:

A magyarok túlnyomó többsége támogatja az abortusz lehetőségét

A magyarok túlnyomó többsége támogatja az abortusz lehetőségét
  • 24.hu
  • 03 Oct, 2021
  • Címkék: #

Történelmi jelentőségű népszavazást tartottak San Marinóban vasárnap, amelyen arról dönthettek a miniállam lakói, hogy eltöröljék-e a 165 éve érvényben lévő abortuszellenes törvényt. A válasz egyértelmű igen volt, a megjelentek 77 százaléka mondta azt, hogy San Marinóban is legálissá kell tenni a szabad terhesség-megszakítást a 12. hétig, azt követően viszont csak indokolt orvosi döntés alapján lehet végrehajtani. A jelenlegi törvények szerint a terhes nők akár három év börtönt is kaphatnak San Marinóban abortusz miatt, a beavatkozást végző orvos pedig hat évre is rács mögé kerülhet.

A San Marinó-i népszavazás eredménye tükrözi a terhesség-megszakítással kapcsolatos általános európai álláspontot, ahogy az az Ipsos szeptember közepén nyilvánosságra hozott, a világ 27 országában készített közvélemény-kutatásából is kiderült. Ez alapján

a magyar lakosság 59 százaléka szerint minden nőnek joga van bármikor megszakítania nem kívánt terhességet, 20 százalékuk szerint pedig bizonyos körülmények között kell ezt engedélyezni.

Vagyis a magyarok 79 százaléka valamilyen formában támogatja az abortuszt, ez magasabb arány, mint a világátlag. A hazánkban megkérdezetteknek mindössze négy százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem szabad engedélyezni a terhesség-megszakítást, 8 százalék szerint pedig csak akkor szabad lehetőséget biztosítani rá, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.

A legnagyobb arányban Svédországban támogatják a teljesen szabad terhesség-megszakítást (75 százalék), a legalacsonyabb arányban pedig Malajziában (14 százalék). A felmérésben részt vevő európai országok közül azonban mindenhol 70 százalék felett van az abortuszt részben vagy teljesen támogatók aránya. Igaz, Lengyelországban a zöld utat adók között azoknak nagyobb az aránya, akik a beavatkozást valamilyen feltételhez kötnék (41 százalék a 31 százalékkal szemben).

Az Ipsos megnézte azt is, hogy a különböző országokban 2014 és 2021 között hogyan alakult az abortusz támogatottsága. Az európai országok közül Franciaországban történt a legnagyobb változás, ahol 9 százalékponttal kevesebb a támogatók aránya, mint 2014-ben, miközben Olaszországban és Lengyelországban kisebb növekedés tapasztalható, Magyarországon pedig évek óta 80 százalék körül mozog a támogatók aránya. Bár az ábrán nem tüntettük fel, de érdemes kiemelni, hogy Törökországban 2014 óta 15 százalékponttal csökkent a terhesség-megszakítást szabadabban kezelők aránya (56 százalék), Dél-Koreában viszont 20 százalékponttal nőtt (79 százalék).

A közvélemény-kutatás eredményeit demográfiai szempontok szerint is feldolgozták, így kiderült, hogy az idősebb, 50 és 74 év közötti korosztályban 5 százalékponttal magasabb azok aránya, akik támogatják az abortusz valamilyen formáját. Különösen szembetűnő a szabad kezet adók aránya, a fiatalabb korosztályhoz képest hét százalékponttal több.

Az már kevésbé meglepő, hogy a kérdésben leginkább érintettek, a nők jóval elfogadóbbak a terhesség-megszakítással szemben, mint a férfiak, az abortusz teljes tiltását azonban mindkét csoport esetében 5?5 százalék vállalja. A végzettséget tekintve már nagyobb különbségek látszanak: a legfeljebb alapfokú oktatásban részt vettek 67 százaléka mondja azt, hogy legyen törvényes a terhesség-megszakítás, a felsőfokú iskolát végzetteknél azonban már 75 százalékos az arány. Ezzel együtt az alacsonyabb végzettségűeknél nagyobb arányban voltak olyanok, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni a kérdésre (16 százalék).

Módszertan

Az Ipsos felmérése online megkérdezéssel történt 2021. június 25. és július 9. között, országonként 500, illetve 1000 fő megkérdezésével. 16 ország, így Magyarország esetében is a kutatás reprezentatívnak minősül.

D. Kovács Ildikó további cikkei Belebetegedtek a mentési munkálatokba szeptember 11. hőseiGyökeresen megváltoztatta a világot 9/11 ? a hatása még ma is tartPánikszerűen vásárolják fel a burkákat a jövőjük miatt rettegő afgán nők

The post A magyarok túlnyomó többsége támogatja az abortusz lehetőségét first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés