Keresés: Kegyes Csilla

2019-05-20 15:02:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hétfő is úgy köszöntött ránk, hogy az egész tovább morog: ?hova tűnt idén a május?? Való igaz, hogy tavaly ilyenkor megteltek már a kempingek, aki csak tehette vízparton töltötte a szabadidejét, most meg elő kellett venni a téli kabátot, országszerte fűtöttek az emberek. De ha időben és térben kicsit kitekintünk az látszik, még így is kegyes volt velünk a természet. Jelen állás szerint országos átlagban a hónapra jellemző csapadék&oum..
2019-05-20 09:15:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tervek szerint hétfőn abbahagyják a mesterséges táplálását a francia Vincent Lambert-nek, aki egy évtizede fekszik kómában ? írja a France24. A férfi még 2008-ban szenvedett autóbalesetet, amelynek következtében súlyos agykárosodás érte és nyaktól lefelé megbénult. Azóta vegetatív állapotban, éber kómában van. Lambert családja megosztott azt illetően, hogy mi legyen a férfival. Több rokona és a felesége is amellett állt ki, hogy az orvosok kapcsolják le a gépekről és h..
2019-05-19 11:53:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kövér a Nap, szórja a sugarakat. Ahol Kövér László megjelenik, ott újságíró tolla nem marad szárazon. Kedden például Siófokon járt a bajszos házelnök, lakossági fórumon igazította el a megjelenteket a közelgő választás előtt. Az MTI szerint a következőket mondta: ?egy friss felmérés szerint Németországban az emberek 31 százaléka a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, de 32 százalék már a klímaváltozást, ami a ?független és pártatlan? média agymosó..
2019-05-09 15:00:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sokan már tényelg alig várjujk ezt a kedves zöldséget, az időjárás pedig "spárgailag" igencsak kegyes volt hozzánk. Nézzük a lehető legegyszerűbbet, a levest! ..
2019-04-27 16:08:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szombaton és vasárnap is a Dunántúlon szakadozott lesz a felhőzet, de vasárnap hosszabb időre kisüt a nap. Eleinte a délnyugati, nyugati határvidéken egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat, éjszaka és vasárnap csapadék nem valószínű. A Dunától keletre többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, szombaton a Tiszántúlon, vasárnap legfeljebb a délkeleti.....
2019-04-22 14:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Clara nagypapájával érkezik a Kastélyszállóba. Anyja után kutat, mert örökbe fogadták. Wenczel szabadságra utazik, addig is Jacob-ot nevezi ki főnöknek. Hamarosan kirúgja Freddi-t a sorozatos trehánysága miatt, és ezzel Pepi is egyet ért. Clara Franczl segítségével megtalálja édesanyját, aki éppen börtönben ül. Nem is akarja látni gyermekét, így Clara-nak rá kell döbbennie, hogy pótszülei a kegyes hazugsággal csak meg akarták kímélni.....
2019-04-20 11:36:57 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy magyar vizsgafilm, Moldovai Katalin Ahogy eddig című alkotása is meghívást kapott a május 14-én kezdődő 72. cannes-i fesztiválra, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba. A Tóth Krisztina azonos című novelláját feldolgozó, 24 perces alkotás a Budapesti Metropolitan Egyetemen Mozgóképművész mesterképzésén készült, főszerepeiben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható. A film története során egy idős nő életébe pozitív fordul..
2019-04-14 16:08:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Március 18-a egy átlagos napnak indult a Twitteren, aztán megjelent Shane Dawson neve a közösségi oldal éppen legnépszerűbb témáit összegyűjtő trendek közt. Aki pedig rákattintott, az első dolog, amit láthatott, az alábbi tweet a népszerű youtubertől. Nem dugtam meg a macskámat. Nem élveztem a macskámra. Nem raktam a farkamat a macskám közelébe se. Sosem csináltam semmi furát a macskámmal. i didnt fuck my cat. i didnt cum on my cat. i didnt..
2019-04-14 07:58:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amikor a magyarok visszatértek Pannóniába, megpihentek Erdélyországban, hét várat építettek ellenségeik távol tartására, majd felmérték Attila egykori országát. Tetszett nekik amit láttak, így hát Árpád, a hét vezér között a leghatalmasabb megtöltötte szarukürtjét a Duna vizéből, és Isten áldását kérte: adja nekik e földet mindörökké. Mesélünk A tartomány fejedelmének, Szvatopluknak gyönyörű fehér lovat küldtek aranyos nyereggel, aranyos kan..
2019-04-10 17:46:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A dús és egészséges hajkorona mind a hölgyek, mind az urak számára fontos, hisz az ápolt, csábos külső alappillére a divatos, igényes frizura. De mit tehetünk akkor, ha a sors nem volt velünk kegyes és szükségünk lenne pár trükkre, ami felgyorsítja a hajnövekedést? íme, pár egyszerű, de hatékony tipp! Hajmosás és kozmetikumok okosan Az első […] The post Hajnövekedést serkentő tippek ? íme, a dús és egészséges hajkorona titka! appeared first ..
2019-03-23 05:40:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kegyes lesz az időjárás velünk a hétvégén: napsütés és meleg várja a pihenőket, ami akár kirándulásra, de még szabadtéri fürdőzésre is alkalmas lehet...
2019-03-16 03:25:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az időjárás kegyes volt az ünneplőkhöz március 15-én, tavaszias napsütésben emlékezhettek a pécsiek az 1848/1849-es szabadságharcra. ..
2019-03-13 14:46:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csaknem ötven éve, 1972-ben írta meg Brian Clark a balesetben teljesen lebénult sikeres szobrász, Ken Harrison küzdelmét a saját haláláért. Ken ?győzött?, orvosa a halálba segítette. A világ változott azóta. Bár nem állítanám, hogy igazán sokat. Európában mindössze három országban, Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban engedik az aktív eutanáziát. A Benelux államokban 2002 óta kérhetik életük kioltását azok a fizikailag vagy mentálisan elviselhetetlenül szenvedő beteg..
2019-03-06 08:20:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több mint kétezer embert "segítettek a halálba" tavaly Belgiumban, ami nagyjából kétszázalékos emelkedést jelent a 2017-es számokhoz képest - jelentette a helyi sajtó kedden...
2019-03-05 11:52:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több mint kétezer embert ?segítettek a halálba? tavaly Belgiumban, ami nagyjából kétszázalékos emelkedést jelent a 2017-es számokhoz képest – jelentette a helyi sajtó. A hivatalos adatok szerint 2357-en választották a ?kegyes halált? 2018-ban, legnagyobb részben 60 és 89 év közöttiek, és valamivel több nő, mint férfi. A legtöbb esetben az érintett otthonában került sor a beavatkozásra. Az összes haláleset mintegy két százalékáról van szó. Az eutanáziát ig..
2019-02-21 08:52:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ocelotmintás bunda és bordó minden mennyiségben. Holdampf Linda kegyes volt, még a bundás fotó sem került bele a rettegett darálóba...
2019-02-03 21:20:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nem volt kegyes az időjárás a síugrókkal az oberstdorfi világkupán, a hóesős-szeles időt pedig nem is tudta mindenki jól kezelni. A cseh Tomas Vancura rögtön az ugrása után – 100,5 kilométer per óra volt a sebessége az alerugaszkodásnál –  elveszítette az egyensúlyát majd a földre érés után jó 100 métert csúszott lefelé a lejtőn, mire megállt. Szerencsére nem lett baja. A vasárnapi oberstdorfi versenyt, amely a sánc nagy mérete miatt hivatalosan sí..
2019-01-15 10:30:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kockázatmentes vállalás a kevés maradandó pillanatot okozó Bozsik Yvette-rendezés, a Chicago.Ronggyá játszott, világsikerű musicalt műsorba venni egyfajta biztonságos igénytelenség egy színház részéről, hiszen a siker már csak a hírnév és az ismert slágerek miatt garantált, bukni tehát nem lehet vele, viszont művészi oldalról sem késztet nagy kihívásra, hiszen csak össze kell lapátolni a korábbi bemutatók kegyes pillanatait, s szépen átfésülve, egymás mellé rakosgatva ki..
2019-01-13 10:12:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Deák Bill Gyula édesanyja tényleg nem kapott virágot? Anyám? Dehogynem! Bár Kőbánya sose volt az a nagyon virágvivős hely. Miért kérded? Csíped azt a dalt? Kölyökkoromban nem múlt el hét, nap se nagyon, hogy föl ne tettem volna a Rossz vér című bakelitet a Tesla NZC 431 típusú lemezjátszómra: ?Anyáááám nem kapott viráágot, apám keze odavágott, aztán elhagyta a csaláádot, rossz vér, roosz vééér.? Biztos voltam benne, hogy ez itt Bill sztorija. Az enyém az életérzés, ..
2019-01-05 18:11:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miután a Szittyaországból kiözönlő hun-magyarok döntő vereséget mértek a rómaiakra, elfoglalták Pannónia földjét, és megválasztották királyuknak Attilát. Haragos szemű, hivalkodó járású, széles mellű és módfelett szerelmes természetű férfi volt, magát a magyarok királyának, a földkerekség rémének, Isten ostorának neveztette. Nem volt túlzás. Innen folytatjuk történetünket félretéve a történettudományt, továbbra is a magyar krónikás hagy..
2018-12-22 10:30:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ős Kaján Bibor-palástban jött Keletről  A rímek ősi hajnalán.  Jött boros kedvvel, paripásan,  Zeneszerszámmal, dalosan  És mellém ült le ős Kaján. Duhaj legény, fülembe nótáz,  Iszunk, iszunk s én hallgatom.  Piros hajnalok hosszú sorban  Suhannak el és részegen  Kopognak be az ablakon. Szent Kelet vesztett boldogsága,  Ez a gyalázatos jelen  És a kicifrált köd-jövendő  Táncol egy boros asztalon  S ős Kaján birkózik velem. Én rossz zsakettben..
2018-12-21 20:40:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tömeg egy része érezhetően tüntetni szeretne már, nem viccelődni, de a Kossuth téri hivatalos tüntetés se lesz hozzájuk igazán kegyes. A hivatalos programban ugyanis 15 (15!!! Tizenöt!!) felszólalót sorolnak fel. Őkeg egyébként: Donáth Anna, alelnök (Momentum) Kordás László, Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke Bárány Balázs, elnökségi tag (MSZP) Lipusz Balázs, Hallgatói Szakszervezet Bősz Anett, ogy. képviselő (MLP) Magyar György,..
2018-12-10 10:57:36 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Eddig sem volt egyszerű élete a 35 éves Jessica Gonzalez Garciának, de a hírnév még nehezebbé tette. A spanyol erotikus modell és színésznő halálos fenyegetéseket kap az interneten. Azt mondja, valószínűleg azért, mert vannak, akiknek nem tetszik, hogy felvállalja kerekded idomait ? írja a Daily Star. Garcia úgy gondolja, hatalmas, természetes mellei miatt jön ki nehezen az emberekkel. Nehezen épít ki kapcsolatokat, és ha sikerül is, még nehezebben tudja megőrizni azokat..
2018-12-01 06:03:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
?Sok-sok bűn van ebben a mai rendszerben, de ezt a gyűlölködést, ezt megbocsáthatatlannak tartom? ? nyilatkozta Gálvölgyi János színművész a hírklikk.hu-nak. Az idén lett hetven éves, és éppen ötven éve áll a színpadon; állítja: kegyes volt hozzá a sors, sikeres pályát tudhat maga mögött. A világ azonban és Magyarország nagyon rossz irányba megy, de ő már nem tud ellene tenni, mert úgy érzi a helyzet reménytelen...
2018-11-03 06:30:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Klebelsberg Központ és a tankerületek is elismerték, hogy még októberben is több mint ezer betöltetlen pedagógus álláshely volt szerte az országban. A szakszervezet szerint ez csak a jéghegy csúcsa.Másfél hónappal a tanévkezdés után, október közepén is mintegy 1300 betöltetlen pedagógus álláshely volt a Klebelsberg Központ (KK) által fenntartott intézményekben ? derült ki azokból az adatokból, amelyeket közérdekű adatigénylésünkre kaptunk a tankerületekt..
2018-11-01 10:04:36 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Júniusban kezdődött a Stephen King azonos című regénye alapján készült AZ: Második fejezet forgatása Kanadában, melyet most is Andy Muschietti rendez. Fotók már eddig is érkeztek néha a forgatásról, de most végre a film plakátját is megcsodálhatjuk: Coming September 6, 2019. #ITMovie pic.twitter.com/srBU19xauS — IT Movie (@ITMovieOfficial) October 31, 2018 Bár a rejtelmes plakát nem sokat árul el a filmről, de még inkább felcsigázza a rajongók izgalmát. Az IT 27 évvel..
2018-11-01 08:59:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Sion-hegy alatt Borzolt, fehér Isten-szakállal, Tépetten, fázva fújt, szaladt, Az én Uram, a rég feledett, Nyirkos, vak, őszi hajnalon, Valahol Sion-hegy alatt. Egy nagy harang volt a kabátja, Piros betükkel foltozott, Bús és kopott volt az öreg Úr, Paskolta, verte a ködöt, Rórátéra harangozott. Lámpás volt reszkető kezemben És rongyolt lelkemben a Hit S eszemben a régi ifjuság: Éreztem az Isten-szagot S kerestem akkor valakit. Megvárt ott, a Sion-hegy alján S lángolta..
2018-10-17 13:10:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kegyes volt hozzánk a természet, a vénasszonyok nyara immár második hete kényeztet 20 fok feletti maximum hőmérsékletekkel és szikrázó napsütéssel. Az más kérdés ? és lássuk be, hőérzetünknél lényegesen fontosabb ?, hogy októberben még egy csepp eső nem esett, a hónap közepén túllépve szárad a táj, szomjazik a természet, a Duna vízállása kedden Budapestnél 70 éves negatív rekordot döntött meg. Ennek most vége lesz. A vénasszonyok nyarának vasárnap egy csapásra, a sz..
2018-10-17 11:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az idei Berlinale egyik legjobb filmje volt a Lars Kraume rendezte A néma forradalom, mely számos pontján kapcsolódik az 1956-os magyarországi forradalmi eseményekhez. A most már a hazai mozikban is pörgő alkotás rendezője telefonon adott interjút a Népszavának.? A film Dietirch Garstka azonos című regényét dolgozza fel, tehát a történet adott volt, de amikor írta a forgatókönyvet, mennyire nézett utána annak, hogy mi történt 1956-ban Magyarországon? ? Eléggé, ..
2018-10-12 20:31:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pokoli drágák a zöldségfélék az előző évihez képest. Erősen drágult például a paradicsom és a burgonya is. Az időjárás nem volt kegyes, a földeken így kevesebb volt a termés, ezért nőhetnek például egyes élelmiszerek árai is. A szakemberek szerint azonban attól nem kell tartani, hogy hiány lesz búzából vagy burgonyából, a hazai fogyasztást bőven fedezni fogják. .....
2018-10-11 17:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Olvasom, hogy a nap 24 órájában biztosítják majd a hajléktalanok ellátását az ország egész területén. És újra olvasom, és újra. És tudom, hogy ez nem igaz, csupán parasztvakítás, mert nem jókedvükben, önként és dalolva fagytak eddig sem halálra az utcán az emberek. De azért próbálom értelmezni, miért ez a " csodálatos" és " kegyes" üzenet...
2018-10-06 08:00:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A korszellemmel, emberséggel, de még Európa stabilitásának érdekeivel is ellentétes volt az a kőkemény bosszúhadjárat, amit a bécsi udvar a magyar szabadságharc eltiprása után indított 1849-ben. A megtorlás már januárban elkezdődött, ám a Haynau-féle katonai diktatúrában teljesedett ki: csaknem 150 embert végeztek ki, katonák és politikusok mellett példátlan módon civileket is, ezreket ítéltek 10-20 esztendei várfogságra, ami abban az időben a lassú halállal ért fel. A legsúl..
2018-08-26 10:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Minden kétséget kizáróan kiderült, nem mérgezés okozta a negyven évvel ezelőtt elhunyt I. János Pál halálát ? derül ki új dokumentumokból.Az 1978-as esztendőt a három pápa évének is nevezik. Ez évben, augusztus 6-án halt meg ugyanis VI. Pál, aki véghez vitte a II. Vatikáni Zsinatot, ám később komoly gesztust tett a konzervatívoknak Humanae vitae enciklikájával. Halálát követően, éppen negyven esztendeje, augusztus 1978. augusztus 26-án Albino Luciani velencei pátriárkát ..
2018-07-31 16:46:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Jó súlyban kezdték el a pólósok. ..
2018-07-27 09:28:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ha az időjárás is kegyes lesz, egy fantasztikus holdfogyatkozás mellett a mindennél ragyogóbb Marsban is gyönyörködhetünk. De van még hab a tortán!..
2018-07-17 16:40:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján ? közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke kedden az MTI-vel. A szőlő két-három héttel előrébb jár az érésben az átlaghoz képest. Ez véleménye szerint annak köszönhető, hogy a tavasz alig néhány hétig tartott az idén. Ugyan a tél kitolódott, de nagyon hamar nyárias melegbe fordult az id..
2018-07-16 07:05:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy dinnyeárus szerint folyamatosan jönnek hozzá a vásárlók, jól indul a szezon. Az időjárás is kegyes volt hozzájuk, nagyon jó az idei termés, a betakarítással azonban komoly gondok akadnak, ugyanis egyszerűen nincs elég ember, aki leszedné a dinnyét, írja az atv.hu. Az árus szerint a dinnyése inkább a görögdinnyéket menti, mert abban több pénze van, a sárgadinnye pedig felrobban kint a napsütéstől. A munkaerőhiányt egyrészt az okozza, hogy sok idénymunká..
2018-07-14 19:57:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kétszer elhalasztották a rossz idő miatt, de harmadjára sikerült megtartani. Az 5,2 kilométeres távnak több mint 7300-an vágtak neki...
2018-07-12 18:49:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Ferencváros, mint polgári klub, hét alapítója közt négy zsidó származású tag található, ehhez képest a klub közelmúltjára inkább a szélsőjobboldali bélyeg ragadt rá. A tábor egy részének rigmusai, drapériái erősítettek rá erre masszívan. Akadt is ebből probléma, büntetés, eltiltás bőséggel. A zöld-fehérek vezetése az elmúlt években sokat tett azért, hogy kiszűrje, távol tartsa a renitenseket, és újra megteremtse a polgári légkört. A legújabb akcióju..