Keresés: Imre Sportcsarnok

2019-11-21 16:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Aki Nagy Imre újratemetésén a legbátrabb beszédet mondta ? így vélekedett a harminc évvel ezelőtti eseményekről L. Simon László. Interjú a HVG-ben. ..
2019-11-21 16:09:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miközben szakmai alapon komoly bírálatok érik a budapesti szuperkórház tervét, a kormány emelné a tétet: petícióval igyekszik megtámogatni a projektet. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője kapta a petíció kezdeményezésének a ?nemes? feladatát ?  talán nem véletlenül pont ő, hiszen éppen Újbuda polgármestere, a DK-s László Imre a ?szuperkórház? koncepció egyik hiteles szakmai ellenzője. Mint portálunknak adott nyilatkozatából is kiderül, szerinte ?a terv száz..
2019-11-21 07:22:43 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2019. november 21., csütörtök Friss hírek: Orbán egyik legfőbb ellenfele lett az Európai Néppárt elnöke. Megválasztotta az Európai Néppárt Donald Tuskot elnöknek. Más jelölt nem indult az elnökségért, ezért Tusk a szavazatok 93 százalékát kapta, csak 37 ember szavazott ellene. Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK. Amint nyilvánosságra került, hogy mások mellett Póczik József egykori válogatott labdarúgót, korábbi DK-s önkormányzati képviselője..
2019-11-21 00:44:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az árva gyermekek nevelésével, támogatásával olyan programot hajt végre, amely megfelel a makoveczi szellemiségnek...
2019-11-20 19:28:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Vejkey Imre a szigetvári Zrínyi önfeláldozását dicsérte; a baj csak annyi, hogy az emlékévvel a költő-hadvezér unokának szánja a kormány. (Belföld)..
2019-11-20 18:29:12 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A magyar történelem kimagasló alakja volt Zrínyi Miklós, aki önfeláldozásával a magyar hősiességnek állított örök érvényű lelki és szellemi emlékművet ? mondta Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese szerdán a parlamentben annak a kormánypárti javaslatnak a tárgyalásán, amely Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánítaná 2020-at. Csakhogy a kereszténydemokrata politikus hosszú méltatása a szigetvári hősről szólt, miközben az indítvány és így az ..
2019-11-20 16:37:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kedden első fokon helyreigazítási pert nyert László Imre DK-s politikus, Újbuda polgármestere a TV2-vel szemben. ..
2019-11-19 16:07:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hiába van papíron 250 ezer minimálbérre bejelentett magyar dolgozó, a valóságban többségük jóval többet keres ? mondta a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke. ..
2019-11-19 15:58:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Komjáthi Imre most kérdésünkre azt mondta, nem tudja eldönteni, hogy megalapozottak-e a vádak, és szerinte a párt már mindent megtett, amit kellett...
2019-11-19 13:57:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A XV. kerületi ellenzéki összefogás egy csütörtökön beterjesztendő nyilatkozattervezet alapján ellenállási mozgalmat kezdeményezne a kormány az önkormányzatok autonómiáját csorbító rendelkezéscsomag ellen ? írja az Index. A ?Mindenki a Tizenötödikért? elnevezésű képviselőcsoport október 13-án többséget szerzett a kerületi közgyűlésben; a frakcióvezető Tóth Imre keddi sajtótájékoztatóján jelentette be azt, hogy beterjesztik a ?..
2019-11-19 11:54:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bár az Imre Fia Imre eredetileg csak szobaprojektnek indult, végül mégis igazi, aktívan koncertező zenekar... ..
2019-11-19 10:38:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elrendelte a Debreceni Járásbíróság egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi letartóztatását, mert rátámadt két rendőrre múlt kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság őrzött szálláshelyén ? közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős. Fotó: Pixabay Keresztes Imre főügyész a közleményben azt írta, hogy a férfi.....
2019-11-18 21:04:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Dicsérően írt róla minden nagy olasz lap, és az interneten is nagyon népszerű...
2019-11-18 14:21:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
?Auschwitz után nem lehet többé verset írni? ? jelentette ki Theodor Adorno zsidó származású német filozófus, zeneesztéta arra utalva, hogy a második világháború eszetlen és embertelen pusztítása után semmi értelme nincs többé a művészetnek, a kultúrának, és úgy általában a humanizmusnak. Bár Adorno pesszimizmusa érthető, voltak, akik másképp gondolkodtak, akik a rég várt békétől optimistán, az újrakezdés reményével tekintettek a jövőbe. Utóbbiak közzé tar..
2019-11-18 14:01:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több mint kétszáz munkaadót kérdezett meg Magyarország vezető állásportálja, a Profession.hu arról, mennyi ideig tart náluk egy-egy munkatárs kiválasztása az álláshirdetés feladásától a munkaszerződésének aláírásáig. A körültekintő választás fontos ?hiszen a személyi állomány alkotja egy cég gerincét. Ha nem a megfelelő tehetségek ülnek a megfelelő székekben, az a cég profitabilitására, eredményeire hatni fog? ? hívta fel a figyelmet Tüzes Imre, a Profession.hu..
2019-11-17 09:57:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Vodafone újgenerációs mobilhálózata hivatalosan október 17. óta érhető el Budapesten: a cég összesen 33 darab 5G bázisállomást telepített és kapcsolt hálózatba. A brutálgyors (a maximális letöltési sebesség elméletben meghaladhatja az 1,4 gigabit per szekundumot) mobilnet a Red Live, Red Live+ és Red Infinity Pro előfizetésekkel érhető el, illetve a Business Red 5GB, a Business Red 20GB, a Business Red Superior és a Business Red World csomagokkal rendelkező felhas..
2019-11-17 09:57:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Vodafone újgenerációs mobilhálózata hivatalosan október 17. óta érhető el Budapesten: a cég összesen 33 darab 5G bázisállomást telepített és kapcsolt hálózatba. A brutálgyors (a maximális letöltési sebesség elméletben meghaladhatja az 1,4 gigabit per szekundumot) mobilnet a Red Live, Red Live+ és Red Infinity Pro előfizetésekkel érhető el, illetve a Business Red 5GB, a Business Red 20GB, a Business Red Superior és a Business Red World csomagokkal rendelkező felhas..
2019-11-16 21:05:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy éve titokban együtt vagyok egy szomáliai származású lánnyal. A családja huszonöt éve menekült hozzánk a polgárháború elől. M. már itt nőtt fel és tanult. Egy éve az egyetemen találkoztunk egy buliban. Nyíltan felvállalja származását, azt is, hogy muzulmán és fejkendőt hord. Sokan emiatt furcsán is néznek ránk az egyetemen. Maximálisan elfogad olyannak, amilyen vagyok ? a hibáimmal, hiányosságaimmal együtt. Soha nem adta jelét annak, hogy meg szeretne változtatni, vagy átt..
2019-11-16 08:20:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
1545 fontba, azaz nagyjából hatszázezer forintba került az a kabát, amelyet Meghan Markle nemrég egy állami ünnepségen viselt. A Daily Mail kiderítette, hogy a fekete szövetkabátot magyar munkások készítették a Beriv berettyóújfalui gyárában nagyjából 2,6 fontos, azaz kb. ezer forintos órabérben, és előállításai költsége nagyjából a negyede lehet a bolti árnak. A gyapjúkabátot Sir Paul McCartney lánya, Stella McCartney által tervezte, aki komoly kritikákat kapott, amiért Meghan he..
2019-11-16 07:00:43 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mások vagyunk, másként közelítjük meg a dolgokat, különbözik az életről való felfogásunk. Talán csak a zene és környéke az, amiben egyetértünk. Már csak önérzetből sem hozzám fordulna segítségért. Bródy János, 1984 1989-ben én jószerével azt sem tudtam, mi az az MDF… Na jó, akkor most elmondok valamit. Még abban az időben írtam neki egy levelet, amit biztosan el is tett, de mindent el fog követni, nehogy a tartalma nyilvánosságra kerüljön..
2019-11-15 15:48:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Karácsony Gergely az ünnepségen azt mondta, emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit arra, hogy Budapest az a kivételes európai főváros, amelyet nem uralkodói hatalom hozott létre, hanem éppen annak ellenére jött létre és szerezte meg fővárosi jogát. Mi 146 év múltán is csak ahhoz ragaszkodunk, amit megalkuvásból biztosított a törvény a városnak – fogalmazott. Azt hangsúlyozta: amit 146 évvel ezelőtt küzdöttek ki magunknak a városlakók, azt most is képesek meg..
2019-11-14 21:59:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A berlini fal leomlása óta eltelt időszakot elemezték műsorunkban Boros Imre és Bogár László közgazdászok...
2019-11-13 20:03:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Meggypiros mezben címmel megjelent Dénes Tamás és Dlusztus Imre könyve, amely a magyar labdarúgó-válogatottban 1902 óta pályára lépett játékosok lexikonja...
2019-11-13 17:25:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Abszurd hibát vétett a Pénzügyminisztérium (PM) a kedden benyújtott, a nyugdíjasoknak például teljes járulékmentességet garantáló gazdasági törvényjavaslatban, amelyet a hvg.hu szúrt ki. Az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról (ekho) szóló törvénybe is belenyúlnak, a következőképpen: ? (1) A 15 százalékos mértékkel levont, magánszemélyt terhelő ekhoból az ekhoalap a) 9,5 százaléka személyi jövedelemadónak, b) 6,5 százaléka társadalombiztosítási..
2019-11-12 16:32:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ciszterci apátságnak beleférhetett a magasabb ár, hiszen az állam bőkezűen támogatta őket: 4,5 milliárd forintért épül sportkomplexum a budai iskolában. (Belföld)..
2019-11-12 09:34:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A vörösterror áldozatai emlékművének újraavatásán Köves Slomó is megszólalt, s én nehezményezem beszédének néhány mondatát. Ezeket: Az ezeréves magyar történelem első olyan eseményéről beszélünk, ahol Isten deklaráltan meg lett tagadva. Ez volt az első olyan nemzeti tragédia, melynek közvetlen oka egy olyan Isten nélküli kollektivista eszméből fakadt, amely óhatatlanul vonta maga után az egyéni morális felelősség erózióját, felszámolását. Az..
2019-11-11 10:36:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Alig egy hónap alatt mintegy ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt ? mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója Magyar Péter hétfő reggel az M1 aktuális csatornán (MTI). A vezérigazgató szerint a kölcsön népszerűsége annak is köszönhető, hogy jelenleg mintegy 93 ezer olyan diák vagy volt tanuló van Magyarországon, akik azért nem kaphatták meg a diplomájukat, mert nincs meg a nyelvvizsgájuk.Az igénylők jellemzően a maximális &ou..
2019-11-11 09:04:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Legutóbb akkor írtunk Medveczky Ilonáról, mikor kiderült, hogy egy otthoni baleset után öt órán át műtötték a kezét. A Borsnak elárulta, hogy valószínűleg újabb műtét vár rá, és komoly fájdalmai vannak. Fém van a csuklójában, és egy tizenöt centis csavar a vállában, úgyhogy alig tudja felemelni a kezét. Medveczkyt az egykori Moulin Rouge színpadán, a Kálmán Imre Teátrumban ünnepelték vendégként, de ennél többet már nem vállalna, nem láthatjuk fellépni. Rettenet..
2019-11-11 08:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Kossuth tér átépítéséért felelős Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint túl szűk volt a hely a szobornak a Vértanúk terén. ..
2019-11-09 18:44:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Johannes von Duisburg operaénekes és a budapesti Rotary Club által alapított díjat Kertész Imre november 9-i, 90. születésnapja alkalmából adták át...
2019-11-09 17:09:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elsőként Váradi Gyula hegedűművész, a Virtuózok felfedezettje kapta a Kertész Imre Nobel-díjas író és felesége, Kertész Magda emlékére alapított díjat. A Virtuózok produkció szombati közleménye szerint a Johannes von Duisburg operaénekes és a budapesti Rotary Club által alapított díjat Kertész Imre november 9-i, 90. születésnapja alkalmából adták át. A 2016-ban elhunyt író és felesége is.....
2019-11-09 17:04:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kertvárosi Nagy Imre úton épülő kerékpárút kapcsán ragadott tollat olvasónk...
2019-11-09 10:01:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Nobel-díjas magyar író síremlékét felesége, Magda asszony elképzelései alapján készítették el Kertész Imre születésének 90. évfordulójára. Felavatták Kertész Imre (1929-2016) irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a Fiumei úti sírkertben, pénteken Budapesten. Kertész Imre számára az autentikus létezés egyetlen lehetséges formája az írás lett......
2019-11-08 14:24:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nemrég elvesztette a kisebbik fiát, aki pont olyan tragikus módon halt meg, mint 16 évvel ezelőtt a bátyja...
2019-11-08 13:27:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az író születésének 90. évfordulója alkalmából is rendezték a megemlékezést...
2019-11-08 07:03:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bajomi-Lázár Péter: Természetellenes szelekció Mi ez? Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Helyes-e tehát felszámolni az olyan lapok részleges monopóliumát, mint a Lokál, s ha igen, mi ennek a legjobb módja? Vajon valóban a szerződésbontás-e a megfelelő eszköze egy olyan médiapiac megteremtésének, amelyet már a természetes kiválasztódás jelle..
2019-11-08 05:55:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Narancssárga szigetként maradt meg Budapest közepén fideszes kerületnek a Belváros, hogy most már minden oldalról ellenzéki többségű önkormányzatok vegyék körbe. Északról a régóta baloldali fellegvárnak számító XIII., majd az óramutatójárásának megfelelően az eddigi fideszes helyett ellenzéki vezetőt választó VI., VII., VIII. és IX., a Duna túloldalán pedig az I. és a II. kerület öleli körbe a kormánypárti többségű V. kerületet. A végeredmén..
2019-11-07 21:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A DK az Európai Unióhoz fordul a támogatások ügyében. Ezúttal is Bogár László és Boros Imre közgazdászok voltak a Hír TV stúdiójában Bayer Zsolt vendégei...
2019-11-07 08:13:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kedden a Fővárosi Közgyűlés megválasztotta a budapesti önkormányzati cégek új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait. Bár a teljes lista csak pénteken lesz nyilvános a fellebbezési határidők miatt, arról már beszámoltunk, hogy többek közt Gyurcsány Ferenc egykori miniszterei is pozíciókhoz jutottak. Kiosztották a posztokat a fővárosban: visszatért Demszky helyettese és két volt miniszter isÉs két zűrös szocialista politikus. A Karácso..
2019-11-06 12:57:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Dr. László Imre, Újbuda polgármestere koszorút helyezett el Nagy Imréné Égető Mária emléktáblájánál, az Etele út 21-es számú háznál, ahol Nagy Imre özvegye élt...