Keresés: Horthy Andrea

2018-08-13 13:37:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Filippov Gábornak a hibrid rezsimekről (s azon belül Orbán rendszeréről) a 24.hu-n közölt tanulmánya üdítő oázis a politikai éghajlatváltozás okozta intellektuális elsivatagosodás közepette. Rögtön az elején hozzátenném: eme éghajlatváltozós sivatagosodásnak korántsem csak a hatalmon lévő kormányzat az oka vagy előidézője. Hanem legalább annyira az úgynevezett demokratikus ellenzék, (illetve általában az ellenzékiség) szellemi holdudvara is...
2018-08-10 09:35:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nem olvastuk el az írást a falon. Az Élet és Irodalomban Tamás Gáspár Miklós (a bibliai Dánielhez hasonlóan) elmagyarázza, mit jelentett az írás.  Szerinte ugyanis akkor kezdődött minden, amikor 1990-ben a parlamenti kijelzőn megjelent a kiírás, eldőlt, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a köztársasági Kossuth-címer helyett a koronás címert szavazta meg a köztársaságnak. Ezzel pedig  egy csapásra elvetette 1948/49, 1918, 1945/46 és 1956 ? ?a magyar pr..
2018-08-07 15:16:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Volt a Horthy-rendszer és az ő ellenzéke. Az utóbbi körbe tartozók közül a nyugati mintákat átvenni akaró, Európában gondolkodó ?nyugatos? értelmiségieket ?urbánusoknak? nevezik, a világosan meg nem fogalmazott harmadik utat követni akarókat (az, hogy Pápua Új-Guinea legyen a pápuáké, vicces, de nem elégséges meghatározás) ?népinek? hívták. A magyar falvak elmaradottságáról ?urbánusok? és ?népiek? ugyanazt gondolták, a Horthy-rendszert pedig mindannyian megvetették. Volt a zá..
2018-07-30 18:02:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Romokon kommandózás és az évtizedek óta állandó receptúrájú lángoscsücsök ropogtatása. Ez maradt abból a komplexumból, ahol valaha eldőlt a munkás-paraszt nemzet sorsa, ahol megszülettek a fontos (külön)alkuk, ahol fecskében zajlottak a tárgyalások és ömlött a banán a dolláros boltból. Mindenesetre a cinikusabbak az utóbbi napokban azt emlegetik hogy ami egykor a pártállamé volt Balatonaligán, az most ismét visszaszállt a pártállamra. Ugyanis a ? nem épp a piacról ? sike..
2018-07-29 20:00:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
?Annak idején, a 20-as években Bánffy Miklós sikeres külügyminiszterség után visszatelepült Erdélybe, és szinte példa nélküli módon kezdett ott újra egy életet? ? hozott egy meglepő példát szokatlannak tűnő döntésére a szülővárosába visszatelepülő Lázár János májusban. ?Miért nem hiányolják Bánffy Miklóst, s miért nem írnak tömeges petíciót a városházára, hogy legyen végre köztér elnevezve erről a zseniális polihisztorról, aki ráadásul Sopront is viss..
2018-07-20 11:55:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A jeruzsálemi Nyugati falhoz látogatott el a magyar miniszterelnök pénteken, izraeli látogatásának záró napján.A fal a jeruzsálemi óváros vallásiemlék-együttesének, a Templom-hegynek  a része. Ismertebb elnevezése Siratófal, ami onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják a templom lerombolását. A Nyugati Fal elnevezés arra utal, hogy egykor a Heródes által újjáépített második templom udvarát határolta.   Orbán Viktor csütörtökön Benjamin..
2018-07-19 20:19:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A miniszterelnök épp a Jad Vasem intézetből távozott, ahol leckét kapott a holokauszt történelmi igazságáról és Horthy Miklósról is. Ezután állták el az útját a tüntetők. ..
2018-07-17 20:55:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Remek a hangulatom, mondta kedd este az Egyenes beszéd műsorában L. Simon László, akivel a kultúrharcról beszélgetett Benyó Rita és Stumpf András. Nagyon fontos az, hogy Szőcs Géza szerint kellenek olyan kultúrpolitikai vezetők, akik Aczél Györgyéhez hasonlatos műveltséggel tudnak eligazodni, utalt a parlamenti képviselő arra az interjúra, amelyet lapunk készített a volt kulturális államtitkárral. A rendszert egyáltalán nem érzem bűnösnek, mondta a fidesze..
2018-07-11 12:32:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Prőhle Gergely a Magyar Időkben válaszol a Kinek a kulturális diktatúrája? sorozat őt is támadó szerzőinek. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója szívesen vitázna velük személyesen is a kultúrpolitikáról, ha ezt mernék vállalni. Előbb a legutóbbi epizód személyes része miatt azonban kénytelen kikérni magának, hogy a kommunisták által kisemmizett, kitelepített, megalázott, ?56-ban menekülni kényszerülő felmenőivel, rokonaival bárki kommunista szi..
2018-07-01 16:13:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több izraeli ellenzéki politikus arra szólította fel Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, mondja le Orbán Viktor meghívását az országba, írja a Haaretz nyomán a Merce.hu. Netanjahu (aki tavaly júliusban járt Budapesten) a Fidesz választási győzelme után gratulált telefonon Orbánnak, és meghívta Izraelbe. A magyar miniszterelnök a tervek szerint július 19-én utazik Jeruzsálembe. Ugyanakkor Netanjahu korábbi koalíciós partnerének, a Jes Atidnak az elnöke, Yair Lapid s..
2018-06-17 11:00:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A főváros épített örökségének kevesek által ismert, vagy épp a teljes megsemmisülés fenyegette darabjait bemutató sorozatunkban, a kétszáznál is több epizóddal is rendelkező Ismeretlen Budapestben már megismerkedhettünk néhány, magas kerítések, erdők, vagy épp falak mögé bújt szépséggel: a rolleren suhanó kőmedvével, Vörösmarty lányának szellemével, a középkori Európa legnagyobb, egykor a Várnegyedben állt zsinagógájának nyomaival, vagy a bu..
2018-06-10 17:24:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az 1914-ben vízre bocsátott Szent István csatahajó a magyar gazdaság, mérnöki és szakmai tudás, haditechnika csúcsát jelképezte. Építését lépésről-lépésre élénk közfigyelem kísérte, ahogy elvesztését is egy nemzet gyászolta. Méltatlan véget ért: élete első bevetésén két olasz katonai motorcsónak süllyesztette el anélkül, hogy a hajó életében egyetlen értékelhető lövést leadott volna. A tragédia ma száz éve, 1918. június 10-én történt. Az évfordulón Dr. Kovács V..
2018-06-07 15:04:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Operation Finale című drámában a holokauszt egyik fő kitervelőjét és irányítóját játssza. Előzetes...
2018-06-06 17:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Illiberalizmus helyett kereszténydemokrácia ? szóban. De mi ez valójában? Többen állítják, hogy Európában már tulajdonképpen nem is létezik a kereszténydemokrácia. Itthon pedig több egyház is figyelmeztette Orbán Viktort, hogy ne forduljon vissza a Horthy-éra felé. ..
2018-06-04 16:58:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Zsírkabaré és Horthy-fohász, Trianon-tagadó jósnő és álhírcunami, buzikormány, magyar cigi: százéves naplókból derül ki, hányféleképp lehetett megélni Trianont...
2018-05-20 14:00:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Zilahy, a lelki zsidó ?Valami szörnyű pusztulás forgószele közeledik felénk, de még nem tudjuk, hogy ez a pokoli forgószél mellettünk vagy rajtunk keresztül fog-e elrohanni? ? mondta Zilahy Lajos 1940 utolsó napján a rádióban. Egy év múlva már biztossá vált, nem fogjuk megúszni. A háború ott volt mindenütt, megváltozott az ország hangulata. A Halálos tavasz továbbra is nagyon népszerű volt, de már nem csak áradozó kritikákat kapott. A szélsőjobboldal megtalálta, hogy kár..
2018-05-19 10:17:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy magyar tündérmese: Horthy István és gróf Edelsheim-Gyulai Ilona esküvője a háború árnyékában. Egyszerű magyar pompa 1940-ből..
2018-05-18 21:08:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Közel három éves fennállása alatt már egy vaskos kötetre való epizóddal gazdagodott, térképen is követhető Ismeretlen Budapest-sorozatunk legfrissebb fejezeteiben a szocializmus évtizedeinek néhány emlékét emeltük ki a feledésből: Újpest legkülönösebb, faliképekkel teli lakótelepét, a hatvanéves kőbányai bronzpingvineket, valamint a főváros legnagyobb összefüggő épületdíszét. Rakétameghajtású teknős is várja az újjá..
2018-05-14 00:00:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az emberek fejében a tóval azonosított, a második világháború után két község egyesítésével létrejött Hévíz jóval több egy egyszerű üdülőhelynél, noha mai méretét és kiépítettségét a gyógyvíz nélkül biztosan nem érte volna el. A kétszázötven éve tanulmányozott, de már a kőkorszaki ember által ismert tó körül ugyanis nem csak a szocializmus évtizedeinek óriáshotelek, illetve bevásárlóutcák húzódnak, így legalább egy sétát mindenképp megér a környék fel..
2018-05-02 08:35:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A morvaországi származású Goldberger család még a 18. század közepén vándorolt be Magyarországra, hogy aztán 1784-ben Goldberger Ferenc egy céhes keretek között működő kékfestőműhely létrehozásával megalapítsa a később legendássá vált vállalat elődjét. A család újabb és újabb generációiban egészen a második világháborúig volt egy-egy ember, aki képes volt elődjei örökségét továbbfejlesztve, a családi vállalkozást a változó kör..
2018-05-01 08:00:21 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tíz éve a Nemzet Színészévé választott Tordy Gézáról az utóbbi években keveset hallani: visszavonult a színjátszástól és a rendezéstől is, és leginkább drámai hangvételű interjúival kerül csak a médiába. Ezekben a halállal való szembenézésről beszél, meg a katasztrofális magánéletéről, és persze azt se rejti véka alá, mennyire nincs már jó véleménnyel fiatalabb kollégáiról, és úgy egyáltalán arról az irányról, amelybe a világ halad. Még azt is mondta: leginkább szégyenkezik..
2018-04-25 17:23:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A XXI. században már mindennek van világnapja: február 23-án a kutyakekszet, április 15-én az eltűnőben lévő radírokat, augusztus 10-én a lustálkodást, október második péntekjén pedig a csókot ünnepeljük. Vannak persze ennél klasszisokkal értelmesebb világnapok is, így például a kedvesen imbolygó, frakkszerű tollazatot viselő pingvineké, akikre április 25-én emlékezünk. Néhány példányukkal magyar állatkertekben ? így például Budapesten, Veszprémben, vagy épp Jászberénybe..
2018-04-18 14:56:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Magyarország az identitási szenvedélyek középpontjában Közép-Európában címmel jelent meg terjedelmes írás a Le Figaro című francia konzervatív napilapban szerdán...
2018-04-11 09:57:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
77 éve, 1941. április 11-én kapcsolódott be Magyarország a Jugoszlávia elleni német támadásba, a honvédség négy nap alatt megszállta a trianoni békeszerződés nyomán elvesztett Bácskát, a baranyai háromszöget, a Muraközt és a Muravidéket. ..
2018-04-02 12:00:49 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
?Nekünk nem kell forradalmat kirobbantanunk, újra rendszerváltásra sincs szükség. A kormányt kell leváltani? ? Fodor Gábor (SZDSZ), 2002. március 15. *** Kevés dolog demonstrálja meggyőzőbben a ?régen minden jobb volt? örökérvényű igazságát, mint az 1998 és 2002 közötti, illetve a jelenlegi Fidesz-kormányzás összevetése. Noha Orbán Viktor személye már az első miniszterelnöksége idején is megosztotta az országot, és politikai botrányokból sem volt..
2018-03-31 20:00:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A két világháború közti főváros látképét alakítani kívánó építészek minden addiginál merészebben nyúltak a világvárossá vált Budapesthez, műveik jó része azonban pénzhiány, vagy épp a pályázatokra beadott munkákat elbíráló bizottságok döntése miatt sosem született meg ? így nem került jókora felhőkarcoló a Károly körútra, vagy a Rókus Kórház helyére, széles sugárút a Zsidónegyedbe, és az apró, düledező házakkal teli Tabán helyén sem egy modern városrészt, hanem..
2018-03-31 07:58:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Fidesz politikája elérte célját. Úgy kimosták az egyszerű emberek agyát, hogy kis híján már habzik. A magyarok egy része retteg. Annyira beleivódott a "mocskos migránsok" képe az elmékbe, hogy szinte már látják a lelki szemeik előtt, hogy naponta történik valami borzalom a családjukkal. Még szerencse, hogy Orbán Viktor személyében az országnak ma is olyan csodálatos vezetője van, mint Vitéz nagybányai Horthy Miklóshoz - mondja egy "tájékozott" állampolgár a 24.hu által kész..
2018-03-30 20:14:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amiről fontos tudni Orbán a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy megfigyelnek kétezer embert, akik szerinte Soros zsoldoshadseregének tagjai. Nemrég egy ilyen ügybe bukott bele egy másik miniszterelnök. Jól szervezett túlélési gyakorlat zajlik a sürgősségi osztályokon ? a terület szakértőjével beszélgettünk. Megszólalt a körözés alatt álló férfi, aki a Magyar Nemzet szerint elsikkasztott uniós pénzek külföldre lapátolásában működött közre. ..
2018-03-30 09:43:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Angyalföldön vendégszerepelt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. Még el sem kezdődött a beszéd a közönség már rettegett: ha április nyolcadikán veszít a Fidesz, szerintük Budapest is olyan lesz, mint Bécs. A fórum résztvevőit kérdeztük, és a rezsibiztost is akartuk, de ő nem volt válaszolós kedvében. ..
2018-03-29 08:11:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hódmezővásárhely határában, Sóshalomnál járt Lázár János kancelláriaminiszter, ahol a Perényi-család tanyáját látogatták meg Fazekas Sándor agrárminiszter társaságában...
2018-03-28 13:04:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ezt Lázár János árulta el legújabb, Facebook-oldalára feltöltött videójában...
2018-03-28 10:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ezt Lázár János árulta el legújabb, Facebook-oldalára feltöltött videójában...
2018-03-28 07:26:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Horthy-korszak nemzeti imájával fohászkodik a Szent Koronához Boldog István fideszes képviselő. Minderről saját maga beszél a közösségi oldalára felkerült kampányvideójában...
2018-03-27 21:21:52 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Caesar halála után polgárháborúk szakították szét a korábban egységes és erős Római Birodalmat. A Kr. e. 44-től Kr. e. 30-ig tartó időszak igencsak megviselte az országot, Octavius és Marcus Antonius viszálykodása komoly belső ellentéteket hozott felszínre. A két császárjelölt minden lehetséges nyilvános fórumon egymást ócsárolta: támadta a másik kompetenciáját, származását, kegyetlennek vagy éppen gyengének titulálta az ellenfelet, és azzal gyanúsította, hogy míg a biro..
2018-03-26 13:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
22 000 dollár, azaz 5,5 millió forint. Ennyit kér egy gyűjtő a magyar fejlesztésű, Collectorism elnevezésű weboldalon az egyedülálló történelmi dokumentumért ami eredetileg Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzójának tulajdona volt...
2018-03-26 12:34:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A fekete bőrkötéses kötetben közel 300 aláírás található, amely az 1942 februárja és 1944 szeptembere közti időszakból származik. A naplóban a korszak számos ismert magyar és külföldi politikusának, diplomatájának és magas rangú katonai vezetőjének neve is megjelenik. A szignók azonosítása és feldolgozása a kutatókra vár majd. A könyvet állítólag Horthy Miklós egyik testőre menekítette ki és évekig rejtegetette. Horthy vendégkönyve Fotó: Ton..
2018-03-25 09:00:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Trianon-trauma   A Trianon-trauma feldolgozhatatlansága a nemzeti sértettségből fakadó védekező torzulásokból teljes rendszert képezett. Bibó István megállapításai nélkülözhetetlenek a korszak megértéséhez. A téves önértékelés nem egyes, magában álló jelenségek egyszerű összege volt, hanem domináns, a korszak egészét átható és lényegét meghatározó szindróma, mondta Bibó. Az első világháború elvesztése nyomán a béke éppen az önrendelkezés friss elvét h..
2018-03-13 20:01:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mivel már egy hónap sincs hátra a választásokig, nem mellékes az, mit mond Magyarország egyik egykori, a Fidesztől független köztársasági elnöke a közéletről. Sólyom László kedden kiáll a közönség elé a Rajk László Szakkollégiumban, ahol a szakkollégium meghívására beszél majd a rendszerváltás mérlegéről és közéleti kérdésekről. Az esemény médiapartnere a 24.hu, a beszédet itt lehet élőben követni, de össze is foglaljuk a videó ala..
2018-03-07 18:33:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hogy élték meg a háborút, mit tudtak a holokausztról, miért féltek zsidó bosszútól 1945 után a magyar kamaszok? Addig jó, míg Horthy él: magyar történelem, ahogy a naplókban megjelent...