Keresés: SPECIÁLIS

2019-05-22 15:14:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Átrendezheti Európa nyugati felének politikai térképét az elmúlt napok eseménysorozata: a szélsőséges Szabadságpárt (FPÖ) vezetőiről szóló, leleplező videó után nehéz helyzetbe kerülhet a szélsőjobboldal egész Európában. Mostani összeállításunkból azonban kiderül: bár az öt legnagyobb EU-tagállamot tekintve Spanyolországban egy baloldali párt a legnépszerűbb, Németországban a második és harmadik helyen állnak a baloldaliak (de itt sem a szélsőjobbolda..
2019-05-22 13:41:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A huszonegy éves Peter Csu februárban végzetes sérüléseket szenvedett egy síbalesetben. A fiú szülei pár nappal később szokatlan keresettel fordultak a New York-i legfelső bírósághoz: azt szerették volna elérni, hogy kinyerhessék fiuk spermáját a szervezetéből, hogy egy béranya segítségével halála ellenére is gyereke születhessen. Szülei szerint a katonai akadémián tanuló fiú mindig is szeretett volna gyerekeket, az volt a vágya, hogy egy farmon élhessen majd a családjával. A kína..
2019-05-22 13:16:19 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A maga nemében párját ritkító fotó jelent meg múlt héten a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) honlapján egy egerészölyv és egy erdei sikló párharcáról. Végig is száguldott a magyar médián, ám átfutva a találatokat, a beszámolók inkább a különös helyzetből adódó ?kattintásszámra? mentek rá, mint a természettudományos magyarázatra. Ebből adódtak aztán a rövid, de hibás hírkommentárok, a természet törvényeit számon kérő utalások. Mi a történet v..
2019-05-21 06:30:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kutatók régóta tudják, hogy a kannabisz őshazája valahol Közép-Ázsiában található. Szakértők egy csoportjának most sikerült leszűkítenie a származási helyet egy kisebb régióra – számol be a ScienceAlert. A tudósok már a középkorban is próbálták kideríteni, hogy hol jelenhetett meg a növénynemzetség, Ibn Vahsijja arab polihisztor 930-ban arról értekezett, hogy a kannabisz eredetileg Indiában vagy Kínában nőhetett. John McPartland, a Vermonti Egyetem munk..
2019-05-20 17:49:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sokan a kilátón rekedtek, amíg lehozzák a mászót, aki speciális felszerelés nélkül jutott el a kilátóig...
2019-05-20 14:39:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kompressziós terápia legismertebb alkalmazási köre a visszértágulat-kezelés. Talán kevésbé köztudott, hogy ezen kívül alkalmas ennek megelőzésére, illetve kezdeti vagy kísérő tüneteinek enyhítésére is. Bizonyos körülmények között kifejezetten ajánlott megelőző jelleggel viselni kompressziós harisnyát, combfixet, illetve zoknit, különösen nyáron, amikor  a meleg hatására a vénák kitágulnak, lassul a vérkeringés, és emiatt rosszabbodik a vi..
2019-05-20 11:00:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elsősorban a férfiakat érinti, és többnyire 40 év alatti korban indul a Bechterew-kór, amely jellemzően hajnalban jelentkező derékfájdalommal kezdődik. A gerincoszlopban kialakuló gyulladásos betegséget a reumatológus szakorvos szerint minél hamarabb el kell kezdeni kezelni a mozgásfunkció megtartása érdekében. Elengedhetetlen a rendszeres, speciális gyógytorna, hosszabb távon ugyanis a gerinc fokozódó merevsége és a mellkas tágulékonyságának csökkenése révén romló ..
2019-05-20 09:55:33 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Meghalt az internet legnépszerűbb és talán a világ legzsémbesebb macskája. A hét éves korában elpusztult Grumpy Cat speciális betegség miatt szomorú grimaszba rándult arccal élte az életét, és ezzel hatalmas ismertséget szerzett magának. A Mokka vendége a témában Illés Csaba, médiatanácsadó. ..
2019-05-19 14:59:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Leanne Lauricellának négy évvel ezelőtt jól fizető állása volt, de megunta a mókuskereket. Éppen ezért felmondott, eladta Mercedesét, és létrehozott egy menhelyet kecsék számára – írja a Mirror. Az egész azzal indult, hogy bővíteni kezdte a New Jersey-i otthonánál lévő kis farmot, a befogadott állatokról pedig képeket töltött fel Instagram-oldalára. A Goats of Anarchynak mára 600 ezres követőtábora van. Voltak, akik bolondnak vagy felelőtlennek ..
2019-05-19 14:03:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Samsung a korábbi hagyományokhoz hűen ezúttal is készített egy limitált szériás telefont a közeledő nyári olimpiai játékok tiszteletére. ..
2019-05-18 20:02:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mielőtt a pénzügyi szektorba került, volt esztergályos egy gyárban, szállodai recepciós, rendőrhadnagy, EU-s projekt menedzser a Belügyminisztériumban, betegszállító, műfordító, üzletvezető és romkocsma-tulajdonos, valamint ügyfélszolgálatos egy önkormányzatnál. Ezt így együtt hogy sikerült? A jó pap is lifelong learner? OKJ-s tanfolyamokon töltötte a tinédzserkorát? Ezt eltalálta, vallom magamról, hogy lifelong learner vagyok, a mai napig izgatnak dolgok, nem..
2019-05-18 19:06:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Magyar expedíció indul a világ legveszélyesebb hegycsúcsára. Klein Dávid és Suhajda Szilárd júniusban vág neki a K2 meghódításának. A föld második legmagasabb pontjára speciális eszközökkel indulnak, ugyanis úgynevezett "tiszta" mászást terveznek, tehát oxigénpalack nélkül szeretnék elérni a csúcsot. Klein Dávid és Suhajda Szilárd expedíciójáról folyamatosan beszámol majd a .....
2019-05-17 12:58:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Első alkalommal büntetett a jegybank a menedzserekre vonatkozó speciális előírások megsértése miatt...
2019-05-17 08:08:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csütörtökön megírtuk, hogy egy soron kívüli kormányrendeletben 5 milliárd forintot adott a Terrorelhárítási Központnak Orbán Viktor. A kormányrendeletből nem derült ki, hogy pontosan mire is megy ez a pénz, a Világgazdaság pénteki számában azonban rákérdezett a TEK-nél. Jeszenszky Nándor kommunikációs vezető azt mondta, hogy speciális védőfelszereléseket, lövedékálló mellényeket, fegyvereket vásárolnak, valamint fejlesztik az éjjellátó képességek fejleszté..
2019-05-16 17:39:38 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A baktériumok rögtön a születésünk után megtelepednek a szájban, aztán minden alkalommal több milliónyi érkezik belőlük, ha megiszunk egy pohár vizet, eszünk, a szánkba veszünk valamit, vagy megcsókolunk valakit. Ezek közül az organizmusok közül a legtöbb csak átutazó, hosszú távra kevesebben rendezkednek be. A száj élőflórjának elsődleges feladata a védelem. Különböző anyagokat, például savat, hidrogén-peroxidot, vagy antibiotikumot te..
2019-05-16 14:00:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Aki egyszer belekóstol a padthai életérzésbe, az nem engedi el könnyen. Hét éve nyitotta meg kapuit az első padthai wokbar, azóta pedig óriási rajongótáborra tett szert és már hét helyszínen várja látogatóit. Kínálatukban eddig is fontos szerepet játszottak a mentes és vegán alapanyagok, mostantól viszont az ételek mellett már a Kristinus Borbirtok vegán borát is fogyaszthatják a húsmentes étrend szerelmesei. Nemcsak külföldön, de hazánkban is egyre többen hódolnak a ve..
2019-05-15 21:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A speciális nevelési igényű gyerekek nagyon érzékenyek a zajokra. A szülők többször jelezték a problémát, az intézmény tehetetlen, az önkormányzat nem reagál. ..
2019-05-15 20:42:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A zaj miatt több autista diák folyamatosan sír és dührohamot kap...
2019-05-15 20:21:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szülők beszámolói szerint több autista diák folyamatosan sír és dührohamot kap egy speciális általános iskolában Érden, számolt be az esetről az RTL Híradó. Az iskola mellé orvosi rendelőt és parkolót építtet az önkormányzat, a munkálatok pedig már több mint egy éve tartanak. Az egyik gyermek édesapja szerint azóta romlott gyermeke állapota, a tanítás is nehézkesen megy az intézményben. A hangokra rendkívül érzékeny gyerekek a szüleik szerint fülhallgatóval járnak..
2019-05-15 13:43:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hosszú évtizedekig kell együtt élned majd a házad színével, ezért egyáltalán nem mindegy, milyet választasz. A hirtelen, elhamarkodott érzelmi döntés helyett azt javasoljuk, fontold meg az alábbiakat! Ne dönts a karosszékből! Az első és legfontosabb tanács, hogy soha ne dönts a házad színéről egy számítógép képernyőjén látott tetszetős árnyalat alapján. A színek ugyanis a monitoron és a valóságban egészen eltérőek lehetnek, sőt, ha meg is egyezne..
2019-05-15 13:43:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Különlegesen nagyméretű burkolóelemekkel korábban csak vasútállomások váróiban, pompás kastélyokban és méltóságteljes középületekben találkoztunk. Ezekben a terekben a hatalmas márványtáblák és más, látványos megjelenésű anyagból készült elemek igazán jól mutatnak. De vajon illenének-e egy családi házba vagy bérlakásba is? A legfrissebb trendek arra mutatják, hogy igen: ezek az impozáns burkolatok kezdenek beköltözni az otthonainkba, és nem ritka, hogy egy-egy igazá..
2019-05-14 20:32:57 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Rudolf Sekava, akinek 1984. október 23-án adtak új szívet a prágai orvosok, szerdán, május 15-én töltötte volna be 83. életévét – közölte Monika Zachrlová, a jihlavai kórház szóvivője, ahol Sekava pénteken elhunyt. Az MTI tudósítása szerint a volt középiskolai tanár 1984-ben beteg szíve miatt már két éve rokkantnyugdíjas volt, és eredetileg nem értett egyet a neki felajánlott szívátültetéssel, amelyet a prágai Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézet (IKEM..
2019-05-14 13:21:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A speciális szükségletű gyerekek védelme és neveltetése nem a fiatalok és nevelőik magánügye...
2019-05-13 19:01:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Negyedik, vezetőedzőként az első női Bajnokok Ligája-győzelmét aratta csapatával, ráadásul veretlenül végeztek az élen. Soha nem kezdeném azzal a mondandómat, hogy veretlenül lettünk bajnokok, mert számomra nem ez a fontos. A sportban létezik fontosabb a győzelemnél, az újabb és újabb csúcsoknál? Az, hogy milyen játékkal győzöl. Még inkább az, milyen csapat vagy valójában. Ezért volt fantasztikus nemcsak a tegnapi nap, hanem az egész év, ahogy eltelt, ahog..
2019-05-13 15:16:43 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A csökkenő és elöregedő népesség miatt a kínai kormány 2015-ben döntött úgy, hogy felhagy az egy gyermek politikájával, és bő három évtized elteltével lehetővé teszi, hogy az országban élők ? szankciók nélkül ? egynél több gyermeket vállaljanak. Ez a lépés viszont egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A vitatott családpolitikai intézkedést az 1980-as években a kezelhetetlen népességnövekedés megakadályozása érdekébe..
2019-05-13 14:08:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A cukorbetegek és az inzulinrezisztensek egészségük érdekében kénytelenek speciális, személyre szabott diétát követni. A reggeli külön fejtörést szokott nekik okozni, ugyanis ekkor nem csak arra kell figyelni, hogy milyen felszívódású ételt is fogyaszt az illető, hanem arra is, hogy laktató legyen, és hosszan energiával lásson el. Sárga Dianát, az Életmód Orvosi Központ dietetikusát arról kérdeztük, […] The post Vajon jót tesz a zabkása reggeli cukorbetegség esetén..
2019-05-13 12:39:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Speciálisan úszókra fejlesztett, személyre szabott táplálkozási tanácsadással és modern táplálékkiegészítőkkel segíti Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok úszó felkészülését a Scitec Institute Sport- és Táplálkozástudományi Intézet. Az együttműködés bejelentésén Seres Attila, a Scitec Institute ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: ?Intézetünk életében újabb mérföldkő a közös munka Hosszú Katinkával, aki ered..
2019-05-13 11:25:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) 1989 óta szervezi az enyhe, középfokú és súlyos értelmi fogyatékossággal élő emberek rendszeres edzés és versenyprogramját. Évente mintegy 100 sporteseményt, közte országos és nemzetközi tornákat bonyolítanak le a több mint 2000 igazolt és a körülbelül ugyanennyi, alkalmanként résztvevő sportolóknak. ..
2019-05-13 06:18:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Minden sikeres csapatnak vannak rosszakarói és irigyei, hát még akkor, ha ez a csapat magyar. A mostani Final Four alkalmával története ötödik BL-győzelmére készülő Győrrel kapcsolatban a rivális csapatok szurkolói általában azt mantrázzák fintorogva, hogy összevásárolt világválogatott, amelyben alig találni magyar játékost. A BL-döntő előtt a Papp László Budapest Sportarénába lépve a Győr elnöke, Bartha Csaba volt az első, akit me..
2019-05-11 13:24:26 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Roberto Amadio egykori amatőr világbajnok 1986 és 1989 között profiként, főleg sprinterként versenyzett, ezen időszak alatt két Tour de France-on is szerepelt. Rövid pályafutása után menedzseri feladatokba kezdett, először 1992-ben, az olasz Jolly Componibilinél kapott munkát. Később több csapatnál is megfordult, ezek közül a legismertebb a Liquigas és a Cannondale voltak, ahol csapatmenedzserként és igazgatóként is tevékenykedett. Tíz éven ..
2019-05-11 13:00:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Március elején az NKM Földgázszolgáltató Zrt. nevében érdeklődtek olvasónknál telefonon, hogy a későbbiekben a cég keresheti-e bizonyos ajánlatokkal. Igent mondott, arra gondolt, hogy ezek az ajánlatok a közműszolgáltatáshoz kapcsolódnak majd és talán spórolhat így. Április végén már egy konkrét ajánlattal keresték: a Nemzeti Közművek képviseletében egy magán-egészségbiztosítási konstrukciót ajánlottak figyelmébe. Arról beszélt a hölgy, hogy az állami egés..
2019-05-11 07:00:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mi volt főszervezőként az elmúlt egy év legnagyobb tanulsága? Szerencsére a tavalyi már a nyolcadik szezonom volt a Szigetnél, tehát hiába van minden évben újdonság, a legtöbb dolog nem ért felkészületlenül. A tavalyi egyébként is különösen jól sikerült év volt, nyugodtan, gond nélkül lement a Sziget, mint ahogy az összes többi fesztiválunk is jól működött. Sok tanulsága is volt az elmúlt évnek: a fellépői világ olyan robbanásszerűen vá..
2019-05-10 20:37:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szellemkamionokat, vagyis a trükköző, nem fizető kamionosokat buktatja le egy magyar találmány, amelyet most mutattak be. Egy speciális kamera menet közben is képes ellenőrizni és így leleplezni például azokat, akik megváltoztatják a rendszámukat. A készülék sokkal hatékonyabb, mint az eddig használt rendszerek. .....
2019-05-10 17:10:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szombaton és vasárnap Budapest lesz a házigazdája a Nemzetközi Úszószövetség vadonatúj pénzdíjas sorozata, a FINA Champions Swim Series második állomásának. Április utolsó hétvégéjén, az elsőn, a kínai Kantonban Hosszú Katinka történelmi győzelmet aratott azzal, hogy megnyerte az első versenyszámot, a 400 gyorsot (200 vegyesen és 200 háton is nyert). Háromszoros olimpiai bajnoknőnk szombaton nem ismételheti meg ezt a sikert, lévén gyorsúszásban nem áll rajthoz ..
2019-05-09 19:31:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kiskereskedelmi üzletlánc elindította webshopját, a házhoz szállítási szolgáltatás Budapest teljes területén és 49 környező településen érhető el. A több mint 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt. ?A SPAR magyarországi sikertörténetének újabb mérföldkövéhez érkeztünk. Komoly csapatmunkával, évek óta dolgoztunk azon, hogy megvalósuljon az egyik legfontosabb beruházásunk: a SPAR online shop, azaz az internetes áruház..
2019-05-09 11:55:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nem csak a kereszténység, de a természet temploma is lenne a nemrég leégett Notre-Dame, ha Vincent Callebaut tervei alapján építenék újjá. A belga sztárépítész speciális kristályüvegből építene új tetőt és tornyot, ami alatt egy tetőkertet hozna létre. Ezzel a megoldással az épület több energiát termelne, mint amennyit felhasznál, a kertből pedig 21 tonna zöldséget és gyümölcsöt lehetne szüretelni évente ? írja az Arch Daily című építészeti portál. A ..
2019-05-09 00:22:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Egyesült Államokban már évtizedek óta létezik ilyen létesítmény, de indult hasonló kezdeményezés Ausztráliában, Hollandiában és Kanadában is...
2019-05-08 12:35:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2019-ben ünnepli 40. évfordulóját a Joy Divison híres, Unknown Pleasures című debütáló albuma, amit idén egy új, különleges kiadásban vásárolhatnak meg a rajongók...
2019-05-08 12:35:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2019-ben ünnepli 40. évfordulóját a Joy Divison híres, Unknown Pleasures című debütáló albuma, amit idén egy új, különleges kiadásban vásárolhatnak meg a rajongók...
2019-05-08 11:16:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Április utolsó napjaiban egy új endoszkópos gerincsebészeti módszerrel műtötte meg két betegét az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvoscsoportja. A speciális módszer valódi mérföldkőnek.....