Keresés: Miskolc-Tapolca

2019-11-15 05:56:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Változik a menetrend a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon november 16-ától december 7-ig a Budapest-Hatvan vonal felújításának következő részeként ? közölte a Mávinform. ..
2019-11-10 06:47:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elődöntőbe jutott az Eger a férfi vízilabda Eurokupában: a magyar csapat az első mérkőzésen négy góllal nyert a Strasbourg ellen, a visszavágón ugyanennyivel alulmaradt az alap játékidőben, de ötméteresekkel győzött. A klub hivatalos honlapja szerint a párbaj hőse Kardos Gergely kapus volt, aki két ötméterest is kivédett. A másik magyar csapat, a Miskolc kettős vereséggel maradt alul a Bresciával szemben. A magyar csapat másfél hete 17-..
2019-11-09 20:34:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester kezdeményezte, hogy a nagyapja nevét távolítsák el a turulszoborról, miután Rab László újságíró kiderítette: Pokorni József a nyilas háborús bűnösök közé sorolható. Egymásnak feszültek az ellenzéki pártok, miután több DK-s polgármester is a korábbi MSZP-s politikust, Czeglédy Csabát bízta meg az önkormányzat, illetve a városi cégek átvilágításával. Mind több vidéki polgármester szembesül azzal, mit hagyott rá fideszes el&..
2019-11-06 08:19:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ez pedig pont hatszor annyi, mint amennyi a büdzsében rendelkezésre álló pénz. ..
2019-11-06 07:15:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2019. november 6., szerda Friss hírek: Várhelyi Olivér már felkészült a cserére Brüsszelben Beismerte a vádakat az éjszaka császára, Vizoviczki László Feloszlott szerdán a brit parlament, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választás valójában már javában zajló kampánya. Az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján Miskolcnak több mint hatszor annyi tartozása van, mint amekkora összeg a rendelkezésére áll. Gordon D...
2019-11-05 21:57:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján Miskolcnak több mint hatszor annyi tartozása van, mint amekkora összeg a rendelkezésére áll – írja a Népszava. Az adatokat a polgármesteri tisztség átadás-átvétele után kérte be Veres Pál független polgármester, aki a fideszes Kriza Ákostól vette át a választások után a város irányítását. A vizsgálatból kiderült, hogy az önkormányzatnak 14,4 milliárd forint tartozása-kötelezettsége volt partnerei felé, ám csak 2,3 mi..
2019-11-05 14:47:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy ciklon vonul át felettünk, amelyhez kapcsolódóan ? különösen az ország északi, északnyugati felén ? több hullámban lehet csapadékra számítani. Fotó: Pixabay Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint késő estig nagyjából a Nagykanizsa-Miskolc tengelytől északnyugatra 15-40 mm eső várható. Elsősorban a Dunántúli-középhegység, Alpokalja, Nógrád térségében és.....
2019-11-04 17:38:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az évszakhoz képest enyhe idő furcsa időjárási jelenségeket produkál kedden. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden egy ciklon vonul át felettünk, melyhez kapcsolódóan ? különösen az ország északi, északnyugati felén ? ismételten nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani. Fotó: MTI/Komka Péter Kedden napközben nagyjából a Nagykanizsa-Budapest-Miskolc tengelytől.....
2019-11-03 18:38:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Káoszra számítanak az utasok Miskolcon, miután több helyi buszjárat megszűnik, vagy ritkábban jár hétfőtől. Ennek oka, hogy nincs elég buszvezető a városi tömegközlekedési cégnél, mert annyian mentek nyugdíjba vagy vállaltak más munkát az alacsony bérek miatt. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint már hónapokkal ezelőtt lehetett látni, hogy baj lesz. Miskolc új  polgármestere hamarosan válságmenedzsert nevez ki. ..
2019-10-31 21:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Lemondott posztjáról október 31-i dátummal Miskolc jegyzője; Alakszai Zoltán a Fidesz-KDNP polgármesterjelötjeként indult az október 13-i önkormányzati választáson, ám veszített...
2019-10-30 08:44:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elfogadom a Jobbik országos választmányának döntését, nem leszek a párt elnöke – írja Facebook-bejegyzésében Jakab Péter. A Jobbik közleményben tudatta, hogy a párt elhalasztja, és jövőre tartja meg tisztújító kongresszusát. A Jobbik keddi országos választmányi ülésén a küldöttek nem támogatták az újonnan megválasztandó Országos Elnökség mandátumának két és félévre hosszabbítását, hogy az a 2022-es országgyűlési választások után járjon le. Mivel Jaka..
2019-10-26 15:31:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szombaton 9 óra 45 perc és 9 óra 50 perc között az M3-as autópálya Miskolc irányába vezető szakaszán, két helyszínen, több személyautó összeütközött. A balesetekben összesen 12 személyautó ütközött össze, 3 személy megsérült. A balesetek szemléje és a műszaki mentés befejeződött, a forgalom ismét zavartalanul halad a balesetben érintett szakaszon ? közölte a rendőrség. (police.hu)..
2019-10-26 10:57:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pénteken megkezdte oda-visszavágós negyeddöntős párharcát a Magyar Kupában PVSK-Mecsek Füszért...
2019-10-26 10:03:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az 1978-ban alakult Hobo Blues Band nem éppen kikövezett úton indult el a pályán. Bár első négy lemezéből ?csak? egyet tiltottak be, a zenekar a hivatalos kultúrpolitika szemében fekete báránynak számított, és a szakma akkori elitje sem fogadta őket kitörő lelkesedéssel. ?Frenreisz Károly például azt mondta: ?Mit akar ez a macskajancsi, akkor nyírom ki, amikor akarom.? Demjén Rózsi meg azt mondta: ?Csak akkor vagyok hajlandó fellépni utánuk, ha előtte fertő..
2019-10-25 05:50:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kevés szó esett a NER megtörése és az ellenzék megerősödése mellett az október 13-ai önkormányzati választás egy kisebb, de később akár komolyabb jelentőségre is esélyes eredményéről: a Toroczkai László-vezette Mi Hazánk visszafogott, de egyértelmű megerősödéséről. A kevesebb figyelem annyiban indokolt, hogy nem látványos áttörésről van szó. Ehhez arra lett volna szükség, hogy több helyen állítsanak képviselő-, valamint p..
2019-10-24 16:17:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Továbbra is egészségtelen a levegő Nyíregyházán és Szegeden – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Facebook-oldalán csütörtökön. További tizennégy településen volt kifogásolt a levegőminőség. Ezek: Ajka, Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Győr, Kazincbarcika, Kecskemét, Miskolc, Oszlár, Pécs, Putnok, Salgótarján, Szolnok és Vác. Azt írták, hogy a meteorológiai előrejelzés alapján a következő napokban sem várható jelent&#..
2019-10-22 17:06:24 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Több állat is kiszökött egy cirkusz karámjából. (Bűnügy-baleset)..
2019-10-21 06:01:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Komoly tűzerőhöz jutott az ellenzék az október 13-án elnyert önkormányzatokkal, a Fidesz ugyanakkor több százmilliárd forint felett veszítette el a kontrollt. A G7 elemzésében azt hozta ki, hogy az önkormányzati választás eredményeképpen a magyar gazdaság csaknem fele, 48,5 százaléka felett szerzett befolyást az ellenzék. A győztesek diszponálnak eztán a helyben maradó iparűzési adó felett és bonyolítják le a közbeszerzéseket ? az utóbbi igen jelent&#..
2019-10-20 19:13:27 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
 A legnagyobb nyugalomban kutatott étel után egy róka Miskolc belvárosában. Annyira szelíd volt, hogy az sem zavarta, hogy videóra vették, egyáltalán nem félt, sőt szinte érdeklődve figyelte az embereket, még közel is ment hozzájuk. Az állatorvos szerint a róka nem volt veszett, csak már teljesen hozzászoktak a vadállatok az emberekhez. Ennek ellenére a barátságosnak tűnő rókákat is szigorúan tilos megsimogatni...
2019-10-19 17:23:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Két személyautó és egy busz összeütközött az M3-as autópályán Mogyoród térségében szombat délután, a sztráda Miskolc felé vezető oldalát lezárták ? közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesetben, amely az autópálya 17-es kilométerénél történt, az első adatok szerint négyen megsérültek. A helyszínelés és műszaki mentés idején az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat az M0-s autóútra terelik a rendőr&o..
2019-10-19 17:23:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Két személyautó és egy busz összeütközött az M3-as autópályán Mogyoród térségében szombat délután, a sztráda Miskolc felé vezető oldalát lezárták ? közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A balesetben, amely az autópálya 17-es kilométerénél történt, az első adatok szerint négyen megsérültek. A helyszínelés és műszaki mentés idején az érintett útszakaszon teljes.....
2019-10-14 21:53:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A mostani piaci feltételek mellett akár 10 százalékot meghaladó éves hozam is elérhető befektetési célú, hosszú távú kiadásra szánt ingatlan vásárlásával ? derül ki a Takarék Index összegzéséből. Budapesten átlagosan 8,1 százalék, vidéki nagyvárosokban pedig 8,9 százalék az átlaghozam egy használt ingatlan kiadásán jelenleg. A nulla közeli betéti hozamok sok befektetőt tereltek az ingatlanokhoz is, és ez a trend várhatóan annak ellenére fennmarad, hogy nehezen megjósolha..
2019-10-14 18:32:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A pécsi ellenzék vasárnap éjszakai és hétfő reggeli állapota a fellélegzés és az eufória. Kis Moszkva hazatért a baloldalra, mostantól minden más lesz. Az önkormányzati választás az egész országban jelentős változásokat okoz majd, ennek a csúcspontja nyilvánvalóan Budapest lesz, ahol nemcsak Karácsony Gergely vitte el kisebb meglepetésre a főpolgármesteri posztot, hanem olyan kevesek által nem várt győzelmek is születtek, mint Pikó Andrásé a VIII. kerületben, vagy az újp..
2019-10-14 12:17:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Fidesz még a 2014-es önkormányzati választásokon akkorát nyert ? többséget szerzett az összes megyei közgyűlésben, a 23 megyei jogú városból húszban győzött, Budapesten úgyszintén, és tarolt a kisebb városokban is ?, hogy ahhoz képest csak rontani lehetett. Hogy ez bekövetkezett, akár természetesnek is mondható, elvégre egy kormánypárt az évek alatt elkerülhetetlenül megkopik, vezetői elfáradhatnak, botrányokba keveredhetnek. Mégis: a mostani ö..
2019-10-14 11:52:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mi változik Miskolcon? A szemlélet. A pártpolitikai csatározások helyett átgondolt várospolitika és fejlődés következik. Ehhez képest pont azzal vádolta önt a minap az egyik dezertáló harcostársa a Velünk a Város Egyesületben, Csontos Róbert, hogy: ?Veres Pál teljes mértékben az MSZP és a DK befolyása alatt áll.? Ismerős vád, a kampányban végig ezt kaptam a másik két polgármesterjelölttől. Ez a túloldal taktikája. Hogy konkrétan Csontos miért mondta ezt, miért fordu..
2019-10-14 06:53:25 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
És most? És most gyerünk tovább. Másfél év ellenszélben végzett munka és minden akadályoztatás ellenére mögöttem maradtak a választók: boldog vagyok. A legutóbbi önkormányzati választáson a tíz egyéni választókerületet mindegyikét fideszes nyerte Hódmezővásárhelyen, most 9:1 arányban ellenzéki siker született. Ebből mi következik? Az, hogy nem a munkámat akadályozó testülettel kell küzdjek, hanem olyannal, mely segít. Innentől ésszerű, okos döntéseket..
2019-10-14 00:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hetet.  Öt évvel ezelőtt két megyei jogú városban választottak ellenzéki polgármestert, Salgótarjánban és Szegeden. Azóta egy időközivel Márki-Zayt szavazták meg Hódmezővásárhely élére, így három várossal vágott neki az ellenzék a választásoknak. Most ezek mellé az ellenzék behúzott még hetet, mégpedig a következőket: Eger, Miskolc, Érd, Tatabánya, Dunaújváros, Pécs,.....
2019-10-14 00:01:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Feszült arcok a Fidesznél, örömittas, egymást ölelgető emberek a Velünk a Város Egyesület eredményváróján ? még az ellenzéki összefogás jelöltjeit is meglepte, milyen sikerrel szerepeltek az önkormányzati választáson Miskolcon. Polgármester-jelöltjük, Veres Pál a szavazatok 80 százalék körüli feldolgozottságánál rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, hogy kommentálja az eredményeket: azt, hogy a szavazatok 54,8 százalékának megszerzésév..
2019-10-13 23:38:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Veres Pál, Miskolc új polgármestere kész együttműködni mindenkivel, aki a város érdekét képviseli...
2019-10-13 22:39:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Veres Pál, Miskolc új polgármestere kész együttműködni mindenkivel, aki a város érdekét képviseli. Miskolcon az eddigi (fideszes) polgármester, Kriza Ákos egészségügyi okokra hivatkozva idén nem indult, helyette a jegyzőt jelölte a Fidesz. A városvezető ? aki az ellenzéki összefogás, a Velünk a város jelöltjeként több mint 55 százalékos szavazataránnyal nyerte meg a vasárnapi választást ? késő.....
2019-10-13 22:11:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ellenzék erősödését hozhatja az önkormányzati választás az eddigi feldolgozottság alapján. Az eddigi négy helyett akár 10 megyei jogú várost is irányíthatnak. Ilyen lehet Pécs és Miskolc is. Budapesten is fordíthat az ellenzék, hiszen Karácsony Gergely vezet Tarlós Istvánnal szemben. ..
2019-10-13 21:53:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miskolc és a miskolciak a fontosak nem padig az, hogy a város egy ellenzéki hídfőállás legyen ? jelentette ki Alakszai Zoltán..
2019-10-13 21:31:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rövid körkép 9 óra után néhány érdekesebb, megyei jogú városból: Hórmezővásárhely, Miskolc és Szeged ellenzéki győzelmet hozott, Kaposvárt simán behúzta Szita Károly...
2019-10-13 13:04:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A borsodi megyeszékhely belvárosában csendes a szavazás délelőttje, bezzeg a nyomorgó Lyukó-völgyben puskaporos a hangulat. (Belföld)..
2019-10-13 06:06:46 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Közjogi értelemben az önkormányzati választás nem szól többről, mint hogy az emberek eldöntik, kikre bízzák a következő öt évben a lakóhelyük vezetését. Magyarországon 2019-ben viszont ennél több forog kockán. Az ellenzék utolsó esélye A legutolsó felmérések szerint szoros küzdelem várható a főpolgármester-választáson, de ha a Fidesz elveszíti is Budapestet, és bukik néhány megyei jogú városban, önmagában ez aligha rengeti meg az Orbán-kormá..
2019-10-12 16:19:36 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Komótosan sétál a panelház előtt a róka, szinte karnyújtásnyira az ablakoktól és a járdától. Aztán szimatolni kezd a fűben és mintha felvenne valamit. Valószínűleg élelmet talált. A felvételt pár napja készítette Horváth Gábor, Miskolc egyik lakótelepén. ..
2019-10-09 18:37:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni ? ezt mondta Orbán Viktor a Miskolc televízió egyik műsorában. A miniszterelnök kedden látogatott a városba. Érkezéséről a sajtót nem tájékoztatták, egyedül a helyi tévé készíthetett vele egy hosszabb interjút. A 14 perces beszélgetésben elmondta, akkor készülnek el biztosan a terezett beruházások, ha olyan polgármester lesz, akivel együtt tud működni. Karácsony Gergely szerint 30 éve Grósz Károly mondhatott ilyenek..