Keresés: sziget fesztivál

2019-02-23 13:05:05 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Önmagában azzal, hogy Hollywood kényszeresen franchise-okban gondolkodik, hogy nem képes folytatások, előtörténet, reboot, remake és spinoff nélkül hagyni egy történetet, nincsen igazából gond. Lehet egy hősben több filmre való elmesélni való, vannak hosszú és szövevényes történetek, melyek inkább végezzék több részre bontva, mint hogy a túl sok sűrítés miatt kimaradjanak fontos árnyalatok. Látjuk azt is, hogy lehet ezt jól is csinálni, arányérzéket t..
2019-02-23 09:59:44 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Amikor először találkoztunk, Szikra Csaba szociálpedagógiai vezető volt egy nemzetközi elit iskolában, ahová többek között diplomata-, illetve olyan szülők (például híres színészek) gyermekei járnak, akik gyakran változtatják lakhelyüket. Második alkalommal már családsegítőként hátrányos helyzetű, illetve helyi melóscsaládok gyermekeinek fejlesztésével foglalkozott. Amióta Berlinben él, a felső tízezer életébe éppúgy betekintést nyert, mint ..
2019-02-19 21:18:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A jubileumi eseményen öt kategóriában díjazták a tavalyi év legkiválóbb menedzsereit, azokat a személyiségükben is példamutató sikeres vezeto?ket, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában. Az ?Év Menedzsere 2018? életműdíj kitüntetettje Bojár Gábor, a Graphisoft szoftverfejlesztő cég, az idén 20 éves budapesti Graphisoft Park és az Aquincum Institute of Technology felsőkotatási vállalkozás alapítója. A ?Menedzserek a Társadalomért 2018? különdíj kitüntet..
2019-02-19 16:11:25 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Lentről indult és még lejjebb jutott: a szülei ellen 2000 karácsonyán elkövetett rablógyilkosság után olyan privát pokolban fagyoskodott, amelyből (tudtam, ő is tudta) nincs menekülés. Vagy ha van, az nem lehet más, csak az önként vállalt halál. Borbély Szilárd költő, a Nincstelenek című, számos nyelvre lefordított, világsikerű regény szerzője öt évvel ezelőtt rúgta ki maga alól az életet, de azt hiszem, már jóval hamarabb meghalt belül..
2019-02-19 11:45:21 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, mely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő. A brit hivatalos toplistán szereplő száz legnépszerűbb számot 2018-ban 91 férfi előadó vagy férfiakból álló együttes, és csak 30 női előadó jegyezte. Az olyan énekesek sikere ellenére, mint a tavaly a Szigeten fellépő Dua Lipa vagy Ariana Grande, a nemek közötti szakadék to..
2019-02-19 09:50:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Gerendai Károly számos sikeres projektben vett részt korábban. Ő Magyarország első Michelin-csillagos éttermének a tulajdonosa és a Sziget Fesztivál alapítója. Állítja azonban, hogy a siker és az elismerés mellett sokkal fontosabb számára, hogy a környezetéért is tehessen valamit...
2019-02-19 06:25:39 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Környezetvédelmi központtá alakítják a María Madre mexikói börtönszigetet ? jelentette be Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök hétfőn. A szigetet olyan hellyé varázsolják, ahol a kultúráról, a természetről és a környezetről lehet tanulni ? tette hozzá a latin-amerikai ország államfője. Mint mondta, a szigeten raboskodó mintegy hatszáz fegyenc közül kétszázat szabadlábra helyeznek, a többieket pedig más büntetésvégrehajtási-intézete..
2019-02-18 06:30:49 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A meglévő kettő mellé egy harmadik ipari park is lesz Szigetszentmiklóson, annak Sáméhegyként ismert részén. Az önkormányzat ezt azzal igyekszik ?eladni? a helybelieknek, hogy lesz még egy le- és felhajtó az M0-sra, de helyi ellenzékiek és civilek szerint az új felhajtót épp az ipari park miatt inkább kamionok fogják használni, a lakosság kevésbé. A fideszes polgármester viszont biztosan jól jár. Százmillió forintos nagyságrendben. Szabó Józsefnek és közeli hozzátartozóinak, ..
2019-02-18 00:10:27 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az önfeledt vidámság maskarás ünnepe Máltán is hosszú múltra tekint vissza. Az első karneváli mulatságot 1535-ben tartották nem sokkal azután, hogy a lovagok megérkeztek a szigetre. Az első igazi nagy karnevált feltehetően 1560-ban élte meg a sziget, amikor is a keresztény hadak Tripoliba tartva itt kötöttek ki. A főadmirális mulatni küldte embereit a partra, de a szigeten uralkodó La Valette nagymester nem nézte jó szemmel a maskarákat: mivel álruhában kö..
2019-02-18 00:00:41 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ősi csodák Málta történelme legalább nyolcezer évvel ezelőttig nyúlik vissza. Az biztos, hogy már a neolitikumban is civilizált élet volt a szigeten, elég fejlett kultúrával ahhoz, hogy a termékenység istennőjének templomot emeljenek ? legalábbis erről tanúskodnak az egykori templomok megmaradt romjai, amelyek egyes tudósok szerint régebb óta állnak, mint a gizai piramisok. Mi az ott a távolban? Kis térképböngészés alapján nyilvánvaló, hogy Szicília és Málta kö..
2019-02-18 00:00:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Dubai több évtizede tartja első helyét a világon mint a gazdagság, a csillogás és a minőség szinonimája. Az uralkodó (tanácsadóival együtt), nem kétség, hogy a világ legjobb marketing szakembere. Több évtizede tartja Dubait az érdeklődés középpontjában, miközben hihetetlen fejlődésen viszi át az országot, mindig megtalálva a helyes utat a világpolitika labirintusában. írásunk célja, hogy rávilágítson arra az eddig soha nem látott helyzetre, ami a bu..
2019-02-18 00:00:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Búvárkodás Abszolút kihagyhatatlan program a Máltára utazóknak ? avagy nem kell Délkelet-Ázsiáig repülni, hogy saját szemünkkel csodáljuk meg a tengeri élővilágot, Málta ugyanis a Földközi-tenger közepén pont tökéletes helyen van a búvárkodáshoz. Már önmagában a víz alatti földfelszín is izgalmas, ugyanis az itt elhelyezkedő törésvonalak egészen egyedi tájakat hoztak létre a mélyben. A rengeteg barlang és szikla, és a változatos domborzat mellett ráad..
2019-02-14 17:29:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az idei Sziget Fesztiválon fellépő Foo Fighters frontemberének, Dave Grohl-nak több érdekes kedvence is... ..
2019-02-14 16:48:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szakértők a Fokvároshoz közeli Fóka-sziget térségére összpontosították vizsgálatukat – írja az MTI. A térség arról híres, hogy rendszeresen látni mélyből feltörő, dél-afrikai medvefókákra vadászó fehér cápákat. Neil Hammerschlag, a Miami Egyetem kutatója és Chris Fallows, a cápaketreces merüléseket szervező Apex Shark Expeditions munkatársa 2000 óta több mint 6300 cápaészlelést és 8000-nél is több fókák elleni cápatámadást dokumentált a régiób..
2019-02-14 16:00:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Február 17-én, vasárnap TESTBŐL TESTBE ráadáskoncertet ad a Müller Péter Sziámi AndFriends az A38 hajón, az előző estére ugyanis villámgyorsan elfogytak a jegyek. Az est sztárvendége Ónodi Eszter, az év színésznője. Az egykori Sziámi zenekar TESTBŐL TESTBE című lemeze ? amelynek dalaiból éppúgy válogattak erre az alkalomra, mint a legfrissebb szerzeményekből ? egy korszak meghatározó albuma. A Sziget is a 90-es évek eleji Sziámi-nyaralásokból nőtt ki, és a..
2019-02-13 18:27:17 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A nagy Brit-szigeten kívül ? amelyet Anglia, Wales és Skócia alkot ? az Egyesült Királyság átnyúlik az ír-szigetre is, ahol egy negyedik tartománnyal rendelkezik: Észak-írországgal, illetve némi csúsztatással Ulsterrel. (A történelmi Ulster kilenc megyéjéből csak hat tartozik Észak-írországhoz.) Az ír-sziget minden más része az 1920-as évektől önállósodó, majd teljesen szuverénné váló írországé. Az Egyesült Királyságot tehát szárazföldi..
2019-02-12 20:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Illegális temetőtől a közösségi étteremig: Leszboszon minden második sarkon akad valami, ami a menekültekre emlékeztet. A helyi görögöket ugyanúgy megosztja a helyzet, mint bármely más országot, mégis több tucat család döntött úgy, hogy a segítséget nyújtanak. A szélsőjobb és az ellenségeskedés azonban az ő helyzetüket sem könnyíti meg. ..
2019-02-12 19:22:15 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ami fontos volt: Élőlánccal tiltakoztak az MTA kivéreztetése ellen. Orbán levelet küldött. Mi pedig videóztunk. A kormány beismerhette, hogy nem tudja megvédeni Brüsszelben az Elios-ügyet. 27,5 millió forint ingyenpénzt akaszthatnak le a nagycsaládosok. Eltűnik a krumpli, jöhet helyette a malária ? ez vár a magyarokra. Amit még érdemes elolvasni: Harmadszor fojtja el a Suzuki a melósok szervezkedését. Soros: Az európaiaknak fel kell ébredniük, mielőtt túl késő le..
2019-02-11 14:34:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Köböl Anita Bali szerelmese lett, a varázslatos indonéz sziget gyógyír volt számára, méghozzá egy szerelmi csalódásra. Most először a Ripostban beszélt szívfájdalmáról, és arról, hogyan sikerült a Balin töltött hetek alatt ezt feldolgoznia.  ..
2019-02-08 20:32:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Richey Edwards 1995. február elsején, reggel 7 órakor kijelentkezett a londoni Embassy szállodából, és hogy mi történt vele azután, senki nem tudja. Aznap kellett volna indulnia Amerikába, de zenekari társa, James Dean Bradfield hiába várta a szálloda előcsarnokában a megbeszélt időpontban. Annyi bizonyos, hogy az autója valamikor áthajtott az Angliát Walesszel összekötő Severn hídon, és az is, hogy a kocsit két héttel később megtalálták a hídfőnél lév!..
2019-02-08 20:10:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Csendes-óceánon négy éve kitört egy földalatti vulkán, majd mikor a láva és hamu megszilárdult, a képződmény teteje egy sziget lett. Az ilyen új szigetek gyakran gyorsan eltűnnek, de ez masszív maradt, sőt, virágba is borult. Tonga királysága így békés területgyarapodásnak örvendhet...
2019-02-08 17:35:14 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Újabb, elképesztően eredménytelen és értelmetlen hetet tudhat maga mögött a brit konzervatív párti miniszterelnök, aki szerdán Belfastban, Észak-írország fővárosában jelentette ki, hogy tartja magát a Nagypénteki Egyezményhez. Ennek a nyilatkozatnak gyakorlatilag annyi a jelentősége, hogy szeretné a brexit ? azaz az EU-ból való brit kiválás ? esetén is nyitva tartani az északír határt írország felé. Ezt amúgy eddig is tudta mindenki. Másrészt ezzel tel..
2019-02-06 20:50:01 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hajós Alfréd nevét a legtöbben az első újkori olimpiához kötik: nem véletlenül, hiszen ő volt az első magyar, aki aranyéremmel ? sőt, rögtön kettővel! ? tért haza az ötkarikás játékokról. A száz és ezerkétszáz méteren is verhetetlen, nevét Guttmann Arnoldról Hajós Alfrédre változtatott úszó nem maradt azonban sokáig a medencék közelében: a Budapesti Torna Club játékosaként pályán volt az első magyar futballmérkőzésen (majd két bajn..
2019-02-05 14:52:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Már két hete, hogy zátonyra futott egy román felségjelzésű teherszállító hajó a Dunán, méghozzá az esztergomi Helemba-sziget közelében, miután letért a hajózási útvonaláról. A hvg.hu szúrta ki, hogy a veszteglő hajóról látványos drónfelvétel készült az Air Special Videos YouTube-csatorna jóvoltából. Az infoesztergom.hu szerint akár hónapokig itt ragadhat a hatalmas vízi jármű, hiszen a baleset idején még víz takarta a homokzátony, a folyó viszont azóta legalább másfél métert ..
2019-02-04 16:04:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A brit The Guardian részletes beszámolót közölt a tavaly a világ legelszigeteltebb törzse által meggyilkolt John Allen Chau életútjáról és halálának körülményeiről. Chau kínai apa és amerikai anya gyermekeként született Alabamában, majd Vancouverben nőtt fel két testvérével együtt. Gyermekként két szenvedélynek hódolt: a szabadtéri kalandoknak és Jézus Krisztusnak. Imádta a túlélős történeteket, mindene volt a kirándulás, az utazás és a kempingezés. Élmény..
2019-02-02 09:42:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szerverközpontok számára ideális a fagyos sziget, hiszen a hűtés olcsó, és a működtetés a vulkán megújuló energiájával történhet...
2019-01-30 17:09:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A román felségjelzésű, Jess nevű hajó január 17-én feneklett meg az esztergomi Helemba-sziget és Szob között...
2019-01-28 15:09:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Trevorral, a csendes-óceáni Niue sziget egyetlen kacsájával valószínűleg egy kutya végzett...
2019-01-28 12:01:23 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elpusztult a világ legmagányosabb kacsája: Trevor, a csendes-óceáni Niue sziget egyetlen kacsája valószínűleg egy kutya áldozatául esett. ..
2019-01-28 11:50:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Elpusztult a világ legmagányosabb kacsája: Trevor, a csendes-óceáni Niue sziget egyetlen kacsája valószínűleg egy kutya áldozatául esett.A hírt a helyi kereskedelmi kamara vezetője, Rae Findlay közölte hétfőn a BBC televízióval. Findlay Facebook-oldalt is létrehozott Trevornak. A kacsa egy éve landolt az 1500 lakossal rendelkező Niue szigetén, de máig nem tudni, honnan érkezett. Feltételezhetően 2500 kilométert tett meg Új-Zélandtól, ezért kapta egy o..
2019-01-27 19:09:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ohiói egyetem friss kutatása szerint gyorsabban olvad Grönland jege, mint azt eddig gondolták: 2003 és 2013 között a sziget délnyugati régiójának olvadási üteme megnégyszereződött: évente 280 gigatonna jég olvad el a szigeten. Fotó: Pixabay.com Grönland térségének fokozott melegedése azért is különösen érdekes, mert az utóbbi tíz évben a Föld levegőjének hőmérséklete alig emelkedett ?.....
2019-01-26 14:00:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az írek és az északírek is veszíthetnek a Brexiten, mert a két ország közti határ átjárhatóságának megszűnése kiélezheti a protestánsok és a katolikusok között 1998-ban lezárt konfliktust, s erőre kaphat az ír-sziget újraegyesítésének igénye. ..
2019-01-24 17:30:21 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A kutatás csütörtökön is folytatódott, de végül David Barker, Guernsey kikötőmestere közleményben arról számolt be, hogy a szerencsétlenül jártak túlélésének esélye rendkívül kicsi, nem folytatják tovább a keresést, és erről tájékoztatták a legközelebbi hozzátartozókat. Minden rendelkezésre álló információt áttekintettünk (…), és azt a nehéz döntést hoztuk meg, hogy nem folytatjuk a kutatást – tudatta a helyi rendőrség a Twitter oldal..
2019-01-24 13:59:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Hétfőn este mentőhajók és helikopterek indultak útnak, hogy átvizsgálják a Guernsey-sziget környékét, ám négy órával később fel kellett függeszteniük a keresést az időjárási körülmények miatt...
2019-01-24 08:30:36 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csütörtöktől új helyszínre költözik a Krisna-hívők napi ételosztása a Városligetből ? közölték. Ezentúl a Népligetben, a Planetárium közelében várják a rászorulókat. Mint írják, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius szervezete egész évben gondoskodik a rászorulókról, és országosan mintegy háromezer ember számára biztosít napi egyszeri meleg étkezést. A legismertebb a mindennapos városligeti nyilvános étel..
2019-01-24 06:15:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Súlyos árvizek pusztítanak az indonéziai Celebesz sziget déli részén, a helyi katasztrófavédelmi hivatal tájékoztatása szerint legalább 26 ember halottja van a természeti csapásnak, és 24-en eltűntek. A halálos áldozatok száma növekedhet. Az árvizek és földcsuszamlások miatt közel négyezer embernek kellett elhagynia otthonát. Több híd összeroskadt a víz nyomása alatt, nincs áramszolgáltatás.....
2019-01-22 11:36:13 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az argentin Emiliano Salát hétvégén 15 millió fontért igazolta le az angol élvonalbeli Cardiff City együttese, de most nagyon úgy fest, ő is azon a repülőn volt, ami éjszaka Franciaország és a Brit-sziget között lezuhant.Ami biztos: tegnap késő este egy a franciaországi Nantesból érkező kisrepülőgép 2 fővel a fedélzetén eltűnt a La Manche-csatornában található Alderney szigete közelében. A gép 5000 láb magasan repült, amikor a szintén a Csatorna-..
2019-01-21 12:52:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Dingó támadt egy hatéves kisfiúra az ausztráliai Fraser-szigeten – írta a BBC hírportálja. A kisfiú családja a népszerű nyaralóhely egy strandján fürdőzött, majd a vízből kijőve szólt a szüleinek, hogy felszalad az egyik közeli homokdombra ? mondta el a helyi médiának Dan Leggat, egy queenslandi mentőszolgálat munkatársa. Amikor a dombtetőre ért, már ott állt négy dingó, egyikük rátámadt, megharapta a lábát ?  tette hozzá. A kisfiút légi mentők ..