:

Tényleg a tenger hangját halljuk a kagylókban?

Tényleg a tenger hangját halljuk a kagylókban?

Bizonyára sokan hallották gyerekként azt a népszerű elméletet, hogy a kagylót a fülünkhöz tartva a tenger, vagy épp az óceán hangját hallhatjuk. Azt azonban sosem magyarázták el, mi okozza ezt a furcsa jelenséget – írja az IFLScience.

A kezdeti teória az volt, hogy a kagyló valójában nem a tenger, hanem a testünkben áramló vér hangját adja vissza. Ez azonban mint kiderült, nem igaz, ugyanis komoly fizikai igénybevétel után sem változott a hang erőssége. Népszerű elmélet volt az is, hogy a zúgást a kagylón áthaladó levegő okozza. Ezt a teóriát egy teljesen hangszigetelt szobában tették próbára, ahol ugyanakkor adott a légáramlás.

Elméletben tehát nem kellene, hogy a változás legyen, az eredmény azonban síri csend lett.

Az eredmény rávilágított, hogy a jelenség érzékeléséhez háttérzajra van szükség: tehát a hangok nem a testünkből, hanem a külvilágból érkeznek. Andrew King, az Oxfordi Egyetem Integratív Idegtudományi Központjának igazgatója szerint a hang csupán környezeti zaj, melynek amplitúdóját a kagyló fizikai tulajdonságai megnövelhetik.

A kagyló tehát rezonátorként működik, felerősítve bizonyos hangfrekvenciákat – ennek mértéke nagyban függ a kagyló pontos formájától. Chris Brennan-Jones, hallási szakértő szerint szimplán azért tulajdonítjuk az óceán hangját a kagylókhoz, mert mindkettőhöz alacsony frekvenciájú hang kötődik. Hozzátette: a kagylókéhoz hasonló hanghatást akkor is elérhetjük, ha egy egyszerű teáscsészét tartunk a fülünkhöz.

The post Tényleg a tenger hangját halljuk a kagylókban? first appeared on 24.hu.