Keresés: Tibor Orsz

2020-04-09 21:59:52 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Gyula volt MSZP-s polgármestere a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy csütörtökön elkezdték kiüríteni a gyulai Pándy Kálmán kórházat ? szúrta ki az Index. Perjési Klára azt írta, hogy sok száz fekvőbeteggel megtörve közölte a katonai kíséretű intézmény vezető, hogy kiürítik a kórházat, hívják a hozzátartozókat, vigyék őket haza. Az összes járásképtelen krónikus beteg is! Nagy csütörtökön, ma reggel, sok száz fekvő..
2020-04-09 19:02:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pészah Időrendi sorrendben haladunk, a zsidóknál ugyanis már megkezdődött az ünnep. Szerda este volt a pészah, vagyis az egyiptomi kivonulás nyolcnapos ünnepének első estéje, a széder. Az este folyamán elmesélik, eljátsszák a kivonulás történetét. Radnóti Zoltán rabbi lapunknak arról beszélt, hogy náluk is más lesz most az ünneplés. Egyrészt azért, mert nehezebb beszerezni a hozzávalókat, és ilyenkor a kóser étkezés vallási előírásai még a szokásosnál is szigorúbbak..
2020-04-09 13:30:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pintér Tibor musical- és operettszínésszel, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház alapítójával beszélgettem március 8-án.  [Dátum: 2020.04.09. 13:30]..
2020-04-09 08:25:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
409,2 millió forintot kap a Szeged-Csanádi Egyházmegye arra, hogy a Budapesti II. kerületben Egyházi Egészségügyi Oktatási Központot hozzanak létre ? írja a Magyar Közlöny alapján a Népszava. A lap azt írja, hogy a kormányrendeletet Orbán Viktor hagyta jóvá, a pénz pedig a beruházás előkészítésére lesz elég. A közlönyben nem szerepel a városrész és az utcanév, de a napilap a helyrajzi szám alapján beazonosította, és egy olyan budai címről van szó, amelynek a sz..
2020-04-07 14:45:24 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kerületben élő nyugdíjasok fejenként ötezer forintot kapnak a Megbecsülés+ program keretében összesen 125 millió forint értékben, közölte kedden az újpesti önkormányzat. Amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, garantáltan megkapják a segítséget az önkormányzattól, melyet az Újpesti Piacon használhatnak fel a szerződéses partnereknél. Az önkormányzat közleményében megjegyezte, hogy noha a kormány a gépjárműadó elvonásával az ..
2020-04-06 18:07:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Míg Müller Cecília nevét és arcát két hónappal ezelőtt alig ismerte a közvélemény, mára nincs magyar újságolvasó és tévénéző, aki ne tudná megmondani az országos tisztifőorvos nevét. Az operatív törzs napi sajtótájékoztatóin a leggyakrabban őt és a korábban szintén ismeretlen Lakatos Tibor rendőr ezredest láthatjuk a nap legfontosabb járványhíreivel, és ahogy most a dolgok állnak, egy ideig gyakrabban látjuk őket, mint néhány közeli rokonunkat. Ez nem..
2020-04-05 12:19:59 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Munkaszüneti napokon sincs kamionstop – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A közlemény szerint a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon. A kamionstop az ünnepek körüli munkaszüneti napokon, így húsvétkor sem lesz érvényben. Emlékeztettek, a forgalomkorlátozást főszabály szerin..
2020-04-05 08:40:49 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Három órára nőtt a személygépkocsival utazók várakozási ideje vasárnap délelőttre a nagylaki közúti határátkelőhelyen – közölte honlapján a rendőrség. Csütörtök estétől a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen korlátozásokat vezettek be, a személyforgalmat a kilépő oldalon a nagylaki átkelőre terelik, a sztrádán a teherforgalom haladhat Románia felé. A romániai sajtó beszámolója szerint a nagylaki átkelőnél kialakult ..
2020-04-05 06:17:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Négymillió szájmaszk és más védőfelszerelések érkeztek Európába Kínából – közölte vasárnap reggel az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat a Twitter-oldalán. Az Airbus céget vezető Guillaume Faury szerint az A350-1000 típusú repülőgép fedélzetén szombaton érkezett felszereléseket kormányoknak és egészségügyi szolgálatoknak szánják. A maszkok egy része Németországban marad, a többit a franciaországi Toulouse-ba szállítják, ahol szétosztják spanyolországi..
2020-04-04 16:27:40 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A főváros ellenzéki polgármesterei szerint elfogadhatatlan az, hogy a kormány elvonja az önkormányzatok gépjárműadóból befolyó bevételét a szombaton ismertetett járványügyi akcióterv részeként. A 14 kerületi vezető által jegyzett közlemény szerint ez a lépés veszélyezteti, helyenként ellehetetleníti az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését. A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétke..
2020-04-04 10:40:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ma, a járványellenes védekezés huszonegyedik napján is szólt a lakossághoz a koronavírus-helyzetről a köztévén keresztül Müller Cecília országos tiszti főorvos, valamint rendőrségi segítője, Lakatos Tibor ezredes. Megismételte a kormány koronavírus-honlapján már kora reggel óta olvasható adatokat: az elhunytak száma 26-ról 32-re, vagyis 6 fővel emelkedett a fertőzötteké 623-ról 678-ra, vagyis 55 fővel nőtt gyógyultak száma 43-ról 58-ra, vagyis 1..
2020-04-03 16:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megvillantottak egy egyre népszerűbbé váló kifestőt. Megtarotta pénteken a napi rendes sajtótájékoztatóját a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs, ami meglepően zárult. Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője zárásképpen összefogta a papírjait, ekkor villant fel egy kifestő, amin az operatív törzs sajtótájékoztatóinak rendszeres tagjai, balról jobbra: Lakatos Tibor ezredes,.....
2020-04-03 10:26:08 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Pintér Tibor is az otthonmaradásra buzdít mindenkit. A Nemzeti Lovas Színház igazgatója a járvány idején még lovát is beengedte a lakásába...
2020-04-02 20:53:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A veszélyhelyzet március 11-i bejelentése gyors halál hozott az éttermekre és kávézókra, jóformán napok leforgása alatt szűnt meg a vendéglátás. Először még délután háromig nyitva maradhattak a helyek, de a forgalom így is jelentősen csökkent, főleg ott, ahol a turistákra építettek. A március utolsó hétvégéjén bevezetett kijárási korlátozás viszont tényleg a csőd szélére sodorta a januárban még szárnyaló magyar gasztronómiát. Akad olyan étterem is a megkérdezet..
2020-04-02 15:40:29 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mintarabként viselkedik a börtönben az a Cs. Dániel, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly nyáron megölt egy eladóként dolgozó fiatal lányt Kőbányán. Egy volt rabtársától megtudtuk, hogy a 24 éves férfi hónapok óta takarítóként dolgozik a rácsok mögött, és rendszeresen látogatja a családja. A megölt fiatal lány K. Kata egy kőbányai közértben dolgozott eladóként. Szerette volna lezárni a kapcsolatát a fiatalemberrel, ő azonban többször is..
2020-04-02 11:28:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Húsvétig már nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt ? közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában. Szép Imre hozzátette: a tojásellátás Magyarországon kiegyensúlyozott, és az is marad. Ugyanakkor a piacon nagy átrendeződés figyelhető meg, míg a kiskereskedelmi igények 30-40 százalékkal növekedtek, addig min..
2020-04-02 11:23:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Cikkünk frissül… Szív- és érrendszeri, valamint anyagcsere betegségben szenvedett az a 71 éves férfi, aki a koronavírus-járvány legutóbbi halálos áldozata Magyarországon ? mondta el az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos. Egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma az egész ország területén, jelentette ki a tiszti főorvos, és nem is mindig igazolható egyértelműen a fertőzés útja. Emiatt újra felhívta a figyel..
2020-04-02 10:46:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést ? közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke csütörtökön. Dobson Tibor tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetben a szövetség együttműködik az állami és önkormányzati szervezetekkel. A mintegy 700 tagszervezetéhez tartozó közel 10 ezer önkéntes tűzoltóval.....
2020-04-01 19:45:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondta el hogyan tudja segíteni egy kórházparancsnok a járvány terjedésének megfékezését...
2020-04-01 08:52:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Közös fellépésről, szoros együttműködésről és a további lépések folyamatos egyeztetéséről állapodott meg a hazai közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások kétharmadát tömörítő két meghatározó érdekképviselet, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary). Az érdekképviseletek a teljes magyar közúti személyszállító és árufuvarozó alágazat védelmét, az ön..
2020-04-01 08:49:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szokatlan fagyos idő miatt veszélybe kerülhet a sárgabarack termés idén. Csehy András most annak járt utána, fog-e drágulni idén a barack, a lekvár és egyéb termékek. Kávrán Tibor gyümölcstermesztő pedig elárulta, hogy az éjszakai fagy nagyban befolyásolja a termést. ..
2020-04-01 08:08:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Torlódás alakult ki a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelynél, szerda délelőtt a kilépő oldalon a tehergépjárműveknek és a személygépkocsiknak egyaránt négy órát kell várniuk – tudatta a rendőrség a holnapján. A belépő oldalon a teherforgalomban egyórás a várakozás. Az Útinform adatai szerint az M43-as autópályán a csanádpalotai átkelő előtt a személykocsik egy-két, a kamionok pedig öt kilométeres sorban torlódtak föl. A magyar-román hat..
2020-04-01 05:46:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bakács Tibor úgy érzi, nincs már tovább értelme az életének...
2020-03-31 19:19:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Közleményt adott ki a Magyar Úszó Szövetség azt követően, hogy a magyar válogatott tagjai közül Kapás Boglárka, Kozma Dominik, Horváth Dávid és Bohus Richárd bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A szervezet közölte, hogy az elmúlt hetekben külföldi edzőtáborban részt vezettek közül csak azok folytathatják az edzéseket, akik két negatív teszteredményt produkálnak ? a vizsgálatokat három nap különbséggel végzik el ?, illetve ..
2020-03-31 18:31:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kapás Boglárka, Kozma Dominik és Horváth Dávid után Bohus Richárd közölte a magyar úszók közül, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A világbajnoki bronzérmes sportoló a Nemzeti Sportnak elmondta, múlt héten furcsán érezte magát. Nyolcszáz méternyi futás után úgy éreztem magam, mint egy háromórás edzés végén. Nem értettem azt sem, hogy az otthoni mozgás után miért van izomlázam, jeleztem is az edzőmnek, Nagy Péternek, hogy biztosan koronavírusos vagyok. Aztán a teszt bebiz..
2020-03-31 16:37:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Kozma Dominik az Instagram-oldalán jelentette be, hogy ? Kapás Boglárkához hasonlóan ? neki is pozitív lett a második koronavírustesztje. A Nemzeti Sport értesülései szerint tucatnál is több magyar úszónál mutatták ki a megbetegedést, ugyanakkor többeknél is kétes volt az eredmény, így harmadik vizsgálatot is elvégeznek. A sportlap úgy tudja, edző is van az érintettek közt. Forrás: Instagram/Kozma Dominik A váltóval világbajnoki bronzérmes, 28 éves Kozma épp a napokban nyilat..
2020-03-31 14:10:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A koronavirus.gov.hu oldalon megjelent hivatalos tájékoztatás szerint nem kell új lakcímkártya annak, aki a kijárási korlátozás idején nem állandó, bejelentett lakcímén él. Azt írták, jelenleg a társas érintkezések, közösségi találkozások csökkentése a cél. A kormányrendeletnek nem kizárólag a lakcímkártyán szereplő lakóhelyen, tartózkodási helyen lehet eleget tenni. Nem szükséges új lakóhelyet vagy tartózkodási helyet bejelenteni akkor sem, ha a kijárási korlátozás ideje ala..
2020-03-31 11:19:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Cikkünket frissítjük! Az Operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta: az eltelt 24 órában 46 fővel emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma, 492-re. Az eddig 16 elhunytról azt mondta az országos tisztifőorvos: ?a legtöbb elhunyt szív-, és érrendszeri megbetegedésben szenvedett, de voltak rosszindulatú daganatos, valamint gyomor bélrendszeri megbetegedés küzdők is.? Még mindig a csoportos megbetegedés szakaszában van az ország ? tette hozzá..
2020-03-31 07:55:27 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Benkő Tibor miniszter szerint támogatóként vannak jelent az intézményekben. (Belföld)..
2020-03-31 07:40:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2020. március 31., kedd Friss hírek: A járvány elleni harchoz kórházparancsnok kell. Az állami hírtévében Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, veszélyhelyzetben kiemelten fontos, hogy egységes legyen a koronavírus elleni védekezés, központilag irányítsák az anyaggazdálkodást, ellenőrizzék az anyagfelhasználást. Már érzi a budapesti hajléktalan-ellátás a munkásszállókról érkező tömeget. Ezres nagyságrendben jelentek meg a szállókon. Negatív Angela Merkel német ka..
2020-03-31 07:13:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az állami hírtévében Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, veszélyhelyzetben kiemelten fontos, hogy egységes legyen a koronavírus elleni védekezés, központilag irányítsák az anyaggazdálkodást, ellenőrizzék az anyagfelhasználást. A honvédelmi miniszter jelezte a kórházparancsnoki feladatkört  Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alatt egy országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvos..
2020-03-31 05:56:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok ? mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek. Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot. Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy.....
2020-03-31 00:56:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Közreműködőként, támogatóként vannak jelen, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek...
2020-03-30 21:06:08 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A március 19-20-án lefolytatott ún. sweep vizsgálat során a versenyhivatal több kifogásolható gyakorlatot azonosított. Több webáruház például vírusölő, vírusellenes, járványok idején javasolt, tüdőgyulladás ellen hatékony vagy egészségügyi dolgozók részére készült jelzővel illette termékeit, vagy különös hatékonyságra utalt. Valószínűsíthető azonban, hogy ezen állítások nincsenek megfelelő kutatásokkal alátámasztva, élelmiszernek minősü..
2020-03-30 16:44:51 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Köszönjük! – írta Karácsony Gergely szerdán délután Facebook-oldalán arra a hírre reagálva, hogy Soros György egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus elleni védekezéshez. Mint fogalmazott, jó lenne, ha ezt az adományt kicsinyes és méltatlan félremagyarázások helyett mindenki annak látná, ami: egy nagyvonalú és nemes gesztusnak, érdemi segítségnek. Pont úgy, ahogyan a városhoz érkező más felajánlásokat kezeljük, vagy ahogyan fogadtuk, amikor a minisztereln&ou..
2020-03-30 16:18:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mikor veszítette el a józan ítélőképességét? ? kérdezte Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a miniszterelnöktől a parlamentben, hozzátéve: a hétfőn elfogadott felhatalmazási jogszabály korlátlan hatalmat adott Orbán Viktornak, karanténba zárta a demokráciát, és törvénybe iktatta a kormányfő királlyá koronázását ?a 133 leggyávább magyar? ? a kormánypárti képviselők ? jóvoltából. Orbán azt felelte, az alkotmányt nem módosították, így ?koronázásra továbbra ..
2020-03-30 09:35:52 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
 Benkő Tibor, a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője a Mokkában beszélt a kórházparancsnokok feladatairól, de szó volt a határellenőrzésekről is...
2020-03-30 06:48:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megváltoztatta Müller Cecília országos tiszti főorvos pénteki határozatának végrehajtását, amelyben péntekre virradó éjszakától az összes külföldről Magyarországra érkező kamionosnak két hét karantént kellett volna vállalnia, függetlenül attól, hogy fertőzött-e vagy sem ? írja a Népszava. A lap szerint a szaktárca a szakmai érdekképviseletek javaslatára lépett közbe. Ahogy arról mi is írtunk, a tiszti fő..
2020-03-29 16:17:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Délután két órakor Halmosi Zsolt országos főparancsnok átadja a megbízóleveleket a kórházparancsnokoknak ? mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője vasárnap délelőtt online sajtótájékoztatón. Lakatos Tibor kiemelte: a kórházparancsnokok feladata, hogy segítsék, támogassák a kórházak tevékenységét a járvány kezelésében......
2020-03-29 13:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kórházparancsnokok vasárnap kapják kézhez megbízólevelüket és ezután kezdhetik meg működésüket. Elsődleges feladatuk a készletgazdálkodási szabályok, valamint az információ áramlás biztosítása lesz, valamint az objektumok védelme. Munkájukkal tehermentesítik a statisztikai adatszolgáltatásban az egés..