:

A kormány is a sajtóból tudta meg a brüsszeli fordulatot, de nem tart a forráslehívás tényleges korlátozásától

A kormány is a sajtóból tudta meg a brüsszeli fordulatot, de nem tart a forráslehívás tényleges korlátozásától

A magyar kormány is csak a sajtóból tudta meg, hogy az Európai Bizottság szűkkörű felsővezetése tegnap váratlanul úgy döntött: nem csökkenti a felfüggeszteni javasolt felzárkóztatási források mértékét 7,5 milliárd euróról, mert a 17 féle korrupcióellenes és közbeszerzési lépés eddigi végrehajtásával elégedetlen – derült ki egy mai kormányzati háttérbeszélgetésen. Ezzel együtt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a felfüggesztéssel érintett pénzen kívül a többi pénzről megszülethetnek év végéig a szükséges megállapodások, illetve a helyreállítási programról is, így a Brüsszel felől érkező folyósítások volumenét egyelőre nem érinti a jogállamisági eljárás fennmaradó monitoringja. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az eseményen utalt rá, hogy az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós hitelprogram kapcsán a magyar kormányzati álláspontban esetleg lehet változás, de a globális minimumadóval kapcsolatos magyar álláspontban nem.

Hirdetés

Cimkék

Keresés