping miatt – írja a Hír TV oldala. A párt képviselője, Kepli Lajos még Balatonakalira is lement, ahol egy papír Mészáros Lőrinc bábuval együtt sajtótájékoz..
2017-07-11 07:00:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Június végén ? miután a német Bild napilap közölte, megszerezte az iratot ? a FIFA három évvel az elkészülte után végre nyilvánosságra hozta a teljes, 430 oldalas, szerzőjéről elnevezett Garcia-jelentést: Michael Garcia azt vizsgálta, hogy a 2018-as és 2022-es futball-világbajnokság rendezési jogának odaítélésekor (előbbit Oroszország, utóbbit Katar nyerte) minden rendben volt-e a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntéshozatali eljárásában. Ezekre a k..
2017-07-10 14:51:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-vel együttműködési megállapodást kötött, hogy azok az ügyfelek, akik még nem rendelkeztek a vagyonkiadás során, intézkedhessenek kiadható pénzeszközeik átutalásáról, és pénzügyi eszközeik transzferálásáról - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. a honlapján hétfőn.A tájékoztatás szerint az új kiadási eljárásról az ügyfelek értesítő levelet kapnak, ezért a felszámoló kéri az idők&ou..
2017-07-10 13:22:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) hétfőn közleményben tudatta, hogy mint felszámoló hatékonyabbá teszi a befektetési jegyekkel rendelkező ügyfeleknek a vagyonkiadását. A QUAESTOR felszámolója és az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. között ugyanis együttműködési megállapodás jött létre annak érdekében, hogy azok az ügyfelek, akik még nem rendelkeztek a vagyonkiadás során, intézkedhessenek kiadható pénzeszközeik átutalásáról, il..
2017-07-09 15:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Két és fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megkezdődjön a Hungária Értékpapír nem kötvényes, pórul járt ügyfeleinek érdemi kártalanítása. A történtekre nincs elfogadható magyarázat ? egymásra mutogat a felszámoló cég és a kártalanítási szervezet. ..
2017-06-26 13:49:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Új felszámolót jelöltek ki a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez, mert a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette az adóst – erről szóló végzését a Cégközlöny honlapján tette közzé a Balassagyarmati Törvényszék. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója volt. Az új felszámoló a budapesti Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft., a felszámolóbiztos Vályi Attila...
2017-05-26 20:10:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
SZOMBATHELY - Molnár Miklós szerint nem a ruhaipari cég, hanem a felszámoló megmentése volt korábban a cél. ..