Keresés: Vincze Ildik

2019-10-21 09:00:32 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A száznegyven évvel ezelőtt, 1879. márciusában Szegedet “hátulról” elöntő Tisza óriási pusztítást végzett, a város azonban csodával határos módon alig fél évtized alatt talpra állt, sőt, a trianoni döntés miatt a húszas évekre az Alföld legfontosabb településévé vált. A házak kilencven százalékát elpusztító áradás persze nem végzett mindennel, így néhány erős épület, illetve a város történetének felbecsülhetetlen értékű emlékei túlélték a ..
2019-10-21 09:00:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A százhatvanezres alföldi városban közel kétszáznegyven évvel ezelőtt, 1781-ben telepedett le az első zsidó család, példájukat pedig a következő évtizedekben számos másik követte. A XIX. század hajnalán aztán a város kijelölte a mai zsidónegyed határait, mely a város épületeinek több mint kilencven százalékát elpusztító nagy árvíz után sem változott meg számottevően. Számuk ekkor hirtlen ugrásszerűen núni kezdett, sőt, oroszlánrészt vál..
2019-10-21 09:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Tisza és a Maros találkozásánál fekvő Szeged az ország harmadik legnagyobb városa, jelentősége azonban távolról sem csak méretében rejlik, hiszen az 1879-es nagy árvíz után teljes egészében újjászületett, a trianoni döntést követően pedig az Alföld legjelentősebb városává vált megyeszékhely az elmúlt években igen csábító belföldi célponttá vált. Az 1931 óta megrendezett Szegedi Szabadtéri Játékoknak is otthont adó várost persze nem csak a kulturális prog..
2019-10-12 23:33:06 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tavaly az abszolút összetett élén záró Hadik András oldalán a navigátor Deák Attilával megnyerte a szombaton befejeződő Mecsek ralit, amelyen a harmadikként végző Vincze Ferenc, Bacigál Igor duó bebiztosította a bajnoki címét...
2019-10-10 18:49:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Budapest Környéki Törvényszéken csütörtökön folytatódott az oltásellenesként elhíresült diósdi házaspár büntetőpere. L. Csaba és Ada azért áll a bíróság előtt, mert a vádhatóság szerint szándékosan elmulasztották beadni gyermeküknek a kötelezően előírt K-vitamint. A K-vitamin a csecsemőkori vérzékenység ellenszere. A több mint egy éven át tartó, megrázó fordulatokkal teli eljárásban bizonyítást nyert, hogy a gyermek halálát a K-vitami..
2019-10-02 17:11:19 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Helyreigazítást közlünk a ?Márki-Zay és felesége szabályt sért? címmel 2019. február hó 7. napján közzétett cikkünkhöz: https://tenyek.hu/politika/283198_marki-zay-es-felesege-szabalyt-sert.html ?Helyreigazítás: Valótlanul híreszteltük, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia úgy vezetett le éveken át szüléseket, hogy sem engedélye, sem pedig honosított diplomája nem volt. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Márki-Za..
2019-09-23 19:10:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Vincze Lilla bikinis fotókat osztott meg közösségi oldalán...
2019-09-19 17:51:09 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Már készül a következő kötet...
2019-09-17 12:44:57 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bugár Anna szóhoz sem jutott Vincze Lilla ínycsiklandó currys-kapros csirkéjétől. A műsorvezetőket teljesen lehengerelte az énekesnő főztje. ..
2019-09-17 12:33:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
 Vincze Lilla elképesztő nyári programjairól mesélt a FEM3 Caféban, miközben egy fenséges kapros- currys csirkét készített a konyhában. ..
2019-09-08 20:12:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Vincze Beáta mindent megtett annak érdekében, hogy tökéletes Freddie Mercury-t varázsoljon a színpadra. Hogy sikerült-e neki, azt a videóból megtudod!..
2019-09-08 20:10:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Vincze Beáta szakfordítóként dolgozik, de barátai és ismerősei szerint pályát tévesztett és a színpadra született, ezért jelentkezett a Sztárban Sztár leszek!-be. A versenyző a hiteles átváltozás érdekében még higéniai szokásait is félretette. ..
2019-09-03 09:41:54 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ismert és elismert közszereplők is, köztük Görbicz Anita kézilabdázó és férje Vincze Ottó egykori válogatott labdarúgó is egy jó ügy mellé állt azzal, hogy részvételükkel támogatják azt a konferenciát, ahol politikusok, tudósok, egyházi képviselők és közszereplők tartanak előadásokat demográfiai kihívásokról. A témában a Mokka vendége Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára volt...
2019-08-27 19:56:02 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A haj folyamatosan megújul, bizonyos időszakokban, főként ősszel és tavasszal intenzívebb hajhullás is tapasztalható. Hormonális változások, stressz és bizonyos betegségek hatására is növekedhet az elhullott hajszálak mennyisége. A hajhullás normális jelenség Az okokról és a kezelési lehetőségekről dr. Vincze Ildikó, a Dermatcia bőrgyógyász-kozmetológusa ad felvilágosítást. Átlagosan napi 100 elvesztett hajszál még nem ad okot aggodalomra. […] The post Ez..
2019-08-25 16:35:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Vincze Ferenc, Bacigál Igor kettős nyerte a ma véget ért Ózd-ralit, és növelte előnyét az összetett pontverseny élén. ..
2019-08-16 06:45:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az RMDSZ akkor is az Európai Néppárt tagja marad, ha a Fideszt végül kizárják a pártcsaládból ? mondta Vincze Lóránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. (Belföld)..
2019-08-12 20:46:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ausztrál tudományos életnek egészen a XX. század derekáig nem volt központi testülete, amely támogatta vagy képviselte volna az ország legélesebb elméit: míg a Magyar Tudományos Akadémia 1825-ben, addig a távoli óriássziget akadémiája csak 1954-ben, közel százharminc évvel később született meg, mindössze két tucat tudós összefogásával. Még saját épületük sem volt, az Ausztrál Nemzeti Egyetem egy irodáknak otthont adó canberrai épületében kaptak helyet. A helyzet a tag..
2019-07-31 10:46:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A hvg.hu írt elsőként erről, miután a XVI. kerület fideszes  parlamenti képviselője, Szatmáry Kristóf  Facebook-oldalán megírta, ők sem feledkeztek meg arról, hogy Bálint György július 28-án betöltötte 100. évét. A köszöntést Kovács Péter polgármester kezdte, akit az ünnepelt otthonában fogadott. Videó is készült. A torta, a bonsai fa és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levele mellett más meglepetéssel is készültek. Ezt a Rák..
2019-07-28 18:18:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Kaposvár Most fedezte fel a remekbe szabott videót arról, ahogy néhány leleményes fiatal, kihasználva, hogy a vihar hatására tóvá változott a – vélhetően Nagykanizsai – Tesco parkolója, spontán strandpartit rendezett. Egy makulátlanul elegáns unikornisos úszógumira – ami egyébként a nyár slágere – hasalva vontatta magát a fiatalember egy autó után kötve. Nem épp veszélytelen, de annál szórakoztatóbbnak tűnő ötlet, ennek ellenére nem javasoljuk, ..
2019-07-26 19:04:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Jelenetek a focista és a kézilabdázó sztár házasságából...
2019-07-22 17:40:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Akár a napfény vagy a naptej egyes összetevői, de a medence vize miatt is jelentkezhetnek testszerte viszkető kiütések. Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológust, a Dermatica főorvosát arról kérdeztük, hogyan enyhíthetjük a tüneteket. Kiütések, foltok, csalánkiütés a naptól Ilyen kellemetlen tüneteink jelentkezhetnek, ha bőrünk érzékeny a napfényre. Nem is feltétlenül kell hozzá egy egész napos strandolás, a […] The post Kellemetlen tünetek strandolás után? ..
2019-07-04 19:09:10 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szakértők és tanúk utolsó meghallgatásával gyakorlatilag befejeződött csütörtökön a bizonyítási eljárás az oltásellenesként elhíresült L. Csaba és Ada büntetőperében a Budapest Környéki Törvényszéken. Mint folyamatosan beszámolunk róla: a házaspár azért áll bíróság előtt, mert a vádirat szerint elmulasztották beadni gyermeküknek a váralvadást segítő K-vitamint, amikor a baba rosszul lett, nem  hívtak orvost, később pedig az ellátását..
2019-06-24 07:38:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szalay-Bobrovniczky Vincze nyilatkozott a Heti TV-nek. ..
2019-06-05 15:30:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szabadságkoncert címmel nagyszabású estet rendeznek június 16-án a fővárosi Hősök terén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából. A program házigazdája Nagy Feró lesz, fellép Varga Miklós, Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, a Beatrice, a Republic, a KFT, Vincze Lilla, az Emelet, a Piramis-évek, Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Vastag Csaba. A szimfonikus kíséretet a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatja...
2019-06-05 14:56:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Szabadságkoncert címmel nagyszabású estet rendeznek június 16-án a fővárosi Hősök terén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából. A program házigazdája Nagy Feró lesz, fellép Varga Miklós, Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, a Beatrice, a Republic, a KFT, Vincze Lilla, az Emelet, a Piramis-évek, Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Vastag Csaba. A szimfonikus kíséretet a.....
2019-06-05 11:30:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából Ingyenes Szabadságkoncert ? 30 Éve Szabadon címen tartanak rendezvényt a Hősök terén június 16-án, hogy megünnepeljék a 30 éve történt rendszerváltást. Az eseményen, melyet Nagy Feró vezet majd, fellép többek között Vincze Lilla, a KFT, az Emelet, az R-Go, a Beatrice, Vastag Csaba, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Keresztes Ildikó, a Republic, a Piramis és Vikidál Gyula is, akiről 2004-ben derült ki, hogy az 198..
2019-06-04 11:33:47 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Sokszor hallani, hogy kudarcba fulladnak az otthon tett kísérletek a fűszernövények termesztésére. Most Megyeri Szabolcs, kertész és Vincze Lilla, énekes adott pár tippet a FEM3 Caféban, hogyan lehet sikeresebb a növények felnevelése és életben tartása otthon. A művésznő még azt is elárulta, milyen hatalmas koncertre készül. ..
2019-06-03 19:19:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Közzétette hétfőn a román központi választási bizottság (BEC) a május 26-ai voksolás hivatalos végeredményét, amely megerősítette, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A magyar érdekképviselet 476 777 szavazatot, az érvényes voksok 5,26 százalékát szerezte meg. A harmadik mandátumát kezdő Winkler Gyula EP-képviselő mellett, a töredékvoksok újraosztása nyomán az RMDSZ-lista második helyén szereplő V..
2019-06-03 18:24:34 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Végre hivatalosan is itt a nyár, és ezzel együtt a napfürdőzés szezonja. Ilyenkor mindennél fontosabbá válik a fényvédelem. A megfelelő napvédő krém nemcsak a leégés ellen véd ? ezáltal pedig csökkenti a bőrdaganatok kialakulásának kockázatát ? hanem több kedvezőtlen bőrelváltozás ellen is védelmet nyújt. Ám mindez csak abban az esetben igaz, ha jól használjuk. Dr. Vincze […] The post Ezt az 5 dolgot rontjuk el a legtöbben, amikor naptejet haszn..
2019-05-29 11:03:19 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Minden második lakást befektetési céllal értékesítenek a fővárosban, azonban egyes népszerű projektek esetében akár a 70 százalékot is elérheti a befektetők aránya.  Az értékesítési tapasztalatok alapján a befektetők körében legnépszerűbbek a belső V., VI., VII., VIII., valamint a IX., XI. és a legtöbb újépítésű projektet magáénak tudó XIII. kerületek. A legkeresettebb lakástípusok jellemzően a nappali plusz 1 vagy 2 hálószobás kiosztású, 38 és 6..
2019-05-23 06:35:50 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Győri Audi ETO KC kézilabdacsapata mindent vitt idén, megnyerte a magyar bajnokságot, a kupát, valamint zsinórban harmadszor a Bajnokok Ligáját is. Elképesztő küzdelem árán lett újra BL-győztes a Győri ETODanyi Gábor az első magyar edző, aki Bajnokok Ligáját nyert a Győrrel. A sok külföldi légiós között van néhány magyar húzóembere is a csapatnak, közéjük tartozik a Final Four legszebb gólját szerző Görbicz Anita, valamint Bódi..
2019-05-21 12:17:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szombati, Szentesi Kinizsi-Csongrád-Kunság Aszfalt megyei I. osztályú labdarúgó-rangadó előtt Némethy László, a szentesiek edzője, valamint Vincze Zoltán csapatkapitány közösen nyújtotta át a Hajdú családnak az elárverezett mezből befolyt pénzt, valamint az elmúlt három hazai bajnoki teljes bevételét. ..
2019-05-20 06:24:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Különleges magyar zenei produkcióval ismerkedhet meg a New York-i publikum, a Carnegie Hallban ugyanis május 20-án 18 magyar művész lép fel ? tájékoztatta Vincze Máté kulturális tanácsos, a New York-i magyar kulturális központ igazgatója az MTI-t vasárnap. Vincze Máté elmondta: ezúttal a New York dzsesszklubjaiban ismert és elismert Pankovits Nikolett magyar-amerikai dzsesszénekes hozza el.....
2019-05-14 20:13:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Vincze Lóránt (RMDSZ) elmondta, az Európai Unióban mindenképpen lesz vezetőcsere, ugyanakkor a prioritásokon is igazítani kell...
2019-04-29 15:39:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Megrázó felvétel látott napvilágot a Rallye Dream Blog Facebook-oldalán. Videóra vette ugyanis egy rajongó Bodolai László balesetét, aki a Miskolc Rallye-n egy fának csapódott. A mályinkai szakaszon külső ívről kisodródva csapódott az autó egy fának, amely mögött történetesen szigorúan tilos lett volna tartózkodni. Egy maroknyi rajongó mégis innen figyelte az eseményeket, ha nincs ott a fa, belegondolni is szörnyű, milyen felvétel született volna. A felvételek..
2019-04-27 20:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az idénynyitó egri versenyhez hasonlóan az országos bajnokság második futamát, a szombat este véget ért Miskolc-ralit is a Vincze Ferenc, Bacigál Igor kettős nyerte. ..
2019-04-25 07:23:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az utánpótlás Danone-kupa nagyköveteként Szegeden, az SZVSE-pályán nézte az U12-esek meccseit a Ferencváros labdarúgó Bajnokok Ligája-menetelésének egykori fontos láncszeme, Vincze Ottó (44), akivel kötetlenül beszélgettünk futballról, kézilabdáról, gyerekekről, felnőttekről...
2019-04-24 18:02:53 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Miért nem elég csak egy anyajegyet megmutatni, miért kell az egész testfelületet ellenőrizni? Miért fontos a korai diagnózis és kinek kell fél vagy akár negyedévente is szűrővizsgálaton részt vennie? Dr. Vincze Ildikó, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológus főorvosának, a Prima Medica Szakmai Napon tartott előadásában többek közt ezekről is szó esett. Miért ne mondjuk, hogy ?Csak […] The post 3 fontos kérdés az anyajegy..
2019-04-07 13:09:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szocialista hőstípus Már a cikksorozat korábbi részeiben is szóba került, hogy a hatvanas évek tévésorozatai jellemzően egy elég jellegzetes hőstípus köré épültek. Tulajdonképpen az egyik első nemzetközi sikersorozat, a Robin Hood kalandjai már lerakta az alapokat, és onnantól kezdve folyamatosan ezt a hőst írták újra. Tell Vilmos, Ivanhoe és a Tenkes kapitánya ugyanúgy Robin Hood köpönyegéből bújtak ki, mint modernkori verziójuk, Simon Templar..
2019-04-06 14:55:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A svédek elleni pénteki felkészülési mérkőzés után a több helyen változott az április végén rajtoló divízió I/A világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott kerete. Óriási meccset játszott a világbajnokkal a hokiválogatottNégygolos hátrányból jött vissza majdnem a csapat. A hazai szövetség honlapja szerint a hétfőtől Miskolcon edzőtáborozó csapatból Fejes Nándor, Vokla Roland, Reisz Áron és Vincze Péter került ki a csapatból. Helyettük az FTC-vel..