Keresés: Kehi Bal

2018-11-03 10:51:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A miniszterelnök Kínába utazik a november 5-én Sanghajban megnyíló első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) eseményeire ? tájékoztatta az állami hírügynökséget szombaton Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Orbán Viktor hétfőn felszólal az Expo helyszínén zajló nemzetközi gazdasági és ipari fórum plenáris ülésén, majd Hszi Csin-ping kínai államfővel és a többi részt vevő ország delegációvezetőjével együtt megtekinti a kiemelt ..
2018-10-12 14:15:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Volt katasztrófaturizmus a Billy Elliot című előadáson? Nekem legalább hat ismerősöm demonstratív okokból vett rá jegyet. A legtöbb ember elmenekül a katasztrófák elől, és csak kis hányaduk fut oda csodálkozni. Kénytelenek voltunk abban a helyzetben a 100 jegynél is kevésbé eladott 15 előadást prolongálni, minden igazgatókollégám ezt tette volna. Ezt mindenki kénye-kedve szerint kezdte értelmezni, miközben világosan elmondtam, mit miért teszünk, s hogy a ..
2018-07-12 06:00:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Habár már csaknem két hónappal ezelőtt felröppent a hír, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter távozása után hamarosan megnyílhat a Sorsok Háza, továbbra is nagy a csönd a több mint hétmilliárd forintból felépített múzeum jövőjéről. Információink szerint mindez nem véletlen, ugyanis az a vizsgálat, amit Lázár utasítására a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) indított még 2014-ben az intézménynél, továbbra is folyamatban van. Ez..
2018-04-18 19:01:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kedden este őrizetbe vették Gyárfás Tamás korábbi sportvezetőt és médiamogult, akit azzal vádolnak, hogy ő rendelte meg Fenyő János vállalkozó 1998-as meggyilkolását. Gyárfás a rendszerváltás utáni magyar közélet megkerülhetetlen figurája, megszakításokkal 23 évig irányította a Magyar Úszószövetséget, világeseményeket szervezett, megpróbált foci-Eb-t hozni Magyarországra, de Hosszú Katinkával ő sem bírt. Médiavállalkozóként hosszú éveken keresztül készített bal..
2018-04-18 12:24:08 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Nemzetközi Úszó Szövetségnél (FINA) minden bizonnyal értesültek Gyárfás Tamás letartóztatásáról, az ellene felhozott vádakról, de mindez a szervezet honlapján egyelőre nem érzékelhető: egy szót sem ejtenek a FINA-Bureau tag ügyéről. Annak ellenére nem, hogy a száraz tényeket a Washington Post, a Reuters  és a Swimswam című angol nyelvű úszó szaklap is megírta. Szerkesztőségünk ezért levelet küldött Pedro Adregának, a FINA Média Bizottság vezető..
2017-11-15 08:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hivatal a napokban a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult a Várgondnokság Kft. korábbi gazdálkodása miatt...
2017-10-17 16:58:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Miniszterelnökséghez tartozó cég passzolta el az értékes területet, Lázár most lépett. ..
2017-07-07 06:05:42 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Van egy nagyon otromba gyakorlat a magyar politikáról folytatott nyilvános vitában. Azok az illetők, akik valamilyen furcsa és ismeretlen okból újságírónak hiszik magukat, miközben Rogán Antal csapata előrágott moslékot visz nekik vödörben naponta, amit cikk gyanánt felkennek az oldalaikra, szóval ők szeretnek arról írni-beszélni, hogy tudniillik "a" liberálisok szerintük SIVALKODNAK.Szépen folytatva azt a bayeri hagyományt, miszerint az ellenfelem, a más ..
2017-05-11 11:04:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amikor Pákh Imre 2003-ban megvette Munkácsy Mihály Golgota című képet, tudhatta, hogy jó lóra tesz. A négy méter magas és hét méter széles vásznat sokan ugyan nem tehetnék ki a nappalijukba, de egy vevő szinte biztos: racionális magyar kultúrpolitika egyszerűen nem teheti meg, hogy ne próbálja megszerezni a talán legismertebb magyar festő ikonikus Krisztus-trilógiájának egyik darabját. Miután a trilógia többi darabjából az Ecce Homo eleve a debreceni Déri Múzeum tulajdon..
2017-03-31 07:48:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Közben a háttérben pedig futott egy másik vizsgálat: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal két év alatt 62 civil szervezetet vizsgált meg. Bár a hadjáratot Lázár János indította el, a TASZ két év pereskedés után kiderítette, a Kehi vizsgálatokat maga Orbán Viktor rendelte el. Ő volt a "soron kívüli kormányzati ellenőrzésnek" a megrendelője, még csak nem is a hódmezővásárhelyi titán. A végrehajtója pedig a 2010. június 11-i hatállyal, Orbán által kinevezett G..
2016-10-20 15:06:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: Civil Alap,
Azt már tudtuk, hogy hiába állítottak eddig mást, személyesen Orbán Viktor rendelte el a rendkívüli Kehi-vizsgálatot a Norvég Civil Alap ellen, most azonban újabb furcsa részlet derült ki...
2016-10-06 14:06:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: kormány,
Joggal hihette eddig azt a közvélemény, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) két évvel ezelőtti támadását a Norvég Civil Támogatási alapból támogatott civil szervezetekkel szemben Lázár János, az ügyben legtöbbet nyilatkozó politikus kezdeményzte. De nem...
2016-09-26 08:53:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: forint, jobbik, kormány,
A Jobbik a legfőbb ügyészhez fordul, azt tudakolva, miért nem jutottak el a vádemelésig azok a mintegy ötvenmilliárd forint összértékű ügyek, amelyekben egy kormányszerv, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) tett feljelentést. ..
2016-05-10 17:58:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: fidesz, kormány, lopás, pályázat, föld,
Felér egy vádirattal a KEHI-vizsgálat eredménye a hortobágyi legelőpályázatok kapcsán ? állítja Gőgös Zoltán szocialista képviselő, aki szerint a most általa megkapott és nyilvánosan is elérhetővé tett dokumentum ?ismét leleplezte a Fidesz lopásalapú kormányzását?...
2016-04-13 09:17:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: fizet,
Korábban azt hitték, csak néhány erdőtársaság használta ki a bérplafon megemelését, de kiderült, hogy csak hiányosan szolgáltatták az adatokat, például nettó összegeket szerepeltettek a bruttók helyett. Az illetékes tárca azzal indokolja a főerdészek fizetéseinek maximálását, hogy a jövő nemzedékek szempontjából fontos munkát végeznek. A Kehi tavalyi vizsgálata súlyos visszaélésekre utaló jeleket talált hat erdészeti vállalatnál, Lázár János ennek nyomán vizsgálatot ren..
2016-03-10 12:23:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság,
A Kúria jogelődjének döntését is felülírta ezzel az Alkotmánybíróság. A vizsgálati jelentések perelhetők...
2016-03-10 08:59:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: Szent Istv, bíróság, egyetem, kormány,
A Kehi simán lepattintott egy állampolgári kérelmet, amelyben a Szent István Egyetem gazdálkodását szerették volna megismerni, azt állították, hogy nem ők az adatkezelők. Az ügy az Alkotmánybíróságig jutott, amely azt üzente a bíróságoknak, ne higgyenek el mindent a kormányszerveknek. ..
2015-11-18 09:07:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: forint, kormány,
Újabb 800 millió forintos vagyoni hátrányt állapított meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy állami cégnél, az Atevnél. Csalás és hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést a rendőrségen. Az érintett ügyleteket már az Orbán-kormány alatt kötötte a vállalat ? értesült a Népszabadság. ..
2015-10-27 08:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság, egészség, máv, pénz,
Az Alkotmánybíróság 2015. október 27-én teljes ülés keretében több témával foglalkozik, közte a kötelező egészségbiztosításról szóló törvény táppénzre vonatkozó részével, valamint a KEHI perindítási joga elleni beadvánnyal is...
2015-10-27 08:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság, egészség, máv, pénz,
Az Alkotmánybíróság 2015. október 27-én teljes ülés keretében több témával foglalkozik, közte a kötelező egészségbiztosításról szóló törvény táppénzre vonatkozó részével, valamint a KEHI perindítási joga elleni beadvánnyal is...
2015-10-27 08:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság, egészség, máv, pénz,
Az Alkotmánybíróság 2015. október 27-én teljes ülés keretében több témával foglalkozik, közte a kötelező egészségbiztosításról szóló törvény táppénzre vonatkozó részével, valamint a KEHI perindítási joga elleni beadvánnyal is...
2015-10-27 08:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság, egészség, máv, pénz,
Az Alkotmánybíróság 2015. október 27-én teljes ülés keretében több témával foglalkozik, közte a kötelező egészségbiztosításról szóló törvény táppénzre vonatkozó részével, valamint a KEHI perindítási joga elleni beadvánnyal is...
2015-10-09 07:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: gazdaság, kormány,
Mind a 22 állami tulajdonban lévő erdőgazdaságra kiterjesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) azt a vizsgálatot, amelyet hat állami erdőgazdasági cégnél kezdett el - mondta a Kehi kabinetfőnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére...
2015-10-09 06:40:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A KEHI vizsgálta a Mecsekerdő gazdálkodását is egy friss jelentésében: átláthatatlan gazdálkodást és a kontroll hiányát is említik az Index.hu cikke szerint...
2015-10-08 13:08:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: fidesz, mszp, gazdaság, kormány, étel,
A KEHI szerint az államnak az erdőterületekből több mint kétszázszor nagyobb bevétele származott volna, ha haszonbérbe adta volna, mint az elmúlt két évtizedben ? tehát a Fidesz és az MSZP-kormányok alatt egyaránt ? működtetett rendszerből. A megállapítást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) friss feljegyzése tartalmazza, amely hat erdőgazdaság gazdálkodását vizsgálta...
2015-10-07 16:45:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: fidesz,
Megvan, miért mondhatta Lázár kedden a fideszes menedzsmentre, hogy ők is lopnak...
2015-10-01 14:25:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tél sem állítja meg a menkülteket, Horvátországnak nincs helye schengenben, lesz egy Kehi-vizsgálat a Közgép ellen is, egy tucat díj szűnht meg januártól. Lázár János bejelent, Giró-Szász lemondott. ..
2015-08-19 19:48:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: ATEV Feh, ATEV Zrt, kormány, románia,
Elrendelte a nyomozást a rendőrség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. romániai terjeszkedésével kapcsolatban tett feljelentés ügyében - közölte a rendőrség az MTI-vel...
2015-07-15 17:40:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: fizet,
Hiába nem talált törvénytelenséget az ügyészség sem, a KEHI-nek nem kell fizetnie...
2015-07-15 16:59:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság, kormány,
A Norvég Civil Támogatási Alap szétosztásában közreműködő két alapítvány keresetét is elutasította a bíróság - közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerdán az MTI-vel...
2015-07-15 16:52:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság,
A Norvég Civil Támogatási Alap szétosztásában közreműködő két alapítvány keresetét is elutasította a bíróság...
2015-07-15 16:52:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság,
A Norvég Civil Támogatási Alap szétosztásában közreműködő két alapítvány keresetét is elutasította a bíróság...
2015-07-15 16:29:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: kormány, pénz,
Elutasította a Fővárosi Törvényszék a norvég pénzeket kezelő két civil szervezet kártérítési keresetét - közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). ..
2015-06-30 17:14:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: kormány,
Az ügyészség megállapította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása ? közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kedden az MTI-vel...
2015-06-30 16:16:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ügyészség megállapította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása. ..
2015-05-28 14:28:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: Civil Alap, bíróság, kormány,
Az egri bíróság fordult az Alkotmánybírósághoz, kérik a KEHI-re vonatkozó kormányrendelet vizsgálatát is...
2015-05-22 09:32:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: bíróság, kormány, miniszterelnök,
Lázár addig nem írja alá a számlákat, amíg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) nem ellenőrzi a Miniszterelnökség felügyelete alatt zajló kiemelt beruházásokat - mondta Lázár János a Népszava kérdésére csütörtökön. Ezzel indokolta, miért rendelt el tanácsadásnak álcázott ellenőrzést a Sorsok Háza ügyében...
2015-04-16 14:42:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: forint, kormány, pénz,
Lázár János szerint 10 milliárd forintjuk maradt önkormányzatoknak a bedőlt brókercégeknél. Ezt a pénzt visszaadná a kormány, valamint a Quaestor-magánbefektetők kártalanítása is hamarosan megindulhat. Azt viszont elismerte a miniszter, hogy már 2011-ben gyanús volt a Quaestor, sőt feljelentés is történt, de csak Kehi-vizsgálat indult. ..
2015-04-15 22:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: ETO Park, hitel, kormány,
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nem függesztette fel 2012 márciusában a győri ETO Park megépítéséhez nyújtott MFB-hitel vizsgálatát, az ellenőrzést nem zárta le - közölte szerdán az MTI-vel.....
2015-04-15 18:07:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék: ETO Park, hitel, kormány,
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nem függesztette fel 2012 márciusában a győri ETO Park megépítéséhez nyújtott MFB-hitel vizsgálatát, az ellenőrzést nem zárta le - közölte szerdán az MTI-vel a Kehi, cáfolva a Demokratikus koalíció sajtótájékoztatóján elhangzottakat...