:
Breaking News

Érkezik a magyar GDP adat, feszülten figyelnek a befektetők

Érkezik a magyar GDP adat, feszülten figyelnek a befektetők

Kisebb kilengések mellett leginkább emelkedést láthattunk tegnap az európai tőzsdéken, makroadatok szempontjából egy viszonylag unalmas napról beszélhettünk. Ma már más a helyzet és érkeznek fontos számok, például az MNB a júliusi devizatartalék adatait ismerteti, de ma jön a magyarországi GDP adat is, erre természetesen feszülten figyelnek a hazai befektetők. Nemzetközi fronton az Eurostat közzéteszi az európai GDP-rangsort, ebből majd megtudhatjuk, hogyan teljesített Magyarország a blokk többi országához képest. Amerikából kiskereskedelmi adat érkezik, amely a várt lassulás miatt szintén fontosabb a szokásosnál, és a Fed is közzéteszi legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. Az ázsiai tőzsdék ma többnyire jól teljesítettek, a határidős indexek állása alapján pedig ugyancsak jó hangulatú piacnyitás jöhet ma Európában.

Hirdetés

Cimkék

Keresés