:

Megvédte a BKV a használt villamosok beszerzését

  • 24.hu
  • 29 Sep, 2021
  • Címkék: #

A BKV Zrt. megdöbbenéssel értesült a sajtóból arról, hogy a Közbeszerzési Hatóság, illetve a Volner Párt kifogásolja a BKV használt villamosok beszerzését célzó közbeszerzési eljárásának körülményeit ? közölte a közlekedési társaság szerdán az MTI-vel. Azt írták, visszautasítják az elfogultság, szabálytalanság, sőt a bűncselekmény gyanúját sugalló, a fővárost, illetve a BKV vezetését ért vádakat.

Vennének új villamosokat, de…

A közlemény szerint a főváros és a BKV vezetése tisztában van azzal, hogy az egyre öregedő budapesti villamosállomány leginkább elavult, 50 év körüli korú járműveinek cseréjére ideális megoldást új villamosok beszerzése szolgáltatna. Ehhez van ugyan jelenleg is érvényes, 51 új CAF-jármű lehívását lehetővé tevő szállítási szerződés, azonban a szükséges, mintegy 35 milliárd forintos forrás nem áll rendelkezésre a főváros költségvetésében, a fejlesztési hitelfelvétel lehetősége pedig a kormány támogatása nélkül nem valósítható meg.

Kapcsolódó Használt, frankfurti villamosok érkezhetnek a fővárosba 35 darab alacsony padlós szerelvény vásárlásáa írt ki tendert a BKV.

A szakmai, műszaki szempontokat is figyelembe véve döntöttek úgy, hogy felkutatják azokat a európai villamoskontingenseket, amik megfelelnek a budapesti pályahálózatnak, műszaki elvárásoknak. Mint jelezték, más európai városok megkeresése után ?érdemi választ? csak az önkormányzati tulajdonú Frankfurti Közlekedési Vállalattól kaptak, akik előzetes, indikatív árajánlatot is küldtek a BKV részére.

Felelős, alapos

A kommüniké szerint ?a főváros és a BKV vezetése ugyanakkor felelős beszerzési, gazdálkodási magatartást folytat, vagyis mindennemű járműbeszerzés csak a közbeszerzési törvény keretei között, nyilvános eljárás formájában történhet?, amiről a frankfurti közszolgáltatót is tájékoztatták. E törvény alapján jogszerű, sőt egy felelős ajánlatkérő köteles a közbeszerzési eljárást ? a beszerzés tárgyára és becsült értékére tekintettel ? megfelelő alapossággal előkészíteni.

Közöltek azt is, hogy ?nem jogszerűtlen? tehát a beszerzési eljárás megindítása előtti kapcsolatfelvétel, sem a fővárosi önkormányzat, sem a BKV részéről elköteleződés nem történt.

Erre vonatkozó nyilatkozatot nem tettünk, megállapodás semmilyen kérdésben nem született és előszerződést sem kötöttünk. Használt járművek beszerzése kizárólag szoros, folytonos kommunikációval valósulhat meg, hiszen nem tömegtermék, sőt azok iránt egyszerre több érdeklődő is lehet

? áll a közleményben. A BKV kitért arra is, hogy a használt villamosok fedezetének biztosítása érdekében szükség volt a fővárosi önkormányzat bevonására. A közbeszerzési eljárás indíthatósága céljából a BKV Zrt. javaslatot tett a tulajdonos felé és a közgyűlési döntést figyelembe véve történt az eljárás előkészítése.

Nem konkrét, hanem általános

Hozzátették, ennek során, a vonatkozó kormányrendelet előírásai szerint kötelező a vasúti jármű beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás közzététele előtt egy elvi előzetes típusengedély megszerzése, aminek a BKV eleget tett. A BKV szerint kiemelendő azonban, hogy ez az elvi előzetes típusengedély a dokumentációs kategóriának megfelelően nem konkrét gyártmányra, típusra vonatkozik, hanem egy általános feltételekkel összeállított műszaki kritériumrendszer, ami széles körben alkalmas különböző villamosok részvételére a kiírásra kerülő közbeszerzési eljárásban.

Az augusztus közepén megjelentetett uniós, hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás feladását megelőzően a Közbeszerzési Hatóságnak módja volt véleményezni az eljárás dokumentációját, ezt követően a hiánypótlási felhívásaikat átvezetve vált lehetővé, hogy a kiírás megjelenjen az EU Hivatalos Lapján (TED)

? olvasható az írásos összegzésben. Azt is hozzáteszik, ez is igazolja, hogy a kiírási feltételek pártatlanok. Tárgyalásos eljárás kiírására is azért esett a választás, mert az ajánlattevőkkel a tárgyalások során lehetőség van bármely műszaki és szerződéses feltétel pontosítására, módosítására, ?ahogy azt a felhívásban is világossá tettük? ? érvelt a BKV. A közbeszerzési eljárás részvételi jelentkezési szakasza szeptember 22-én lezárult, egyelőre érdeklődések jelzése, illetve a jelentkezés történt meg, tehát konkrét ajánlatok benyújtására nem került sor ? zárta közleményét a BKV.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

The post Megvédte a BKV a használt villamosok beszerzését first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés