:

Hatalmas üstökös közeledik a Nap felé

Hatalmas üstökös közeledik a Nap felé

Egy friss tanulmány alapján a Naprendszer belseje felé halad egy hatalmas üstökös – írja a ScienceAlert. Az objektum olyan nagy, hogy eleinte törpebolygónak hitték.

A C/2014 UN271, azaz a Bernardinelli-Bernstein-üstökös viszonylag távol jár majd csillagunktól: a Szaturnusz pályáján kívül fog elhaladni. A folyamat során ugyanakkor a szakértők az égitest mérete miatt rengeteg adatot gyűjthetnek róla. A vizsgálatok segíthetnek jobban megérteni, hogy milyen objektumok keringenek a rendszer külső tartományában, az Oort-felhőben, de a Naprendszer korai történetének megismeréséhez is hozzájárulhatnak.

Gary Bernstein, a Pennsylvaniai Egyetem munkatársa és az egyik felfedező szerint az égitest lehet az eddigi legnagyobb üstökös.

Az objektum több mint 3 millió éve nem járt a Naprendszer belsőbb részein.

Jim Miller / Getty Images Illusztráció.

A Neptunusz pályáján túl elhelyezkedő égitestek vizsgálata nem egyszerű. Rendszerünk külső tartományai távoliak és sötétek, a helyi objektumok pedig általában kis méretűek. A 2013 és 2019 között futó Dark Energy Survey (DES) projekttel azonban rengeteg olyan adatot gyűjtöttek, amelyek hozzájárulhatnak a feltérképezéshez.

Bernstein és kollégája, Pedro Bernardinelli, ezen információkat elemezve bukkantak a C/2014 UN271-re. Új tanulmányukban részletesebben is bemutatják az égitestet. A kutatók úgy vélik, hogy ez lehet az egyik legősibb üstökös, amelyet valaha megfigyeltek.

Az objektum 2031-ben lesz a legközelebb a Naphoz, ekkor 10,97 csillagászati egységre fog járni. Noha az üstökös hatalmas, 155 kilométer széles, szabad szemmel nem lesz látható az éjszakai égbolton, távcsövekkel viszont megvizsgálhatják majd.

The post Hatalmas üstökös közeledik a Nap felé first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés