:

Moszkva a Balkánon nyitna újabb frontot? – A Kreml propagandagépezete is hozzájárult a koszovói helyzet kiélezéséhez

Moszkva a Balkánon nyitna újabb frontot? – A Kreml propagandagépezete is hozzájárult a koszovói helyzet kiélezéséhez

Csütörtökön uniós közvetítés mellett Brüsszelben ül le egymással tárgyalni a szerb államfő és a koszovói miniszterelnök, hogy valamilyen megoldást találjanak az utóbbi hetekben feszültté vált észak-koszovói helyzetre. A helyi szerbek azután vettek blokád alá két határátkelőt július végén, hogy Pristina az általa kiadott rendszámtáblákra való áttérést írta elő. A helyzet elfajulását megakadályozandó a koszovói kormányzat szeptember 1-jére halasztotta az intézkedés bevezetését, azonban kevés esély van rá, hogy addig bármiféle megoldás születik a kérdésben. A koszovói helyzet utóbbi napokban történt kiélezésében kiemelt szerepet játszott a Kreml dezinformációs propagandagépezete is, ugyanis Moszkva számára kapóra jöhet egy újabb európai konfliktus kitörése. Ez ugyanis elvonhatná a Nyugat figyelmét az ukrajnai háborúról, és egyben jelentősen csökkenhetné a Kijevnek nyújtott nyugati pénzügyi és katonai támogatást.

Hirdetés

Cimkék

Keresés