Keresés: Louis Zamperini

2018-11-11 14:32:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Alig 18 hónappal a francia bajnoki cím és a Bajnokok Ligájában elért elődöntő után az AS Monaco rekord gyorsasággal esett ki az európai kupákból, miközben a francia bajnokságban az utolsó előtti helyen kuporog. A klubra rájár a rúd, és az a csúfság is megtörténhetett, hogy a Brugge elleni BL-mérkőzés napján a klub tulajdonosának otthonában házkutatást tartottak, nem sokkal a kezdő sípszó előtt pedig előzetes letartóztatásba helyezték. ..
2018-11-08 15:05:20 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bejelentette visszavonulását a tornász Louis Smith, aki Berki Krisztián mögött ezüstérmes volt lólengésben a 2010-es világbajnokságon és a 2012-es londoni olimpián. A 29 éves sportoló 2008-ban bronzérmet nyert lovon a pekingi játékokon, majd a négy évvel későbbi ezüstje után 2016-ban, Rióban is másodikként zárt ugyanezen a szeren. Smith korábban azt közölte, hogy ki szeretne jutni a 2020-as tokiói olimpiára, most azonban azt mondta más izgalmas lehetőségek várnak rá..
2018-11-08 14:08:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kijött a nagy népszerűségnek örvendő, Chris Renaud  által rendezett A kis kedvencek titkos élete 2 magyar előzetese, mely a látottak alapján megint nem hagy minket a búbánatban dagonyázni. A mostani részben az első részből jól ismert kutyust, Maxet állatpszichológushoz viszik, ahol fura páciensekben nincs hiány: Van itt minden, teljesítménykényszeres hörcsög, depressziós, önbizalomhiányban szenvedő kutya és gyilkolni vágyó macska is, el sem..
2018-11-07 18:50:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csúnya gól nem lehet az, amelyet egészpályás szóló előz meg, ám ami a New York Rangers és a Montréal Canadiens mérkőzésén esett, arra szavak nincsenek. Még különlegesebbé teszi a találatot, hogy védő szerezte és győzelmet ért. A Canadiens ugyan 1-0-ra és 3-1-re is vezetett a Madison Square Gardenben, a Rangers mindig vissza tudott kapaszkodni, így az utolsó perceket 3-3-ról várták a csapatok. Egy korongelhozatal után Neal Pionk vitte le a pakkot a kapu mögé, a lehet..
2018-11-05 19:17:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egyre jobban hozzászokunk Bella Hadid furcsa Instagram-bejegyzéseihez. Legutóbb emberhosszúságú lábait, most pedig egyik mellét nézhettük meg. Bella Hadid napsütésben is esőkabátot hord Vagy legalábbis valamit, ami annak néz ki. Az van ugyanis, hogy a modell egyik legfrissebb fotóján felsője annyira áttetsző, hogy sokkal egyszerűbb lett volna, ha fel sem veszi. Persze mentségére szóljon, hogy a ruhadarabra rávett még egy zakót is, ez azonb..
2018-10-29 10:36:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Magabiztos idegenbeli győzelemmel a Boston Red Sox nyerte meg az észak-amerikai profi baseball-ligát (MLB). A favoritnak tartott együttes a World Series nevű nagydöntőben a Los Angeles Dodgersszel csapott össze, és a vasárnapi ötödik mérkőzést 5-1-re nyerve diadalmaskodott. A finálé az egyik csapat negyedik sikeréig tartott, a Boston összesítésben 4-1-re győzött. A Red Sox 2013 óta először lett első, történetét tekintve p..
2018-10-24 00:05:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Tehát ha nem számoljuk azokat az órákat, amelyek az alapanyagaikkal villognak, akkor két nagyon erős versenyző marad, de nem kell aggódni, ők is annyiba kerülnek, hogy az árukból teljes generációk nőhetnének fel. Érdekes módon a legdrágább órák között sok zsebóra van, pedig ezeknek az óráknak igencsak leáldozóban van a divatja, sőt, egy ideje már csak érdekességként, nosztalgiaként, műtárgyként tekintünk ezekre az eszközökre. Pedig a világ egyik ..
2018-10-23 10:36:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elég jó meccsen van túl a címvédő Washington Capitals: az NHL bajnoka Vancouverben nyert 5-2-ra, Alekszandr Ovecskin két-két gólt és gólpasszt szerzett, Nicklas Backström pedig kiosztotta pályafutása 600. gólpasszát ? összesen három asszisztja volt a meccsen. A harmadik harmadban járt a mérkőzés, amikor eljött Backström számára a mérföldkő, második gólpasszos volt Ovecskin emberelőnyös találatánál. És itt most álljunk is meg egy pillanatra. Leny&..
2018-10-21 13:05:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A The Ringer az utóbbi idők egyik legjobb NHL-meccsének, a magyar idő szerint október 8-án hajnalban megrendezett Chicago Blackhawks?Toronto Maple Leafs mérkőzés emlékezetes végjátékát idézte fel cikkében. A hazaiak klasszisa, a 827 NHL-meccsel rendelkező Patrick Kane 1 perc 24 másodperccel a vége előtt remek ütemérzékkel lőtte el a korongot, a pakk pedig a kapuban kötött ki. Ezzel az eredmény 5-5-re módosult, a chicagói lelátó pedig valósággal felrobbant...
2018-10-20 17:04:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A luxusórák története tele van érdekes fordulatokkal. Ez annyiban nem meglepő, hogy többszáz éves vállalatokról beszélünk, amelyek megéltek már olyan háborúkat és gazdasági válságokat, amelyek olykor teljes nemzeteket roppantottak meg. Amikor az emberek ilyen órákat vásárolnak, nem csupán időmérő eszközt, ékszert vesznek, hanem egy darabot a vállalat örökségéből is. Az egyik legérdekesebb történet Louis-François Cartieré, aki 171 évvel ezelő..
2018-10-19 19:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rendező: Louis Leterrier Szereplők: Morgan Freeman, Woody Harrelson, Michael Caine, Mark Ruffalo, Dave Franco, Isla Fisher, Jesse Eisenberg. #filmekegesznap..
2018-10-18 16:36:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Véglegesen 2008-ban mondott búcsút a Spice Girlsnek Victoria Beckham, amikor az együttes épp csak összeállt újra. Ennek már tíz éve, az énekesnőből pedig azóta divattervező lett. Az ausztrál Vogue-nak adott interjújában most elmondta, miért hagyta hátra az éneklést. Victoria Beckham útja a kamu Louis Vuittontól a Vogue-ig Miként mosakodott ki a szilikonpántos, zebracsíkos korszakából és lett az egyik legkifinomultabb ízlésű divattervező..
2018-10-17 11:29:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A New Jersey Devils 3-0-ra legyőzte a vendég Dallas Stars együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, így a negyedik mérkőzését követően is hibátlan maradt, írja az MTI. Ráadásul a Devils – amely az idényben másodszor gólt sem kapott – mind a négy találkozóját a rendes játékidőben nyerte meg. Az első gólt ezúttal is Kyle Palmieri szerezte, így ő lett a liga történetében az első olyan játékos, aki csapatába..
2018-10-15 17:58:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Trócsányi László igazságügyi miniszter a magyar kormány tagjaként, és mint a Szegedi Tudományegyetem professzora, meghívást kapott, hogy részt vegyen a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem (UCL) és a brüsszeli St-Louis Egyetem közös szervezésében 2018. május 4-én "Ellenőrzés és vendégszeretet: a napjaink demokráciáját meghatározó migrációs politikák" címmel rendezett nemzetközi szimpóziumon. Az eseményen számos neves egyetemi professzor, nemzetközi szaktekintély mellett ..
2018-10-15 14:40:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
?Jóhírnév megsértése? miatt indít pert Belgiumban Trócsányi László igazságügyi miniszter ? írja közleményében a tárca. Történt ugyanis, hogy a politikus a magyar kormány tagjaként és a Szegedi Tudományegyetem professzoraként meghívást kapott, hogy részt vegyen és előadást tartson a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem és a brüsszeli St-Louis Egyetem idén májusban megrendezett, a migrációról szóló nemzetközi szimpóziumán. Néhány nappal a konferencia előtt azonban a Centre..
2018-10-14 11:48:52 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az amerikai major sportokban gyakorlatilag minden játéknapra jut valami olyan produkció, amire korábban nem volt példa, de amit a Chicago Blackhawks végigvitt, az tényleg különleges. A chicagóiak hazai jégen, hosszabbításban győzték le a St. Louis Bluest. A csapat öt hosszabbításos mérkőzéssel kezdte a szezont (ebből hármat megnyert), ilyen korábban nem csak az NHL-ben, de az NBA-ben, az NFL-ben és az MLB-ben sem történt soha, írja az NBC. Hokiban az 198-84-es idény..
2018-10-13 09:50:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A júniusban szövetségi kapitánnyá kinevezett Marco Rossi egy rosszul (0-1 Tamperében) és egy remekül (2-1 Görögország ellen az Üllői úton) sikerült tétmeccs után első igazán nagy tesztjén is túl van a magyar válogatott kispadján ? és bár az athéni mérkőzés az eredmény tekintetében nem sült el jól (1-0), összességében nincs oka a szégyenkezésre. Az embernek határozottan az az érzése volt a meccset figyelve, hogy Bernd Storck utolsó hónapjainak szétesése (amely s..
2018-10-12 20:35:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A magyar labdarúgó-válogatott harmadik meccsén is bravúrra van szüksége a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a finnek elleni vereséget a görögök ellen egy zártkapus, bravúros győzelemmel feledtette, ám most Athénban talán minden eddiginél nehezebb feladat következik. A nemzeti csapat persze nem feltett kézzel megy neki a meccsnek, nemzetközileg rutinos újoncot avatunk, hiszen bemutatkozik a bundesligás RB Leipzig védője, Willi Orba..
2018-10-12 08:40:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az NHL legutóbbi játéknapján a St. Louis magabiztosan győzött az Edmonton ellen, David Perron kézzel is próbálkozott. ..
2018-10-11 18:17:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Talán Tom Bradyről sem beszélnénk úgy, mint minden idők legjobb irányítója, ha Adam Vinatieri kihagyja előbb 2002-ben, a St. Louis Rams elleni, majd 2004-ben, a Carolina Panthers elleni Super Bowlt eldöntő mezőnygólkísérletét. Nem tette, a New England Patriots mindkétszer bajnoki címet ünnepelhetett, a sokat bántott, lenézett, megvetett rúgók pedig fellélegezhettek egy kicsit. Más kérdés, hogy a most 45 éves, még mindig aktív Vinatieri egyedülálló tehetség ? ső..
2018-10-08 08:10:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Damniczki Gergő imádja az állatokat, a Mokkában pedig hétről hétre bemutat olyan állatmenhelyeken élő kutyákat és macskákat, akik szerető otthont keresnek. A hétéves kisfiú ezúttal az Etyeki Állatvédő Egyesületnél járt Kadlecsek Krisztiánnal, ahol a gazdát kereső Louis kutya történetével ismerkedtek meg jobban. ..
2018-10-03 09:53:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csütörtökön kezdődik az észak-amerikai profi jégkorongliga, az NHL századik szezonja. A bajnok a Boston Bruins ellen kezdi meg menetelését.Csütörtökre virradóra négy mérkőzéssel ? köztük a Toronto-Montreal klasszikussal ? megkezdődik az NHL, az észak-amerikai jégkorong liga új szezonja, melynek végén a győztes csapat 100. alkalommal emelheti magasba a világ legértékesebb hokitrófeáját, a Stanley-kupát. Melyet legutóbb a Washington Capitals szerze..
2018-09-27 20:12:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Javában tart még a Párizsi divathét, amin természetesen olyan világhírű modellek is részt vesznek, mint például Bella Hadid, aki annak ellenére is egy esőkabátnak látszó ruhadarabot húzott magára, hogy a francia fővárosban szinte egész nap verőfényes napsütés volt. Bella Hadid kezeslábas estélyijére nehéz jelzőket találni Akkor meg aztán pláne, ha meglátjuk a cipőjét. Bár napokig gondolkodhatnánk azon, hogy Hadid kabátjának mi az..
2018-09-27 18:09:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2017 januárjában nagyot kockáztatott a franchise-át nem sokkal korábban St. Louisból Los Angelesbe költöztető Stan Kroenke. Addigra a St. Louis Ramset már hosszú évek óta nem lehetett komolyan venni: 2007 és 2011 között összesen 15 meccset nyert meg a nyolcvanból. Később sem ment a csapatnak, így tényleg senki sem értette, hogy a milliomos tulajdonosokon kívül kinek érheti meg a Ramset átköltöztetni az angyalok városába. Pontosabban vissza. A csapat u..
2018-09-26 13:50:19 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bizarr vetélkedőt hirdetett a missourii St Louisban üzemelő Six Flags élménypark. A résztvevőknek be kell feküdniük egy koporsóba, majd kibírniuk ott, röpke harminc órát ? írja az Independent. A játékszabályok egyszerűek. A résztvevők október 13-án, délután egykor fekszenek be a 70 x 210 centis, ?alig használt? koporsókba, a játék másnap este hétig tart. A szervezők biztosítanak számukra ételt, italt és nassolnivalót. A játékosok magukkal vihetik a telefonjaika..
2018-09-24 05:40:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ajánló - Szereplők: Martin Lawrence, Cedric the Entertainer, Joy Bryant, Nicole Ari Parker, James Earl Jones, Margaret Avery, Louis C.K. ..
2018-09-23 22:02:12 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és ? ilyen az élet ? nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint ? mindjárt ha..
2018-09-23 07:14:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az elmúlt években havonta jelentek meg olyan cikkek, amik a nehéz, sokszor lehetetlen körülmények között dolgozó (köztük sokszor 14 év alatti), ázsiai országokban élő, fast fashion (H&M, Gap, stb.) márkák számára ruhát gyártó emberek életéről szóltak. Ezzel szemben a luxusmárkák YouTube-videói között több olyat is találni, ahol színes-szagos kisfilmben mutatják meg, hogyan lesz a semmiből gondos kezek alatt bőrcipő- vagy táska, hogy..
2018-09-22 06:15:19 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mi magyarok valamiért szeretjük azt gondolni, hogy a világon gyakorlatilag minden és mindenki hozzánk köthető, de az az igazság, hogy valóban sok világsztár rendelkezik a magyarsághoz köthető családi hátérrel. De, hogy mégis kik ők? Mutatjuk. Kesha legutóbbi szettjéről nem tudod eldönteni, hogy ultradivatos, vagy csak egy színesebb pizsama És nem ő az egyetlen sztár mostanában, aki így járt. Nyilván megvannak a tör..
2018-09-20 15:47:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Marine Le Pen, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) elnöke felháborodásának adott hangot csütörtökön, amiért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotók közzététele miatt folyó eljárásban az ügyészség a törvényeknek megfelelően elrendelte a pszichiátriai vizsgálatát. Ez egyszerűen elképesztő. Ez a rezsim tényleg kezd félelmet kelteni – írta Le Pen a Twitteren, ahol k&ou..
2018-09-20 08:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ajánló - Szereplők: Rob Schneider, John C. McGinley, Colleen Haskell, Edward Asner, Michael Caton, Louis Lombardi, Pilar Schneider. #filmekegesznap..
2018-09-16 17:49:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hatvan évvel ezelőtt mutatták be Louis Malle korszakos krimijét, Miles Davis zenéjével...
2018-09-16 17:49:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hatvan évvel ezelőtt mutatták be Louis Malle korszakos krimijét, Miles Davis zenéjével...
2018-09-16 13:57:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kevesebb mint egy perc, és egy tökéletesre sikerült mondat. Mindössze ennyi kellett Joe Biden későbbi alelnöknek, hogy a 2008-as elnökválasztási kampányban nevetségessé tegye Rudy Giulianit, aki az egyik legnagyobb esélyesként indult az elnöki székért. New York egykori polgármestere magasan a többi republikánus jelölt előtt állt a közvélemény-kutatásokban, és szinte biztosnak tűnt, hogy ő választják meg a Republikánus Párt elnökjel..
2018-09-13 00:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rendező: Michael Winnick Szereplők: Steven Seagal, James Russo, Louis Mandylor, Craig Sheffer, Griff Furst ..
2018-09-09 16:30:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ha már sikerült kidühöngenie magát azon, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lánya a Fidesz hagyományos kötcsei Polgári Piknikjén egy átszámítva mintegy egymillió forintos Louis Vuitton táskával rohangált, akkor most figyeljen:..
2018-09-07 11:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szereplők: Steven Seagal, James Russo, Louis Mandylor, Craig Sheffer, Griff Furst..
2018-09-05 17:14:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Spitzer Rudolfként született, egész életében füstös pesti kiskocsmákban zongorázó és éneklő Seress Rezső neve ma talán teljesen ismeretlenül csengene, ha egy bűnügyi újságíró barátja, Jávor László 1935-ben meg nem keresi, hogy komponáljon dalt az egyik verséhez, a Szomorú vasárnaphoz. Lassan készült a zene, ám egy napon: Seress már háromszor keresett. Rohantam a kocsmába. Rezső előadta a Szomorú vasárnapot. A dalnak vége volt, de a szép muzsika tovább zengett ben..