Keresés: Szegedi Turulj

2020-02-28 12:53:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Életének 87. évében elhunyt Bartók Mihály Széchenyi-díjas magyar kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a heterogén katalízis sztereokémiájának nemzetközileg elismert kutatója ? közölte az MTA pénteken az MTI-vel. Bartók Mihály Szegeden született 1933-ban, vegyészdiplomát 1958-ban szerzett a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán. Diploma után az.....
2020-02-27 12:21:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Eldőlt, hogy Kecskeméten folytatódik a Czeglédy-per, miután a szegedi bírók elfogultságra hivatkozva egymás után kapitulálva kiszálltak az utóbbi idők legátpolitizáltabb peréből. Csakhogy a baloldali politikus szerint a Kecskeméti Törvényszék sem járhatna el törvényesen. ..
2020-02-27 11:32:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Jó hírt kaptak a szegedi kézidrukkerek: a csapat spanyol átlövője, Joan Canellas ugyanis 2021. június 30-ig meghosszabbította szerződését. A 33 éves, 198 centis spanyol klasszis 2018-ban érkezett a Szegedhez, korábban megfordult többek között a Barcelonában, a Ciudad Realban, a Kielben és a Vardar Szkopjében is, utóbbi klubbal 2017-ben Bajnokok Ligáját nyert. A Szegeddel eddig a tavalyi Magyar Kupa-győzelem a legemlékezetesebb sikere a bajnokságban 133, a BL-be..
2020-02-27 11:06:12 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csak a biztonsági őr határozott fellépésén múlt, hogy nem történt tragédia...
2020-02-27 06:53:43 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
2020. február 27., csütörtök Friss hírek: Miközben a kormány szerint csekély a Nat ellen tiltakozók aránya, csak arról feledkeztek meg, hogy épp az ország legjobb iskoláinak tanárai szólaltak fel az új Nemzeti alaptanterv bevezetése ellen. Magyarországon nagyjából háromezer középiskola van, és összesen hét iskolából tiltakoztak a Nat bevezetése ellen, illetve néhány egyetemi oktató csatlakozott hozzájuk. Nem csoda, hogy titkolták a Szeviép-listát, Lázár kamuzott: Nagyob..
2020-02-27 05:26:35 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nemzetközi sztárok és hazai sikercsapatok lépnek föl a nyári fesztiválszezon egyik záróeseményén, a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t. [Dátum: 2020.02.27. 05:26]..
2020-02-26 21:04:08 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az ELTE arra kéri a fertőzött területekről hazatérőket, hogy ne menjenek be az egyetemre és a Szegedi Egyetemen is igazolják a jogos távollétet...
2020-02-26 18:36:56 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Nagy érdeklődés övezte a Műtárgyhamisítás magyar szemmel című könyv bemutatója apropóján a minap megtartott illusztrációs minikonferenciát. A terem falát teletűzdelték színes fotókkal, s még egy ládát is megtöltöttek kis méretű képekkel. Kieselbach Tamás művészettörténész, galériatulajdonos ugyanis minden olyan hamis alkotást lefényképez, dokumentál, amely a látókörébe került ? ezekből is elhozott egy válogatást a műtárgyhamis..
2020-02-26 17:13:40 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A rendőrség szerint műszaki hiba és szabálytalanság okozta azt az autóbusz-balesetet, amelyben 34 munkás sérült meg 2017-ben Tótkomlósnál. A busz tulajdonosát, üzembentartóját és egy vizsgabiztost foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel, a sofőrt pedig közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják. A munkásokat szállító busz 2017 október 6-án Tótkomlós és Kaszaper között egy balra ívelő kanyar után először lement a jobb oldali útp..
2020-02-26 14:27:07 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Az egy mozdonyvezető fiaként a miskolci vasútállomás közelében született Szabó Lőrinc (1900-1957) a XX. század irodalmának egyik fontos, életművét tekintve korszakokon átívelő alakja, hiszen a Horthy-korban, és a kommunista hatalomátvétel után is sorra ontotta magából a verseket és műfordításokat. Munkái a szocializmus évtizedei alatt sem kerültek háttérbe ? köszönhetően többek közt az örökséget gondozó fiának. Számos verse, így a ..
2020-02-26 08:53:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Súlyosabb büntetést indítványozott a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a tavalyi érettségi feladatait kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen...
2020-02-26 08:44:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Súlyosabb büntetést indítványozott a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a tavalyi írásbeli érettségi vizsga feladatait kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen ? tájékoztatta Lőrinczy György sajtószóvivő szerdán az MTI-t. A férfit minősített adattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék, s ezért négy hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetéssel.....
2020-02-25 09:55:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletében megállapította, hogy egy hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő méltatlan a tisztségére ? tájékoztatta a bíróság kedden az MTI-t. A közlemény szerint a Csongrád Megyei Kormányhivatal, mint felperes a hódmezővásárhelyi közgyűlés, mint alperes határozatának megváltoztatását, és az önkormányzati képviselő.....
2020-02-25 08:03:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Új módszert folgoztak ki a szegedi kutatók a bizonyos daganatos és autoimmun betegségek kezelése során használt, fehérje alapú gyógyszerek sejtbe juttatásához. .....
2020-02-24 18:50:11 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Július 1-től Kárpáti Krisztián lesz a Pick Akadémia szakmai vezetője, a fiatal, 36 éves tréner hatalmas kihívásnak tartja a szegedi munkát ? olvasható az élvonalbeli klub hivatalos honlapján. ?Nem volt kérdés, hogy én is ezt a sportágat válasszam. Apukám, Kárpáti Miklós annak a Honvédnak volt a kapusa, amely 1982-ben BEK-et nyert. A pálya mellett nőttem fel és nagy tervekkel vágtam neki a kézilabdának. Tehetségesnek tartottak, azonban több sérülés miatt úgy döntötte..
2020-02-21 16:38:58 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egy sétáló pár találta meg és nevezte el Artúrnak azt a néhány hetes vidrakölyköt, amelyet most a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában pótanya nevel. (Zöldzóna)..
2020-02-21 15:33:22 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tudomány jelenlegi állása szerint minden egyes elemi részecskének van egy antianyag párja: az elektronhoz a pozitron, a kvarkhoz az antikvark, a müonhoz pedig az antimüön tartozik. A fizika standard modellje szerint minden egyes antianyag-részecskének pontosan tükröznie kell a párja viselkedését: az elektron párja, a pozitron például pozitív töltéssel rendelkezik, sőt, minden egyes antianyag-részecske az eredeti részecske ellentettje töltés szempontjából. A részecskepá..
2020-02-21 13:49:16 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Csillagászok megtalálták a saját csillagához valószínűleg legközelebb keringő bolygót: az NGTS-10b mindössze 18,4 óra alatt kerüli meg központi csillagát, ami éppen csak az úgynevezett Roche-határon kívül van. A szakértők szerint a bolygó egyre közelebb kerül a csillaghoz, ami néhány millió év múlva teljesen szét fogja szaggatni – írja a Sicence Alert. A Roche-határ vagy más néven Roche-sugár egy csillag vagy bolygó gravitációs középpontjától mért kr..
2020-02-21 13:15:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bizonyos daganatos és autoimmun betegségek kezelése során használt, fehérje alapú gyógyszerek sejtbe juttatására dolgoztak ki új megoldást szegedi kutatók. (Tudomány)..
2020-02-21 11:21:31 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Minden bizonnyal erre találták ki a deepfake-et: valaki úgy gondolta, hogy jó ötlet a klasszikus Star Trek sorozat egyik epizódjába, a The Cage-be belemontázsolni Jeff Bezos és Elon Musk arcát. A munka olyan jól sikerült, hogy Bezost például fel sem ismerné az ember, ha nem tudná, hogy néz ki, vagy ha nem ismerné a sorozat szereplőit. Bezos egy talosiait játszik, míg Musk arcát Christopher Pike kapitány fejére maszkírozták, aki Kirk kapitány előtt vezette az USS Enterprise-t. A j..
2020-02-21 09:32:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Bizonyos daganatos és autoimmun betegségek kezelése során használt, fehérje alapú gyógyszerek sejtbe juttatására dolgoztak ki új megoldást szegedi kutatók – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az MTI-t. A közlemény szerint napjainkban a gyógyszerfejlesztés egyik legnagyobb kihívását az jelenti, hogyan lehetséges a fehérje alapú gyógyszereket a sejten belülre juttatni, hiszen a jelenleg elérhető ilyen készítmények csak a sejten kívüli célpontokat képesek elérni. Számos, ..
2020-02-21 06:59:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mentett vidrakölyköt (Lutra lutra) nevelnek a Szegedi Vadasparkban, a tízhetes állatot egy gondozó cumisüvegből táplálja ? közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel. Az elárvult kölyköt egy Forráskút melletti halastónál találta meg egy arra sétáló pár, ezután került az állatkert természetvédelmi mentőközpontjába. Korát ? amit a szakemberek öthetesre saccoltak ? nehéz volt megállapítani, nem.....
2020-02-19 21:33:45 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A MOL-Pick Szeged 34-26-ra kikapott a német Flensburg-Handewitt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, szerdán. Pedig kiválóan kezdtek a vendégek, 5-2-re elhúztak, ám ezután jöttek a hibák támadásban és egy 4-0-s sorozattal fordítottak a németek. A Flensburg egyre hatékonyabban védekezett, ehhez a bosnyák Benjamin Buric jóvoltából kiváló kapusteljesítmény társult, így csapatuk egy újabb ötös gólszériával tovább növelte előnyét...
2020-02-19 21:02:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A PSG vasárnapi legyőzése sokat vett ki a szegedi játékosokból, nagy vereségbe szaladtak bele...
2020-02-18 12:17:03 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A szegedi férfi 2009-től 2016. augusztusáig egy csongrádi cég műszaki és termelési igazgatójaként jutott jogtalan előnyhöz. Az ő feladata volt a beszerzés irányítása, ellenőrzése. Ő igazolta a beérkező áru minőségét, a számlák kifizethetőségét. Szerződésében kikötötték, hogy nem fogadhat el ajándékot, juttatást, előnyt, amely döntését befolyásolhatná. Ehhez képest kiszámolta és levezette, hogy cégének a külső partner..
2020-02-18 08:28:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Akkor kezdett közeledni a vádlott a kiskorú gyermekhez, amikor felesége bevonult szülni a kórházba. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség tudatta, hogy továbbra is letartóztatásban marad az a Békés megyei 50 év körüli férfi, akit kiskorú nevelt gyermeke sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolnak. A férfi felesége előző házasságából született gyermekével élt együtt Békés megyei.....
2020-02-18 07:27:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tűzoltók eloltották a lángokat. Kigyulladt egy személyautó Sándorfalván, az Alkotmány körúton. Teljes terjedelmében égett a jármű, amikor a szegedi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. Az egység eloltotta a lángokat és megkezdte az utómunkálatokat. (OKF)..
2020-02-18 06:15:37 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Unokázós csalásokra specializálódott banda tagjait fogták el a Békés megyei rendőrök. Egy időben három városból, Budapestről, Makóról és Izsófalváról hat férfit állítottak elő. Budapest mellett hét megyében követhettek el bűncselekményeket. A bűnszervezetet külföldről irányították, írja a police.hu. A hat férfi külföldön élő társaik segítségével több millió forintot és ékszereket csaltak ki idős emberektől. Két fér..
2020-02-17 19:11:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Szeged 16-7-es sorozatot hozott a PSG ellen Radivojevic kiállítása után...
2020-02-17 16:04:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Óriási mérkőzésen, hatgólos hátrányról fordítva győzött a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a PSG ellen a Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában, a mérkőzés hőse a tízgólos spanyol irányító-átlövő, Joan Canellas volt. Idegőrlő BL-rangadón, hatgólos hátrányból fordítva verte a Szeged a PSG-tFantasztikus feltámadást produkált a magyar csapat a kézilabda-Bajnokok Ligájában. ?A szegedi közönségnek óriási szerepe volt a győzelmünkben. F..
2020-02-17 13:27:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A tévés meglepő szerepben próbálja ki magát, operában fog fellépni. Új és meglehetősen meglepő szerepben próbálja ki ma­gát Vitray Tamás: a Szegedi Szabadtéri Játékokon színpadra kerülő Handel operában, az Agrippinában kérték fel a Kommentátor szerepére, és ő elvállalta. Köztudott ugyan, hogy Vitray rajongója a komoly zenének. Az új kihívásról a Bors kérdezte a legendás tévést. ? Először.....
2020-02-17 08:38:28 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Ovációval ünnepelte Szabó István új filmjét a szegedi és debreceni közönség. Az Oscar?-, cannes-i Aranypálma és berlini Ezüstmedve-díjas rendező új alkotásában korábbi sikeres filmjei után újra Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel dolgozott együtt. A Zárójelentés országosan február 27-től lesz látható...
2020-02-17 08:37:30 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Továbbra is letartóztatásban marad az a 40 éves kiskunhalasi férfi, aki ellen emberkereskedelem és kábítószer birtoklás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A férfi a 2003-ban született leánygyermekét 2016 novemberétől 2017 júniusáig heti rendszerességgel a szintén kiskunhalasi illetékességű 50 éves férfi ismerősének szexuális cselekmények elvégzése érdekében rendelkezésére bocsátotta. A férfi 5-15.000,- forintot kapott alkalmanként ezért az ismerősétő..
2020-02-16 20:41:04 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Szeged nem kisebb bravúrt hajtott végre, mint azt, hogy hatgólos hátrányból fordítva, parádés második félidei játékának köszönhetően legyőzte 32-29-re a PSG-t a kézilabda Bajnokok Ligájában, így versenyben van az A csoport megnyeréséért és az automatikus negyeddöntőbe jutásért. Az volt a kulcs, hogy elhittük, hogy van még keresnivalónk a mérkőzésen. Keményebb tempót kezdtünk el diktálni, amely végül győzelmet eredményezett ? adta meg a siker egyszerű..
2020-02-16 19:41:18 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Egészen kivételes bravúrral mínusz hatról fordított és nyert a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a kor egyik legnagyobb hatású csapata, a PSG ellen. (Sport)..
2020-02-16 18:42:48 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
A Szeged kézilabdacsapata egy rendkívül izgalmas mérkőzésen, óriási feltámadást bemutatva győzte le 32-29-re a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája B csoportjában. A forduló rangadójaként harangozta be az EHF a Szeged-PSG-t, és bizony elég komoly meccset játszottak a csapatok. Az elején kicsit lassan indult be a gólgyártás, de aztán belejöttek a csapatok, igaz, annak már kevésbé lehetett örülni, hogy a Szeged többnyire szaladt az eredmény után. Hiába játszott szenzáció..
2020-02-16 16:32:00 | Hozzászólások: 0 | Cimkék:
Mészáros Lőrinc, a polgár. Az elszáradt szegedi szalámi. Pándi kollégánk és némi vaníliás cukor. És Soros és Orbán és Horn Gyula...