Nehéz napokon vagyunk túl. A betűket már felismerő és összeolvasó Dusinak vasárnap el kellett magyaráznunk, hogy ki is az az Orbán Viktor, pontosabban az a bácsi, aki olyan sok helyen látható. Rögtön azután meg azt is, hogy miért nem vagyunk annyira lelkesek, amikor a bácsi szóba kerül. És akkor már azt is, hogy mi az a választás. És mi kire szavazunk. És miért lenne jó, ha a másik bácsi nyerne. Igazából azt szerettem volna mondani, hogy nekünk igazából mindegy, hogy ki lesz a nap végén a győztes, mert attól még senki nem válik ellenséggé, hogy épp veszített. Igazából senki sem hiszi el, hogy másnaptól nem lenne fűtés az óvodákban, és szép magyar leventék vére hullana egy felesleges háborúban. Nem hiszik el, mert tudják, hogy egyik fél sem játszik szánt szándékkal a másik ellehetetlenítésére, kiebrudalására, megfélemlítésére. És amikor azt mondja, hogy magyar emberek, akkor abba azok is beletartoznak, akik távol maradtak az urnáktól vagy nem rájuk szavaztak. Így igazából óvatosabban is fogalmazna, mert tudja, hogy egy országon osztozunk.